Zsinat

A Zsinat egyházunk törvényhozó és legfőbb intézkedő testülete. Megállapítja az egyház tanait, rendelkezik az ünnepekről, az istentisztelet rendjéről, a hivatalos bibliafordítás, az istentiszteleti rendtartás és az énekeskönyv ügyében, a lelkészképzés, valamint a lelkészképesítő vizsgák rendjéről. Többek között fenntartja az Országos Református Egyházi Közalapot és a Református Lelkészi Nyugdíjintézetet, közoktatási és felsőoktatási, valamint egyéb intézményeket hoz létre.

Általában évente kétszer, tavasszal és ősszel ülésezik, tanácskozásai nyilvánosak. Száz tagja van, akiket az egyes egyházkerületek presbitériumai, illetőleg közgyűlései választanak, megbízásuk hat évre szól. A zsinati tagok listáját alább találják.

Szűrő megjelenítése Szűrő elrejtése

Bácsi Csaba

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Kiskőrösi Református Egyházközség, főgondnok
presbiteri főjegyző
Íme, a magvető kiment vetni... (Márk 4,3)
Bácsi Csaba, a Kiskőrös-Csengőd-Páhi társegyházközség és Kecel szórvány gyülekezet főgondnoka, a Bács-Kiskunsági Egyházmegye presbiteri főjegyzője. Született 1956-ban, Kiskőrösön. Alap és középfokú iskoláit Kiskőrösön végezte, majd Baján a Tanítóképzőben szerzett diplomát. A 44 évnyi tanítás után, megelégedettséggel ment nyugdíjba. Nagyon szeretett tanítani, a gyerekek, szülők és kollégái egyaránt elismerték munkáját. Ősi református család gyermeke. Családja egyike volt azoknak, akik 1913-ban Kiskőrösön megalakították a református gyülekezetet. Birtokos család lévén sokat adományoztak a gyülekezet házához. A presbitérium tagjai voltak, a gondnoki tisztséget is sokszor ellátták az évek során. Ez a szolgálat Őbenne is folytatódik, tevékenységével reméli, a családi jó hagyomány nem törik meg. Házassága 34 éve tart feleségével, a szintén református Raffay Melindával, két lányuk született, Fruzsina és Fanny, Ők is a református hitet kapták, és gyakorolják. Boldog nagyszülők éveit élik manapság. A legutóbbi egyházi választás során lett a Bács-Kiskunsági Egyházmegye presbiteri főjegyzője, és ezzel együtt a Dunamelléki egyházkerület közgyűlésének, és a felálló Zsinat tagja. A rábízott feladatokat a tőle telhető szorgalommal, őszinteséggel, a közösségek örömére szeretné végezni.

Bajusz János

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség, missziói főgondnok
egyházmegyei főgondnok
Missziói Bizottság
De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! (Józs 24,15)
Bajusz János A zempléni Füzérkajatán született 1953. október 24-én. A keresztség sákramentumát is itt kapta. Hatvan éve Sátoraljaújhelyen él. Iskolai évei és két éves sorkatonai szolgálata után 1978-ban házasodott. Felesége Katalin is református. Egy felnőtt pedagógus hithű fiúk van. 1980-ban gépésztechnikusi oklevelet szerzett. Munkavállalói időszakát az ELZETT sátoraljaújhelyi gyárában kezdte, majd a helyi büntetés-végrehajtási intézet hivatásos alkalmazottja ként fejezte be. Jelenleg nyugdíjas. Isten keresését nagyszüleinek, de főként édesanyjának köszöni. Ezért tartja lényegesnek választott igéje alapján (Jozs 24,15.), hogy Jézus követését, a gyülekezetet is erősítve, először a családban, rokonságban kell mélyíteni. A sátoraljaújhelyi gyülekezet missziói gondnoka. 2010-ben befejezte a két éves sárospataki presbiteri népfőiskolát. 2017-től a TIREK tanácsosának választották. 2018 júliusától a Zempléni Református Egyházmegye gondnoka. 2021-től zsinati tag. Isten országának építésében Kazinczy Ferenc szavaival vallja; "... eszköze lenni az isteni kéznek, egy nem haszontalan tagja az Egésznek."

Ballagi Áron dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság

Balog Zoltán

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
püspök
Budapest-Hold utcai Református Egyházközség
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Legyen világosság! (1Móz 1,3)
Balog Zoltán 1958-ban született Ózdon, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett. Országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője. 2018-ban visszavonult a politikai tevékenységtől. 1983-tól 1987-ig Maglódon és öt szórványközösségben működött lelkészként. Ezután két évig a Tübingeni Egyetem hallgatója volt. 1989 őszén tábori lelkészként NDK-menekültek között szolgált. Szintén 1989-től a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség (korábban: Magyarországi Németajkú Református Egyházközség) beosztott lelkésze, majd 1996-tól megválasztott lelkésze. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökeként első ciklusát kezdte meg 2021. január 25-től. Nős, öt gyermeke és nyolc unokája van.

Bán Béla

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2018
Dunamelléki Református Egyházkerület
Bajai Református Egyházközség
esperes
Tanulmányi és Teológiai Bizottság
Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét. (Zsolt 26,8)
Bán Béla György született: Budapest, 1962.10.11. Középiskoláját a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte. Teológiai tanulmányait a Budapesti Teológián folytatta 1981 és 1986 között. 1986. október és 1987. május 31. között segédlelkész Alsónémedin. 1987. június 1-től 1990. augusztus 31-ig missziói lelkipásztor Hajóson. 1990. október 1-től a Bajai Református Egyházközség lelkipásztora. 2010-től a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény intézeti lelkésze. A halálozással megüresedett Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperesi tisztségbe először megválasztották 2017 tavaszán, majd pedig a legutóbbi tisztújításkor. 2017 elejétől a Zsinat rendes tagja. Nős, három felnőtt gyermeke van. Felesége Bánné Kiss Erzsébet, a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény vezetője. Jelenleg a Zsinat Teológiai és Tanulmányi Bizottságának tagja.

Baráth Béla Levente dr.

Tagság jellege: lelkészi, tanintézeti képviselő
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Debreceni Református Hittudományi Egyetem, rektor
Tanulmányi és Teológiai Bizottság

Barna Sándor

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Rásonysápberencs-Rásonyi Református Egyházközség
abaúji egyházmegyei tanácsos, építési bizottsági előadó
Zsinati Tanács
Tanulmányi és Teológiai Bizottság
Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. (Ef 3,20-21)

Battyányi István

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Battyányi István László, 1973. október 26-án születtet Kisvárdán. Édesanyja, Halász Irén orvosírnokként dolgozott nyugdíjazásáig. Édesapja, Battyányi Géza mozdonyvezető volt. Egy testvére van, Battyányi Géza ő református lelkészként a Csillaghegyi Gyülekezet lelkipásztora. Gyermekéveit és az általános iskolát Tiszabezdéden töltötte. Régi református családból származik. A Tiszabezdédi Református Gyülekezetben konfirmált. A nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskolában tanult és ott is érettségizett. 2005 ben a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karán szociálpedagógusi diplomát szerzet. 2006-tól saját vállalkozását vezeti. 1996-ban kötött házasságot, a felesége Nagy Marianna. Ő a Felső-Szabolcsi Kórházban dolgozik, mint aneszteziológiai szakasszisztens. Hazaságukból két gyermekük született, Levente és Zente. Mindketten a Várday Kata Református Általános Iskola Gimnázium és Kollégium tanulói. 2003-tól él családjával Kisvárdán, ettől az évtől a Kisvárdai Református Egyházközség teljes jogú tagja. 2018-tól presbiter.

Berecz Ágnes

Tagság jellege: hivatalból, Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke
Országos Református Gyűjteményi Tanács

Berzsenyi Zsolt

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Külügyi és Ökumenikus Bizottság

Bikádi László Károly

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Dunántúli Református Egyházkerület
Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség, Királyszentistváni Református Egyházközség, Vilonyai Református Egyházközség
Zsinati Bíróság
Diakóniai és Egészségügyi Bizottság
„Erre ő így válaszolt: Szólj, mert hallja a te szolgád!" (1Sám 3:10)
Dr. Bikádi László Károly a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség, valamint a Vilonyai és Királyszentistváni Református Egyházközségek lelkipásztora, jogi szakokleveles lelkész, tereptanár, egyházjogi doktor és zsinati bíró, a Dunántúl legnagyobb házi segítségnyújtó és falugondnoki szolgálatának létrehozója, munkáltatója és intézményvezetője. Az 1000 éves Sólyi Templomért Alapítvány kuratóriumi elnöke. 1971. október 22-én született Veszprémben. Nős, felesége pedagógus. Három gyermekük van Csongor, Emese és Álmos. A Veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Károlyi Gáspár Egyetem Hittudományi karán szerzett teológiai diplomát. Felesége három gyermek nevelése mellett legszorosabb és áldozatkészebb munkatársa és közös eredményeik jól mutatják, mennyit tehet egy lelkészcsalád saját környezete felvirágoztatásáért és gyülekezeteik megmaradásáért.

Bor Imre

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző
Gazdasági Bizottság
… aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál (Lk 22, 26c)
Bor Imre 1963.11.21-én született Fehérgyarmaton. 1989 óta Pakson él. Általános iskolába Sajószögeden, középiskolába Tiszaújvárosban járt. A Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen marketing diplomát szerzett. Munkahelyei: 1988-89 Számítástechnikai Kutatóintézet és Innovációs Központ, Budapest – kutató mérnök 1989-90 Energetikai Szakképzési Intézet - középiskolai tanár 1990-94 Paks Város Önkormányzata - polgármester 1994-98 Magánvállalkozó - üzletviteli tanácsadó 1998-2002 Paks Város Önkormányzata - polgármester 2002 – 12 Magánvállalkozó - pályázatírás, közbeszerzési tanácsadás, ingatlanüzemeltetés 2012 – 22 Magánvállalkozó - SDG Konferenciaközpont Balatonszárszó üzemeltető 2022 - DMRE presbiteri főjegyző Családi állapota: nős, felesége orosz nemzetiségű, tolmácsként dolgozik a Paks-2 Atomerőmű beruházáson, 3 gyermeke és 2 unokája van

Brandenburg Sándor

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Te benned bíztam Uram! Ne szégyenüljek meg soha, igazságoddal szabadíts meg engem. (Zsolt. 31,2)
Brandenburg Sándor 1961 május 18-án született Pesterzsébeten. A Pesterzsébet Központi gyülekezetben nőtt fel, ahova már nagyszülei, szülei is jártak, itt keresztelték, konfirmálták, itt lett presbiter, majd főgondnok. Harmadik ciklusban egyházmegyei főgondnok is a Budapest-Déli Református Egyházmegyében, 8 éve zsinati tag. Felesége, Szabó Ildikó hittan oktató. A közelben élő négy, már önálló házas gyermekük családjaikkal együtt szintén mind ennek a gyülekezetnek a tagjai és a 7 unoka nevelésében segítik őket. Vízgazdálkodási mérnök, olasz műszaki tolmács, jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium műszaki referense.

Csernaburczky Ferenc

Tagság jellege: presbiteri, tanintézeti képviselő
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
tanügyi tanácsos
Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Technikum, Szakgimnázium és Diákotthon - intézményvezető
Oktatásügyi Bizottság
„Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és a földet." (Zsolt 121,2)
Csernaburczky Ferenc, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye Kazincbarcika-felsői Református Egyházközségének presbitere, 58 éves, nős, két felnőtt gyermek édesapja. A Tiszáninneni Református Egyházkerület 2021. január 9. tartott közgyűlésén Zsinati tanintézeti képviselőnek választották, emellett Tanügyi tanácsosként segíti az egyházkerületi Iskolaügyi iroda munkáját. Presbiterként 20 éve szolgál, s gyülekezetének képviselőjeként fokozatosan kapcsolódott be egyházmegyéje és egyházkerülete életébe, az előző két ciklusban egyházmegyei gondnokként tevékenykedett. Jelenleg a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában működő, kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ vezetője, zsinati alkotótagja. A Magyarországi Református Egyház közegyházi szolgálatában feladatot vállalva, az MRE Zsinata Oktatási Bizottságának elnökének választották, pedagógusként az Országos Református Tanáregyesületnek elnöki tisztét tölti be.

Csizmadia Zsolt

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság

Csuprik László

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2009
Dunamelléki Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság
"Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm..." (Zsolt 23)
Csuprik László 1945. július 19-én született Nagydorogon hívő, keresztyén család második gyermekeként. Egy nővére van. A család még azévben Pusztahencsére költözött. Édesapja bognármester, édesanyja háztartásbeli volt. Mindketten mélyen hívő keresztyén emberként őt is ebben a szellemben nevelték. Az általános iskolát Pusztahencsén végezte, itt járt hittanra és itt is konfirmált. Tanulmányait 1959-63-ig a Gyönki Gimnáziumban folytatta. Az érettségi után szerszámkészítő szakmunkás bizonyítványt szerzett, majd levelező tagozaton gépésztechnikusként tanult tovább és szerzett technikusi oklevelet. 1967-ben kötött házasságot. Felesége haláláig – 2014-ig - boldog házasságban éltek. Házasságukat Urunk két leánygyermekkel áldotta meg. idősebb lányuk tanári, húga jogi diplomát szerzett. Idősebb lányuk házasságából két fiú unoka született. Munkahelyei: - MMM Szekszárdi Műszergyára – szerszámkészítő, majd utókalkulátor - Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat – főgépész, majd üzemvezető - CÉLGÉP Kft. – ügyvezető igazgató. 2013-tól véglegesen nyugállományba vonult. Református egyházunkban betöltött tisztségei: - szekszárdi gyülekezet presbitere, - egyházmegyei tanácsos, - egyházmegyei főgondnok. Jelenleg harmadik ciklusát tölti zsinati tagként. Első két ciklusában zsinati tanácsos, a második és jelenlegi ciklusban a számvizsgáló bizottság tagja. Választott igéje: „ Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm” – Zsoltárok könyve 23.1 Isten áldó szeretetét és kegyelmét naponta tapasztalja meg ebben a szeretett igében.

Demeter Ottó

Tagság jellege: lelkészi, szeretetszolgálati képviselő
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület

Együd László

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Átányi Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács
Oktatásügyi Bizottság
Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek. (Jak 5,12)

Eszenyi Balázs

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 1997
Tiszántúli Református Egyházkerület
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." (Fil 4,13)

Fazakas Gergely Tamás dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző

Fekete Károly, dr.

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tiszántúli Református Egyházkerület
püspök
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Fekete Károly Kisvárdán született 1960-ban, lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadámián és a Lipcsei Egyetemen végezte. Doktori fokozatot 1995-ben gyakorlati teológiából szerzett Kolozsvárott és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen habilitált. 1988-tól beosztott lelkész volt a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközségben, ezzel párhuzamosan kezdett tanítani a debreceni teológián. 1996 és 2015 között a Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetője, 2010-től egyetemi tanár. 1997 és 2005 között, illetve 2011-től 2015-ig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora volt. 2015-től a Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség lelkipásztora. 2015 és 2020 között a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi alelnökeként szolgált. A Tiszántúli Egyházkerület püspökeként második ciklusát kezdi meg.

Futó Zoltán József

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2003
Tiszántúli Református Egyházkerület
Sarkad-Újteleki Református Egyházközség
Missziói Bizottság
Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. (Préd 3, 14) Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. (2Tim 2, 4)
Futó Zoltán József 1966-ban született Debrecenben. Szülei református keresztyén hitben nevelték, de megalapozták természettudományos és történeti érdeklődését is. Szülei bíztatására lett Jézus Krisztus követője, elfogadva Őt Megváltójának. S bár ez a követés sokszor csak bukdácsolás, hamar észrevette, hogy Isten komolyabban veszi a döntését, mint ő maga. Gimnazista korától lettek vezérigéi a Préd 3,14. és a 2Tim 2,4. Egészségügyi pályára készült, de a lelkészi szolgálatra kapott elhívást. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Felesége, Sándor Katalin, szintén lelkész. Isten házasságukat négy gyermekkel áldotta meg. 1991. október 1-jétől kezdte lelkészi szolgálatát a Békési Református Egyházmegyében. Feleségével azóta is ott szolgálnak. Lelkészi szolgálata mellett több közegyházi tisztséget is viselt és visel. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának 2003 óta tagja.

Fülöp István

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Kommunikációs Bizottság
Fülöp István Sándor 1958. május 4-én született Vásárosnaményban. Általános iskolába Paposon és Mátészalkán járt, a középiskolai tanulmányait a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban folytatta. 1981-ben elvégezte a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát, ezt követően 1992-ben református hitoktatói diplomát szerzett a Debreceni Református Teológiai Akadémián, 2001-ben pedig Közoktatási Vezető végzettséget a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közel tizennégy éven keresztül tanított. 1990-től volt városi önkormányzati képviselő, majd 1995 januárjától Mátészalka alpolgármestere két ciklusban. 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő, 2013 januárjától a Mátészalkai Járási Hivatal hivatalvezetője. Volt egyházközségi pótpresbiter, presbiter, 2002-től a Szatmári Református Egyházmegye tanácsosa. 2010-ben a Tiszteletbeli Székelyek közösségének tagja, a 2011-ben alapított Reformátusok Szatmárért Egyesület elnöke. 2020-ban a Szatmári Egyházmegye zsinati tagnak választotta.

Gaál Sándor dr.

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Tiszántúli Református Egyházkerület
Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség
esperes
Dr. Gaál Sándor 1967-ben született a nyírségben és itt nevelkedett református háromnemzedékes családban. Középiskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte, majd a Debreceni Református Teológiai Akadémián tanult. Ezt követően házasságot kötött a szintén teológiát végzett Victor Eszterrel, öt mára már felnőttkorú gyermekük született. A debreceni tanulmányi éveket követően közösen folytathatták tanulmányaikat a hollandiai Kampenben levő teológiai egyetemen, ahol gyülekezetépítést tanult. Szolgálati helyük 1992-2014 között a nyírségben levő Ramocsházán és Nyíribronyban lett. Időközben 1998-től a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen lett oktató, majd tanszékvezető a Missziói és Felekezettudományi Tanszéken. 2005-ben doktrori fokozatot szerzett Debrecenben. 2009-ben a Nyírségi Református Egyházmegye közössége esperessé választotta, azóta folyamatosan betölti ezt a tisztséget, azóta a MRE Zsinatának tagja. Egy cikluson át a zsinati missziói bizottság tagja lehetett. Jelenleg a Nyíregyháza-Városi Református Egyházköszág lelkipásztora 2014-től. Részt vesz a Doktorok Kollégiuma munkájában, a Miszziológia Szekció elnöke. Emellett a Bütösi Missziói Alapítvány és a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány kuratóriumának tagja.

Gér András László

Tagság jellege: hivatalból, zsinati tanácsos
Tagság kezdete: 2015
Zsinati Hivatal
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura." (Zak 4,6)

Gerecsei Zsolt

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Ácsi Református Egyházközség
esperes
Oktatásügyi Bizottság
Gerecsei Zsolt 1972. szeptember 16-án született Esztergomban. Lábatlanon élt és nevelkedett, itt végezte az általános iskolai tanulmányokat az I. sz. Állami Általános Iskolában. Gimnáziumi tanulmányait az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban végezte, itt érettségizett 1991-ben. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán szerzett egyetemi diplomát 1996-ban. Lelkésszé szentelték Győrött, 1999-ben. Segéd- majd beosztott lelkészként szolgált a Dadi Református Egyházközségben, ahol 1999-ben megválasztott lelkész lett. Ezzel együtt a bokodi gyülekezet helyetteslelkészi teendőit is végezte. 2005-ben az Ácsi Református Egyházközség hívta és választotta meg lelkészének. A Tatai Református Egyházmegyében műemléki, gyűjteményi előadó, tanácsos, jegyző, főjegyző volt, egyházkerületi előadó és jegyzői tisztséget viselt. 2020-ban az egyházmegye esperesévé választották. Felesége Gerecsei (szül Szűcs) Judit lelkipásztor, három gyermekük van.

Gilicze Andrásné

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség
Zsinati Bíróság
„Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen." Jn 12,26
Gilicze Andrásné Bodnár Erzsébet Hajdúböszörményben született 1955-ben. Itt érettségizett a Bocskai István Gimnáziumban 1974-ben. A Debreceni Református Teológiai Akadémián 1989-ben végzett. 1987- től szolgál a Szentes-Felsőpárt, Cserebökény-Nagytőke-Magyartés gyülekezeteiben. Férje ny. esperes. Három gyermekük van, -akikért nagyon hálás Istennek és büszke rájuk- a fiuk lelkipásztor. Érdeklődési területe a gyermek és ifjúságimisszió, cserkészet. 2002-ben lett cserkésztiszt. A cserkészeinek hazaszeretetét a Nagy-Magyarország tájegységeit körbe táborozva alapozta meg. Elnökségi tagja volt a REFISZ-nek. Alapító tagja Magyarországi Református Nőszövetségnek, majd 2009-től országos titkára. A TTRE Nőszövetségnek 2016-tól titkára. Egyházmegyei és egyházkerületi tanácsos, a Csongrádi Református Egyházmegye katechetikai előadója közel 20 éve. 2015-től zsinati tag.

Győrfi Bálint

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület

Gyügyei Attila

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Gyügyei Attila 1950. március 8-án született Őrszentmiklóson. Családja nem bővelkedett anyagi javakban, de szülei szorgalma, szeretete és hite kárpótolta. Megtanulta a tisztességet, a munka szeretetét, a kitartást, az összefogást jóban és rosszban. A családjától kapott útravalója a mai napig kitart, és református hite mindig megerősíti a nehézségekkel való szembenézésben. Fiatalon önkéntesként dolgozott a Református Egyház őrbottyáni intézményében. Ekkor döntötte el, hogy segíteni fogja a rászorulókat, és minden tőle telhetőt megtesz érdekükben. Az elmúlt évtizedekben igyekezett ezen az úton járni. Hitvesével tavaly ünnepelte 41-ik házassági évfordulóját. 3 felnőtt gyermeke már 4 unokával ajándékozta meg őket. Közéleti tevékenységeiben fontos volt a neveltetéséből fakadó értékrend a polgári és keresztény értékek képviselete. Nevelőszülőként otthont adott gyermekeknek, és egy civil egyesület vezetőjeként a gyermekvédelem területén tevékenykedik. Politikai tevékenységei során 3 cikluson keresztül Zuglóban önkormányzati képviselőként, család és egyházügyi tanácsnokként segítette a zuglói polgárokat. Jelenleg már nyugdíjas, de aktívan részt vesz a magyar református egyház életében. 2014-től a Budapest-Észak egyházmegye főgondoka, 2020-tól pedig a Magyar Református Egyház Zsinatának és Zsinati Tanácsának tagja. Részt vesz Magyarország Kormánya által létrehozott Idősek Tanácsának munkájában is, ahol a református egyházat képviseli.

Hadházi Tamás

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Hahn Róbert

Tagság jellege: presbiteri
Dunamelléki Református Egyházkerület

Hajdú Szabolcs Koppány

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Lovasberényi Református Egyházközség
esperes
Gazdasági Bizottság, Kommunikációs Bizottság

Hajdú Zoltán Levente

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Szóládi Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Missziói Bizottság
Hajdú Zoltán Levente 1970. december 18-án született. Lelkészcsaládban nőtt fel, vidéken, Fejér megyében. Budapesten érettségizett, 1998-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán Budapesten. A teológia alatt megnősült. 1994 óta házas, felesége tanítónő Zamárdiban. 2009-ben a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán bölcsész-tanári diplomát szerzett Etika, Antropológia, Szociológia szakon. 1998-óra szolgál a Somogy megyei Szólád református gyülekezetében. Jelenleg a Magyarországi Református Egyház Zsinatában a Missziói Bizottság tagja. 2022. január 1-je óta a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetője, főigazgató pozícióban. A Magyarországi Református Egyház képviseletében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Missziói és Evangelizációs Bizottságának tagja. Gyülekezetépítéssel kapcsolatos írásai mellett verses-imádságos kötetei a Kálvin Kiadó gondozásában jelentek meg (Előtted, Uram …; Nem a felhők fölött) Lelkipásztori személyes elhívása a vidéki gyülekezetépítés. Mintegy húsz éve tart gyülekezetépítési előadásokat országhatárainkon belül és azokon kívül is – többnyire magyar nyelvterületen. Több mint tizenöt éve vesz részt a pápai és a budapesti teológián gyülekezetépítési tanegységekben előadóként.

Hoppál Péter Tamás dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Imre Bálint

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Dégi Református Egyházközség
esperes
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Iszlai Endre

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Külügyi és Ökumenikus Bizottság

Jakab Bálint Mihály

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Dunántúli Református Egyházkerület
Szombathelyi Református Egyházközség
Tanulmányi és Teológiai Bizottság

Jákob János

Tagság jellege: lelkészi, tábori püspök
Tagság kezdete: 2006
Honvédelmi Minisztérium - Protestáns Tábori Püspökség, püspök
"Aki a szelet nézi nem vet az, és aki a sűrű fellegekre néz, nem arat." (Préd 11,4)

Képíró Tibor dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig a legnagyobb a szeretet.” (Pál I. Kor. 13,13.)
Dr. Képíró Tibor 1970-ben született, sarkadi református család gyermekeként. Tanári pályán helyezkedett el, majd jogi tanulmányai elvégzése után, 2003. óta a Békés Megyei Főügyészségen ügyészként dolgozik. Békéscsabán konfirmált 1982-ben, 2006. óta presbiter, és a presbitérium jegyzője. Életében fontos az egyensúlyra törekvés. Szabadidejében a világgal való egyensúlyt a hegyek közt túrázva keresi, míg belső egyensúlyát Isten házában, a testvérek között találja meg. Vallja, Istenben bízni nem azt jelenti, a Mindenható megóv bennünket a bajoktól, hanem azt, ha életünket mindennapjainkban is áthatja a keresztyéni hit, akkor krízishelyzetekben sem maradunk magunkra, mert az Úr segít cipelni „keresztünket”. „Jertek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket” (Hós, 6,1). Mert ahogy Dag Hammarskjöld is írta: „IGENT MONDANI ISTENRE: igent mondani sorsodra, önmagadra. Ha ez megvalósul benned, bármennyire is vérzik a szíved, lesz erőd, hogy meggyógyulj!”

Koncz Imre

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Pátrohai Református Egyházközség
esperes
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Kovács Barnabás dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Gazdasági Bizottság

Kovács Gergely Gábor

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
„Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Galata 2,20)
Kovács Gergely Gábor 1976-ban született Debrecenben. Feleségével, Vincze Alexandrával négy gyermekük van. Kőbányán és a Budai Gyülekezetben volt segéd- ill. beosztott lelkész, 2006 februárja óta a Bp-Pesthidegkúti gyülekezet lelkipásztora. A Fasori Gyülekezet ifjúsági körében eltöltött évek meghatározóak számára. 15 évesen szólította meg először személyesen Jézus, ekkor tért meg. 17 évesen elhívást kapott Istentől arra, hogy lelkipásztorként szolgáljon. Bár magát nem látta alkalmasnak erre a feladatra, de Isten meggyőzte Gedeon történetén keresztül, hogy Ő lépésről-lépésre fel fogja készíteni mindenre. Lelkészi szolgálatában fontosnak tartja az emberközeliséget, személyességet, annak az őszinte megélését, hogy hibázhatunk, és Jézussal mindig van lehetőségünk az újrakezdésre. Szeret zenélni, focizni, csöndben lenni, mások történeteit hallgatni, és igazán hálás azokért a pillanatokért, amikor méltatlansága ellenére Isten használja valakinek az életében. „Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Galata 2,20) Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Kovács János

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület

Kölönte Sándor

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
egyházkerületi közgyűlés tagja
Szini Református Egyházközség, Szögligeti Református Egyházközség
egyházmegyei tanácsos
Gazdasági Bizottság
Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet az Istentől van, ...mert az Isten szeretet. (1Ján 4,8)

Kulin Miklós

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Dunántúli Református Egyházkerület

Kusnyír László

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Mérai Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság, Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." (Mt 7,7-8)
Kusnyír László 1960. január 30-án született Miskolcon. Tiszalúcon nőtt fel, itt kezdte általános iskolai tanulmányait, majd 6 év elteltével, Mezőkövesden folytatta, egy – jó képességű gyermekek számára létesített – általános iskolai nevelőotthonban. 1974-től Miskolcon a Gábor Áron Kohó és Öntőipari Szakközépiskola tanulója, ahol 1978-ban érettségizett. Néhány év munkát követően, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanul tovább, ahol 1990-ben végzett. Előbb az abaúji Hejcén és Vilmányban, majd azóta (napjainkig) szintén Abaújban, Mérán teljesít lelkészi szolgálatot. Miskolcon szentelték lelkésszé 1994-ben, 1998-tól a Mérai Református Egyházközség megválasztott lelkésze. Az Abaúji Református Egyházmegye szórvány és motorizációs előadója 1992-től. 2009-től egyházmegyei főjegyző, egyházkerületi tanácsos, tagja továbbá a Magyarországi Református Egyház Zsinatának és a Zsinati Tanácsnak. 2015/16-ban a Sárospataki Református Teológiai Akadémián „Bibliai-alapú lelkigondozó” szakirányú továbbképzésen oklevelet szerez. 2020-ban az Abaúji Református Egyházmegye esperesévé választották. Felesége Kusnyír Lászlóné (sz.: Márkus Éva Margit) lelkipásztor, három (egyetemet végzett) gyermekük van.

Ladányi Károly

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Verőcei Református Egyházközség, főgondnok
egyházmegyei tanácsos
Őrhelyemre állok, és megállok a bátyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám és mit feleljek én" ( Hab 2,1)
Ladányi Károly a Verőcei Református Egyházközség főgondnoka. A váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító igazgatója. Budapesten 1952.07.28.-án született! Kereskedelmi Vendéglátó Főiskolán szakoktatói szakot 1978-ban, majd kiegészítőszakot 1985-ben végezte! 1999-ben Oktatási informatikus, később BME Közoktatásvezetői szakon 2002-2004.Közoktatás vezető és pedagógus szakvizsgát tett. Több mint 20 éve presbiter. 2004-ben tevékenyen részt vett a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde egyházi fenntartásba kerülésében. Mint iskolaügygondnok segítette és az óta is segíti az intézmény működését. 2011 márciusában lett a Bernáth Kálmán Kereskedelmi Vedéglátóipari SzKI. Igazgatója, 2012-ben az intézményt református egyház fenntartásába vitte át. 2015-ben ment nyugdíjba. Előző ciklusban az Északpesti Református Egyházmegye világi főjegyzője volt.

Márkus Mihály, ifj.

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Pápai Református Egyházközség
esperes
Missziói Bizottság

Máté László

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Dunántúli Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Komáromi Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Mátyás Sándor

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Nyékládházi Református Egyházközség, Mályi Református Egyházközség
Missziói Bizottság
"Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel 2,11)

Mészáros Ildikó

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Hevesi Református Egyházközség
Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! (Ézs 43,1)

Mészáros István

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2017
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Megyaszói Református Egyházközség
esperes
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság, Számvizsgáló Bizottság
Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok (1Kor 15,10)

Mihalina László Mihály

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Mezőtúri Református Egyházközség
Oktatásügyi Bizottság
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43,1b)
Mihalina László Mihály Budapesten született 1977. december 29-én. A Kecskeméti Református Gimnázium elvégzését követően 1996-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetem lelkészi szakára jelentkezett, amelyet 2002-ben fejezett be. Ezzel párhuzamosan 1996-2001 között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanári végzettséget is szerzett. Egyetemi évei alatt kötött házasságot Lipták Judittal. Három iskolás korú gyermekük van: Máté, Márk és Marcell. 2001-ben a Gyulai Református Egyházközségnél szolgáltak segédlelkészként. 2002-től kezdődően a Mezőtúri Református Egyházközség beosztott lelkészei és a Mezőtúri Református Kollégium vallástanárai lettek. Mihalina László 2005-től munkaközösségvezető lett a középiskolában. 2007. augusztus 1-től kezdődően a Mezőtúri Református Egyházközség Presbitériuma az intézmény főigazgatói teendőinek ellátásával bízta meg. Ekkor végezte el a Szegedi Tudományegyetem BTK közoktatási vezető szakát. 2007-ben a nevelőtestület szavazata alapján Szegedi Kis István-díjban részesült. 2012-ben a Nagykunsági Református Egyházmegye Pedagógiai Díját megkapta. Egyházmegyei tanácsos, egyházmegyei katechetikai előadó, egyházkerületi közgyűlési és zsinati tag. 2014. március 15-én a Köztársasági Elnöktől Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült vezetői munkája elismeréseként. A Nagykunsági Egyházmegye Diakóniai Díját 2020-ban kapta. 2014-től a Mezőtúri Református Egyházközség elnök-lelkipásztora.

Molnár János

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2009

a Zsinat presbiteri elnöke

Tiszántúli Református Egyházkerület
főgondnok
Megbékélés Háza Református Konferencia és Képzési Központ, Berekfürdő
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Molnár János református lelkészcsaládban született 1956-ban Budapesten. Édesapját Putnokra helyezték, így gyermek- és fiatalkorát ott töltötte. Felesége dr. Csoma Judit református lelkész, három felnőtt lányuk van. A középiskolát Debrecenben, a Református Kollégium Gimnáziumában végezte, majd később ugyancsak Debrecenben építőgépész üzemmérnöki diplomát szerzett. 1991-ben került Berekfürdőre, ahol felesége a helyi gyülekezet beiktatott lelkésze lett, őt pedig a Megbékélés Háza vezetőjének nevezték ki. Több cikluson át volt a Nagykunsági Egyházmegye gondnoka, a Tiszántúli Egyházkerület presbiteri főjegyzője. Jelenleg a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka.

Molnár Pál dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003
Tiszáninneni Református Egyházkerület
főgondnok
Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. (Zsolt 121,1-2)
Dr. Molnár Pál 1952-ben született Sajószentpéteren, lelkészcsalád gyermekeként nevelkedett a Sajó völgyében Vadnán, egy összetartó református községben. Iskoláit falujában, Kazincbarcikán, a miskolci Földes gimnáziumban és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte. Egy évtizedig Miskolcon a B-A-Z Megyei Kórház belgyógyászatán dolgozott, 35 éve a Szerencsi Városi Rendelőintézet belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa. Felesége Arday Márta nyugdíjas egészségügyi szakdolgozó, de aktív nagymamaként 2 gyermeküktől 6 unoka szeretettel nevelését végzi. A rendszerváltozás után 3 ciklusban Görömböly és Tapolca önkormányzati képviselője volt. Több egyházi alapítvány kuratóriumában, iskola és gimnázium igazgató tanácsában is szolgálta a közösséget. A Miskolc-Tetemvári Egyházközségben több mint 3 évtizede presbiter, korábban gondnok. A Borsod-Gömöri Egyházmegye gondnoka, majd a Tiszáninneni Egyházkerület világi főjegyzője, 2021-től kerületi főgondnok. 4. zsinati ciklusában a Diakóniai és Egészségügyi Bizottság munkájában és a Bethesda Kórház fenntartói testületében vesz részt.

Molnár Sándor

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2024
Dunamelléki Református Egyházkerület
Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség

Nagy Kálmán

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Missziói Bizottság
Nevem: Nagy Kálmán Születtem: Vásárosnamény, 1962. december 29. Szüleim: +Nagy Kálmán, +Magyar Éva Testvérem: Nagy Zsolt Feleségem: Győri Sára, Emma Gyermekeim: Nagy Sára és Nagy Kálmán Gyermekkoromat az ilki és a dögei gyülekezetben töltöttem, ahol édesapám református lelkész volt, ezeken a helyeken jártam általános iskolába. Gimnáziumot Kisvárdán végeztem a Bessenyei György Gimnáziumban, 1981-ben érettségiztem. Ezt követően az akkori Debreceni Református Teológián tanultam és 1987-ben lelkészi diplomát szereztem. Házasságot 1987-ben kötöttem jelenleg is ebben a házasságban élek, két felnőtt gyerekem önálló életet él. Gyülekezetben 1984. augusztus 1. napjától szolgálok. Hajdúhadház, Bucsa, Karcag gyülekezeteiben szolgáltam különböző beosztásokban, jelenleg Kunhegyesen szolgálok 1993-tól kezdve. Szolgálatom alatt voltam egy ciklusban zsinati jegyző, három cikluson keresztül voltam a Tiszántúli Egyházkerület jegyzője. A Nagykunsági Egyházmegyében is több tisztséget töltöttem be. Jelenleg a zsinat tagja vagyok és még meg nem választva a Missziói Bizottságban dolgozom.

Nagy Zsolt

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Tiszántúli Református Egyházkerület
Biharkeresztesi Református Egyházközség
Oktatásügyi Bizottság
„Egymás terhét hordozzátok: így teljesítitek a Krisztus törvényét." Galata 6,2

Nemes Pál, dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021

a Zsinat presbiteri alelnöke

Dunántúli Református Egyházkerület
főgondnok
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság
Dr. Nemes Pál 1969-ben született Kaposváron, református szülők gyermekeként. A pécsi jogi egyetemen végzett 1994-ben, majd 1996-ban Nagykanizsára költözött. Feleségével, Dr. Nagy Gabriellával két gyermeket nevelnek. 1997 óta ügyvédként dolgozik Nagykanizsán. 2000-től néhai Balogh Tibor esperes felkérése alapján vállalta el a Nagykanizsai Református Egyházközségben a presbiteri tisztséget, majd 2007-től a gyülekezet egyik gondnokának választották. 2013. január 1-től Hella Ferenc lelkipásztor mellett a Nagykanizsai Református Egyházközség főgondnoki tisztét tölti be. 2003 és 2008 között egyházmegyei bíró tisztséget töltött be, majd 2009-től 2014. december 31-ig az egyházmegyei tanács, valamint az egyházkerületi tanács tagja, továbbá az egyházkerületi bírói tisztséget is ellátta. 2015. január 1-től a Somogyi Református Egyházmegye gondnokának választották meg. Jelenleg a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka.

Németh Tamás dr.

Tagság jellege: lelkészi, tanintézeti képviselő
Dunántúli Református Egyházkerület
Pápai Református Teológiai Akadémia

Nyeste Ferenc

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság
Nyeste Ferenc 1969-ben született Mezőkövesden. Itt nevelkedett szüleivel, öccsével, és apai nagyszüleivel. Az általános iskola elvégzése után Putnokra került, ott érettségizett. Ezt követően a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán folytatta tanulmányait. Mezőgazdasági Gépészmérnök diplomát 1990-ben szerezett. Nevelőtanári diplomáját 1996-ban vette át, majd közoktatásvezető szakirányú szakvizsgát tett. A sorkatonai szolgálatot követően 1991-ben a baktalórántházi Vay Ádám Középiskolában tanárként helyezkedett el. 2001-ben az iskola műszaki vezetője lett. 2009-től a város közintézményeinek üzemeltetését szervezte. Dolgozott a baktalórántházi KLIK-nél, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Takarítási Szolgálat Osztályát vezette 2 éven át. Jelenleg a Sóstói Szivárvány Idősek Otthona dolgozójaként a Nyíregyháza-Városi Református gyülekezet és intézményei műszaki ügyeit koordinálja. Nyíregyházán él családjával. Felesége Bodnár Zsuzsanna, általános iskolai tanár, református hitoktató, a Jókai Mór Református Általános Iskola tanára. Vasárnaponként a gyermekistentiszteleteken vezet csoportot. 1992-ben kötöttek házasságot, amit Isten 3 leánnyal áldott meg. Zsuzsanna gyógyszerész, Zsófia humán erőforrás tanácsadó, Sára a KRE BTK Néderlandisztika szakán tanul. 1994-ben tett konfirmációi fogadalmat. 2000-ben Ramocsaházán választották meg először presbiterré. 2011-ben lett a Nyírségi Református Egyházmegye egyházmegyei világi főjegyzője, 2015 óta az egyházmegye főgondnoka, a TTRE Tanácsának és közgyűlésének, az MRE Zsinatának, valamint a Zsinat Számvizsgáló Bizottságának tagja. Hitéletét felnőtt kora óta gyakorolja. Lelki megerősödése, formálódása Ramocsaházán zajlott, és hiszi, hogy még mindig zajlik. Vallja, hogy ezt a folyamatot támogatja a gyülekezetben való lét és a személyes hitélet, a rendszeres bibliaolvasás és imádság. A Nyíregyháza-Városi Gyülekezet presbitereként szervezi a gyülekezet audio-vizuális csoportjának munkáját, tagja a gyülekezet műszaki- és gazdasági bizottságainak. Szívesen vesz részt az istentiszteleteken túl a gyülekezet egyéb alkalmain is.

Nyilas Zoltán András

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,1-2)

Országh István

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2022
Dunamelléki Református Egyházkerület
Pátkai Református Egyházközség

Őz Lajos

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Nádudvari Református Egyházközség
esperes
Diakóniai és Egészségügyi Bizottság

Pásztor Dániel

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003

a Zsinat lelkészi alelnöke

Tiszáninneni Református Egyházkerület
püspök
Sajóvelezdi Református Egyházközség
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)
Pásztor Dániel 1966-ban született Szikszón, lelkészcsaládban. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte. 1992-ben szerzett lelkipásztori oklevelet a Debreceni Református Teológiai Akadémián. 1990-ben Németországban az EKD ösztöndíjasaként nyelvi tanulmányokat folytatott a Goethe-Institut keretében. Tanulmányai befejezése óta a Sajóvelezd-Dubicsány Református Egyházközségek lelkipásztora. 2003-tól tagja a Magyarországi Református Egyház Zsinatának. 2015-2020 között a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője. 2021. január 9-től a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.

Pataky László

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
„ Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom.” /Zsolt 119, 59/
Pataky László 1975. január 9-én született Kisvárdán. 14 éves korában kapta az Úrtól az első elhívást, konfirmálása alkalmával. Tanulmányait Debrecenben végezte, a Református Kollégium falai között gyarapodott tudásban és hitben is. Pedagógiai, hitoktatói szolgálata Isten vezetése által: tanító-hitoktató, magyar-történelem szakos tanár. Isten áldásával 2015-ben mesterpedagógus lett, szaktanácsadói és szakértői feladatokat lát el az Oktatási Hivatal megbízásából. A Gyulai Október 23. Alapítvány kuratóriumában tevékenykedik. 25 éve él Gyulán, boldog házasságban hitoktató feleségével és leánygyermekükkel. A református egyház pedagógus szakmai szervezeteinek tagja / ORTE, MRE Országos református szakértői névjegyzék/. 2013 óta a Békési Református Egyházmegye tanügyi előadói feladatait látja el. A Gyulai Református Egyházközség presbitériumában 21 éve segíti Isten ügyének megvalósulását, a gyülekezet lelki növekedését. A Szentlélek áldásos munkájának köszönhetően kiteljesülhet a rá bízott missziói feladatokban (gyermek-és ifjúsági munka, óvodai- és általános iskolai hitoktatás, tanügyi szakmai feladatok, SDG alapítvány).

Pótor László

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Nyírmeggyesi Református Egyházközség

P. Tóth Zoltán dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
egyházkerületi tanácstag
Gödöllői Református Egyházközség, presbiter
egyházmegyei főgondnok
"Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük." (Zsid 13,14)
Dr. P. Tóth Zoltán 1944-ben született Dunaalmáson. Közlekedésmérnöki diplomát 1967-ben, Gazdasági Mérnöki oklevelet 1973-ban, egyetemi doktori fokozatot 1984-ben szerzett. Aktív éveiben a közúti járművek üzemeltetésével, karbantartásával, gyártásával foglalkozó nagyvállalatoknál dolgozott; többnyire vezető beosztásokban. 2006 óta nyugállományban van. Üzemgazdász feleségével 51. éve él kiegyensúlyozott házasságban; életüket két gyermekkel és négy unokával áldotta meg az Úr. A gödöllői gyülekezetben harmadik presbiteri ciklusát tölti, vezeti annak jogi bizottságát és tagja a Gödöllői Református Líceum Igazgatótanácsának. Az Északpesti Református Egyházmegyében 2009-től tanácsosi, 2015-től főgondnoki, egyházkerületében tanácsosi tisztet tölt be. A Zsinatnak 2015-től jegyzője, 2021-től rendes tagja. Jézus Krisztust személyes megváltójának tartja és hálás neki élete minden ajándékáért. Bármilyen eddigi, vagy elkövetkező szolgálatára úgy tekint, mint amit az Úr előtt végez, és amelyért elsősorban neki tartozik felelősséggel és elszámolással. Életének - szüleitől örökölt - alapigéje: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13:14)

Püski Lajos

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tiszántúli Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság

Rácz József

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2009
Dunamelléki Református Egyházkerület
Dunaszentgyörgyi Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Nyugdíjintézeti Intézőbizottság
Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! (2Móz 18,22b)

Ráczné Váradi Éva

Tagság jellege: világi
Tagság kezdete: 2022
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Semlyényi Lajos

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
„Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet,mert nem hagytad el, Uram akik keresnek téged." (Zsolt 9,11)

Somogyi Péter

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
lelkészi főjegyző
Budapest-Fasori Református Egyházközség
Missziói Bizottság
Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. (Róm 11,36)

Steinbach József

Tagság jellege: lelkészi, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2007

a Zsinat lelkészi elnöke

Dunántúli Református Egyházkerület
püspök
Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközség
Zsinat Elnöksége, Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
„Nagyok az Úr tettei." (Zsolt. 111,2)
Steinbach József 1964-ben született Veszprémben. 1991-ben szerzett lelkipásztori oklevelet a Budapesti Református Teológiai Akadémián. 1990-től a Balatonalmádi és Balatonfűzfői Református Egyházközségek lelkipásztora. 1999-ben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, középiskolai református vallástanári szakon; 2008-ban a Pannon Egyetem Bölcsészettudományi Karán, antropológia - etika - társadalomismeret szakon szerzett diplomát. 1999-től óraadó tanár a Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Tanszékén. 2007-2009 között a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője volt. 2009. január 1-től a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. 2012-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. 2019-től a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora. Eddig 62 önálló kötete, valamint számos tanulmánya jelent meg. A Zsinat 2024. április 24-én zsinati lelkészi elnökké választotta.

Szabó Gábor

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Nagykőrösi Református Egyházközség
Oktatásügyi Bizottság
"Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat." (Hós 2, 21-22)

Szabó Gábor

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Dunántúli Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság

Szabó Miklós dr.

Tagság jellege: presbiteri, egészségügyi képviselő
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Diakóniai és Egészségügyi Bizottság

Szalay Kont Miklós

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Kocsordi Református Egyházközség és Géberjéni Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság
"Mert azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett." (Luk 19,10)

Szánthó György dr.

Tagság jellege: presbiteri
Dunamelléki Református Egyházkerület
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság

Szántó József

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Tornyospálcai Református Egyházközség

Szemán Ákos dr.

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
presbiteri főjegyző
Taktaharkányi Református Egyházközség, presbiter
Zsinati Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság
"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézs 43,1)

Szentesi Lajos

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
"Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" (Róm 8,31)
Szentesi Lajos 1952. szeptember 24-én született Karcagon, mindkét szülő révén ősi református családban. Az általános iskolát Karcagon végezte, majd a Karcagi Mezőgazdasági Tehnikumban folytatta tanulmányait, ahol 1971-ben Mezőgazdasági technikusi oklevelet szerzett. A Karcagi Református Egyházközség gyülekezetébe 1964-ben konfirmációs vizsgát tett, Arató Ferenc nagytiszteletű úr szolgálati ideje alatt. Iskolai tanulmányai befejezése után mezőgazdászként dolgozott mezőgazdasági szövetkezetekben. 1981-től a Debreceni Agrártudományi Egyetem Karcagi Kutatóintézetében dolgozott nyugdíjazásáig, mint művezető. Felesége Futó Katalin, aki az OTP Bank Zrt. fiókigazgatója volt, jelenleg nyugdíjas. Házasságukból egy leánygyermek született, aki a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola tanítója, két fiúgyermek édesanyja. 2009. óta a Karcagi Református Egyházközség megválaszott főgondnoka. A Magyar Református Presbiteri Szövetség Nagykunsági Református Egyházmegye elnöki tisztségét tölti be, harmadik ciklusban. 2014-től a Magyar Református Zsinat tagja. 2014-től a Nagykunsági Református Egyházmegye egyházmegyei főgondnoki tisztségét tölti be.

Szilágyi János

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság

Szilágyi-Sándor András

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület

Szloboda József

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület

Szólláth Bernadett, dr.

Tagság jellege: hivatalból, zsinati jogtanácsos
Tagság kezdete: 2022
Zsinati Hivatal
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács

Szőke Imre

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunamelléki Református Egyházkerület
Kunszentmiklósi Református Egyházközség, főgondnok
egyházmegyei főgondnok
Oktatásügyi Bizottság
Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. (Ef 4,15)

Szücs Attila

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2003
Dunántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács
Gazdasági Bizottság, Kommunikációs Bizottság, Oktatásügyi Bizottság
„Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak" (Jakab 4,17)

Takaró András

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2003
Dunamelléki Református Egyházkerület
Kiskunlacházi Református Egyházközség
esperes
Zsinati Tanács
Takaró András, Dunamellék, lelkészi képviselő, zsinati tanácstag. Született 1960. november 12-én Budapesten, egy református lelkészcsalád 6. gyermekeként. Nős, felesége Vécsei Dorottya, gyermekei András Simon, Áron Csanád, Kristóf Bánk, Csenge Dóra. Hollandiai ösztöndíj (Kampen) után 1986-tól 1993-ig Simontornyán lelkész. 1993 óta a Kiskunlacházi Református Egyházközség lelkipásztora. A Délpesti Református Egyházmegyében harmadszor választották esperesnek. Szinte a rendszerváltás óta tagja a Zsinatnak, 2021 óta püspöki főtanácsos is. Kiskunlacháza díszpolgára. 2020-ban megkapta a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetését. Serva ordinem et ordo servabit te – tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged. A rend maga a Szentírás, és az új, ha ellentmond neki, megálljt kell parancsolnunk. Ha valami megbontja a bibliai megbonthatatlant, akkor az bűn – és ezt minden korban ki kell mondanunk.

Tapazdi Tamás dr.

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Dunántúli Református Egyházkerület
Számvizsgáló Bizottság
dr. Tapazdi Tamás Gábor Kaposváron született 1967. április 8-án. Nős, felesége, Krisztina földrajz – biológia szakos gimnáziumi tanár, 3 gyermek apja, akik közül az elsőszülöttet, Jázmint már magához szólította az Úr, Éva 16 éves, Zoltán 13 éves. Mezőgazdasági Gépészmérnöki diplomát szerzett Gödöllőn 1992-ben. Ezt követően mintegy 3 évet a John Deere Mannheimi, Németországi traktorgyárában dolgozott fejlesztőként. 1997-től folyamatosan a KITE Zrt munkatársaként dolgozik, traktor specialistaként. A Református Egyházhoz már gyermekkorban kötődik, anyai nagyapja, Molnár Gyula református lelkipásztor volt. A Kaposvári Református Egyházközség tagja, 2011-ben kérte fel Bellai Zoltán és lett 2012-től presbiter. A jelenlegi ciklusban, 2018-tól az Egyházközség gondnoka és segíti Dr. Fekete László Főgondnok tevékenységét. Az elmúlt bő 4 év során rengeteg kihívás elé állította az Úr az Egyházközséget: Bellai Zoltán Nagytiszteletű Úr halála után Dr. Petró László személyében új lelkipásztor megválasztásához, a létrehozott intézetek méltó működtetéséhez és bővítéséhez az Úr támogatására nagy szükség volt.

Thomka István

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Hidasnémeti Református Egyházközség, főgondnok
egyházmegyei tanácstag
Számvizsgáló Bizottság
„Utaid, Uram, mutasd meg" (Zsolt 25,4)
Thomka István 1961 október 25.-én született Miskolcon. Születésétől Hidasnémetiben él, itt járt általános iskolába. Sárospatakon a Rákóczi Gimnáziumban érettségizett. Egy évet a közigazgatásban majd 20 évet a postán dolgozott, ahol a ranglétrát végigjárta, amíg vezető beosztásba került. Ezt követően a Jógazda Takarékszövetkezet encsi fiókjának volt a vezetője 12 évig. A takarék csődje után, kényszerből a saját földjén mezőgazdasági vállalkozó lett. Folyamatosan képezte magát, úgymint postatiszt, vendéglátó üzletvezető, vadgazdálkodási technikus, marketing és reklám menedzser, és a vállalkozás miatt aranykalászos gazda. 1987-ben feleségül vette Nyeste Borbálát, három most már felnőtt gyermekük született. Neje a gönci orvosi ügyeleten asszisztens.2010-től a önkormányzati képviselő. Gyülekezetében először presbiter majd 2010-től főgondnok. A zsinatban második ciklusát tölti ahol a számvizsgáló bizottságnak szintén második alkalommal a tagja. 2020-tól az Abauji Egyházmegye tanácsnoka.

Tirk Tamás

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Kommunikációs Bizottság
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltetek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon… (Jn 15, 16)

Tombor László

Tagság jellege: presbiteri, tanintézeti képviselő
Tagság kezdete: 2015
Dunamelléki Református Egyházkerület
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, igazgató

Vad András

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Zsinati Tanács

Várady Zsolt

Tagság jellege: lelkészi
Tagság kezdete: 2021
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Kondói Református Egyházközség
Külügyi és Ökumenikus Bizottság
Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít. (Fil 4,13)
Várady Zsolt József 1965-ben született Sajószentpéteren ároni családban, Várady József kondói lelkész és dr. Gulyás Jolán Klára orvos legidősebb fiaként. 1993-tól radostyáni, 2008-tól emellett kondói lelkipásztor mind a mai napig. 1983-ban érettségizett a Diósgyőri Gimnáziumban. Pécsi tüzérként egy év katonai szolgálatot töltött. 1989-ben diplomát szerzett a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karán, fémalakító szakon fémtanász ágazaton. Theológiai tanulmányait Budapesten (3 év), Debrecenben (1 év), Strassburgban (1 év), Genfben (2 év), majd ismét Budapesten (1 év) végezte. A strassburgi egyetemen francia nyelv és civilizáció szakon felsőfokú diplomát kapott. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen vallástanári diplomát nyert. A Borsod-Gömöri Egyházmegye tanácsosa, diakóniai és építés-műemlékügyi előadó, 2021-től zsinati tag. Felesége bíró. Két gyermek apja.

Varga Rita

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszántúli Református Egyházkerület
Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség, hivatalvezető
Zsinati Tanács
Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság

Veres Sándor

Tagság jellege: presbiteri, egyházkerületi tisztségénél fogva
Tagság kezdete: 2003
Dunamelléki Református Egyházkerület
főgondnok
Zsinati Tanács, Elnökségi Tanács
Missziói Bizottság
Él az Úr! (Zsolt 18,47)
Veres Sándor 1950-ben született református lelkészcsaládban. Nyugdíjas villamosmérnök, negyven éve presbiter. Előző tisztségei: gyülekezeti gondnok, 1994-től egyházmegyei tanácsos, 2002-től egyházmegyei gondnok. 2008-tól egyházkerületi presbiteri főjegyző. 2019-től egyházkerületi főgondnok. Nős, három felnőtt gyermeke és három unokája van.

Victor Dániel

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2015
Tiszáninneni Református Egyházkerület
Béthel Református Szeretetotthon – Idősek Otthona, Nemesbikk, intézményvezető
Diakóniai és Egészségügyi Bizottság
Mert nálad van az élet forrása, a Te világosságod által látunk világosságot. (Zsolt 36,10)

Vincze Lajos

Tagság jellege: presbiteri
Tagság kezdete: 2021
Tiszántúli Református Egyházkerület
Vincze Lajos 1959.december.18.-án született Mándok köszségében. Szülei, nagyszülei istenfélő, hitben járó templomos emberek voltak. Ennek megfelelően testvéreit és őt is ebben a református neveltetésben részesítették. Tanulmányait a Mándoki Általános Iskolában kezdte, majdan középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskolában folytatta majd 1978-ban érettségit szerzett. Tanulmányait követően 1978-ban kezdett el a kereskedelemben és vendéglátásban dolgozni. 1984-ben kötött házasságot feleségével Makai Ágnessel, melyből három fiúgyermek született, akiket hitben és szeretetben neveltek fel. Mindhárom fiát kitanítatta, hozzá segítette ahhoz, hogy gyermekei diplomákat és szakmákat szerezzenek. Vincze Lajos egyházmegyei főgondnok úr rendszeresen és aktívan részt vesz az egyházi és világi ügyekben egyaránt. 10 éve presbiter. 2016-ban a Mándoki református egyházközség gondnokává választotta Vincze Lajost, mivelhogy a korábbi gondnokot az Úr Isten magához szólította. Az elmúlt ciklus elején a gyülekezet újra gondnokává választotta Vincze Lajost. 2020 őszén a Szabolcs-Beregi református egyházmegye főgondnokává választotta. Az egyházmegye delegálta a Tiszántúli-Református Egyházkerület Tanácsába, valamint a Magyarországi Református Egyház Zsinatának alkotó tagjává választotta. Feleségével együtt 2016-2021 között a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Senior Akadémiájának hallgatója volt.