A magyar büntetés-végrehajtás több intézetében is megtartották a Nők Világimanapját. A chilei asszonyok által kidogozott liturgia által a fogvatartott nők is bekapcsolódhattak az imamozgalomba.
Öt évvel ezelőtt az egyik nemzetközi imanapi előkészítő ülésen elfogadták azt a magyar javaslatot, hogy kontinensünk minden börtönében csatlakozzanak a fogvatartott nők és férfiak a világméretű imamozgalomhoz. Ennek az ajánlásnak megfelelően idén már ötödik alkalommal került sor az ünnepi alkalom megtartására több hazai büntetés-végrehajtási intézetben, így Kalocsán és a Dunaújváros-Pálhalmához tartozó Mélykúton is.
A kalocsai női intézet kápolnájában vasárnap délelőtt mintegy száz női fogvatartott jött össze, hogy lélekben bekapcsolódjon az imaláncba, s legalább egy órára elfelejtse, hogy büntetését tölti. Az istentiszteleten résztvevők kezében ott volt a 19 oldalas imanapi liturgiás füzet, majd az istentisztelet végén színes könyvjelzőket és képeslapokat kaptak, rajta a latin-amerikai ország lenyűgöző tengerparti és magas hegyvidéki tájainak akvarellképeivel. Ezeket egy fiatal német missziós munkatárs, a hazánkban is többször szolgált Gerd Becker készítette, s az Ökumenikus Tanács adta ki több ezres példányszámban.
Az ünnepi liturgiát Szántó Ambrus kalocsai római katolikus börtönlelkész vezette. A világimanap történetéről Dr. Békefy-Röhrig Klaudia református lelkésznő, a liturgia fordítója adott rövid tájékoztatást. Az ünnepi igehirdetést Márk 8,11kk alapján Dr. Békefy Lajos pálhalmai börtönlelkész tartotta, különösképpen is arra irányítva a fogvatartott nők figyelmét, amit az Ige így mond: Csak egy kenyér volt velük a hajóban. „Ott egykoron, s a fogvatartottak zátonyra futott életében, a kápolnában és a börtönökben ma is ott van, lehet ez az egy kenyér, a mennyei kenyér, az Úr Jézus Krisztus, az Ő Igéje, Lelke. Őbenne megelégedéssel fogyaszthatjuk a rabság keserű kenyerét, a zátonyra futott életeknek lesz megépülése, új távlata” – mondta a lelkipásztor.
Agyagási Béla beszolgáló nyugalmazott református lelkész az ima fontosságáról és erejéről szólt. Az istentiszteletet követően a vendég pálhalmai börtönlelkész színes, vetítettképes előadást tartott Chiléről, az ország gondjairól, a múlt évi földrengésről, és a bányaszerencsétlenségről. Megemlékezett a bányászok hitéről és arról, hogy a több, mint 700 méter mélyben Isten igéjét olvasták, és bizalommal imádkoztak a szabadulás, felszínre jövetel órájáig. Felcsendültek Violeta Parra gyönyörű énekének, a „Gracias a la vida” sorai és dallama spanyolul egy indián énekesnő előadásában. De tüzes latin-amerikai dallamok is megszólaltak a záró percekben, az Andok-vidék népi zenéjének és táncainak vidám melódiái.
Hasonló módon zajlott a vasárnap délutáni pálhalma-mélykúti ünnepély is, amelyen az tette még színesebbé az együttlétet, hogy ott a női fogvatartottak énekkara adta elő a liturgiát, beleszőve abba saját imádságaikat is, félszáz lélek kérését, háláját, reményét, családra, gyermekükre gondolását. Ezen túlmenően a kis papírcédulákra írt könyörgéseiket a fogvatartott nők az úrasztalára helyezték, amit a börtönlelkész olvasott fel, s kérte Istentől azok meghallgatását.
Dr. Békefy-Röhrig Klaudia lelkésznő itt Kozma László kenyérköszöntő versét mondta el: „Keresztet vetni ne felejts el, a kenyeret ha megszeged!/És az egyszerű mozdulattal,/Lelkünkbe Krisztus érkezett./És ünnepi lett minden asztal,/S a szálló pillanat örök./Mert eljön, aki megvigasztal,/ Ha a kenyeret megtöröd”. Katolikus nőtestvéreink a keresztvetésre gondoltak, protestáns nőtestvéreink a hálaimára, meg az úrvacsorai kenyérre. S ez így volt jó és „teljes” a börtönrácsok mögött, ahol ez az imanapi alkalom is magasra emelte a sokszor nagyon mélyre zuhant lelkeket, vidámságot, derűt ajándékozott sok szívbe. Így lett igazzá és személyessé a liturgia imája: „Ma Jézus Krisztusba vetett hitünk egyesített minket itt. Megosztottuk egymással örömeinket és gondjainkat, álmainkat és reménységünket…Isten gyermekei vagyunk, hát fogjuk meg egymás kezét, felemeljük kezeinket az ég felé, és így imádkozzuk együtt azt az imádságot, amit Jézustól tanultunk…”. Különös, mégis méltó ünneplése volt ez a két alkalom is az immáron jó száz éve terjedő világimanapnak, s a hazai ötödik „börtönös” évfordulónak, szervezők és fogvatartottak örömére egyaránt.
Dr. Békefy-Röhrig Klaudia