Vendégségben itthon

„Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
[…]
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.”
(Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség)

Mert, igen: végsősoron mégiscsak vendégek vagyunk itt a Földön, az Úr földjén, a Teremtő világában! A mező liliomaival pazarul feldíszített otthonába hívott, azt akarja, hogy életünk legyen itt. Vendégszeretete nagyvonalú, túláradó. Érezzük csak itthon magunkat Nála!

A meghívottak között vagyunk. Meghívónk, a Király, barátai közé számít bennünket. Feladatai lennének számunkra, szőlőjébe hív dolgozni, sőt, ránk bízza azt teljesen, csak azt kéri, használjuk annak tudatában, hogy az övé, s hogy ő számít ránk abban, hogy bőven termő állapotban tartjuk, gondozzuk, s hogy nem feledjük: neki tartozunk termésével.

Vendégek vagyunk, hisz tudjuk: ez a lakoma, ez a szőlőművelés, ez a lét, ez az állapot csak ideglenes vendégeskedés. Igazából úton vagyunk itt, a kozmoszban, a Teremtő világában, s elidőzünk közben ezen a bolygón „e testben, vándorként”. Voltaképp hazafelé igyekszünk: „lelkünket a mennyben örök otthon várja” (2Kor 5,1–8).

De addig is, ha vendégek, hát milyen vendégek vagyunk? Jó vendégek vagyunk-e? Szépen, rendezetten, menyegzős köntösben érkezünk, s mozgunk a Király termeiben, kertjeiben? Szerények és elégedettek vagyunk? Megelégszünk-e azzal, amit kapunk Vendéglátónktól, azzal, amit személyesen nekünk szánt? Vagy elvágyunk, jobb házigazdát remélünk másutt? Szívesen töltjük-e az időt Házigazdánkkal, Mesterünkkel? Meghallgatjuk? Beszélgetünk Vele? Jó társaság vagyunk? Őszinte, nyitott, derűs, tisztelettudó, hálás?

És a többi vendég – velük hogy vagyunk? Tiszteljük őket, megelőlegezzük bizalmunkat, hiszen ők is a Király meghívott vendégei? Vagy értetlenkedünk: „Hogy tévedhetett ekkorát Vendéglátónk??? Hát nem tudta, hogy…???”

Van valamink, amit nem kaptunk? Ugye, nincs? S ha nincs, milyen vendéglátók vagyunk mi magunk, a szőlőmunkások, a bérlők, ha erre kerül a sor? Fogadjuk-e a többi vándort? Kiknek szól vendégszeretetünk? Felismerjük-e a hozzánk közelítőkben az angyalt (vö. Zsid 13,2)? Továbbajándékozzuk, amink van, a hozzánk betérőknek? Híven helyettesítjük-e Házigazdánkat, Barátunkat, Urunkat, Atyánkat, a voltaképpeni vendéglátót addig is, amíg majd visszatér?

Mennyei Atyánk, meghívónk és vendéglátónk! Hálás szívvel köszönjük túláradó vendégszeretetedet gyönyörű világodban! Add, hogy méltók legyünk meghívásodra, derűs és boldog vendégeid legyünk! Köszönjük, hogy mindenben osztoztál velünk, és mindent tudtunkra adtál! Segíts, hogy a te nevedben és a te szereteteddel fogadjuk a hozzánk közeledőket itt Nálad, itt a Földön! Adj nekünk értő szívet és engedelmes lelkületet, hogy szent akaratod szerint munkálkodjunk szőlődben, amíg el nem hívsz örök otthonunkba! Ámen!