Mára valósággá lett, amit régen csak remélhettünk: úrrá lettünk a természet erőinek sokféle hétköznapi formáján. Nem tartunk a vaseszközök rozsdásodásától, mert a nedvességnek kitett tárgyainkat rozsdaálló anyagokból készítjük. Nem tekintjük a villámlást kikerülhetetlen istenharagjának, mert villámhárítókat alkalmazunk. Nem szükséges több napos utazást tennünk hivatalos ügyekben, mert elektronikus eszközöket használunk a kapcsolattartáshoz. A kérdés csak az, hogy az így létrehozott praktikus és kényelmes buborékvilágból milyen mértékben zárunk ki a nem kívánt hatásokkal együtt olyanokat is, amelyek értékét csak később ismernénk fel. Ez az ember világformáló gyakorlatának egyik alapkérdése: hogyan találunk majd vissza a teremtés eredeti arcához, miután a belőle ellesett törvényszerűségek felhasználásával rétegről rétegre, lépésről lépésre saját szemünk elől zártuk el a visszafelé vezető út elágazásait?
Gondolhatnánk, hogy a világ fölötti uralom, a dominium terrae abban az értelemben jelenti a világ és az ember sorsának végleges összefűződését, hogy a végső, utolsó állapotában sem az ember, sem a világ nem hasonlít majd semmiben a kiindulóponti önmagához. Ennek azonban két szempont is ellentmond. Az egyik a bennünk élő „természet” iránti vágy, amely a jelek szerint akkor is megmarad, ha életünkben a természet már csak nyomokban vagy már azokban sincs jelen. Mellette, ennek normájaként él egy másik forrás, amelyet oly nagyra értékelünk, hogy az emlékezetet megpróbáló idő rongálása ellen saját műfaji besorolással kinyilatkoztatásnak nevezzük. A kinyilatkoztatás megőrzött nyelvében, nyelveiben pedig számtalan olyan kifejezés található, amit az időközben más irányba terelt kulturális vagy technikai fejlődés drapériavilága már eltakar előlünk. Ezek között szerepel a csordogáló vagy folyó víz útjának „ismerete”. Bár egyre kevesebb természeti képet használunk már a fontos folyamatok érzékeltetésére, mégis megvan a lehetőség, hogy a földre, porba kiöntött vagy a folyó, önmagának utat kereső víz képében belső világunkra ismerjünk. Az utat találó, kis vagy nagy léptékben önmagának utat törő víz gondolataink leghűbb ábrázolója… egy vonalban és követhető elágazásokban halad lassan… vagy gyorsan. Van, ahol megáll, nem folytatja útját. Máshol tovább folyik… Nem látjuk előre, mi lesz a végállomása, csak nagy összefüggésekben ismerjük a szabályt, hogy a kisebb vizek, ha el nem apadnak, előbb-utóbb a nagyokba érnek. Előrelátó gondolatainkra építhető világunk, ha el nem szárad, előbb-utóbb Isten tervével találkozik. Ő felkarolja vagy megítéli. Törjön utat magának a gondoskodó, figyelmes, éltető gondolat! Segítsen megtalálni, megtartani és megbecsülni ami jó, hogy a teremtmények örömmel élhessék át Teremtőjük jóságát!
IMÁDKOZZUNK!
Urunk, Istenünk, láttasd meg velünk, hogy gyönyörű és hatalmas világod erőitől való félelmünkben elvesztünk, eltévelyedtünk, és rettegésünk takargatására használt álcáink védelmezőnek tűnő drapériája mögül már nem látjuk a te oltalmazó, őrző, szeretettel teljes nagyságod! Kegyelmed megtapasztalása mint a porba kiöntött víz törjön utat bennünk, hogy bátran engedjük át neked az uralmat afelett, ami egyébként is a tiéd! Térítsd, terelgesd életünk vizének útkeresését, hogy éltető szereteted áldását megtapasztalva hozzád találjunk! Ámen.
(Koltai Zsuzsa imája)
JÓ GYAKORLATOK
Ne burkolj le minden talpalatnyi helyet! A viakolor, aszfalt, beton gátolja a beszivárgást, míg a zöldfelületek eltárolják a csapadékot, segítve a hőhullámok átvészelését. Ne szoríts vízfolyást kibetonozott mederbe! A folyószabályozások után más lett a tájhasználat: a kultúrtáj gátakat kér, az áradások vizétől megszabadulunk... Emlékezz: az ókori Egyiptomot a Nílus megtartott vize tette gazdaggá!
Ezt teheted:
• Járdához tipegőkő, autóbeállóhoz gyephézagos tégla, murva is jó! Így az eső bejut a talajba.
• Zöldítsd a közterületet! Forróságban szánd meg a városi fákat egy kanna vízzel!
• Ne támogasd, hogy patakmedreket kibetonozzanak! A vízsebesség nő, az élővilág eltűnik!
„Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ám 5,24)
A teremtés heti füzetben idén a víz körforgásához kapcsolódó Igék szolgálnak a meditációsorozat alapjául. A rövid tematikus tanulmányok bemutatják, miként van jelen mindennapjainkban az élet nélkülözhetetlen feltételeként a víz, milyen törekvésekkel találkozunk a nagy nemzetközi szervezetek munkájában a vizek védelmével kapcsolatban, illetve mi a jelentősége a vizes élőhelyek megőrzésének az élet jelene és jövője szempontjából. A kiadvány arra buzdítja olvasóit, hogy gondolkodjanak el a víz és a teremtett létezők közti igazságosság összefüggéseinek sokrétűségén, imádsággal, cselekvéssel és bölcs figyelemmel legyenek résztvevői az ámószi igazságpatak áradásának.
A teremtés hetének minden napján a füzet aznapra vonatkozó írását tesszük közzé.
Első nap: csobog
Idén is a teremtés hetének megtartására hív mindenkit szeptember utolsó és október első vasárnapja között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Ökogyülekezeti Mozgalom, hogy ezekben a napokban együtt gondolkodjunk megtérésről, ökológiáról és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja legyen e tekintetben. Jövő vasárnapig ezért minden nap az idei teremtés hetére megjelent kiadvány aznapra vonatkozó írását tesszük közzé honlapunkon.