Legyen gondod önmagadra és a tanításra!

A lelkipásztor szolgálatának határait nehéz kijelölni. Vasárnaptól vasárnapig összemosódik a munka, a család, a személyes és társadalmi kötelezettség. Hogyan lehet ezt az életvitelt tartósan, egészségkárosodás nélkül fenntartani?

Mucsi Zsófia: A legtöbb lelkipásztor azért lép szolgálatba, mert az evangéliumot akarja hirdetni, és szeretne reményt nyújtani az embereknek. Erős elkötelezettségre van szükség, hogy szeressék és gondozzák az egyházukon belül élőket, esetleg olyan döntéseket hozzanak, amelyekre nem voltak felkészülve. Emellett mindenki azt várja, hogy jól legyenek és egészségesek maradjanak – lelkileg is. A lelki jóllétre gyakran változatlanul fenntartható, problémamentes állapotként gondolunk. Pedig valójában nem azt jelenti, hogy nincsenek elakadásaink. Inkább abban mutatkozik meg, hogy vannak eszközeink megküzdeni az élet nehézségeivel. Ha valaki elveszíti a lelki egyensúlyát, akkor eszköztelenséget, tehetetlenséget él át, nem találja a kiutat. Fontos, hogy lehetőleg megelőzzük ezt az állapotot, és azoknak, akik motiváltak, lehetőséget adjunk a lelki egészségük megőrzésére és a fejlődésre.

Járay Márton: Fel akarjuk karolni a lelkipásztorokat, hogy ne akadjanak el, hanem kezdettől fogva tudatosan alakítsák, gondozzák a legfontosabb kapcsolataikat Istennel, családjukkal, gyerekeikkel, házastársukkal, a lelkészi közösséggel és nem utolsósorban önmagukkal. Szolgálatuk során az önmagukkal való foglalkozást önzésnek, Istentől való elfordulásnak értékelhetik. Érdemes megszívlelni Pál apostol Timóteusnak és az efezusi véneknek szóló figyelmeztetéseit: „Legyen gondod önmagadra és a tanításra...” „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek...” Isten Lelke belülről kifelé élő emberekké akar formálni minket, hogy vele, felebarátainkkal és saját magunkkal is jó viszonyt tudjunk ápolni. A lelkipásztor nemcsak azzal hat környezetére, amit tesz, hanem elsősorban a lényével, aki ő maga a nap huszonnégy órájában, egész héten, az év minden napján. Ezért a lelkészek jólléte különösen is fontos. Vegyük például a magányosságot. Tudjuk, hogy világtendencia az elmagányosodás, de a nemzetközi szakirodalom szerint a lelkészek még a társadalmi átlagnál is magányosabbak. Mit lehet ezzel tenni? Létezik a hivatás végzése során átélt magány, amely velejárója a szolgálatnak, és előfordul a magunkra maradottság miatt érzett magány. Utóbbinál szükséges a társas kapcsolatok erősítése, legyenek azok barátságok vagy lazább, kollegiális kontaktusok.

A fiatalabb korosztályban az öngondoskodás elfogadott, bár az idősebb generációk számára riasztó lehet, hiszen az énközpontúság árnyéka vetül rá, ezért válthat ki inkább elutasítást. Míg azonban az önfeláldozás biblikus, addig az önmagunk elhanyagolása egészségtelen. Hogyan lehet ezt a feszültséget feloldani?

Szakács Gergely Attila: Nekem ez hallatlanul izgalmas, mivel a teológia befejezése után a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú képzésén végeztem. Az önismeret, az odafigyelés önmagunkra számomra nem ismeretlen. Elszomorító látni, hogy a többség nem foglalkozik ezzel, csak az utóbbi időben került előtérbe. A lelkész is a Szentlélek temploma, és mint élő kő gyülekezetének tagjaival együtt épül lelki házzá. Ha nem törődik ezzel a templommal, akkor leomlik. Az önismeret nem cél, hanem eszköz, hogy tíz-húsz év múlva is alkalmas legyek a szolgálatra, ne égjek ki. Önmagam karbantartása természetes része a foglalkozásomnak. Megfontoltságot igényel, másfajta működésmódot. Miért akarok mindenkinek én segíteni? Azt teszem, amire Isten hívott, vagy más motivációk hajtanak? Miért lettem lelkész? Milyen lelkész szeretnék lenni? Milyen vagyok, mik az erősségeim, miben kell fejlődnöm? Mi az, amiben én tudok másokat fejleszteni?

Mucsi Zsófia: A segítő szakmákban a személyiségünkkel dolgozunk, amely az Isten ajándéka. Amikor önmagunkat igyekszünk megismerni, akkor az Isten által nekünk adott lelki kincseket hozzuk felszínre, tesszük elérhetővé úgy, hogy azokat a misszióban is használhassuk.

Korábban hova fordulhattak a lelkészek, ha úgy érezték, segítségre van szükségük?

Mucsi Zsófia: Már évekkel ezelőtt felismerték egyházunkban, hogy a túlterheltség, a lelkészi szerepek sokfélesége, a magárahagyottság és még számos egyéb ok lelki egyensúlyvesztéshez, megfáradáshoz vezet. 2005-re nyúlnak vissza a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Szolgálat kezdetei. A Tiszántúli Református Egyházkerületben már tizenöt éve foglalkoznak a lelkipásztorok pasztorálásával, és a Dunántúli Református Egyházkerületben is működik segítő csapat, amelynek a munkatársai lelkigondozó beszélgetéseket vállalnak. A Vértesaljai Református Egyházmegyében háttértámogató csoport tevékenykedik. Voltak és vannak tehát országos, egyházkerületi és megyei szintű kezdeményezések. 2014-ben az Egyházi Jövőképbizottság céljai között is szerepelt a lelkészek háttértámogatása. 2022-ben az MRE Missziói Szolgálata elindulásával a lelkészek lelki egészsége kiemelt területté vált. A Zsinat Elnökségi Tanácsa jóváhagyta, hogy a lelkipásztori hivatás évében önálló jogi személyként intézmény alakuljon, amelynek célja egyrészt a gyülekezeti és intézményi pasztoráció támogatása, másrészt a lelkipásztorok lelki és spirituális jóllétének előmozdítása. Ez lesz az a Magyarországi Református Egyház Gyökössy Endre Intézete. A megalakulás előmunkálataiban vagyunk most, amelynek része az állapotfelmérő kérdőív kiküldése is, hiszen a tapasztalatok alapján tudjuk majd meghatározni az intézmény feladatait.

Több szempontból is nagy jelentőségű a lelkipásztorokhoz eljuttatott kérdőív. Hogyan álltak össze a kérdések?

Járay Márton: Mindannyian egyetértettünk abban, hogy állapotfelméréssel kezdjük meg a munkát, amely szakmai alapot biztosít a továbbiakhoz. Főleg angolszász területeken bevált gyakorlatokat ismerünk, ahol rendkívül fontos a lelkész személye, és számtalan nekik szánt induló programnak a lelkiállapot-felmérés az alapja. Amikor nagy jelentőségű lépésre készülünk, meg kell néznünk, hol tartunk. Az evangélikus egyház számára tavaly készítettünk hasonló kérdéssort, ezért már van tapasztalatunk. A kérdőív egységei igyekeznek felmérni az Istenhez, a családhoz, a lelkipásztornak önmagához, a hivatásához való viszonyulását, de kitérünk a fizikai állapotra is, amely lényeges a lelki egészség szempontjából.

A lelkipásztorok hajlamosak a lelkiekre összpontosítani, és figyelmen kívül hagyni a testieket. Pedig a kettő szorosan összefügg.

Mucsi Zsófia: Az egyházvezetőség már évekkel ezelőtt megállapodott a Bethesda Gyermekkórházzal a lelkészi szűrővizsgálat feltételeiről, és két vidéki kórházban is van erre lehetőség. Mindenkit biztatunk, hogy vegye igénybe, foglalkozzon a testi egészségével. A kiegyensúlyozott étkezés, az elegendő és jó minőségű alvás, valamint a mozgás mindenképpen kihat a lelkiállapotra. A kiküldött kérdőívek is rákérdeznek a fizikai kondícióra, hiszen szorosan összefügg a lelkivel, de a kialakítandó programunkban elsősorban nem erre összpontosítunk.

A kérdőív anonim, tehát nem lehet azonosítani a válaszadót, ami növelheti a bizalmat és hozzájárulhat az őszinte válaszokhoz.

Szakács Gergely Attila: Számomra ez a leghangsúlyosabb, nem kell attól félnem, hogy bárki visszaélhet a válaszaimmal. Mélységesen átérzem az önmagam iránti felelősség súlyát. Amit meg tudok tenni a lelki egészségemért és rajtam múlik, azt tegyem meg, hiszen nem várhatom el az egyháztól, a Gyökössy-intézettől, hogy minden egyes lelkész összes problémáját megoldja. De vajon szembe tudok-e nézni a saját fizikai és lelkiállapotommal? Merek-e segítséget kérni? Ki kell alakítanunk az öngondoskodást, az önreflexiót, a segítségkérést elfogadó és művelő kultúrát. Az egészség előmozdítása érdekében változásra van szükség. Nemcsak magamért vagyok felelős, hanem a mellettem levő lelkipásztortársamért is. Más kérdés, tudunk-e bízni az egyházunkban, hogy tényleg segítséget kapunk, és nem hagynak magunkra. Engem motivál a kitöltésre a változás lehetősége: az egyházam kíváncsi rám, tudni akarja, mi van velem.

Mucsi Zsófia: A kérdőívvel nem diagnózis felállítása a cél, hanem a közös gondolkodás elkezdése. Szeretnénk témává tenni a lelki egészséget a lelkipásztorok körében. Igyekeztünk összehasonlítható elemeket is beépíteni, amelyeket összevetünk a magyar társadalom általános állapotával, illetve a hasonló korosztályúak és iskolai végzettségűek adataival. A kérdőívet május 31-ig tölthetik ki a megkeresettek. Magam is kitöltöttem.

Hogyan valósul majd meg a közös tervezés?

Járay Márton: Mindenkiben felmerülnek kérdések a kitöltés közben. Kérjük, hogy ezeket jegyzetpapírra írják le. Ez egyfajta önreflexió is. Gondolkodjunk el, vajon van-e olyan terület az életünkben, amellyel többet kell foglalkozni, imádkozni érte, segítséget kérni másoktól, a többiekkel beszélgetni róla, ahol fejlődni szeretnénk. Nyár végére elkészülünk a kiértékelésével, szeptembertől visszacsatoló látogatásokat tervezünk, hogy beszélgessünk a tapasztalatokról kisebb létszámú lelkészi körökben. Nem mi akarjuk megmondani, mit kell tenni az adatok birtokában, inkább szeretnénk megérteni, hogy a lelkipásztorok mit tartanak fontosnak, mire lesz szükségük, igényük. Őszinte párbeszédre törekszünk. Az országjáráson részt vesz majd a kérdőívet összeállító tizennégy fős munkacsoport.

Milyen szakértőkből áll a munkacsoport?

Mucsi Zsófia: Van közöttünk családterapeuta, pszichiáter, hivatásgondozó, lelkigondozó, lelki kíséréssel foglalkozó kolléga, vannak intézményi és gyülekezeti lelkészek, kistelepülésről és nagyvárosból. Fontos számunkra, hogy sokféle hang megszólaljon a tervezéskor, és műhelymunkában alakuljon ki a támogató program.

Mikor kezdi meg működését a MRE Gyökössy Endre Intézete?

Mucsi Zsófia: Júniusban alakul meg az intézmény. Nyáron értékeljük ki a visszaküldött kérdőíveket, utána, az év második felében, reméljük, minél többekkel találkozunk a visszacsatoló beszélgetéseken. Ekkor még folytatjuk az előkészítő munkákat. A budapesti székhelyű segítő szolgálat elindulását 2024 elejére tervezzük. Az MRE Missziói Szolgálata anyagi támogatásával kísérleti programjaink már elkezdődtek: ismét meghirdettünk például egy a korábbi évekből már ismert imádságos elvonulást. Örömmel tapasztaltuk, hogy szívesen jöttek a lelkipásztorok, több napot szentelhettek az istenkapcsolatuk elmélyítésének. Az Ölelj át! kapcsolatépítő házaskurzust lelkipásztoroknak és a házastársuknak szervezte meg a régi Gyökössy-intézet, ennek szintén lesz még folytatása. Nehezen jut idő a lelkészség mellett a házastársi kapcsolat ápolására, ez a pár nap frissítően hathat. Sokat hallani manapság a rezilienciáról, rövid képzésünkön a lelkészi szolgálat és a lelki rugalmasság kapcsolatával foglalkozhatnak a résztvevők.

Mi jellemzi majd az intézet munkáját?

Mucsi Zsófia: Hosszú távon az ország több pontján elérhető segítségnyújtásra törekszünk, ehhez a hálózatos formát fokozatosan építjük ki, preventív programokkal. Bevezetésül többek között azoknak szervezünk néhány alkalmat, akik csak kóstolgatják az önmagukkal töltött idő jelentőségét és a kisebb csoportok értékét. Mindenkit arra biztatunk, hogy azokon a rendezvényeken vegyen részt, amelyekre készen áll. A kiépülő rendszerben lelkiség tekintetében ki-ki megtalálhatja a hozzá közel állót, tehát kegyességi irányzatoktól és az élet bármely területén megjelenő véleménykülönbségektől függetlenül mindenki kapcsolódhat. Védett teret szeretnénk teremteni a lelkipásztoroknak a lelki épülésre.

Szakács Gergely Attila: Remek hír, mert végre nem Budapesten összpontosul minden, hanem szerteágazóan elérhető lesz azoknak is, akik a végeken harcolnak. Gyakran emlegetjük a kis köröket, de rendkívül kevés létezik valójában az országban. Tapasztaltam már, milyen, amikor jól működik, és mit vált ki, amikor elhal, és nyomába az elmagányosodás, az elszigetelődés lép.

Járay Márton: Az Egyesült Államokban több olyan programot is összeállítottak, amelyek tudatosítják a közösségekben, hogy a lelkészeket lehet jól támogatni. A gyülekezetek meg vannak győződve arról, hogy a lelkész jól van, hiszen ő Isten embere. Meglepődnek, amikor ennek az ellenkezője derül ki. Hosszú távon szükséges lesz a gyülekeztek bevonása a rendszerbe az egyetemes papság elve alapján. Sokszor töprengek, vajon hogy lehet, hogy az egyházvezetőségnek, a lelkész családjának, a presbitériumnak, a gyülekezetnek egyaránt fontos, hogy jól legyen a lelkész, és a lelkész még sincs jól. Ez a hivatás támadás alatt áll, csak a Krisztussal való mély egységben tud gyógyulni és épülni. Ennek elősegítése misszió a számomra.