Van-e jó háború? – ezt a kérdést járta körül hétfő este a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat legutóbbi alkalma. A budapesti Grund szórakozóhely egyik termében ültek össze a résztvevők: Boda Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, Markovics Milán Mór őrnagy, római katolikus tábori pap, Mészáros László alezredes, református tábori lelkész és Tóth Károly evangélikus lelkész, történész. A beszélgetést a szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője, Zila Gábor moderálta.
Tóth Károly, Mészáros László, Boda Mihály, Markovics Milán és Zila Gábor a beszélgetésen
A rendezvény címét adó kérdésre Mészáros László református tábori lelkész első felszólalásában rögtön választ is adott: szerinte a háború nem lehet jó, a bűnnel együtt jelent meg a világban. Úgy gondolja, a háborúban a legtöbbször nehéz „jó” és „rossz” felet találni. Arra a kérdésre, hogy mi is pontosan a háború, Tóth Károly úgy fogalmazott, hogy egy szélsőséges helyzet, amikor az abnormális viselkedések normalizálódnak.
Belerángatni Istent a konfliktusokba
Boda Mihály arról beszélt, hogy Istenre sokszor hivatkoztak a háborúkban, de például a XX. század elején a gyerekcipőben járó tudományokat is felhasználták erre, és mindegyikben találtak valamit, ami ürügyet szolgáltatott a háborúra. Ő úgy véli, hogy a háború jó nem lehet, de igazolt igen.
Tóth Károly kijelentette, hogy sokszor belerángatjuk Istent a konfliktusainkba, és ő valóban ott van, csak nem ott, ahol mi gondoljuk, hanem a rettegő, a menekülő ártatlanok mellett van.
Mészáros László azzal egészítette ki ezt, hogy háborúban olyanok fordulnak Istenhez, akik előtte sohasem tették, közülük pedig később sokan megtartják hitüket és kérik, kereszteljék meg a gyermeküket.
A Szólj be a papnak! legutóbbi beszélgetésének résztvevői Istent keresték a háborús helyzetekben
Persze az is szóba került a beszélgetésen, hogy az egyházak kellő eréllyel felszólalnak-e a háborúk ellen, és hogy például az első világháború idején egyházi személyek is buzdítottak-e a harcra.
Tóth Károly evangélikus lelkész emlékeztetett, hogy 1914-ben – ahogy általában a háborúk kezdetén – az egész társadalom harci lázban égett, és ez az egyházak képviselőinél sem volt másként. A háborús pusztítás és veszteségek hatására azonban hamarosan felébredt a békevágy, és a vallási vezetők is felszólaltak a háború ellen, ahogy ezt manapság is rengetegszer megteszik.
Markovics Milán katolikus tábori pap arra hívta fel a figyelmet, hogy háborús helyzetekben is különbséget kell tenni lelkész és lelkész között, illetve azt is tudomásul kell venni, hogy maguk a a papok és lelkészek is az adott kor „gyermekei”, teljesen nem tudják kivonni magukat a korszellem hatása alól.
A katona nem az ellenség haláláért imádkozik
Arra a kérdésre, hogy hol van Isten szeretete a háborúban, Tóth Károly szerint nincs egyértelmű válaszunk, de gondolkodni lehet róla. Szerinte a Ne ölj! parancsban ott van ez a szeretet, és ezt a keresztyénség első századaiban úgy értették, hogy aki keresztyén, az nem lehet katona. Markovics Milán ehhez hozzátette, hogy ő nem látott még olyan katonát, aki háborúban az ellenség haláláért imádkozott volna: szerinte mind a saját életükért imádkoznak. – De ne feledjük, hogy nem az élet a legfontosabb dolog, hanem az üdvösség! – hívta fel a figyelmet. Elmondta azt is, hogy ő azért lett tábori pap, hogy olyan emberekkel találkozhasson, akik jártak a halál közelében, mert ők teljesen máshogy látják Istent.
Ezután a háború valóságáról és az ott történtekről beszéltek a résztvevők. Mészáros László református tábori lelkész elmondta, hogy sokszor olyanok foglalnak állást a háborúval kapcsolatban, akiknek fogalmuk sincs róla, milyen is valójában. Az orosz–ukrán háborúról elmondta, hogy neki nem tisztje megítélni egy háború jogosságát, ő minden helyzetben a katonák lelki igényeivel foglalkozik, mégis minden nap imádkozik, hogy a harc mielőbb véget érjen. A háborúban persze előfordul, hogy a katonának ölnie kell, és ezt nagyon nehéz kezelni, Tóth Károly pedig úgy véli, nem is tudja ezt az ember igazán feldolgozni, annyira a szívünkbe van írva az élet tisztelete.
Istenem, ha akarod, indítsd el ezt az autót!
A közönség egyik tagja ekkor megkérdezte, mi az álláspont a fegyverek megáldásával kapcsolatban. Erre Markovics Milán katolikus tábori pap egy történettel válaszolt: egy katona káromkodva csapkodta nem induló terepjárója kormányát, miközben ő reggeli kávéját derűsen kortyolgatta. – Ne röhögj, szólj az istenednek, hogy indítsa be az autót! – förmedt rá dühösen a sofőr. Erre ő odament, és csak annyit mondott: – Istenem, ha akarod, indítsd el ezt az autót! És csodák csodájára az autó elindult. – Nem tudom, hogy ennek a hatására-e, de ezután tele volt a kápolna – zárta történetét a tábori lelkész.
A beszélgetésen rengeteg olyan gondolat elhangzott, amelyet a szomszédban dúló háború árnyékában különösen érdemes volt megszívlelni. Az oldott hangulat ellenére is érződött, bizony véresen komoly téma a háború, és minden résztvevőben tudatosult, mekkora áldás is az, hogy itt, Magyarországon jó ideje nem kellett azt megtapasztalnunk a saját bőrünkön.