A Református Fiatalok Szövetsége olyan lelki alkalmakat, feltöltődési, gyógyulási lehetőségeket kínál a fiataloknak, amelyek megerősítik őket, sőt akár hivatástudatot is ébreszthetnek bennük. Korsós Tamás dunavarsányi lelkipásztorral, a szervezet lelkészi vezetőjével, valamint Oláh-Illés Annával, a szövetség elnökével beszélgettünk.
Mikor kerültek közel a Református Fiatalok Szövetségéhez (Refisz), már fiatalon ismerték a szervezetet?
Oláh-Illés Anna: 2006-ban kerültem a Refiszbe, akkor lehettem 15-16 éves. Egy évvel korábban volt egy országos konfirmandustábor, amit nem a Refisz szervezett, de jelen volt a rendezvényen. Emlékszem, hogy ezután kezdtem el leveleket kapni tőlük, és a konfirmandustábort annyira élveztem, hogy elmentem a refiszes táborba is. A lelkesedés tovább tartott, bár sajnos a következő évi táborba nem tudtam elmenni, azt követően viszont rendszeres résztvevő lettem, 2010-től pedig szolgáló is. Belenőttem a Refiszbe, talán így lehet megfogalmazni a legpontosabban, és most már lassan másfél éve vagyunk a szervezet elnökei Tamással. Egyébként elnökségi tagként már előtte is mindketten jelen voltunk a vezetőségben.
Korsós Tamás: Harmadéves teológushallgató voltam, amikor csatlakoztam a szervezethez. Az egyik legjobb barátom, akkori szobatársam már a Refiszben szolgált, és hívott, hogy menjek, nézzem meg, mi ez, mert ő ott tért meg. A teológia akkori éveit nehezen éltem meg, lelki útkeresésben voltam, de a Refiszben való szolgálat hatalmas erőt adott. Nem a megtérésemben játszott szerepet, hanem az Istennel való kapcsolatom gyógyulásában, helyreállításában, illetve hivatástudatot adott. Az, hogy ma még mindig lelkész vagyok, nagyban a Refisznek köszönhető.
Említették a táborokat. Milyen állandó rendezvények vannak az év során?
Tamás: Idén a legközelebbi a téli alkalmunk lesz, amelyet télitalinak nevezünk. Ez egy hétvégi találkozási lehetőség februárban, amelyet idén is Miskolcon szervezünk. Ez olyan, mint a nyári táborunk, csak egy kicsit szűkebb időkeretben történik, háromnapos. Itt általában a tanításra helyezzük a hangsúlyt, hiszen a négy célunk közül az egyik, hogy Krisztus útján való járásra segítsük a fiatalokat. Tavasszal egy sporteseményt szervezünk, a tavaszi zsongást, amelyet most már hagyományosan Albertirsán rendezünk meg. Focizunk, röplabdázunk, kosárlabdázunk, és természetesen közösségi alkalmakat szervezünk.
Anna: Tavasszal missziós utakra indulunk, amikor meglátogatjuk azokat a gyülekezeteket, amelyekkel kapcsolatban állunk. Ilyenkor egy szombati ifjúsági napot tartunk a helyi gyülekezet fiataljainak. A nyári tábort, amelyről már több szó is esett – a legnagyobb rendezvényünket –, hagyományosan Balatonszárszón szervezzük meg. Ez egy hétfőtől vasárnapig tartó alkalom, amelynek főként evangelizációs célja van. Ősszel a regionális találkozók következnek, amikor egy gyülekezetet látogatunk meg, ahová a környező települések fiataljai is el tudnak jönni, őket várjuk erre a napra. Idén két ilyenre is sor került: az egyik Makón, a másik Halásztelken volt.
Oláh-Illés Anna
A Refisz céljai az 1989-es magalakulás óta ugyanazok:
1) Segíteni a fiatalok hitre jutását, Krisztus megismerését.
2) A megtért fiatalokat támogatni abban, hogy aktív, felelős tagjává váljanak saját gyülekezetüknek és fejlődjenek a szolgálat által.
3) A Biblia üzenete alapján, a tanítások által utat mutatni a keresztyén mindennapok útvesztőiben.
4) Ezeket és minden mást is Isten dicsőségére tenni.
A táborok a Refisz legfőbb sarokpontjai, vagy a hétköznapokban is tartanak alkalmakat?
Anna: Az elsődleges célunk az, hogy a fiatalok a gyülekezetekbe integrálódjanak, a lakóhelyükhöz legközelebb lévő református gyülekezet életébe bekapcsolódjanak, szolgálókká váljanak vagy ifisek legyenek. Emiatt nem szervezünk a hétköznapokban alkalmakat, mert az elvonná a gyülekezetektől a fiatalokat. Próbáljuk folyamatosan tartani a kapcsolatot az ifikkel, a munkájukat adott esetben segíteni. Fontos látni, hogy nem egymás ellen dolgozunk, nem elszippantani akarjuk a fiatalokat, hanem ellenkezőleg, arra ösztönözni, hogy megtalálják a helyüket a közösségeikben.
Tamás: Minden évszakban van egy főbb eseményünk, azok megszervezésében és az ottani fiatalok megszólításában vagyunk érdekeltek. Mindig az a példa jut az eszembe, amikor Jézus felhívja a tanítványok legszűkebb körét a hegyre, megélnek valami egészen csodálatos dolgot, és utána annak az erejével térnek vissza a völgybe, a maguk küzdőterére, annak minden nehézségébe. Sokszor úgy tapasztalom, hogy a Refisz eseményei „hegyre hívások”, nem itt folyik a református fiataloknak a hívő élete, hanem a gyülekezetekben. Mi olyan lelki alkalmakat, feltöltődési, gyógyulási lehetőségeket kínálunk, amelyek megerősítik őket, sőt akár hivatástudatot is ébreszthetnek bennük.
Anna: Egy rendszeres alkalmat tartunk kéthetente az irodánkban, amelyet kimondottan a Budapestre kerülő egyetemisták számára hoztunk létre, hogy aki az otthoni gyülekezetétől elszakadt, az se maradjon közösség nélkül. A célunk azonban ezzel is az, hogy a fiatalok előbb-utóbb találjanak maguknak gyülekezetet.
Hogyan kerülnek a fiatalok a szervezet vonzáskörébe?
Tamás: Tavasszal és ősszel megyünk a gyülekezetekhez, ott ismernek meg minket a legtöbbször. Gyakran az ifivezetők hozzák el őket a különböző táborokba, de akad olyan is, aki meglátja, hogy „jé, egy hét a Balaton mellett, de jó”, és eljön ismeretlenül is, tehát nem csak a református családi háttérből érkeznek fiatalok. Nagyon fontos irányelvünk, hogy fiatalok által szolgálunk a fiatalok felé, a szolgáló csapatunk és a vezetőség is ezt tükrözi. Úgy gondoljuk, hogy számukra az a leghitelesebb, hogyha korosztályukbeli vagy egy kicsivel idősebbek mondják el tapasztalataikat.
A gyülekezetlátogatások hogyan működnek a gyakorlatban, mi a céljuk?
Tamás: A Refisznek egy korábbi célkitűzése a regionalizálódás, bár ezt most a Covid erősen visszavágta és megnehezítette. Az a célunk, hogy a fiatalokat ne csupán országos szinten szólítsuk meg, hanem legyenek kisebb központok, amelyek aktívabban, rendszeresebben tudnak szolgálni az irányukba. Kellenek olyan gyülekezeti központok, amelyek elég erősek ahhoz, hogy a környékbeli ifiket és gyülekezeteket támogassák ebben a munkában. A missziós útjainknak most az a célja, hogy olyan gyülekezeteket keresünk meg, amelyek még nem, vagy csak gyenge szálakkal kötődnek a Refiszhez. Jártunk Hatvanban, Szegeden, Hajdúböszörményben és Nagykanizsán is, és szolgáltunk a helyi fiatalok és a gyülekezetek felé. Ezekben az irányokban szeretnénk bővíteni a szolgálatot, hogy nagyobb területet tudjunk lefedni, mint eddig. Természetesen a kisebb gyülekezeteket sem hagyjuk cserben, a regionális találkozókon továbbra is próbáljuk segíteni őket.
Az ifjúsági munka során mit tapasztalnak, melyek a legmeghatározóbb problémák, kérdések, amelyekkel a fiatalok ma szembenéznek?
Anna: Nekem két dolog jutott eszembe, az egyiket mindig el szoktam mondani, mert ez nem változott szerintem az évek során. Nagyon leterheltek a fiatalok, nagyon sok helyen kell megfelelniük egyszerre, otthon is, de főleg az iskolában, hamar el kell dönteniük, milyen irányban szeretnének továbbtanulni. Az érettségi vizsgákra való készülés óriási nyomást jelent a diákoknak, hiszen azt érzik, ezen múlik a jövőjük. A másik terület pedig maga a világ, amely körbeveszi őket. A kommunikáció felgyorsulása miatt rengeteg olyan információ jut el hozzájuk, olyan kérdésekkel, nehézségekkel kell szembesülniük, amelyekkel nem kellene egy 14–18 éves fiatalnak foglalkoznia. A csapból is az folyik, hogy mi lesz a gázzal, a fűtéssel, milyen magasak lesznek a számlák, hogy az infláció felemészti a fizetéseket. Ilyen horderejű problémákkal nekünk annak idején nem kellett foglalkoznunk, azt hallottuk csak a szüleinktől, hogy „te csak tanuljál, neked ennyi a dolgod”. Ahelyett, hogy a fiatalok ezzel foglalkoznának, rájuk terhelődik, hogy mi lesz a jövőjükkel, mi lesz tíz év múlva. Ebben a közegben kell megtalálnunk feléjük az utat, ami azért gyakran magától adódik, hiszen éhezi ez a generáció a beszélgetéseket.
A körülmények, amelyeket említett, mennyiben segítik vagy hátráltatják a fiatalokhoz való közeledést?
Anna: Ez talán az adott embertől függ, hogy kinek mi az, ami már meghaladja az ingerküszöbét. Volt olyan, hogy egy nehezebb, konfrontatívabb témat vittünk egy refiszes alkalomra, és nagyon élvezték, hogy végre nincs tabusítás. Vágytak arra, hogy iránymutatást kapjanak. Persze más meg úgy áll hozzá, hogy „már megint erről van szó, itt nem arról akarok hallani, ami az életem egyéb területeit mérgezi”.
Tamás: Hasonlóan látom a fiatalok helyzetét, és a szorongást emelném még ki mint meghatározó jelenséget az életükben. A táborainkban és más alkalmainkon is igyekszünk figyelni arra, hogy legyenek személyes beszélgetések, például lelkigondozás formájában. Rengeteg frusztrációval, szorongással küzdenek, és ez nyilván hatást gyakorol a lelki életükre, az identitásukra, az útkeresésükre, nemcsak a világ, hanem a hit terén is.
Az ifjúság felé való szolgálatuk során milyen történetek gyakorolták önökre a legnagyobb hatást?
Anna: Volt egy ifisem, aki ateistának mondta magát, de a közösség nagyon vonzotta, ezért járt refiszes alkalmakra is. Szívesen meghallgatott bármit, de azért mindig kijelentette, hogy ő ezt nem igazán hiszi. Az egyik tábor végén – úrvacsorával szoktuk zárni a táborainkat – ülve maradt, és csak sírt. Odamentünk hozzá megkérdezni, hogy minden rendben van-e, és azt mondta, hogy megérintette a gondolat, hogy ez a kenyér érte tört meg. Átélte az úrvacsorának a lényegét, azt, hogy Jézus érte halt meg, és az összes bűne, minden, amit korábban tett, a felszínre tört benne. Végül le tudta tenni ezeket Isten elé.
Tamás: A táborokban esténként működik imaszolgálat, az evangelizáció után, illetve a dicsőítés alatt. Oda lehet jönni hozzánk, nem kell elmondani semmit, csak azt, hogy miért imádkozzunk. Rendkívül megható látni a fiatalokat, akiknek Isten az életében elkezdett munkálkodni, és nem feltétlenül csak a megtérésre gondolok, hanem arra, amikor rádöbbenek a hibáikra, bűneikre. Ezekre nem mi vezetjük rá őket, hanem Isten. A lelkigondozás is hasonló élmény. Idén nyáron a család volt a tábor témája, amelynek kapcsán rengeteg sérelem és tragédia tört a felszínre a fiatalokban. Egyszerre volt megrendítő és csodálatos hallgatni az élettörténeteket, legszívesebben én is sírtam volna, annyira szívbemarkoló dolgokat meséltek. Meg mernek nyílni nekünk, mert ez egy olyan közeg, ahol ezt megtehetik. Ez nyilván nem miattunk van így, hanem Isten Lelkének a munkáját láthatjuk, amelynek következtében le tudják tenni a terheiket. Egy fiúval beszélgettem, akinek az apja egy agresszív, autoriter személyiség: a beszélgetés során teljesen megkönnyebbült, zokogott, pedig a fiúknál ez nem jellemző. Elmondta, hogy először élte át azt, hogy egy felnőtt férfi nem elnyomja őt, hanem szabaddá teszi. Boldog vagyok, hogy ott lehetek, amikor Isten országa munkálkodik.