Gyerekek, akik az alkoholizmus árnyékában nőnek fel

Egy sör, egy unicum – ez volt a napi, pontosabban esti adagja a Hangulat Presszóban. Az én apám „csak” ennyire volt alkoholproblémás, de mindig elnéztem neki, mert anyám korai halála után három gyereket nevelt egyedül, és az esti egy órája a presszóban – micsoda hazugság ez az elnevezés, amikor kávéból alig fogy – volt az idő, amikor kicsit elfelejthette, hogy ő Apa, és lehetett újra Jani. Ahogy ő mondta, a napi antidepresszánsért járt ki a kocsmába. Tavasszal lesz tizenkét éve, hogy elvitte a mája. Pedig tényleg nem volt nagyivó, csak „jókedvűen” jött haza. Ez jut eszembe most, amikor már újságíróként olvasom a Láthatatlan árvák könyvet. És az, hogy milliós azoknak a száma Magyarországon, akik „csak” ennyire problémás alkoholfogyasztók. És sok család ennél rosszabb helyzetben van, ahol apa vagy anya nem csak „fura” vagy „jókedvű”, amikor hazaér és eldől aludni, hanem előkerül az érzelmi vagy a fizikai erőszak. A statisztikák szerint a magyar felnőtt lakosság egyötöde problémás alkoholfogyasztó, és minimum négyszázezer gyermek él olyan családban, ahol legalább az egyik családtag alkoholproblémákkal küzd.

A Láthatatlan árvák című könyv pont az ő helyzetükre szeretné ráirányítani a figyelmet. Igaz, szerzői nem gyerekek. Legalábbis ma már nem: olyan felnőttek számolnak be gyermekkori élményeikről, akik maguk is megtapasztalták, mire képes az alkohol egy családban.

„Volt, hogy apám hazaért még fektetés előtt. Illetve az már nem is apám volt. Apám testét valaki más cipelte, aki máshogy tartja apám fejét, máshogy forgatja a nyelvét, még a nézése is más” – írta Kovács András Péter a könyv Könnyespolc című novellájában. Szokatlan egy nagy nevettetőt ilyen szerepben látni, de a humorista már sokszor mesélt arról, hogy a hétköznapokban nem ugyanolyan, mint a színpadon. – Gyerekkoromban még haragudtam apámra, aztán kamaszkoromban már lassan én váltam az ő apjává, és ő volt a pátyolgatásra szoruló kisgyermek, így ott nem maradt helye haragnak – mondta el nekünk Kovács András Péter, aki szerint a korai felnőttszerepbe kényszerülés nagy teher. – Míg a többiek önfeledten rúgják a labdát, vagy csajoznak, buliznak, te jókora ráncokat növesztesz a homlokodra, és később próbálod bepótolni a gyerek- és kamaszkort, ami szintén nem egészséges – idézte fel a humorista. Igazságos akart lenni az apjával, nem pedig hatásvadász, a „legeslegszürkébb” hétköznapokat akarta megmutatni. Két novellája szerepel a könyvben, az egyik otthon játszódik, ahol látjuk az árnyoldalt, míg a másik a presszóban, ahol azt is megmutatja, milyen érdekes és színes világ az egy kisgyereknek, és a fiú hogyan vágyik az apja szeretetére.

Kovács András Péter édesapja nem igazán tartózkodott otthon, vagy ha mégis, akkor sem kapták meg őt igazán, így egy idő után leszoktak arról is, hogy vágyjanak az apjuk jelenlétére. – Az ilyen családokban a gyerekek nem mernek érezni és bízni, nehogy aztán csalódjanak. Beszélni az egészről pedig végképp nem mernek – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy náluk is ez történt, dacára annak, hogy nem volt sem fizikai abúzus, sem fizikai elhanyagolás. Édesanyja az egész helyzet elől a munkába, a hétköznapi apró-cseprő tennivalókba menekült, és igyekezett fenntartani a látszatot, hogy minden rendben.

– Pont azért fogadja mindenki hitetlenkedve a számokat, mert sokszor még családon belül sem vagyunk hajlandóak elismerni a probléma súlyát. Azt mondjuk, hogy de hát más is megiszik ennyit, máshol is vannak gondok – véli Kovács András Péter, aki szerint napi egy sör is lehet egy húsz-harminc éves mélybe vezető spirál első állomása, mert ez folyamat. – És mivel általában a négy fal között zajlik, és kifelé a család működik, ezért nem is kezelik társadalmi problémaként – tette hozzá.

A humorista szerint jó volna, ha a kérdést állami szinten kezelnék, de már az is félsiker lenne, ha a társadalom merne foglalkozni az alkoholfüggőséggel. Úgy gondolja, hogy a probléma nagyon személyes, ezért a megoldásnak is személyesnek kell lennie, de ha ezzel a könyvvel sikerül elindítani egy láncreakciót, hogy valakik olvassák és továbbadják, majd a végén eljut egy alkoholbeteghez, már érdemes volt megírni. – És ha magukon az alkoholbetegeken egy ilyen könyvvel nem is tudunk segíteni, számos olyan ismerősöm, aki az enyémhez hasonló körülmények között nőtt föl, nagyon sok erőt tudott meríteni ebből a könyvből – mondta Kovács András Péter.

– Pontos számot nem lehet tudni, de a becsült adatok szerint legalább négyszázezerre tehető a „láthatatlan árvák”, a jelenleg szenvedélybeteg családban nevelkedő gyerekek száma – mondta el Hoffmann Kata, a könyv szerkesztője és a szakmai fejezetek írója. A könyvben ugyanis minden novella utána megtalálhatjuk az olvasott történet szakmai értékelését, kiegészítését.

A szakember is megerősítette, hogy az adatokat kevesen szokták elhinni, de a friss WHO-kutatás alapján a magyarországi felnőtt lakosságnak több mint húsz százaléka problémás alkoholhasználó, ami nem jelent feltétlenül alkoholbetegséget, de azt igen, hogy káros mennyiségben fogyaszt alkoholt.

– Problémás fogyasztó az, aki valamilyen módon elveszti a kontrollt a szerhasználat felett, és az gondot okoz a munkahelyi, iskolai teljesítményében, a családi és baráti kapcsolataiban, tehát bizonyos funkcióit nem tudja ellátni az alkohol miatt – mondta Hoffmann Kata, aki azt is megosztotta velünk, hogy a könyv is azért született, hogy az alkoholizmus körüli tabusításból kilépjünk, és hogy az emberek felfigyeljenek a gyerekekre, akik ilyen diszfunkcionális családokban nevelkednek, és akik számára ennek hosszútávú következményei vannak. Azoknak a felnőtteknek, akik ilyen családban nevelkedtek, nagyon figyelniük kell az otthonról hozott rossz működésmódok kerülésére, különben továbbadják azokat a következő nemzedéknek. – Ez olyan transzgenerációs mintázat, amelyben ha nem történik valamiféle beavatkozás, akkor a problémás alkoholhasználók száma csak növekedni fog. Abszolút romló a tendencia, és ezek megállítására már most tenni kellene valamit. Világelsők vagyunk, szerintem ez jelzi a probléma mértékét – hívta fel a figyelmet a szakember.

– Ma már bevett gyakorlat, hogy az alkoholbeteg mellett a felnőtt hozzátartozókat is bevonják a gyógyulási folyamatba, viszont hatalmas hiányosság, hogy ezekkel a gyerekekkel érdemben nem foglalkoznak – hangsúlyozta Hoffmann Kata, aki kérdésünkre azt is elmondta, hogy volt, aki álnéven írta meg a könyvbe saját fejezetét, míg két szerző vissza is lépett, mert még élnek a családtagok, és tartottak az esetleges következményektől. – Nehéz előállni ezzel a témával, még ennyi idő után is – magyarázza.

Magyarországon számos szervezet igyekszik segíteni azoknak az embereknek és azoknak a családoknak, akik az alkohol szorításában szenvednek. A Református Iszákosmentő Misszió negyven év alatt tízezer emberen, mondhatjuk úgy is, tízezer családon segített. Megközelítésük abból a szempontból is különleges, hogy nem csak szakmai támogatást nyújtanak, hanem hirdetik az evangéliumot is. Mert ahogy korábban egy nekünk adott interjúban Bóka Ica, az egyik szabadult alkoholista fogalmazott, az ital csak tünet volt, az igazi problémát Isten hiánya jelentette.

– Jelenleg sajnos nagyon minimálisan tudunk az alkoholbetegek gyerekeivel foglalkozni a misszióban – mondta el Némethné Balogh Katalin, az iszákosmentő misszió vezetője. Megosztotta, hogy korábban zajlott olyan ifjúsági munka, amelybe bevonták a náluk gyógyulók gyermekeit is, és erre most is nagy szükség lenne. Főleg, hogy ők is találkoztak „második generációsokkal”, akiknek már a szülei is a misszióba jártak, és aztán a gyerekek is ott kötöttek ki pár évtizeddel később.

– Az iszákosmentő misszió jelenleg akkor tud külön foglalkozni a gyermekekkel, ha ezt kérik, vagy ha látják, hogy erre feltétlenül szükség van. A rehabilitációnak a gyülekezetekben kell befejeződnie, ahol a fiatalok, a gyerekek is meg tudják találni a helyüket, és ahol az ő szívükben is Isten munkálkodik – mondta Némethné Balogh Katalin, de hozzátette, bármelyik gyülekezet megkeresheti őket, hogy tanácsot vagy segítséget kérjen az alkoholbetegek és a családjaik gyógyításában.

Az alkohol Magyarországon szinte természetes velejárója az életünknek, és a mértéktartás sajnos nem mindenkire jellemző. A parlamentben megtapsolják, hogy a pálinka alapvető élelmiszer, és rengetegen csúsznak bele az alkoholizmusba: van, aki a nyomorúságai elől menekülve, van, aki örömében. A Nagykörúton belül és kívül, városban és falun egyaránt találunk alkoholbetegeket. És az ő gyermekeiket.

Egy alsó tagozatos tanítónak tanult ismerősöm mesélte, hogy abban a pár évben, amíg a pályán volt, egyszer behívták helyettesíteni egy születésnapi ünnepség után. Hiába a zuhany, a fogmosás, az átmulatott este jelei letagadhatatlanok voltak. Az egyik kisfiú azt mondta neki: „Tanító bácsinak olyan illata van, mint apukámnak.”

Sajnos nem beszélünk eleget ezekkel a gyerekekkel és szüleikkel, és nem beszélünk arról a problémáról, amely őket érinti, mert ők is és a társadalom is kisebbítik az alkohol okozta gondokat. Ahogy a Láthatatlan árvák című könyvben olvashatjuk: „A szenvedélybeteg szülők általában betegségük ellenére is jó szülők szeretnének lenni, ezért maguk előtt is tagadják azt a tényt, hogy súlyos károkat okoznak gyermeküknek.”

Fontos tehát, hogy a társadalom, az állami szereplők és az egyház is sokkal-sokkal többet foglalkozzon ezzel a problémával, mert csak így menthetjük meg a ma és a holnap gyermekeit attól, amit a tegnap gyermekei átéltek.