Gazdagító ige a rácsok mögött

Kaszó Gyula 2013. augusztus elsejétől látja el börtönlelkészi szolgálatát Szekszárdon. Emellett a tolnai megyeszékhely református egyházközségének vezető lelkipásztora. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végzett, majd a németországi Wuppertalban volt lehetősége a börtön-lelkigondozást kutatni több alkalommal is. A németországi központban az elméleti tudás megszerzése mellett a gyakorlatban is kipróbálhatta magát. Ennek lezárultával és disszertációja megvédését követően a Károli Egyetemen kezdett el tanítani. 2012-ben kerültek családjával Szekszárdra.

A tolnai megyeszékhely büntetés-végrehajtási intézetében részmunkaidőben dolgozik, ez azt jelenti, hogy heti 20 órát tartózkodik rácsok mögött. Elmondása szerint a szekszárdi börtön egy „megyei ház”, amelyek az az előnye, hogy kis intézet, áttekinthető. Zömében letartóztatásban lévők vannak ott, de jogerősen elítélt fogvatartottak, pénzbüntetést helyettesítő fogházbüntetést vagy elzárást töltők is, férfi és női fogvatartottak egyaránt. Nagyjából 100 fogvatartott tartózkodik az intézetben, mellettük a végrehajtói állomány. Nekik ugyanúgy lelkészük, hiszen bennük is megfogalmazódnak kérdések. Így, amikor alkalom adódik, velük is beszélget.
A fogvatartottak lelkigondozásáról Kaszó Gyula elmondja: a találkozások alapesetben fogvatartotti kérelem nyomán jönnek létre. A lelkész meglátása szerint a vallásgyakorlás az egyetlen olyan szabadság, ami a zárt ajtók mögött is szinte érintetlenül gyakorolható. Szabadon eldöntheti a fogvatartott, hogy szeretne-e lelki foglalkozáson részt venni, vagy nem – teszi hozzá. A kényszerintézkedés hatálya alatt álló embernek is van lehetősége arra, hogy négyszemközti beszélgetésre találkozzon a lelkésszel. Emellett a csoportos lelki alkalmak is adottak az intézeti alapszabályok betartása mellett.

Egy szerdai napon látogatjuk meg a lelkészt. Megfogalmazása szerint ez a „hosszú napja”. Ilyenkor kora reggeltől estig az intézetben tartózkodik, és foglalkozásokat tart, külön a nem dolgozó férfi fogvatartottaknak, majd a nőknek, a munkaidő leteltével pedig a dolgozó fogvatartottaknak. Arra a kérdésemre, hogy általánosságban milyen problémákkal keresik meg a büntetésüket töltő emberek, Kaszó Gyula elmondja: mivel a börtönben nagyon kis térre koncentrálódnak a problémák, a megoldási lehetőségek palettája is szűk. Ezért sokszor erről szeretnének beszélni. Nem egyszer kapcsolattartási és konfliktuskezelési kérdések jönnek elő családdal, rokonsággal, zárkatársakkal, de akad olyan is, hogy kifejezetten teológiai témák érdeklik őket. Az nem jellemző, hogy egy fogvatartottat hosszabb távon, akár a szabadulásáig kísérne, hiszen a szekszárdi börtönben a legtöbben rövidebb időt töltenek, a jogerős ítélet végrehajtása nagyobb intézetekben történik.

Kihívást és lehetőséget egyaránt lát a börtönlelkészi szolgálatban Kaszó Gyula. Kihívás például minden alkalom, amikor a foglalkozáson beavatkozást igénylő helyzet jelentkezik. Néhanapján előfordul ugyanis, hogy a fogvatartottak az egymással való találkozás és beszélgetés céljával, mintegy ürügyként akarják kihasználni a lelki alkalmakat. Ilyenkor a lelkésznek erélyesen kell fellépni, ami természetesen nem kényszerítő eszközök használatát jelenti. „Az Ige szolgájaként azt gondolom, hogy a legnagyobb hatása a szónak, azon belül az Igének van. Hogyha valamit meg tudunk beszélni, az jelenetős fegyelmező erővel bír másokra nézve is, és onnantól már nem kell fegyelmezni, csak fegyelmet tartani, ami hozzátartozik az itteni élethez. Amikor olyan tartalmat viszek eléjük, ami meggyőződésem szerint gazdagítja őket, akkor elvárom, hogy méltósággal kísért figyelemmel legyenek” – idézi fel a tiszteletes. A majdnem 9 évvel ezelőtti kezdeteket a szekszárdi börtönben küzdelmesnek látta a lelkész, hiszen meg kellett találnia a hangot a fogvatartottakkal és a munkatársakkal is – de volt értelme a küzdelemnek.

A „lelkészi csoportfoglalkozásokat” az istentiszteletekéhez hasonlóan építi fel a lelkész. A központi elem mindig az igei üzenet, egy szentírási rész kibontása – még ha másképpen történik is, mint egy szabadon működő gyülekezet esetében. A börtön-istentisztelet során nem ritka, hogy ha valaki nem ért valamit, azt azonnal jelzi, akár igehirdetés közben is. Ilyen esetben rögtön megbeszélik és helyre teszik a felvetődött gondolatot, majd folytatódik az igehirdetés. Az igemagyarázat abból a szempontból is sajátos, hogy a börtönhelyzet a kiindulási pont.
Ma például a „vamzer”, a besúgó témája vetődik fel az ige nyomán – annak teológiai, etikai, gyakorlati összefüggéseivel. A lelkész meglátása szerint fontos éreztetni a fogvatartottakkal, hogy Isten szava – még, ha egy régi írásról van is szó –, az ő életükhöz is kapcsolódik, ráadásul gazdagítóan. A foglalkozásokon az éneklés is fontos szereppel bír: mint mindenütt, itt is közösségteremtő ereje van. Segítsége is van Kaszó Gyulának, egy önkéntes munkatárs, aki alkalmanként bejár és gitározik. Az énektanulást az élő zeneszó nagyban serkenti, és az egész istentiszteleti alkalomnak sajátos hangulatot ad – idézi fel.

A tiszteletesre nem jellemző, hogy a börtönpéldákat a gyülekezete elé vinné, de az előfordul, hogy egy-egy, az intézetben felvetett vagy elhangzott gondolat helyt kap a templomi igehirdetésben is. Arról már a börtönszolgálat megkezdése előtt döntött a szekszárdi presbitérium, hogy jelzik, ha azt észlelik, hogy a börtönmunka a gyülekezeti élet rovására menne. Erre azonban még nem volt példa. Kaszó Gyula úgy gondolja, hogy a börtönmissziói szolgálatából profitál mindkét oldal, a fogvatartottak és a gyülekezet is. Mentálhigiénés szempontból szintén kedvezőnek tartja, hogy két helyen is szolgál, mivel így kiküszöbölhető a beszűkülés veszélye.
A lelkész mindenféle felekezetű fogvatartottal foglalkozik, nem csak reformátusokkal, akikből megfogalmazása szerint „hála Istennek kevés van idebent”. Sokan vannak azonban a külföldi származású és különböző vallási hátterűek. Mivel több nyelven is beszél, többek számára tud lelki vígaszt nyújtani vagy csupán mellettük állni. Hozzátette: amikor olyan speciális igény jelentkezik, amelynek nem tud eleget tenni – például római katolikus rítus szerinti gyóntatás –, akkor felveszi a kapcsolatot az illetékes szolgatárssal, és előkészíti a lelkigondozói találkozást. Ez a koordinátori munka is hozzátarozik a börtönlelkészi szolgálathoz.

Kaszó Gyula a személyes indíttatásáról elmondta, hogy az Úristen egy olyan úton vezette, amelynek hozadéka, hogy tud a börtönben is szolgálni. Tizenöt éves volt, amikor édesapját megölték, és tárgyaláson találkozott apja gyilkosaival. Végig járta az érzelmi utat a pusztító dühtől a megbocsátásig, majd az elengedésig, ami nehéz, de gazdagító folyamat volt. Ennek eredményeként jutott el oda, hogy ha az édesapja gyilkosainak meg tudott bocsátani az Úrtól kapott hit erejével, akkor felelőssége emberként viszonyulni azokhoz, akikhez más talán nem tud.
Meggyőződésből, krisztusi alapon igyekszik ezt a bezárt kapuk mögött is képviselni. „Isten Krisztusban egészen emberré lett, és közeledve üdvösségre becsülte meg, hogy a szeretettel előhozza azt, amire Ő méltatta – még ha az ember újra meg újra el is véti azt, amit Isten szánt neki. A börtönlelkész az Úr eszköze próbál lenni, miközben Istennel kapcsolatban álló emberként viszonyul a fogvatartottakhoz, akiknek az élete szintén alakulhat az Úr munkája nyomán. Próbálja nem a tolvajt, vagy a gyilkost látni a fogvatartottban, hanem az embert, aki élete egy pontján vétett: lopott, vagy ölt. Az útja azonban még nem ért véget, és nyithat egy jobb, akár isteni irány felé is. Ez a hozzáállás rengeteget segít az emberi viszonyulásban is, és olyan alappá válhat, amelyből elindulva talán isteni magaslatokig is el lehet érni. Krisztustól kapott értéket, gyöngyöket vinni az emberek elé, hogy beépüljenek a lélekbe, és visszatükröződjenek az élet értékességében."

A börtönlelkész hálás a munkatársaiért, akik jelzik felé, ha valamelyik fogvatartott feszültebb vagy problémásabb. Ilyen esetben a felügyelők biztonsági intézkedései mellett az ő lelkészi szolgálatára is szükség lehet. Hálás azért is, amikor maga a fogvatartott lép, és kér tőle segítséget, hiszen ehhez lelki érettség kell: felvállalni a gondot; vállalni akár a zárkatársak előtt is, hogy van, amiben segítségre szorul; lépést tenni lelki síkon.
Kaszó Gyulát különösen is hálára készteti, hogy a rácsok mögött végzett szolgálatát nyitottság kíséri: mind bent a fogvatartottak és a munkatársak részéről, mind kint a gyülekezet és a család részéről. A börtönlelkész emellett fontosnak tartja a szakmai támogatást is, a rendszeres tapasztalatcserét kollégáival. A református börtönlelkészek nagyjából kéthavonta találkoznak, szerveznek szakmai konferenciát is, ahol előkerülnek aktuális kérdések, problémák és tervek. Adott a lehetőség arra is, hogy az összes börtönlelkész találkozzon: szeptemberben országos börtönlelkész-továbbképzést szervez a büntetés-végrehajtás.
A lelkész hálás mosollyal mutatja meg az irodájában található rajzokat, amelyeket fogvatartottak készítettek. Meglátása szerint vannak, akik számára könnyebbség ilyen úton kifejezni hálájukat a velük való foglalkozásért. Az egyik, gyönyörűen megrajzolt képen egy szúrós szemű madár látható, a háttérben színpompás naplementével. A készítőjéről Kaszó Gyula elmondja, hogy olyan férfiről van szó, akivel egy rendkívül őszinte, szembesítő beszélgetést folytattak, és büntetése leteltével ezt a képet adta neki – így szerette volna megköszönni a tiszteletes szolgálatát.
Arra a kérdésemre, hogy keresztelt-e már börtönben, Kaszó Gyula nemmel válaszolt. „Nemrég felvetődött egy fogvatartott részéről a keresztség igénye, és el is kezdődött a felkészülés, de a börtönlelkész bízik benne, hogy az út már a börtönfalakon túl teljesedik be, és a sákramentum már nem a börtönhöz kapcsolódik. Ezt azért is tartja fontosnak, mert sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy valaki a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülve nyit Isten felé, elkezd bent Szentírást is olvasni – de a szabadulással, és az „újat kezdés” elhatározásával el akar vetni mindent, ami a börtönhöz kötődik. Nem ritkán ennek a szakításnak az áldozatává válik az Istennel való kapcsolat is. Az Úristennel való szövetséget ezért jó inkább egy olyan közösségben ünnepelni, amelyik hosszú távú lelki élettér és otthon lehet.