Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese az ünnepség kezdetén felidézte a történelmi Szatmár-vármegye szülötteinek emlékét, akik sokat tettek hozzá nemzetünk gondolatvilágához és aktívan részt vettek a reformáció terjesztésében is. „Vannak, akik mélyebben merülnek el a Szentírás tanulságaiban, mások hétköznapi módon, de mindannyian az éltető vízben állunk – őseink is ehhez az életető vízhez tértek vissza” – fogalmazott. Az esperes azt is elmondta, régiójukban a keresztszemes hímzés alapkötését régen igének nevezték, mely ma is üzenet számunkra: „A legfontosabb alap az ige, amihez mindig visszatalálhatunk, és ami alapján el tudunk igazodni.”
„Mit értünk a szabadság alatt? Múlt héten emlékeztünk 1956. október 23-ára, mely arról tanít, a szabadság választás is. Isten szabad akarattal ajándékozott meg bennünket, de ne felejtsük el: ha nem Istent választjuk, elveszítjük szabadságunkat” – köszöntötte az ünneplőket Fülöp István. A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke azt is hangsúlyozta, az Úr lelkét segítségül kérve maradhatunk szabadok, mert „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)
A helyreállítás ereje
Az ünnepi istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Királyok első könyve 18. fejezetének válogatott versei alapján. „Egy behódolt, megalázott, hitehagyott tömeggel indul a történet és egy önérzetre talált nemzettel zárul – de ehhez nem volt elég a renoválás, gyökeres reformáció kellett: visszatalálás” – foglalta össze Illés próféta és a Baal papok történetét a püspök. Mint mondta, a történelem sorozatban gyártja az isteneket, melyeket végül mindig modernebbekre cserélnek, de az Illés korában megjelent háromféle hozzáállás ma is jellemző: jelen vannak a bálványozók, a sántikálók és a próféta. Amikor pedig a 21. században is hódítanak keleti és nyugati bálványok, az egyház legnagyobb feladata az igaz Isten ismeretére tanítani – tette hozzá.
A bálványozók számára életveszélyes volt a tiszta szó, hiszen a bálványozás mindig lealacsonyítás, melyben minden más tartalmat kap: a nemzetből állam lesz, az erkölcsből jog, a közösségből társadalom, az élményből adat. „A feladat ilyenkor, így ma is, a helyreállítás, a visszaigazodás és a reformáció – visszaállítani az élet alapfogalmainak tekintélyét” – hangsúlyozta Fekete Károly. Az egyházi vezető arra biztatott, bátran vállaljuk az igaz ismeret tanítását, akkor is, amikor „sántikálók” vesznek minket körül, akik csak a bajban találnak rá Istenre, de békeidőben elfelejtik. „Nincs kétféle élet, mert az színjáték. Aki ezt a taktikát választja, hamar elbukik, mert végül már nem tudja, ki is ő és kinek feleljen meg” – figyelmeztetett.
Ebben a kisebbségi helyzetben képviselte a próféta Isten ügyét – egyedül, ahogy a 16. századi reformátorok és hitünk későbbi hősei is tették. Illést hiába vádolta még a király is, tudta, hogy az igazság az ő oldalán áll: nem érdekelte, hogy egyedül maradt, mert tisztában volt vele, hova juttatthatja a népet a bálványimádás. „Illés előkészítő szolgálatot vállalt, biztos volt benne, hogy Isten tüze jönni fog. Ez nem fölösleges erődemonstráció volt, hanem a lehetőség, amellyel Isten visszafordíthatja népe szívét, megfordíthatja gondolataikat – hangsúlyozta Fekete Károly. – Ahol pedig megfordulnak a gondolatok, megtérés következik. Illés istentiszteletet végzett, ezért Isten helyreállította menny és föld egységét ott, a Karmel-hegyen.” A tiszántúli püspök emlékeztetett: amikor egy nemzet vagy egy család oltárt épít és segítségül hívja Istent, ott minden helyreáll. „A reformáció nagy tette is az volt, hogy helyreállította Isten oltárát, de nemcsak a templomban, hanem az emberi szívekben is. Az igazi helyreállítás ugyanis, amikor az istentiszteletnek kisugárzása van az életre. Onnan árad ki, ami meg tudja eleveníteni az életet” – zárta gondolatait Fekete Károly.
Nem a megosztottság ünnepe
Mátészalka „a fény városa”, ezen a településen gyulladt ki az országban először a közvilágítás, emellett itt állították fel Magyarország első egész alakos, Kálvin Jánost ábrázoló szobrát. A reformációi ünnepség részeként minden évben a szobor körül gyűlnek össze a helyiek. „Településünk a fény városa, de nemcsak a lámpák miatt, hanem mert belengi Isten, a szeretet, a jóság és a barátság fénye” – fogalmazott Hanusi Péter polgármester, aki szerint a hit kovácsolja a lakókat közösséggé.
„Nem a nyugati keresztyén egyház kettészakadását ünnepeljük október 31-én, hanem az egyház megújulását” – hangsúlyozta az ünnepségen Kovács Sándor miniszteri biztos. Mint mondta, Luther Márton tételei többről szóltak egyszerű vitánál, ezeknek hála térhetett vissza az egyház ahhoz, hogy az igehirdetés ne csak értelmes, hanem érthető legyen, ennek nyomán pedig megújulhatott a nemzeti nyelv.
„Luther Márton cselekedete egy olyan folyamat kezdeteként jelent meg, mely reformokat indított az élet minden területén, ezért a mi életünkben is célokat kell kitűzzön” – tette hozzá Román István. A kormánymegbízott emlékeztetett, hogy célok nélkül útvesztetté válunk, célt kitűzni azonban önismeret kérdése is: képesek kell maradjunk a bűnbánatra és mások megsegítésére – így leszünk képesek arra is, hogy hirdessük az Istenhez vezető utat.
Alázatos szolgálat
Hagyományosan az egyházmegye reformációi ünnepségén adják át a Milotai Nyilas István református püspök tiszteletére alapított díjat, amelyet ebben az évben Balog Zoltán lelkipásztor vehetett át. A kitüntetést évente két alkalommal ítélik oda azoknak a lelkészeknek és világi személyeknek, akik sokat tettek a szatmári református közösségért, annak megmaradásáért.
„A világ elmúlik, s ezért, akik élnek vele, vigyázzanak, hogy vissza ne éljenek: élet folytatásukból nem hiányozhat a ’mintha nem’. Nem feledhetjük el: nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Ezt a distanciát, az Isten gyermekeinek szabadságát kell megőriznünk minden döntésünkben és tettünkben” – idézte laudációjában Fekete Károly a díjazott egykori tanítója, Vályi Nagy Ervin gondolatait. „Ez a szemlélet jelenik meg Balog Zoltán életében, aki ezt már a szülői házból is magával hozta” – tette hozzá a tiszántúli püspök.
Balog Zoltán 1958. január 7-én született Ózdon. 1976-ban érettségizett a debreceni református kollégiumban, majd egy évig betanított esztergályosként dolgozott a Diósgyőri Gépgyárban. 1978-tól 1983-ig teológiai tanulmányokat folytatott Debrecenben, Kelet-Berlinben, Halléban, lelkészi diplomáját a Budapesti Református Teológiai Akadémián szerezte. 1983 és 1987 között református lelkészként tevékenykedett Maglódon. 1991 és 1994 között a Fidesz parlamenti frakciójának egyházpolitikai tanácsadója, 1993 és 1996 között a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársa lett, 1996-tól 2006-ig pedig a budapesti Hold utcában működő Németajkú Református Egyházközség megválasztott lelkésze lett. 1998 és 2002 között Orbán Viktor mellett volt miniszterelnöki főtanácsadó, 2002–2003-ban pedig a Köztársasági Elnöki Hivatalban a társadalompolitikai főosztályt vezette. 2006-ban a Fidesz színeiben került be az Országgyűlésbe. Ekkortól – „lelkészi jellegének” fenntartásával – szüneteltette a lelkészi szolgálatát. A 2006–2010-es ciklusban a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának az elnöke volt. A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványnak előbb főigazgatója, majd 2007-től kuratóriumi elnöke lett. 2010. június 1-jétől kormányzati feladatokat látott el: előbb a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012 és 2018 között az emberi erőforrások minisztere volt. 2018 őszén visszaadta parlamenti mandátumát és visszatért a lelkipásztori szolgálatba.
„Balog Zoltán azt vállalta, hogy lelkészként részt vesz a politikában – és egy időben politikusként az egyházban. Sokat tett azért, hogy egyházaink már a korábbinál optimálisabb körülmények között végezhessék szolgálatukat” – folytatta Fekete Károly. Az egyházi vezető hozzátette, latinul a miniszter kifejezés egyszerre utal a közszolgára és a lelkipásztorra is, a két jelentést a szolgálat gondolata köti össze. „Ő a gyülekezeti szolgálatban és a közszolgálatban is Isten szolgájaként kíván jelen lenni. Az egykor Bethlen Gábor tanácsadójaként tevékenykedő Milotai Nyilas Istvánhoz hasonlóan arra vállalkozik, hogy értelmezze a közélet súlyos kérdéseit – úgy, hogy abból politikai döntések és programok következhessenek. De ennek a súlyos tehernek a hordozása közben is megmaradt igehirdető lelkipásztornak” – tette hozzá a tiszántúli püspök.
Az élre kell állni
Balog Zoltán egy személyes történettel mondott köszönetet a kitüntetésért: élete legfontosabb pillanatának tartja, hogy a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” versenyen elért helyezése ajándékául ellátogathatott a Szovjetunióba, mert abban az időszakban nem tudta, merre menjen majd tovább a gimnáziumot követően. Mint mondta, sikerült Bibliákat csempészniük egy ottani baptista közösségbe, ahol azonban – érthető okokból – gyanakvóan fogadták. Amikor a gyülekezet kántora megkérdezte tőle, szereti-e Krisztust, minden korábbi bizonytalanság ellenére határozottan tudott válaszolni: „Erre nem lehet mást mondani, csak igent vagy nemet. Azt feleltem, »Igen, szeretem«, és akkor eldöntöttem, hogy lelkész leszek” – idézte fel.
A díjazott méltatta a szatmári emberek kitartását és azt, hogy a honfoglalás kora óta vendégszeretőn, hagyományaikat ápolva élnek szülőföldjükön. „A következő ezer év akkor lesz áldott, ha őrizzük örökségünket, mert ennek olyan ereje van, amely át tudja alakítani életünket. De ez azzal kezdődik, hogy személyesen elhisszük-e” – emlékeztetett a lelkipásztor. Mint mondta, nagyon fontos, de önmagában kevés, ha egy kormány a keresztyének mellett áll, mert a keresztyéneknek is tenniük kell, rajtuk is múlik, milyen lesz a jövő. „Örökségünket nemcsak életben tartanunk, hanem gyarapítanunk is kell, hogy itt lehessen jövőnk. Ehhez két dologra van szükség, ezt fedezte fel a reformáció is: megőrzésre és újításra – hangsúlyozta Balog Zoltán. – Ebben az élre kell állni, de ameddig kitartunk egymás mellett, van remény, mert »Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?«”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Reformátusok Szatmárért, Tilki Attila