Az élő Isten legcsodálatosabb tette, hogy kijelentette magát az embernek, azaz kilépett elérhetetlen világosságából, bemutatkozott nekünk, életmegújító módon megszólított bennünket, és hatalmasan cselekedett érettünk a Krisztusban. Steinbach József, dunántúli püspök, a Magyar Bibliatársulat ügyvezető elnöke írása a Bibliavasárnap alkalmából.
A Szentírás Isten kijelentésének dokumentuma, amelyben Isten mindent elmondott magáról, amit nekünk róla tudni kell és lehet – az Igében tökéletesen kijelentette megváltó akaratát az ember számára. A Szentírás természetesen nem börtöne Istennek, vagyis Isten a kijelentésen túl is Isten, sokkal több, mint amit magáról nekünk elmond, tehát a Szentírást olvasva sem mondhatja senki, hogy mindent tud Istenről, főként, hogy birtokolná az Istent. De a Szentírást helyesen értve azt mindenképpen vallhatja a Krisztusban újjászületett, hívő ember, hogy a legfontosabbat tudja Istenről, önmagáról és a világról: mert a Szentírás üzenete Krisztus, akiben Isten minden számunkra fontosat elmondott magáról és hozzánk való viszonyáról.
A Szentírás ihletett könyv. Ez azt jelenti, hogy Isten felhasználta azokat, akik a Szentírás igéit írásba foglalták. A Szentírás nemcsak tudósítás egy eseményről, hanem egyben annak megfogalmazása is, amit a tudósítóból kiváltott egy adott esemény – vagyis amit a Szentírásban olvasunk, az bizonyságtétel Isten felséges dolgairól.
Az itt olvasható események és igék azonban nemcsak az azt hallók, átélők és azokat leírók számára lettek bizonysággá az Isten hatalmáról, hanem ugyanez ma is megtörténik Isten Lelke által azokkal, akik a Szentírást olvassák. Mindez azt jelenti, hogy Isten Lelke által a Szentírásban olvasható történések ránk nézve is érvénybe lépnek. A Szentírásban nemcsak Istenről olvasunk, hanem Isten maga szól hozzánk, miközben Igéjét olvassuk és tanulmányozzuk: a holt betű megelevenedik, és Isten élő beszédévé lesz a szó, sötét helyen világító lámpássá, biztos igazodási pontokká, olyan útvonallá, amely hazafelé visz.
Olyan a Szentírás ihletettsége, inspiráltsága, mint amikor egy lenyűgöző festmény előtt állok, amely sokkal több számomra, mint alakok, színek összessége, és több is, mint egy remek kompozíció, mert valami az alkotásban üzenetté lett számomra, mégpedig fontos, az egész életemet meghatározó üzenetté. Remélem, érthető a kép, nem a művészeti alkotáson van a hangsúly, hanem azon a többleten, amely által ihletett lett az alkotás és túlmutat önmagán, valami alapvetően fontosra.
A Szentírás azonban nemcsak ihletett könyv, hanem ihlető könyv is. Miközben olvassuk, tanulmányozzuk, valamint a Szentírás egy szakaszát kibontó igehirdetésre figyelünk, közben mi is ihletett állapotba kerülhetünk Isten Lelke által. Isten Lelke tesz bennünket késszé arra, hogy a Szentírásban, a betűk, szavak, gondolatok, események mögött meglássuk azt a valakit, akiről mind az Ó-, mind az Újszövetség bizonyságot kíván tenni: a Megváltó Jézus Krisztust.
A Szentírás üzenete az evangélium, miszerint Isten az Ószövetség hosszú évszázadain keresztül előkészítette, és az Újszövetség Krisztusában visszaadta nekünk az élet teljességét, az örök életet, az üdvösséget. Akinek örök életbe vetett hite van, az másként viszonyul önmagához, a másik emberhez és ehhez a világhoz. Csak az örök élet reménysége adhat esélyt arra, hogy ebben a világban, bármely társadalomban megszűnjön az irigység, a gyilkos indulat. Az evangélium már ezt a földi életet, amely Isten hatalmas ajándéka, mássá akarja formálni, és éppen a Jézus Krisztusban ajándékozott örök élet bizonyossága által. Aki számára a Szentírás ihletett könyvvé lesz a Szentlélek által, annak számára ez az üzenet szólal meg az Igéből, és általa maga is ihletett, azaz szentlelkes emberré lesz.
Az ilyen ember ettől kezdve tudja, hogy Krisztus az út, az igazság és az élet, és azt is tudja egy mindent szabadon kiemelő és ezáltal bizonytalanná korcsosító világban, hogy merre kell mennie, mihez, kihez kell igazodnia: konkrétabban fogalmazva, a hívő ember számára a Szentírásban felragyogó Krisztus által világossá lett az Isten akarata, amely az egyedül tökéletes és jó akarat.
Ha az evangéliumot meghallottuk, onnantól kezdve az egész Szentírást helyesen értjük, mert Krisztusra nézve értjük minden sorát. Ettől kezdve világossá lesz, hogy a Szentírás mit mond Istenről, a világról, az emberről, a közösségről, az egyházról, a társadalomról, az életről, a halálról, a jövőről.
Ha Krisztus a Szentírás centruma, akkor a Szentírás tanítása is világos, miközben az is egyértelművé lesz, hogy a Szentírásban ott van a fontos kérdésekkel kapcsolatos tanítás, de az evangélium mindig sokkal több, mint tanítás, mint tantételek gyűjteménye. Ettől kezdve, noha tisztázni kell a kérdéseinket, de nincs miről vitatkozni, helyette egyértelmű bizonyságot kell tenni az örök élet evangéliumáról, azaz Krisztusról.
Az egyház legnagyobb nyomorúsága, hogy sokféle módon, így többek között teológiai vitákkal takarja el az Úr Jézus Krisztust mások elől, miként a gyógyulásra váró bénát csak a tető megbontásával tudták a gyógyító Jézus közelébe vinni a körülötte álló sokaság miatt.
A Szentírás maga is vall arról, hogy miért írattak meg igéi. „Mindezek azért írattak meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást nyerve reménykedjünk” (Róma 15,4), illetve a mi Krisztusban nyert reménységünkkel másokat is reménységre hangoljunk.
Steinbach József
a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány ügyvezető elnöke
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. március 6-i számában.