A hőskor öröksége
„Tudjuk, hogy kincseink cserépedényekben vannak, melyek összetöretésük árán kerülnek nyilvánosságra" – ezt nyilatkozta az Új Ember című lapnak nem sokkal halála előtt Dizseri Tamás. A díjátadón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott: minden díjátadáson ezeket a kincseket igyekeznek számba venni. A miniszter Dizseri Tamás szolgálatára mint hőskorra tekintett vissza, amikor a templomfalak közé zárt egyház újra kiléphetett a társadalomba. Az akkor el- vagy újraindulásban feszülő kettősség a mai korra is jellemző: az egyházak szeretnék megmutatni, mit adhatnak Isten dicsőségére, embertársaik javára, anélkül, hogy az intézményi struktúrába belépve elveszítnék lelkületüket. Ma az a kérdés, hogy az egyházi intézmények az állami ellátó rendszerekkel szemben támasztott elvárásokkal együtt legyenek képesek szolgálni a közjót, az állam viszont engedjen teret annak a többnek a megmutatásához, rendszerbe illesztéséhez, amelyre csak az egyházak képesek. Még mindig van mit tanulni az együttműködés terén – mondta Balog Zoltán.
Hanem hogy
A vak ember szombati meggyógyításának története alapján tartott áhítatában Bogárdi Szabó István elmondta: hamis gondolat, amely azt hirdeti, hogy Istennel a komfortzónánkból kilépve találkozhatunk. Istent ebben a valóságban kell szeretni – és ez a legnehezebb. A mindennapi valóságban, a vakon született ember, a megbélyegzett család, a tehetetlen társadalom összefüggésében jelenik meg a dogmaromboló gyógyítás, értelmet adva a nyomorúságnak: „hanem hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei." (Jn 9,3) Jézus gyógyítása társadalmi hazugságok sorára mutat rá – gyógyítani tilos szombatnapon, koldulni nem –, ellentmond a politikai korrekt beszédnek, egy embert meggyógyít, és számos ellenséget szerez ezzel. Így van jelen Isten világossága közöttünk, s ha hiszünk, látni kezdünk – mondta a dunamelléki püspök.
Kilépni a falak közül
Bencze János a Bethesda Kórház Alapítvány nevében ismertette az eddigi díjazottak névsorát, majd Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke mondta el méltató beszédét. A laudációban elhangzott: Paróczai Zoltánné családi érintettsége miatt választotta a fogyatékosügyet élethivatásul. A Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után ideg-elme gondozónői és ápolónői diplomát szerzett, 1990-ben a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola Családvédelmi szakon és később szociális vezető – szervező szakon szerzett képesítést. Munkáját Budapesten az Egészségügyi Gyermekotthonok Módszertani Intézetében kezdte, ahol súlyos, halmozottan fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok gondozása volt a feladata – innen hívta el munkatársul Dizseri Tamás harminckét évvel ezelőtt, hogy egyedülálló módon fejlesztő nappali otthont indítsanak fogyatékkal élőknek, akiket mindaddig zárt intézményekbe rejtettek a Kádár-kor mindennapjai elől. A napközi lassan habilitációs központtá nőtte ki magát, ahol ma harmincöt fő korai fejlesztését segítik zene-, hidro- és lovas terápiával, munkát biztosítanak klienseiknek kerámiaműhelyükben és varrodájukban, és ahonnan üdülni, feltöltődni járnak a gánti Fecskepalotába, amelynek létrehozásában szintén oroszlánrészt vállalt a díjazott. Neki és munkatársainak köszönhetően a kezdeti idegenkedés már a múlté, jól ismerik a központ klienseit a városban, el- és befogadta őket a település közössége. Az ünnepségen rövidfilmen mutatták be a központ életét, fellépett a lakókból szervezett csengettyűegyüttes és Bolyki Balázs is.
Közös felelősségünk
A díjátadót követő konferencián Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár, Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara dékánhelyettese és Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója beszéltek fogyatékosügyi kérdésekről. Elhangzott: a sérült emberek integrációja, az akadálymentesítés nem ellátórendszer és nem jogszabályok kérdése, hanem a társadalom közös ügye, amelyben széles körű, összehangolt munkára van szükség. A támogatott lakhatás, a családoknak kiépített, az egész országot elfedő koordinált segítségnyújtás, a támogató szolgálatok megerősítése, valamint a támogatott munkahelyek feltöltése mind olyan feladat, amelyekben fel fog értékelődni a civilek közvetítő szerepe. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a legnagyobb érték maga az ember.
Dizseri-díjasok
A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat a következő személyek, közösségek vették át: 2005-ben Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi lelkipásztor, 2006-ban Neuwirth Magdolna neurológus főorvos, 2007-ben Győri Katalin, a debreceni Erdélyi Otthon szervezője és vezetője, 2008-ban a diakonisszák közössége, 2009-ben Victorné Erdős Eszter, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió vezetője, 2010-ben Bereczky Ildikó harkányi lelkipásztor, 2011-ben Németh Sándor lelkigondozó, könyvtáros, történelemtanár, 2012-ben Csuka Tamásné börtönmissziós lelkész, 2013-ban Tahy Ádám kardiológus főorvos, 2014-ben Katkó László, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Szeretetotthon vezetője.
DIZSERI TAMÁS (1949–2003)
A Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász a Szegedi Orvostudományi Egyetemen doktorált 1974-ben. Ezután 1980-ig a POTE Gyermekklinikán dolgozott, majd Érden volt gyermekorvos 1989-ig. Megszervezte a gyermek-egészségügyi alapellátást, a fogyatékos gyermekek napközi otthonát, Pest megye első családsegítő központját. 1989–1991 között Pest megye anya- és gyermekvédelmi, szociálisügyi főorvosa. 1992-től a Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatója, később főigazgatója. 1988-2000-ben a Gödöllői Családóvó Nyári Egyetem egyik szervezője volt, a Johannita Lovagrend tagja. 2002-ben kapott Széchenyi-díjat a gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő munkájáért.
Bagdán Zsuzsanna
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2014. február 15-i számában