Két őzike szaladt át előttünk a nagycsere-halápi erdőben egy november végi borús, esőfelhős napon. Fürgén szökkentek, majd az út túloldaláról érdeklődve szemléltek bennünket. Vendégek voltunk azon a napon az erdő mélyén, ahová Iszlai Gergellyel, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) debreceni irodájának operatív vezetőjével, Jenei Zoltán nagycsere-halápi lelkipásztorral, a tanyagondnokság vezetőjével és két munkatárssal adományokat és élelmiszercsomagot vittünk oda, ahol nagy szükség van rá.
A kacskaringós, erdei földutat és elágazásait az itt élők vagy dolgozók jól ismerik, másnak könnyű eltévedni. Csak úgy dobált minket az MRSZ kisbusza. Van, ahol több száz méterre lakik a legközelebbi szomszéd. Van, ahol nincs bekötve se víz, se gáz, és utunk során találkoztunk olyannal, aki már 1957 óta él ebben a tanyavilágban.
Nagycsere és Haláp közigazgatásilag Debrecen városához tartozik, több mint ezer ember él a térségben. A Tiszántúl egyik legnagyobb tanyavilága volt itt régen: utunk során elhaladunk a Halápi Csárda mellett, ahol valaha Rózsa Sándor mulatott. Ma már elhagyatottan áll, a múlt egy darabja.
Nagycsere-Halápon régebben gazdálkodó, jómódú emberek laktak, nyolc iskolát eltartott a közösség, 1930-ban parókiát is építettek. Azonban a különböző társadalmi, gazdasági, mezőgazdasági átalakulásokkal, a központosításokkal, a Zsuzsi vonat megszüntetésével és a tanyasi iskolák bezárásával valami végérvényesen átalakult. Az itt élő gazdálkodók ellehetetlenültek, szegénysorba kerültek, vagy éppen elköltöztek. A valaha volt gazdag tanyavilág eltűnt.
Iszlai Gergely szereti a hivatását, és szenvedéllyel is végzi a munkáját. Sokat van úton, és bizony ez sok szervezést igényel. Rendszeresen visz adományokat Kárpátaljára, az MRSZ debreceni szeretetdoboz-akcióját is szervezi. Örömmel számolt be arról, hogy most négy erdélyi egyházmegye gyűjt a kárpátaljai testvéreknek, több száz, tartós élelmiszerrel megtöltött szeretetdobozt vállaltak: ez több tonna adományt jelent.
A szállításuk és koordinálásuk mind-mind nagy feladat, ami a koronavírus-járvány idején még nehezebb, de nem lehetetlen. Gergely a tanyagondnoki szolgálattal is együttműködik.
Jenei Zoltán lelkipásztor megosztotta velünk, hogy az egyházközség 2010 óta tanyagondnoki szolgálatot tart fenn. Ennek köszönhetően a Nagycserén és Halápon élő idősek, betegek, elesettek, szociálisan rászorulók eljuthatnak a kórházba, rendelésekre, vizsgálatokra, az önkormányzati hivatalokba, a gyógyszertárba, bevásárlóközpontokba. Hiszen a közlekedés igen nehézkes innen: messze a megálló, a busz ritkán jár, így akinek nincsen saját járműve, teljesen ellehetetlenül. Az egyházközség fenntart egy családi napközit és bölcsődét is. Ma már sem Nagycserén, sem Halápon nincs iskola. Jenei Zoltán arra is kitért, hogy a maroknyi gyülekezeteknek nem tett jót a koronavírus-helyzet, ugyanis a közösségépítés megakadt. De a pandémia alatt papíralapon minden vasárnapra eljuttatta az igei üzenetet a gyülekezeti tagoknak, és ifjúsági misszióval is próbálkoznak. A tanyagondnoki szolgálat állandó kapcsolatot tart az itt élőkkel: ismerik őket, tudják, hogy mire van szükségük.
Három helyre látogatunk: egy egyedül élő, idős nénihez és két családhoz. Látszik, hogy az élelmiszer, a társasjáték, a bicikli, a gáztűzhely, a mikrohullámú sütő, a porszívó jó helyre kerül. Kati néni azt mondja, amint meglátja a sok-sok csomagot: – Másnak is vigyenek!
Ropog a kályhában a tűz. Egy mezítlábas kisfiú a cumiját és a cicáját szorongatja. Nincs villany, nincs gáz, sok helyen csak egy-egy szoba, és rá akár hét ember. Tyúkok kapirgálnak, házőrző kutyák méregetnek. Sár és arany. Dolgos és rendes emberek élnek itt, akiknek az átlagosnál sokkal több próbatétellel kell megbirkózniuk a mindennapok folyamán. Mert van, ahol állandó kérdés, hogy hova, mivel menjen el beszerezni az aznapi betevőt, és miből... Ebben segítenek a szeretetszolgálat, a tanyagondnokság munkatársai. Amiben tudnak, ahogy erejükből telik. Erre mindig nagy szükség van, a krízisidőszak folyamán pedig még inkább – a tél beálltával a délutáni sötétség hamar eljön.
Mert akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék! (Lk 3,11)