December elején, a kora téli napsütésben különös hangulata van a Balatonnak. A laposan cammogó narancssárga napfény, a kék ég háttere előtt szunyókáló szürke dombok, hegyek, kopár fák kompozíciója, a csendes parti sétány kiváló helyszínt varázsoltak ahhoz, hogy lelkipásztorként elcsendesedjünk, a csendben gyönyörködjünk, és lélekben pihenjünk. Az ember elmereng azon, hogy nyáron milyen jó itt a gyermekekkel nyaralni, és milyen jó volt a nyár nyüzsgése, zaja, a vízparton pancsoló gyermekhangok zenéje, a vakációzó családok látványa. Álmodozásunk azonban nem csak erre irányult, amikor eljöttünk a szórványban szolgáló lelkészek léleképítő konferenciájára. Gondolatainkban ide hoztuk gyülekezeteinket, a szórványban élő református közösségeket, a sokszor nagyon kicsi, elöregedő, vagy vallástalan környezetben evickélő egyházközségeket, melyek mégis olyan kedvesek nekünk.
„Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön"
– hangzott a rendezvényen Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor bevezető gondolataiban a 126. zsoltár szava. Valahogy a pár nap alatt ilyen örömmel és mosollyal idéztük fel azokat a sok küzdelemmel gondozott, vezetett közösségeket, ahol szolgálunk. Pedig nem roskadoznak templomaink az igehallgatók tömegétől, nem feltétlenül történnek hangzatos kulturális rendezvények, nincs ügyfélfogadási időpont meghatározva pazar irodáinkban, és nem tudunk sok száz fiatalt számos ifjúsági csoportra bontani. Mégis kedves nekünk a kevés. Ahogyan a téli Balaton is Balaton, és szép, még ha nem is „dübörögnek" a strandok és vendéglátóhelyek, ugyanúgy a református egyház a szórványban is református egyház, és értékes. A reformátusság ilyen valóságában is él, és élni akar. Szükségük van templomra, lelkészre, harangra, harangozóra, úrvacsorai kehelyre, szentestére, stb. Természetesen szükségünk van Krisztusra, akit „református nyelven" ismertünk meg, mi így értjük Őt, így fogadjuk be, így tanítjuk, hirdetjük.
Dani Eszter, a Zsinati Iroda Missziói Irodájának vezetője csendre épülő imaközösségeket tartott nekünk, melyben egy-egy igén keresztül a Szentlélek vezetése által álomképekben előjöttek a hazaiak, a mieink, a kis falvaink vagy városaink, a templomaink, a küzdelmeink. Láttuk beszélgetéseinkben, hogy milyen szeretettel vagyunk együtt a kevesekkel, mennyire áldott a személyes lelkigondozói kapcsolat, mennyire szép, hogy a kényszer, a szükség egy nagyobb összetartó családdal ajándékoz meg minket. Számokban, adatokban a szórványok sok helyen szinte már életképtelen helyzetről tanúskodnak. Lelkiekben viszont teljesen más a kép, hiszen személyes kapcsolatokra épül a gyülekezet, ahol szemtől szembe éljük át egymás terhének hordozását. „Mi a legnagyobb örömöd a szórványmunkában? Miért ajánlanád egy fiatal kezdő lelkésznek?"- tették fel moderátoraink a kérdéseket. És ömlöttek a szavak. Nem panaszok. Sokkal inkább az Isten felé irányuló hálás gondolatok, melyekben ott élt, hogy ez a szolgálat nagyon sok áldással jár. Az erről való közös gondolkodással telt el ez a néhány nap.
Közben Bor Imre és Vass Pál házigazdáink jóvoltából megismertük a Református Cursillo-t mely gyülekezettagjaink számára alkalmat kínál a keresztyén hit igazságainak megismerésére, annak személyes megélésére. Napközben megismerkedtünk a Kálvin Kiadó és a KIA könyvújdonságaival, esténként gondolatébresztő filmek generáltak izgalmas beszélgetéseket. Délután pedig legtöbbünk pihent, vagy csendben sétált a parton. És közben álmodoztunk. Álmodoztunk arról, hogy várnak bennünket haza kicsi gyülekezeteink. Álmodoztunk arról, hogy ahogyan a téli Balaton is szép, és télen is Balaton, úgy a szórványgyülekezeti munka is szép, és a szórványgyülekezet is az Egyház gyülekezete, ahol Isten kegyelme által megáldja munkánkat, szolgálatunkat. Egy imaséta és Futó Zoltán záróáhítata után lélekben megerősödve indultunk haza gyülekezeteinkhez, melyekben talán még meghittebb lélekkel készülünk karácsony ünnepére.
Pálinkás Gyula
A szerző Milota, Uszka és Magosliget lelkipásztora