Harminc éve a kórházi ágyak mellett

A nyitóáhítatot Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke tartotta Pál apostol filippiekhez írt levele alapján (Fil 1,18–21). Elmondta, hogy a kórházakban határhelyzetekkel, élet-halál kérdésekkel találkozunk nap mint nap, akár egy életmentő műtétről, akár egy gyermek megszületéséről van szó. – Ilyen határhelyzetekben az ember lelkén elvékonyodik az a védőburok, amelyik máskor azt szolgálja, hogy ne engedjünk közel magunkhoz mindent és mindenkit – mondta a püspök, hozzátéve: ilyenkor azt az üzenetet is képes befogadni a lélek, amelyre máskor süket. Az egyházi vezető hangsúlyozta, hogy a kórházlelkészekre is igaz ez, nem csak a betegekre vagy a hozzátartozókra. Balog Zoltán szerint a kórházlelkészség titka, lehetősége és áldása ez: egyszerre közel engedni magunkhoz a másikat és az Igét, és engedni, hogy a kettő találkozzon.

„Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.” – Ez a bibliai Ige általában nem azt jelenti, hogy jobb megbarátkozni a halál gondolatával, hanem hogy Krisztusban élni és meghalni is nyereség, és hogy van valami, ami fontosabb az egészségnél és az életnél is: az új élet Krisztusban – mondta a dunamelléki püspök, persze emlékeztetve, hogy érzéketlen volna ajtóstul rontani a házba ezzel az üzenettel egy betegnél, csak finom lépésekkel lehet eljutni ide.

Elmesélte egy személyes élményét is abból az időből, amikor Maglódon szolgált: egy idős hölgy a gyülekezetből kórházba került, és hívták hozzá. Amikor ott ült mellette a kezét fogva, csak kérdezgette őt a hölgy, hogy mi lesz vele, meghallja-e őt az Úr. Aztán egyszer csak szinte kiabálva énekelni kezdte a Tudom az én megváltóm él kezdetű éneket, és az ajtóban összegyűltek az orvosok és a nővérek a hang hallatán, ők pedig ketten együtt énekeltek. Utána az orvosok és az ápolók is megfogták a beteg kezét, és az éneklő lelkészt ölelgették. – Ez az ajándéka annak, amikor szolgálhatunk – mondta Balog Zoltán püspök. Megköszönte a kórházlelkészeknek a szolgálatot és az eseményen bemutatott 30 év 30 történet: A Református Kórházlelkészi Szolgálat hétköznapjaiból című kiadvány szerkesztőinek a munkát. Beszélt arról is, hogy remélhetőleg várhatók előrelépések a kórházakban szolgáló lelkészek helyzetében.

A nyitóáhítat után a négy magyarországi egyházkerület püspökei egyesével megáldották a kerületükben szolgáló kórházlelkészeket.

Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványának elnöke is megköszönte a kórházlelkészek szolgálatát. Sámuel próféta könyvéből azt a részt idézte, ahol Sámuel Saulnak azt mondja: „Te pedig most állj meg, hadd mondjam el neked az Isten igéjét!” Szerinte a kórházlelkészségnél olyan emberekkel találkoznak, akiket az Úr így állít meg betegségük közben. És ilyen megállás az ilyen ünnep, a megemlékezés is. Nem ok nélkül állítja meg az Úr az embereket, mindig célja van vele – mondta Czibere Károly.

– Megállunk, hogy Isten Igéje fel tudjon erősödni, és fontos, hogy ez kifelé is sugározzon a világ, a média felé, mert ez a harminc év nemcsak visszatekintés, hanem üzenet is – jelentette ki. – Nem lehet nem hallani a fülsiketítő csöndet a magyar társadalomban most, hogy megkapták az első magasabb összegű csekkeket, és ebben a csendben meg kell szólalni – figyelmeztetett Czibere Károly, aki szerint a betegség, a betegágy is hasonló helyzet, ahol szükség van a támogatásra, mert az emberek elkeseredettek, kiszolgáltatottnak érzik magukat és rettegnek. Czibere Károly szerint a kórházlelkészi szolgálat minden területen erősödött, de továbbra is ügyelni kell, hogy tovább erősödjön Isten nagyobb dicsőségére a három fontos területen: krisztusi lelkület, hiteles szolgálat, szakmai kompetencia.

Ezután több előadást hallgathattak meg a jelenlévők. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke Spiritualitás és egyházi szolgálat a kórházban címmel beszélt arról, hogy nehéz összeegyeztetni a beteg igényeit a kórház által nyújtott lehetőségekkel és az egészségügyi kultúrát a pénzügyivel, mert bár a szeretetszolgálatból indult a gyógyítás Európában, ma épp szolgáltatásként tekintenek rá. A betegnek szüksége van az üzenetre, hogy van remény, az érzésre, hogy valaki törődik vele, és arra, hogy értse, mi történik vele – mondta Velkey György, aki szerint ahhoz, hogy a kórházból spirituális tér váljon, a kulcs a közösségben van.

Nem mindegy, hogy a dolgozók egy közösség tagjai, vagy egy minőségirányított rendszer fogaskerekei. Szerinte diakóniai alapú gyógyítás kell az embernek: hitből fakadó szabályok, rugalmas eszközök, a szolidaritás határainak feszegetése, a közösség megerősítése és a hite miatt erkölcsös ember segítsége. Ehhez párosul a családbarát szemlélet, a fenntarthatóság és a megelőző egészségfejlesztés fontossága. – A beteg igényeit akkor lehet valójában kielégíteni, ha felmutatjuk neki Isten gyógyító erejét – jelentette ki a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója.

Tapolyai Emőke pszichológus arról beszélt, hogy a közösségben való létezésnek nagy gyógyító ereje van. A betegágyon fekvő ember sok nehéz érzéssel szembesül: félelem, fizikai fájdalom, tehetetlenség, bizonytalanság, kiszolgáltatottság, magány, bűntudat, harag. Szerinte a szenvedő ember mellett nehéz megtalálni a jó szavakat. – Ilyenkor fontos a közösség érzése – mondta Tapolyai Emőke, és példaként egy olyan kutatást említett, amely révén az az eredmény született, hogy egy fogászati kezelés során, ha az asszisztens a fájdalomcsillapító injekció beadásakor a páciens vállára tette a kezét, csökkent a fájdalomérzet.

Már a hiteles jelenlét is lehet szorongásoldó, fájdalomcsillapító, reménynövelő. – Mindig azt kérjük az Úrtól, hogy mentsen ki a sötétségből, pedig azt kellene kérnünk, hogy mutassa meg magát a sötétségben is – mondta Tapolyai Emőke, aki arra is figyelmeztetett, hogy a dolgozók számára is fontos a közösség és a feltöltődés, mert „üres kancsóból nem lehet megtölteni egy üres poharat”. – A közösség felemel és életet ad, különösen az a hitbéli közösség, amely képes azt mondani, hogy nézz túl, láss nagyobb dimenzióban – biztatott a pszichológus.

Gál Judit, a Református Kórházlelkészi Szolgálat vezetője elmondta, hogy a nehéz kezdetektől ma eljutottak odáig, hogy ötven kórházban negyvennégy lelkész szolgál. Beszélt a kórházlelkészség történetéről is. Fontosnak nevezte, hogy a kórházlelkésznek elérhetőnek kell lennie, és nem csak a betegeket kell segítenie, hanem a hozzátartozókat és az egészségügyi dolgozókat is.

Hella Ferenc somogyi esperes az országos esperesi kar nevében köszönte meg a szolgálatot, és elmondta, úgy gondolja, jelen kell lenni az emberek életében a bölcsőtől a sírig. Ezért járt be egy időben a nagyatádi kórházba minden szerdán, és az elfekvőben minden ágy mellett énekelt. Elmesélte, hogy egyszer hagyta ki ezt az alkalmat, és mondták neki a nővérek, hogy ilyet ne csináljon többet, mert a betegek egész nap veszekedtek, mikor pedig ott járt, utána mindig az Igéről és az éneklésről beszéltek. Fontosnak nevezte, hogy a kórházlelkészek ott álljanak a betegek mellett, az egyház és az esperesek pedig álljanak ott a kórházlelkészek mellett.

– Jézus nem erőlteti ránk magát, a beteg embert is megkérdezte, hogy akar-e meggyógyulni – jelentette ki Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. – Akarni kell a gyógyulást, és tenni kell érte. És ti, kedves testvérek, nap mint nap rávezettek betegeket, hogy ne csak testileg, de lelkileg is akarjanak gyógyulni. Fantasztikus a szolgálat, amelyet végeztek, és mi hálásak vagyunk nektek – mondta a kórházlelkészeknek.

Végül Fekete Károly tiszántúli püspök mutatta be az alkalomra készült kiadványt. – A jelenlét sokkal fontosabb, mint a szép szavak, de ha vannak szép szavak és jelenlét, az a legszebb együttállás – mondta a püspök.