Ez most nem a pihenés ideje

Először március 4-én közöltek adatokat a tevékenységükről. Akkor 85 és fél tonna kiadott adománynál tartottak, ebből 22 és fél tonnányit Kárpátaljára juttattak el. 2029 önkéntes jelentkezett hozzájuk: akkor nyolc helyszínen segítették az MRSZ munkatársainak munkáját. Március 4-éig már több mint 56 ezer segítségkérőt láttak el.

Március végére ezek a számok a korábbi értékek többszörösére emelkedtek. Több mint 171 ezer alkalommal nyújtott segítséget az MRSZ zöld kabátját viselő munkatársa vagy önkéntese a háború elől menekülőknek vagy kárpátaljai rászorulóknak. A szervezet 345 és fél tonna adományt nyújtott át, ebből több mint kétszáz tonna ment Kárpátaljára.

Március 31-éig hetven munkatárs, 2405 önkéntes, 745 tolmács és 134 orvos vett részt a Magyar Református Szeretetszolgálat munkájában az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A két időpont között jelentős változás, hogy a Nyugati és a Keleti pályaudvaron megszűntek a segítségnyújtó pontok, helyettük a szolgálat a BOK Sportcsarnokban a karitatív szervezetek közti beosztás szerint hetente két-három 12 órás műszakban szavatolja az állandó segítségnyújtást. Szintén március folyamán jelent meg Biharkeresztes új helyszínként: ott a Dél-Ukrajnából Románián át érkezőket fogadja a szervezet. Az MRSZ bérelt új raktárakat is, hogy fennakadás nélkül történjen az adományok kiosztása és átszállítása Kárpátaljára.

Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója arra a kérdésre, milyen érzései vannak az elmúlt egy hónapra visszatekintve, a mérhetetlen fáradtságot és a hálát említette. Elmondta, hogy a szervezet munkatársainak február 24-e óta nem volt szabadnapjuk vagy hétvégéjük, még azt is be kellett osztaniuk, melyik vasárnap melyikük mehet el a templomba, de „ez most nem a pihenésnek az ideje”. Mindenesetre nagyon hálásak, egyrészt azért, mert látták, hogy lényegében egy emberként mozdult meg a magyarság ebben a nehéz helyzetben, másrészt mert nekünk, magyaroknak ezt a háborús helyzetet még nem kellett megtapasztalnunk. Nemcsak az anyaországiaknak, a kárpátaljai magyarságnak sem kellett eddig megtapasztalnia, bár náluk nyilván vannak légiriadók, és óriási nyomás van rajtuk. De hála Istennek, a háborúnak még kevés magyar halálos áldozata volt – mondta Juhász Márton.

„Ezt mondom a munkatársaknak is, ezt erősítem otthon a családomban, a három fiamban is: hálásak lehetünk azért, hogy van otthonunk, van fedél a fejünk fölött, van mit ennünk, és nem kell menekülnünk egy bőrönddel, amibe például a néhány napra elegendő ruházatunk meg egy-két személyes tárgyunk fér el.”

Azt fogalmazta meg magában, hogy azért a háborúnak itt is megvannak az „áldozatai”: a rengeteg távolmaradás a munkatársak részéről a családtól, a szeretteiktől. „Valamelyik nap a legkisebb, a nyolcéves fiam azt mondta, hogy menjünk el egy focimeccsre, mert ott a szurkolók kiabálásától majd nem fogok tudni telefonálni, és akkor hátha legalább egy kicsit ki tudok kapcsolódni.”

Azt mondta, ami biztosan sokáig megmarad majd az emlékezetében erről az időszakról: érezni fogják, hogy a református egyház és az egyházhoz közeli emberek, akár Magyarországon, akár Kárpát-medence-szerte számítanak a munkájukra, elismerik a tevékenységüket, a szolgálatukat.

Hangsúlyozta: a nevük nem véletlenül Magyar Református Szeretetszolgálat. „Először is magyar, nem magyarországi, tehát ott vagyunk a kárpátaljai testvérek mellett, akár abban, hogy az óvóhelyeket felkészítsük műszaki és egyéb berendezésekkel, vagy abban, hogy mostanra több mint 200 tonna adományt vittünk át a határon. Másrészt református: megújulásra, fejlődésre, a hibák beismerésére és az eredeti gyökerekhez visszatérésre készek és képesek vagyunk, nemcsak egyénileg, hanem szervezeti tekintetben is, harmadsorban pedig nem segélyszervezet vagyunk, hanem szeretetszolgálat. Azonkívül, hogy a mezítelent felruházzuk, az éhezőnek enni adunk, a kiló kenyér vagy a konzervek mellé igyekszünk mindig bizonyságot is tenni a mi szolgálatunk motivációjáról. Nevezetesen: a szeretetszolgálat abból fakad, hogy azt az isteni szeretetet igyekszünk tükrözni, azt a kegyelmet, amit mi is kaptunk, kegyelemből, ajándékba.”

Úgy gondolja, ezt most talán jobban, hatékonyabban tudják közvetíteni, mert az emberek fogékonyabbak az üzenetre. Persze ez nem csak azt jelenti, hogy kiadványt, Bibliát vagy biztató igés kártyákat adnak az étel és a ruhák mellé, hanem azt: „ténylegesen tudunk is a mi elhívásunkról és a mi küldőnkről, Jézusról bizonyságot tenni”.

Márton és családja maguk is befogadtak egy kárpátaljai menekült lányt a csecsemőjével. Amikor erről kérdeztük, elmondta: Katona Viktória kollégája véletlenül elcsípett telefonhívásában hallotta, hogy a kárpátaljai lány és akkor háromhetes kisgyermeke szállást keres. Rögtön felhívta a feleségét, mit szólna, ha befogadnák őket. Lehetségesnek tartja, hogy a példamutatás szempontjából is van ennek jelentősége. A gyülekezetükben is volt, aki ezt hallva maga is felajánlotta szobáját, lakását. De erre nem is gondoltak, amikor befogadták a fiatal anyát és gyermekét. Nekik ez teljesen természetes döntésük volt, és nagyon örülnek a „vendégeiknek”. A legkisebb fiú adta át nekik a szobáját, az egyik bátyjához átköltözve. A kisbaba most már két hónapos, többet élt Juhász Mártonnal és családjával, mint otthon. Az édesapa hadköteles, és nem tudott eljönni Kárpátaljáról, ő otthon várja vissza a családot.

Márton jelezte: nem szállásadó és vendég viszonya van köztük, hanem szeretetközösségben élnek, együtt étkeznek, együtt mennek a gyerekekkel programokra. „Úgy nőttem fel, hogy két gyógypedagógus szülőm van, ők süketnémákat tanítottak, és amikor bármilyen iskolai szünet volt, és ott maradt gyerek, mert nem tudott érte jönni szülő vagy állami gondozott volt, akkor ők elhozták haza akár hetekre vagy egy nyári szünetre” – mondta el, életében honnan ered a befogadás természetessége. Persze fiai és a felesége is nagyon befogadóak, és ezért hálát is ad Istennek. „Azt gondolom, hogyha ezt valaki megteheti, és össze tudja egyeztetni az életvitelével, akkor meg is kell tennie, ahogyan a klasszikus igevers mondja: aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”

Mindenkit bátorít arra is, figyelje a honlapjukat és a Facebook-oldalukat, mert bár már felvettek sok munkatársat, még mindig keresnek különböző területekre jelentkezőket. „Ha valaki érez elhívást a szolgálatra hivatásszerűen is, és szeretne zöldet viselni, várjuk szeretettel a csapatba” – hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.