Naponta ismét csaknem tízezren érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülve. Sokak lakóhelye élhetetlenné vált: nincs áram, fűtés és élelmiszer. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) október közepétől intenzívebben vesz részt a segítségnyújtásban, ukránul beszélő önkéntesek jelentkezését is várják. Juszkó Edinát, az MRSZ záhonyi koordinátorát kérdeztük.
Egyre többen érkeznek újra Magyarországra a háború sújtotta Ukrajna területéről. Mit tapasztalnak jelenleg?
Nagyon sok család érkezik az infrastrukturális hiányosságok miatt. Legfőképpen azért indulnak útnak és hagyják ott mindenüket, mert nincs áram, víz, nem tudnak fűteni, főzni, tisztálkodni. Sok család, fiatal, idős ember hagyja el otthonát a kialakult helyzet miatt. Ukrajnában milliók számára vált kézzelfogható valósággá a háború. Ahogy beérkezik egy vonat a záhonyi vasútállomásra, egy pár perces felmérést végzünk. Sokszor egyszerre húsz fő is érkezik egy vonattal, felvesszük az adataikat, elmondjuk, hogy mik a lehetőségek nálunk, miben tudunk segíteni.
Ukrajna mely területeiről érkeznek?
Többségük az ország belső részéről jön, de sok kárpátaljai ingázóval is találkozunk. A menekültek nagy része két-három napot utazik, mire megérkezik Záhonyba kimerülten, éhesen. Elmondásaik alapján a legrosszabb a tehetetlenség érzése, amikor leszállnak a vonatról, ételre, zuhanyra, egy kedves szóra, lelki támaszra vágynak.
Milyen egészségügyi ellátást, lelki gondozást tudnak biztosítani az ide érkező menekülteknek?
Az orvosi ellátást a Magyar Vöröskereszt munkatársai látják el a vasútállomáson. Mindig van egy-egy olyan eset, amikor szükség van rájuk. Sok az idős ember, akiknél gyakori a cukorbetegség, a magas vérnyomás. A stressz is megviseli a menekülteket, hiszen idegen országba érkeznek, más nyelvet beszélnek, így számukra jól jön a segítségnyújtás. Körülbelül egy hete érkezett egy fiatal nő az édesanyjával, aki útközben a sínek között elesett, megütötte a bal kezét, és mire ideért hozzánk, rendkívül bedagadt. Záhonyban a Vöröskereszt munkatársai megvizsgálták, majd a kisvárdai kórházban begipszelték a törött kezét, ezután visszajuttattuk a lányához a záhonyi segítségnyújtó pontra. Lelkészünk nincs jelen a mindennapokban, de a környező településeken szolgáló tiszteletesek rendszeresen segítenek. A háború elől ide érkezők szeretnék elmondani, mi történt velük, honnan jöttek. Fizikailag és lelkileg is megterhelő, amikor két különböző helyzetben van ránk szükség, figyelni rájuk, meghallgatni őket, biztosítani számukra ennivalót, segíteni az elhelyezésben, továbbutazásukban, végezni az adminisztrációs feladatokat.
A menekültek jellemzően mennyi ideig tartózkodnak a záhonyi segítőponton?
Az ide érkezők között van, aki tudja, hogy hová menne, nekik segítünk a jegyvásárlásnál, ők, amint tehetik, továbbutaznak. Aki egy-két napra marad, annak eligazítást adunk a helyi iskolában kialakított segítségnyújtó ponton. Van, aki egy hétig is marad, mert nincsenek rendben az okmányai, ilyenkor a konzulátushoz kell fordulniuk. Vannak, akik nem tudják, merre induljanak, számukra igyekszünk elhelyezést biztosítani. Az MRSZ részéről erősített műszakban dolgozunk. A napi beosztásokon kívül túlórás műszakokat is vállalunk, a mindennapokban az ügyeletet megosztjuk az önkormányzattal, és szükség esetén természetesen éjszakai műszakot is végzünk, tehát reggelig jelen vagyunk a segítségnyújtó ponton és a vasútállomáson is.
Mi az, amire most elsődlegesen szüksége lenne az ideérkezőknek és önöknek?
Minden hozzájárulást szívesen fogadunk a tél közeledtével. Arra biztatnám az embereket, hogy hívják a 1358-as adományvonalat, és ezen keresztül biztosan jó helyre kerülnek a felajánlások.
Elsősorban pénzadományt vár a szervezet, ezeket célzottan a menekültek ellátására az alábbi oldalra kattintva lehet eljuttatni: https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/38. A Magyar Református Szeretetszolgálat tájékoztatása szerint most főleg ukránul beszélő önkéntesekre lenne szükség, akik segítenek a tolmácsolásban a záhonyi határátkelőnél. Jelentkezni a karpataljaert@jobbadni.hu e-mail-címen tudnak.
Edina kárpátaljai származású, férjével a háború miatt költöztek Magyarországra. Március óta segíti az Ukrajnából érkező menekülteket. Megosztott két személyes történetet is, amelyekkel segítőként a háború kitörése után találkozott.
Az első az volt, amikor a márciusi hóesésben egy vonattal körülbelül ötszáz Down-szindrómás gyermek érkezett egy kijevi intézetből. Boldogok voltak, amikor megérkeztek, nekünk is örültek, meg kellett ölelnünk őket, szívszorító volt, ahogy mindenki hozta a kezében a saját pelenkáját. A határőrséggel és a vasútőrökkel élő kordont álltunk nekik a várótermen belül, hogy át tudjanak jutni az autóbuszokhoz, amelyek Lengyelországba szállították őket tovább. A másik történet, amely a mai napig eszembe jut, amikor egy család érkezett egy kéthetes kisbabával és a 12 év körüli fiúkkal. Itt, a záhonyi segítőponton alakítottunk ki babaszobát a kisgyermekeseknek. A vonat beérkezése után őket is oda hívtuk, hogy pihenjenek. Az édesanya elmesélte: akkor szülte meg a kisfiát, amikor a kórházat bombázták, a szülészetet a pincébe költöztették, és ő ott hozta világra kisebbik gyermekét. A férje nem tudta a kórházat megközelíteni, mert mindent belepett a törmelék. Másnap tudott csak lemenni a kórház pincéjébe, ahol találkozott a feleségével és az újszülött gyermekével, ezek után indultak útnak Magyarországra, innen Kanadába mentek tovább. A mi szolgálatunk egész napos, nem lehet csak munkaidőn belül végezni. Amikor hazajövök, akkor is a ránk váró feladatok járnak a fejemben: merre induljunk, hogy minél több emberhez eljuttathassuk a segítségünket.