A magyar reformátusság idén ünnepli újraegyesülésének tizedik évfordulóját, ezért ez az esztendő számunkra az egység jegyében telik majd. Ennek kezdetén arról kérdeztük a Magyar Református Egyház néhány tagját, mit is jelent ez számukra – válaszokat pedig óceánon innen és túlról is kaptunk.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Amikor az egységre gondolok, bármilyen egységről legyen szó, mindig az Úr Jézus felhívása jut eszembe: „mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17,21). Mindnyájan tudjuk, hogy ebben a világban a diabolos is folyamatosan munkálkodik és a mindent szétdobáló tevékenysége olyan választófalakat épít fel, amelynek lerombolására isteni erőre van szükségünk. A Magyar Református Egyház 10 évvel ezelőtti egysége, egymásra találása is ennek az isteni erőnek a következtében jöhetett létre. A hegek még sokáig fognak látszani, de belül már a közös ereken, egységesen átfolyik az az életerő, amely továbbra is megtart minket.
Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatónője
A Nagydobronyi Református Líceum igazgatójaként egyik fő feladatom az iskola színes csapatából – diákok, tanárok, nevelők, kisegítők, személyzet – olyan egységet kovácsolni, mely közösen mozdul meg célja elérése érdekében. A református közösségben ez csakis Istenre figyelve valósítható meg. Ő minden embert más feladattal bízott meg ebben a közösségben és a legfontosabb, hogy igyekszünk a ránk bízott feladatot Isten országát építve elvégezni – és nem csak kötelességből tenni dolgunkat. A reggeli áhítat mindig egy csodás dolog a közösségünkben, ahol 170 diák együtt zeng dicséretet, s tapasztalja meg nap mint nap Isten csodás erejét. A bentlakás biztosítja a diákoknak átélni, hogy hogyan működik a Líceum, mint egység. A mezőgazdasági tevékenységekbe is betekintést nyernek, ezzel nemcsak a tanárok, de a többi munkás tevékenységét is látva. A diakóniai szolgálatokon keresztül gyermekotthonokban és öregek otthonában tapasztalhatják meg a segítségnyújtás örömét. Fő feladatunk, hogy tanulóink a Líceumot elhagyva, a nagyvilágban szétszóródva hasznos tagjai legyenek a magyar református közösségünknek. Reménykedek, hogy iskolánk méltóképpen ellátja ezt a küldetést!
Bozsoki Artúr, a Taksonyi Református Missziói Egyházközség presbitere
Ahogy hazatért tékozló fiúként megtalált református hitem összeköt az időn túl rég meghalt nagyszüleimmel, ugyanúgy összeköt térben minden magyar ajkú hittestvéremmel. Ez a valódi egység, amelyet nem tudnak szétszabdalni sem természetes, sem mesterségesen meghúzott határok, sem pedig eltérő politikai rendszerek vagy kulturális különbözőségek. Nem több és nem kevesebb történt 2009. május 22-én, mint ennek a széttörhetetlen, mindig is létezett egységnek a deklarációja. És ennek személyes vonzata számomra, hogy bárhol, bármerre is járjak, ahol református templomban, magyarul hirdetik az evangéliumot, ott mindig otthon leszek.
A debreceni Nagytemplomban 2009. május 22-én ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a trianon után létrejött magyar református egyházak képviselői részvételével megtartott alkotmányozó zsinat a Magyar Református Egyház alkotmányát. A döntéssel a Kárpát-medencei és tengeren túli magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét mondták ki.
Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetségének elnöke
A református egység az összetartozásunk ereje, a biztosíték, hogy nem vagyunk magunkra hagyva itt, a messzi idegenben. Nagy változás, hogy felvállalnak bennünket, érezzük, hogy hitben is a nemzethez kapcsolódunk. Más nemzetek valahogy nagyobb figyelmet szenteltek egységüknek, ebben volt némi elmaradásunk, ezért nagy erő rejlik abban, hogy az mára már az egyházi és a nemzeti politikában egyaránt megjelenik a törekvés ennek a hangsúlyozására. Nekünk, akiket egy óceán választ el, ez egy megnyugvás és összetartozás-érzés, ezzel mi magunk is jobban össze tudunk fogni itt és segít, hogy még eredményesebb munkát tudjunk végezni a magyarság körében.
Szarvas Erzsébet, a Jánosi Református Egyházközség lelkésze
Számomra a református egység családot jelent. De nem csupán a maga nagy, elméletben létező, szívet melengető összetartozás-tudat szintjén. Három kisgyermek édesanyjaként lassan kezdem látni, mennyi hasonlóság van a mi kis családunk és a reformátusok nagy családja közt. Lelkészként tudom és hirdetem is, hogy egyek vagyunk, ám ennek hétköznapi, valóságos, ünnepeken kívüli megtapasztalása megdöbbent és rácsodálkozni késztet egy még hatalmasabbra, a Krisztusban való egységre. Apróságokra gondolok: egy bátor áldás-békesség a kamaszlány szájából, egy ölelés az istentisztelet végén, egy facebook-üzenetben kért segítség. Tudom, hogy ott van az a másik ember, aki hozzám hasonlóan Krisztust követi, református és még magyar is. Ha szükségben vagyok, számíthatok rá és magam is szívesen – Isten dicsőségére – segítek, ha tudok. Ha ünnep van, együtt ünneplünk, ha gyász jön, abban is osztozunk. Imáinkkal támogatjuk egymást. Szeretettel és hálával a szívünkben gondolunk a másikra. Éppen úgy, mint egy családon belül – csakhogy ez az egység nem kötött sem időhöz, sem térhez, sem pedig e világhoz.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András, Szarvas László