– Miért látogatott Ausztráliába?
– A meghívás elfogadását azért tartottam fontosnak, mert a tengeren túli magyarság erősítése éppolyan kötelességünk, mint a határon túli, a Kárpát-medencei magyar reformátusság erősítése. A meghívást a Melbourne-i Első Magyar Református Egyház presbitériumától kaptam gyülekezetalapításuk évfordulója alkalmából. Tiszántúli püspökként tudom, hogy mit jelent 2009. május 22-e, a Magyar Református Egység napja, és idén május 18-án Debrecenben átélhettem, mit jelentett ennek a tízéves évfordulója.
– Történelmileg viszont inkább az erdélyi reformátusok kapcsolódnak Ausztráliához: főleg erdélyi lelkészek szolgáltak, szolgálnak ma is ott. Van a Tiszántúlnak is kötődése az országhoz?
– Valóban, négy nagyobb gyülekezeti körzet van Ausztráliában, mindegyikben egy-egy erdélyi származású lelkipásztor szolgál. A hívek között azonban sok tiszántúlival találkoztam. Sydneyben és Melbourne-ben is többen odajöttek hozzám, hogy megosszák velem: debreceni, kisvárdai, tiszántúli gyökereik vannak. Sokan érdeklődtek, hogy él-e még az őket keresztelő vagy konfirmáló lelkész, mi a helyzet a régi gyülekezetükkel. Érzem: ők éppúgy nyájunk nekünk, magyarországi lelkészeknek is, függetlenül attól, hogy milyen származásúak szolgálnak közöttük.
– Milyen élményei, benyomásai voltak még?
– Együtt ünnepeltünk és úrvacsoráztunk a fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő, háromszáz fős melbourne-i gyülekezettel. Megemlékeztünk az eltelt évtizedekről, meglátogattuk a Bocskai Istvánról elnevezett magyar iskolát, amelyben hétvégente magyar nyelvet és kultúrát, vasárnap pedig bibliaismeretet tanulnak a gyerekek. Sydneyben a magyar alapítású református és római katolikus idősek otthonában szobáról szobára látogattam meg a testvéreket. Volt, aki épp a születésnapját ünnepelte, és nagy örömet szereztünk azzal, hogy magyarul köszöntöttük. Van magyar múzeum is, ahol látható, hogy a családok mit mentettek át magukkal, amikor Magyarországról menekülni kényszerültek. Sydneyben százharmincan jöttek el: sokan épp hazautaztak, így nem tudtak részt venni az istentiszteleten. Épp konfirmáció volt, négy fiú és négy lány tett fogadalmat. Együtt bocsátottuk őket útra, a felnőtt keresztyén életre. A gyülekezeti tagok a fiatalokban látják a jövőt. Sok kisgyermekes család volt jelen. Azt remélik, ők is megérhetik, hogy gyermekeik az úrasztalánál állnak. Minden konfirmandus ezüstözött kiskelyhet kapott saját nevével, a konfirmáció dátumával és az Ausztráliai Magyar Református Egyház vezérigéjével: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)
– Ön is vitt magával ajándékot Magyarországról?
– Természetesen, hiszen születésnapra nem illik üres kézzel érkezni. Egy-egy Paszabon készített úrasztali terítőkészletet vittem a gyülekezeteknek. A sydney-i gyülekezetnek hosszú ideig Veres Pál volt a főgondnoka, akinek édesapja egykor paszabi lelkész volt.
– Mit tanulhatunk az ausztráliai magyar reformátusoktól?
– Az áldozathozataluk példaértékű. Az országban nagy távolságok vannak, már az istentiszteletre való eljutás is költségeket, fáradságot jelent. Ezt a mentalitást eltanulhatnánk tőlük. Mi néha a szomszéd utcából sem sétálunk át a templomba, mert fáradtak vagyunk vagy nincs időnk. Ausztráliában az egyházak semmilyen állami támogatást nem kapnak. Amijük van, azt önerőből érték el: a templombérlést, a lelkészek fizetését és lakhatását, valamint minden más költségüket maguk fedezik. Ez is példaértékű vállalás, hiszen sokkal nagyobb áldozatra van szükség az egyházuk fenntartásához, mert kevesen vannak. Ez tiszteletreméltó.
Már a tengeren megszerveződött az első gyülekezet
Ausztráliába a második világháború, majd az 1956-os forradalom után kerültek magyarok. Az 1970-es években a Délvidékről, míg a '80-as években Erdélyből menekültek sokan a szigetországba. Az első gyülekezet a melbourne-i volt, amelyet 1949-ben alapítottak. Visszaemlékezések szerint a gyülekezet korábban, tulajdonképpen már a tengeren, a menekülteket szállító hajón létrejött, amikor a kolozsvári Antal Ferenc lelkész vezetésével az Ige körül összehajoltak a magyar menekültek. Antal Ferenc így lett az ausztráliai magyar reformátusok első lelkésze. Az ő szolgálata nyomán alakult ki a reformátusok szervezete a hitélet mellett újsággal és jelentős kulturális élettel. Ma az Ausztráliai Magyar Református Egyháznak négy anyaegyházközsége van, amelyek függetlenek egymástól. Ezt a felosztást a diaszpórahelyzet kényszerítette ki, hiszen több esetben ezer kilométerek választják el egymástól az egyébként maroknyi gyülekezeteket. Jelenleg négy lelkipásztor szolgál Ausztráliában: Dézsi Csaba (Melbourne), Péterffy Kund (Sydney), Szabó Attila (Adelaide) és Kovács Lőrinc (Brisbane, Marsden). A négy lelkész évente legalább egyszer találkozik, hogy megvitassák a közös, úgymond az országos egyházat érintő ügyeiket.
Hegedűs Márk, fotó: Maliczky Balázs
Megjelent a Reformátusok Lapjában.