Otthontól az otthonig

Munkácstól alig 20 kilométerre, Nagydobrony határában fekszik az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon. Jelenleg több mint hatvan leány él a létesítményben, fogyatékkal élők és egészségesek egyaránt. A náluk élő gyermekek árvák, félárvák, elhagyottak, akikről szüleik lemondtak – így számukra a nagydobronyi intézmény valódi otthonná lehetett.

A lányok minden reggel közösen indulnak iskolába, többen közülük a Nagydobronyi Református Líceum tanulói, akik pedig nem képesek a normál tanmenet elsajátítására, azokhoz a helyi iskola tanárai járnak ki, és úgynevezett individuális oktatásban részesülnek. Emellett az otthon foglalkoztat egy fejlesztő pedagógust. Délután és hétvégenként az intézményhez tartozó termőföldön tevékenykednek, tanulnak és játszanak, ahogy egy családban is – csak ők többen vannak.

A gyermekeket nagyon jól ismeri Salánki Anna, az otthon főnővére, aki immár húsz éve dolgozik közöttük és értük. A főnővér úgy érzi, minden nap új kihívások elé állítja a dolgozókat, de közösen mindent meg tudnak oldani. Azt is tőle tudjuk meg, hogy az intézménybe egész Kárpátaljáról jöhetnek a leánygyermekek: a legtöbben a gyámhivatalon keresztül érkeznek, de van, aki szülei kérésére került be. „Vannak, akiket látogatnak, vagy legalább telefonon keresnek – de olyanok is, akikről megfeledkeztek” – mutat rá szomorúan a főnővér.

Salánki Anna 21 évesen kezdett az otthonban dolgozni, korábban Csapon volt nővér, de úgy érzi, Isten hazahívta Dobronyba. „Nem sokkal azután, hogy ide kerültem, egy kislány megkérdezte, szólíthat-e anyucinak. Bár akkor még nem voltam férjnél és gyermekem se volt, megengedtem neki. Azóta felnőtt, férjhez ment és gyermekei is vannak, de még mindig anyucinak szólít” – meséli mosolyogva, majd hozzáteszi: „Ők a mi gyerekeink: nekem otthon van kettő, itt meg 63, számomra ez a természetes.”

Katkó László, az otthon vezetője elmondja, hogy 22 éve, Hollandiából érkező segítséggel kezdődhetett az intézmény működése. Őt magát még Gulácsy Lajos, egykori kárpátaljai református püspök nevezte ki, hogy segítsen rendezni a kezdeti, válságos állapotokat: akkoriban még nem volt víz, fűtés és állandó áram. „Mindig azt mondtam, az én megbízatásom a kezdeti időszakra szólt, ez nem az én munkaköröm, hiszen sem pedagógus, sem lelkész nem vagyok, de a légkör és a szeretet itt tartottak” – fogalmaz az igazgató. Mint mondja, a holland támogatók szerették volna élelemmel is ellátni az otthont, de ez két évtizede, határokon keresztül elképzelhetetlennek tűnt, ezért a dolgozók úgy döntöttek, egyszerűbb, ha saját maguk termelik meg az élelmet. „Ha a gyerekek nem látnák, hogy dolgozunk, a lustaságra nevelnénk őket. Nagyon fontos, hogy a munkát tényleg meg is mutassuk, hiszen nincs szebb annál, amikor nekik is van sikerélményük és olyan zöldség, gyümölcs kerül az asztalra, aminek a megtermelésében, betakarításában részt vettek” – magyarázza Katkó László. A lányok saját maguk tartják rendben a szobájukat és az udvart. Az idősebb, sérült lakók végzik a takarítást és besegítenek a konyhán. Télen vagy ha rossz az idő, a lányok szívesen készítenek száraztésztát, derelyét, amit aznap meg is főznek.

Az intézmény másik különlegessége, hogy a lányok nem kerülnek ki az otthonból, amikor betöltik 18. életévüket, hanem az intézményhez tartozó, „Gondoskodás háza” utógondozó otthon épületében maradhatnak. „Ha elengednénk a kezüket, mikor elérik a felnőttkort, irgalmatlanok lennénk, nem pedig irgalmasok” – fogalmaz Katkó László, aki nagyon büszke rá, hogy eddig 21 lány alapított családot, így Laci bácsinak 28 „unokája” van. „Továbbra is mögöttük állunk, mindig a mi gyerekink maradnak” – teszi hozzá.

A gyermekek ellátásában 23-an vesznek részt: nevelőnők, nővérek, szakácsok és konyhai kisegítők. Emellett egy vendégházat is üzemeltetnek, az intézményvezető szerint a legnagyobb öröm számukra, ha ott láthatják vendégül a látogatókat – ez segítség az otthonnak, miközben ők is adhatnak valamit. Bár az intézmény fő fenntartói közé tartozik a holland Stichting Hulp Oost-Európa segélyszervezet, a Bethlen Alap és a Kárpátaljai Református Egyházkerület is, arra a kérdésre, ki tartja fent az otthont, Katkó László mégis így válaszol: „A Jóisten – mindig küld olyan embereket és lehetőségeket, melyek segítségével megmaradhatunk.”

Már az intézmény neve is jelezi, hogy nemcsak otthont adnak a gyermekeknek, hanem lelki fejlődésükre is odafigyelnek. Ennek nehézségeiről Katona Viktória, az intézmény lelkésze mesél: „Az érkezésem után egy évre volt szükségem, hogy megtanuljam, nem zúdíthatom rájuk Isten igéjét, hiszen számukra Isten az, aki megengedte, hogy szülők nélkül nőjenek fel.”

A lelkésznő arra is felhívja a figyelmet, hogy Kárpátalján komoly nehézségekkel küzd minden gyermekotthon, azonban az állami intézmények sokszor ridegek, nem ritka, hogy az onnan kikerülők a bűnözés vagy a prostitúció útjára lépnek. Ezért tartják fontosnak, hogy a lányok csak akkor hagyják el az otthont, amikor már tudnak önállóan élni és dolgozni.

A lelkipásztor hét éve szolgál az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban. Mint mondja, a gyerekek szeretnek itt élni, de óriási hiány számukra, hogy nem ismerik szüleiket. Ebben a helyzetben először a lelkükben kell rendet tenni – ahogy a földön is gyomlálni kell ültetés előtt. „Az a célom, hogy megismerjék Isten és valóban Atyjukként tekintsenek rá. Ebben engem is formált az Úr, sok mindent tanultam az elmúlt években – vallja Katona Viktória. – Így már nekik is továbbadhatom: Isten az, aki minden körülmények között szereti, és okkal hozta őket ide, közénk.”