„Nem beosztottjaink vagy híveink vannak, hanem népünk”

– A sziklából vizet fakasztó Mózes és a szomjazó nép története a mi történetünk – mondta Balog Zoltán dunamelléki református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a Generális Konvent ügyvezető elnöke igehirdetésében, amelyet Mózes negyedik könyve alapján tartott meg (4Móz 20,8b). Elmondta, hogy bár ez a történet távolinak tűnik időben, helyzetben, kultúrában és életmódban is, de azért olvassuk, mert azt akarjuk, hogy a mi történetünk legyen, hogy a miénk legyen az a csodálatos ígérethalom, amit Isten kínál nekünk. – Mi nemcsak egy könyvet olvasunk, hanem az élő Igét keressük, a valóságot, amibe be lehet lépni – tette hozzá a püspök. Hangsúlyozta, hogy együtt olvassuk, hogy Isten élő Igéje kössön össze bennünket, református keresztyén magyarokat mindennap.

Nekünk a hitvallás a legszemélyesebb ügyünk, de nem magánügy – jelentette ki Balog Zoltán, kiemelve, hogy nem külön-külön akarunk jóban lenni Istennel, hanem azt akarjuk, hogy együtt vezessen minket, mint régen Izraelt; szomjazunk, ahogy annak idején a választott nép a pusztában. – A lelki vezetők, a pásztorok együtt szomjaznak a néppel, nem külön igényeket nyújtanak be Istennek, hanem a közösség hiányait viszik elé – mondta a Zsinat lelkészi elnöke, de hozzátette, hogy az is feladatuk, hogy vizet fakasszanak a népnek a sziklából. – A vizet Isten teszi oda, de nekünk, lelki vezetőknek kell kiszabadítani – emlékeztetett a püspök. – Nekünk nem beosztottjaink vannak, még csak nem is híveink, hanem népünk – jelentette ki Balog Zoltán. – Mi, a Generális Konvent nem egyszerűen mellettetek állunk, hanem mi ti vagytok, ti mi vagyunk – hangsúlyozta a délvidéki reformátusoknak. Harangozó Lászlónak pedig azt emelte ki, hogy őt ugyanaz az Isten küldi, mint Mózest, és neki is ugyanazt ígéri, hogy vele lesz.

– Azt, hogy itt, Délvidéken hol a szikla, amiből vizet lehet fakasztani, azt nektek kell megkeresnetek, de biztosak lehettek, hogy van benne víz – fűzte hozzá a Generális Konvent ügyvezető elnöke. – Mert Istennek nem érdeke, hogy bárkinek is szomjan kelljen halnia Délvidéken, a Kárpát-medencében, Európában vagy bárhol a világon – tette hozzá. – Nekünk a vizet fakasztó Mózes több mint vezető, több mint példakép: az egész magyar nép ismerheti fel sorsát a választott nép történetében. Istennek egy választott népe vagyunk, ennél nagyobb tisztesség nem is lehet, és ezzel kinyílik előttünk a világ – hangoztatta Balog Zoltán, majd arra hívta fel Harangozó László figyelmét, hogy nem egyszerűen egy kis nemzeti csoport vagy egy felekezet vezetője lesz, hanem Jézus Krisztus követe. – Amikor róla teszünk bizonyságot, nem kötnek sem a felekezeti, sem az országhatárok, ezért fakasszunk vizet és adjunk mindenkinek inni, aki kér – mondta a püspök. Harangozó Lászlóhoz fordulva úgy fogalmazott: – Add az élő vizet, amelyet, akit te is kaptál, azt add, ami a tied! Azt add, aki a tiéd, a te életed közepe, ereje, szabadítása, megtartója, add Jézus Krisztust, és akkor a pokol kapui sem vesznek diadalt rajtunk!

Miután Harangozó László letette az esküt, hogy legjobb tudásával és minden erejével arra törekszik majd, hogy Isten dicsőségét és az egyház javát szolgája, a Generális Konvent püspökei, majd a szerbiai lelkészek sorra áldást mondtak az új egyházvezetőre.

Harangozó László püspöki igehirdetését a Rómaiakhoz írt levél alapján tartotta (Róm 8,28): „...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál...” – Ezt az igeverset könnyű átélni, amikor sikeresek vagyunk, amikor megtaláljuk a társunkat, amikor a gyerekeink ott szaladgálnak körülöttünk, de nehezebb átélni, amikor az embernek küzdelmekkel kell szembenéznie – mondta a püspök. – Ilyenkor nem egyszer feltesszük a kérdést, hogy hogy szerethet engem az Isten, és én hogy tudjam szeretni őt, amikor a gyermekem koporsója mellett állok, amikor betegségem van, amikor sikertelen vagyok, amikor azt érzem, magamra hagytak – folytatta Harangozó László. – Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy van-e értelme egyáltalán hinni, van-e jövője a hitnek, a keresztyénségnek ebben az Európában, ebben a világban, ahol elhagyják azt, ami érték – fogalmazott, majd rögtön választ is adott: – Igen, van értelme, hiszen Isten nem hagyott el, úgy szeret minket, hogy megváltott. Ő alkotott, ő formált minket, és ma is folyamatosan formál, de ez néha küzdelmes, néha mélységeken kell átmennünk. De ő hordoz minket – jelentette ki a püspök.

Az új református püspök arra intette a magyar nemzetet, hogy emlékezzen erre akkor is, ha Isten néha nehézségeket állít elénk. Harangozó László szerint arra lettünk elhívva, hogy ebben a világban Krisztus hordozói legyünk, és engednünk kell, hogy ez így legyen, hogy Isten erre alkalmassá formáljon bennünket.

A köszöntések sorát Kató Béla erdélyi püspök nyitotta meg, kiemelve, hogy a Kárpát-medencei magyar református püspökök mind megjelentek az eseményen, amivel a református egyház egységét juttatták kifejezésre, valamint azt, hogy bárhol éljen is egy magyar református a világon, az számon tartatik.

Kató Béla úgy vélte, Harangozó László egy feszültséggel teli világban kapta meg az elhívást, hogy vezesse a szerbiai keresztyén egyház református népét. Az erdélyi püspök szerint Harangozó Lászlónak a sebeket őrző közösségeket újból eggyé kell kovácsolnia, vagy legalábbis tompítania kell a feszültségeket. Köszöntését azzal zárta, hogy felidézett egy Erdélyben ismert mondást: szegény az eklézsia, és a pap a harangozó. A jelenlegi helyzetre igazítva az erdélyi püspök tréfásan úgy alakította át a mondást, hogy „szegény az eklézsia, és Harangozó a püspök”, majd Isten áldását kérte az új egyházvezetőre.

Csányi Erzsébet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház főjegyzője kiemelte, hogy felemelő érzés számukra, hogy számontartják őket, Harangozó Lászlónak pedig azt tanácsolta, hogy ahogy a Szentírás mondja, szeresse az Urat és szeresse a gyülekezeteket is, amelyeknek a püspöke lett.

A főjegyző emlékeztette, hogy sosem lesz egyedül, mert mindig lesznek, akik mellette állnak majd. Ezenkívül bejelentette, hogy a szerbiai lelkészek egy palástot ajándékoznak az új püspöknek, és ahogy ez a palást majd körbeöleli a testét, úgy öleli majd körbe őt a mindenható Isten az ő szeretetével és gondoskodásával.

A magyar kormányt Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár képviselte, aki Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét olvasta fel. „Aki hisz, az erején felül képes tenni és harcolni” – írta a kormányfő, majd úgy fogalmazott, hogy „a világ kevés pontján értik ezt úgy, mint önöknél, a Vajdaságban, ahol a református templomok száz év óta nemcsak a hit házai, de egyúttal a magyarság mentsvárai is”.

Orbán Viktor kiemelte, hogy „olyan elhivatott pásztort, tapasztalt kormányost választottak meg erre a feladatra, aki kamaszkorában misszionáriusnak készült, lelkészként pedig a gyülekezeti munkától az intézményvezetésig számos feladatkörben megállta a helyét”. Harangozó Lászlónak a miniszterelnök azt kívánta, hogy szolgálata legyen áldott, és ennek gyümölcseit mind a délvidéki reformátusok, mind az egész vajdasági magyarság élvezhesse.

– Olyan időket élünk, amikor még az is aggodalmas szívvel nézi a híradókat, aki a világ távolinak tűnő történéseiről nem szokott tájékozódni – mondta Novák Katalin köztársasági elnök. – Azt látjuk, azt érezzük, azt tapasztaljuk, hogy forrong a világ körülöttünk, mintha kifordult volna a sarkából – tette hozzá. – Amikor forrong a világ, a hívő keresztyének Istenhez fordulnak válaszért. Szeretnénk választ kapni arra, hogy hol van az erőszaknak, hol van a terrornak a határa, és hogy hogyan feleljünk meg Isten parancsainak – fűzte hozzá a köztársasági elnök. Hangsúlyozta, hogy ő is keresi ezekre a kérdésekre a válaszokat, és az ő válasza az összekapaszkodás. – Ahogy az édesanya képes a gyermekével összekapaszkodni, úgy kapaszkodik össze az anyaország is a határon túli magyarokkal, mert most a magyarok összekapaszkodásának az ideje jött el – fogalmazott az államfő, kiemelve, hogy erről az összekapaszkodásról szól az is, amikor számon tartjuk a magyarokat Magyarország területén kívül is.

„Ki állja meg hát a helyét?” – idézte Dietrich Bonhoeffer kérdését Novák Katalin, miként a teológus erre adott válaszát is: „Csak az, akinek nem a maga okossága, elvei, lelkiismerete, szabadsága, erényessége jelenti minden dolgok legvégső mértékét, hanem mindezeket kész feláldozni, amikor hitben és egyedül Istenhez való hűségben engedelmes és felelős cselekvésre van hivatva; a felelős ember, akinek élete semmi más nem akar lenni, mint felelet és válasz Isten kérdésére és hívására.” Az államfő szerint örömre ad okot, hogy a Szerbiai Református Keresztyén Egyház olyan püspökkel, olyan vezetővel gazdagodott, akire pontosan illik ez a leírás, aki tudja, hogy honnan kapta erejét, hitét, tálentumait, és tudja, hogy akkor lesz erős, hogyha a rábízott közösség és ő képesek az összekapaszkodásra. – Ehhez kívánok soha nem fogyatkozó hitet, erőt, kitartást és az Úristen gazdag áldását – zárta köszöntését Novák Katalin köztársasági elnök.

Harangozó László püspök megköszönve a jókívánságokat arra kérte a megjelenteket, hogy imádkozzanak azért, hogy mindezek valóra váljanak, és hordozzák imáikban a délvidéki magyar reformátusokat, hogy „ez a közösség, amely élni akar, valóban élni tudjon”.

A záróima után az összegyűltek szeretetvendégségen vettek részt a helyi iskola sportcsarnokában. Az istentiszteleten Erdélyi Dániel orgonált, az apostoli köszöntést és a záróimát pedig Orosz Attila bácsfeketehegyi lelkipásztor mondta el. A szerb kormányt Maja Gojković miniszterelnök-helyettes képviselte.