A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
Miért pont Temesvárra hívták össze a Generális Konvent ülését?
Igaz, hogy a magyar reformátusok jobban ismerik a tömbmagyarságot – Szatmárnémetit, Nagyváradot –, de éppen ezért egy olyan várost szerettünk volna most megmutatni, ahol a szórványlét mind a magyarság, mind a reformátusság szempontjából szinte kézzel fogható. A másik szempont az volt, hogy Temesvár és a Bánság a nemzetiségek együttélésének és együttműködésének szép példáit hordozza. Itt a német, a román és a magyar nyelv egykor szépen megfért egymás mellett, ezért érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk a régiektől. Meggyőződésem szerint a város virágzásának ma is alapvető feltétele az itt élő németek, románok és magyarok egymás iránti kölcsönös megbecsülése.
Az idei romániai népszámlálásra hogy készül az egyházkerületük?
Arra kértük a gyülekezeteinket, hogy vegyék nagyon komolyan a népszámlálást, és felhívást intéztünk a híveinkhez, hogy vállalják felekezeti és nemzeti hovatartozásukat. Nem mindegy, hogy hány magyart fognak összeszámolni: a román közigazgatás mindig a számokból indul ki, amikor a kisebbségi jogokról van szó, de a felekezetek támogatását is e számokra hivatkozva határozza meg az illetékes minisztérium. A magyarság szempontjából sikeres népszámlálás érdekében ezért június 17-i közgyűlésünk felszólította az összes erdélyi magyar pártot az együttműködésre. Kértük továbbá, és szigorúan számon is fogjuk kérni, hogy olyan becsületes számlálóbiztosokat állítsanak munkába, akik nem ceruzával fognak hamis adatokat beírni, hanem akár még egymást is ellenőrizni fogják a tisztaság érdekében.
Milyen tendenciákra számítanak a népszámlálási adatok alapján?
A románság nyilvánvalóan mindent megtesz majd annak érdekében, hogy bizonyítsa túlnyomó többségét. A hatóságok manipulatív szándékára utal az is, hogy a kérdőíven háromféleképpen jelenik meg a magyarság: csángók, székelyek, magyarok. Ugyanakkor meg kell jegyezni: hárommillióra is becsülik a Nyugat-Európában élő románok számát. Ez azt jelenti, hogy a románok nagy számú elvándorlása miatt a magyarok aránya akár még kedvezően is alakulhat a népszámlálási adatok tükrében.
Negatívan érintené ugyanakkor a magyarságot a romániai megyerendszer tervezett átalakítása.
Ez egyelőre csak a politika szintjén megfogalmazott felvetés. Szerintem nem eszik ilyen forrón a kását, és a román fél is be fogja látni, hogy nem sok realitása van ennek a tervezetnek. Azonban ha már európai uniós megfontolásokból ilyen jellegű kérdésekről beszélünk, szóljunk inkább az autonómiáról, sőt ne csak szóljunk, hanem végre tegyünk is érte! Ideje lenne végre a pártjainknak a politikai lózungok szintjéről a tettek mezejére lépni! Szükség lenne egy olyan autonómiatervezetre, amiben konkrétumok vannak, amit le lehet tenni a román parlament asztalára, amiről lehet vitatkozni, és amiért ki lehet állni.
Hogy áll a nagyváradi kórház alapításának ügye?
A város önkormányzata támogatja az elképzeléseinket, várjuk, hogy pozitív döntést hozzon egy tizenhétezer négyzetméteres telek átadásáról. A telekkönyvvel a birtokunkban kezdhetünk majd hozzá a tervezéshez.
Egy kórház építése és működtetése óriási feladat. Nem túl nagy falat ez egy egyházkerületnek? Ráadásul az egyházi vagyon visszaszármaztatásával is folyamatosan gondok vannak, miért támogatnák a román hatóságok egy új református intézmény létrehozását?
Valóban bátor vállalkozásnak tűnik a kórházindítás, azonban nagyon rossz állapotban van a román egészségügy, ezért az állam felkarolja azokat, akik tenni akarnak az ellátás javításának érdekében. Az egészségügyi minisztérium, melynek nem mellesleg egy presbiterünk, Cseke Attila a vezetője, mindent meg fog tenni azért, hogy megmozgassa az európai uniós és a román állami forrásokat. Számítunk a testvéregyházi kapcsolatainkra és a magyar kormány segítségére is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évente legkevesebb négyezer erdélyi magyart kezeltetünk Magyarországon. Ha közülük legalább háromezret itthon tudunk tartani, az az anyaországnak óriási megtakarítást jelent. Ami pedig az egyházi kárpótlást illeti: ha a múltunkat igazoló, szimbolikus értékű épületeinket nem is akarják visszaadni, az ellen nincs kifogásuk román hatóságoknak, ha a jövőnek építünk, és ha a beruházásaink a románságnak is hozhatnak valamit.
Kiss Sándor, fotó: Barcza János