A háború kitörése óta Beregszász lakossága megduplázódott a belső menekültekkel. A város szülöttei nagy odaadással segítenek rajtuk. A helyi református gyülekezet szintén hatalmas szerepet játszik ebben a segítségnyújtásban. Az elmúlt hetekben csaknem kétszáz menekült fordult meg a Beregszászi Kálvin János Református Szakkollégiumban. Taracközi Ferenccel, a beregszászi gyülekezet vezető lelkipásztorával beszélgettünk.
A nehéz időszakról, az összefogásról és a húsvéti készülődésről is megosztotta velünk gondolatait, tapasztalatait a lelkipásztor, aki már több mint húsz éve jelen van a gyülekezet életében.
A háború kitörésének napjától mennyire változott meg a gyülekezet élete?
A korábbiakhoz képest merőben új próbatételekkel szembesültünk. Ezek fokozatosan értek minket. Az első négy-öt nap a pánik jegyében telt, nagyon sokan elmenekültek, főleg a behívótól rettegő férfiak. Az első istentiszteleten szembesültünk ezzel igazán: a padokban leginkább asszonyok, gyerekek, és 60 év feletti férfiak ültek. Rá kellett döbbennünk, hogy a férfiak nagyrészt eltűntek a gyülekezetből. Isten jelenléte azonban erőt adott számunkra, így már az első alkalmon eldöntöttük, hogy fel kell mérni, kik azok a gyülekezeti anyukák, idős és beteg emberek, akik segítségre szorulnak.
A gyülekezet nőtagjai nagyon komolyan vették ezt a küldetést, nekik köszönhetően egy hét alatt felmértük, kinek mire van szűksége, és ezekből mit tudunk nekik nyújtani. Aztán észrevettük, hogy sok menekült nem tudott tovább utazni, tehát itt maradt Beregszászban. Ezért mind az önkormányzat, mind az egyház vezetősége igyekezett szállást, élelmiszert, ruházatot juttatni a részükre. A mi gyülekezetünk az elsők között fogadta a menekülteket. Jelenleg 75 embernek adunk szállást, ők Harkovból, Kijevből és Szumiból érkeztek hozzánk. És voltak, csaknem kétszázan, akik néhány nap elteltével továbbutaztak.
A testi feltöltődés mellett a lelki segítségre is nagy gondot fordítanak, hiszen mostanra kétnyelvű istentiszteleti alkalmakat is tartanak a beregszászi református templomban.
Ez valóban így van. Kezdetben arra lettünk figyelmesek, hogy bár nagyon hálásak a segítségnyújtásért a menekültek, zárkózottak a magyar közösséggel szemben. Utólag kiderült: a médiából szerzett téves információ következménye az a hiedelem, hogy „a magyar embertől félni kell”. Ez a visszahúzódás néhány nap alatt eltűnt, amikor észrevették a mindenféle elvárás nélküli, feltétlen szeretetet. A velük való beszélgetéseink során jöttem rá, hogy a lelki táplálékra szintén nagy szükségük van, és megkérdeztem tőlük: szeretnének-e olyan közösséget, amelyben Isten akaratát keressük? A kérdésemre válaszolva többen jelezték, nagyon örülnének neki. Ezért óriásplakátok és a média útján meghirdettük, hogy vasárnap délutánonként ukrán nyelvű istentiszteleteket tartunk. Az első alkalmon Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök köszöntötte a menekült híveket, majd testvérem, Taracközi Gerzson hirdette az igét, ukrán nyelven.
Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök köszönti a menekült híveket
Az idő előrehaladtával városunk lelkészei csatlakoztak a vasárnapi alkalmakhoz, továbbá érkeztek munkácsi, harkovi és kijevi lelkipásztorok is hozzánk. Az érdeklődés nem maradt el, szép számmal jönnek az alkalmakra, mostanra pedig jelezték nekünk: a húsvéti magyar istentiszteleten is szeretnének részt venni. A kérésnek nagyon örültünk, ezért tolmács segítségével kapcsolódhatnak majd be az ünnepi alkalomba. Ezután ebéddel kedveskedünk, hogy a magyar ízeket is megismerhessék.
A menekült gyerekek számára szintén rendeznek alkalmakat. Pontosan milyen tartalommal?
Számukra hetente két alkalmat tartunk délelőtti időpontban. Itt korosztályra lebontva lelki töltettel és bibliatanítással gazdagodnak, kézműves-foglalkozáson vesznek részt a csemeték. Természetesen a helyi növendékek számára szintén tartunk alkalmakat, ezekhez szívesen csatlakoznak az ukrán gyerekek is.
Gyermekfoglalkozás
Hogyan készül a feltámadás ünnepére a gyülekezet?
Megszokottan rendhagyó útja van a nagyhétnek. Minden reggel és délután bűnbánati istentiszteleteket tartunk, ezekhez a gyülekezet igyekszik csatlakozni, és keresni az Isten akaratát. Mindennapjainkat nézve, amikor az ember tele van félelemmel, aggodalommal, nagyon fontos a feltámadás ünnepére való figyelés.
Minden készlet előbb-utóbb kifogy. Mire van szüksége most a gyülekezetnek?
A háború kitörésekor olyan nagymértékű összefogást és figyelmet tapasztaltunk, amit nem gondoltunk volna. Magam is az első napokban rengeteg hívást kaptam közeli és távoli ismerősöktől, az anyaországtól egészen Amerikáig. Az első lépésben igyekeztünk élelmiszert kérni, és azzal ellátni a szükségben lévőket. Mostanra eljutottunk odáig, hogy senkitől sem kérünk élelmiszert, mert valóban nem éhezünk. Szegényebbek mindig voltak, ők kiemelten előttünk vannak, és igyekszünk foglalkozni velük. Ezért arra biztatok mindenkit, ha segíteni szeretnének, gyűjtsenek száraz élelmiszert, és tegyék lehetővé, hogy szeptember után hozzáférhessünk. Meg vagyok ugyanis győződve róla: az ősz nagyon nehéz lesz Kárpátalján. Nem látjuk, hogyan fogunk majd akkor egyáltalán a mindennapokban élni, ezért tehát azt kérem, gyűjtsenek, raktározzanak, ősszel pedig gondoljanak ránk, hogy a szűkölködőknek segíthessenek. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki akár imádsággal, akár fizikai értelemben bármiben segített nekünk.