De hogyan fordulhat ez elő? – kérdezhetik. A szútori gyülekezet tulajdonképpen megszűnt, 1982-ben tartották az utolsó istentiszteletet a falu fölötti dombon álló templomban. A községben még három református embert tartanak számon. Szútor etnikai és vallási összetétele megváltozott, a magyarok elköltöztek, a falu többségét a cigányság adja. A felvidéki Gömör térsége Szlovákia nehéz gazdasági helyzetben élő tájéka. A munkanélküliség itt úgy 20 százalékos, hogy az ország más részében munkaerőhiány van.
A nehéz helyzet nem most kezdődött, bár a templom tetőszerkezetét csak tavaly bontották meg. „Hiába zártuk be a templomot, bejöttek az emberek, kiverték az ablakokat. Nem lehetett őket megállítani. A haranghoz se lehet fölmenni, onnan is kiszedték a deszkákat” – mondta 1997-ben Baráth Béla, a szútori gyülekezet tagja az Én népem című dokumentumfilmben. Ezeket a harangokat éppen az mentette meg, hogy a toronyba vezető lépcsőt hamarabb elvitték, mint ahogy a harangokat leszerelték volna. Bár a dokumentumfilmből az is kiderül, hogy egykor három harang lakott a toronyban, a legkisebb már 1997-ben sem volt ott. Most a megmaradt két harangot leszerelték és elszállították a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínére. Bihari Richárd, a közeli jánosi gyülekezet lelkésze, a szútori, tulajdonképpen megszűnt közösség helyettes lelkésze azt mondja: előbb-utóbb összedől a torony, és a harangok akkor szerinte színesfémgyűjtőben végeznék. Így viszont harangként szolgálhatnak, istentiszteletre is hívogathatnak majd Gombaszögön.
Az utolsó istentisztelet
Előtte azonban még egy utolsó istentiszteletre összegyűltek a templomnál az érdeklődők január 21-én: köztük olyanok, akik Szútorról költöztek el. Temették a gyülekezetet, a lassan az enyészetté váló templomot, és a harangokat is. Bihari Richárd lelkész a harangbúcsúztató szabadtéri istentiszteleten a rendelt időről beszélt: „Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.” (Prédikátor 3:5). Felidézte: a jánosi gyülekezetben vannak, akik Szútorról származnak, nekik „könnyes lett a szemük” amikor megtudták, mi lesz a harangokkal. Feltörtek az emlékek: akad, aki ott kötött házasságot, ott konfirmált, sőt olyanok is, akiket ott kereszteltek. „Ők szomorúak voltak, de szerintem örülnünk kell, mert a harangok megmenekültek, ez egy pozitív történet.” A lelkész hozzáteszi: „a kövek szétszórattatásának idejét éljük, változnak a dolgok, a szútori templom kövei szét fognak hordódni, de a völgyben emberek élnek, és nekünk az emberek felé kell fordulni és elvinni nekik az evangéliumot.”
A lelkész szolgál a közeli Rimapálfalván is, ahol havonta egy istentiszteletet megtartanak ugyan, de azon gyakran csak ketten reformátusok – ő és a gondnok. Viszont húsz ember általában van a templomban, akikről azt se tudni, milyen felekezethez tartoznak, de szomjaznak Isten igéjére. A roma közösségekről a lelkész azt mondja, úgy tapasztalta, hogy „nekik nincs szükségük templomra, parókiára, nekik arra van szükségük, hogy bemenjünk az otthonaikba, és házi alkalmakat tartsunk. Változik a világ, a forma, de az evangélium tartalma nem változik.” Szútorban ez a munka még nem kezdődhetett el – szabadkozik kérdésemre a lelkész – ennek pedig legfőbb oka az, hogy nincs rá erőforrás. Hozzáteszi: sok idejét az tölti ki lelkészként, hogy épületekkel foglalkozzon, pedig szerinte ingatlanok helyett a misszió lenne a fő.
Új templom is épülhet a kövekből
A szútori templom borzasztó állapotban van, teteje sincs. A teljes elbontása nagyságrendileg 6 millió forintba kerülne, ezért a lelkész felhívással fordul akár magyarországi gyülekezetek felé is: várják a jelentkezést olyan református közösségtől, amely a szútori templom köveiből építene valamit – templomot, gyülekezeti házat, parókiát. Ilyenre egyébként volt már példa, ráadásul Szútorhoz közel. A bellényi templom elbontott köveiből épülhetett föl Fülek református temploma.
De kik a harangmentők?
A Gombaszögi Nyári Tábor a Felvidék régmúltra visszatekintő nyári, értelmiségi, fiataloknak szóló találkozója. Most 170 önkéntesük van. Miért dolgoznak? – kérdezem. „Fontos az ifjúságnak példát mutatni, fontos a pusztuló és rejtőzködő értékekre fölhívni a figyelmet, és megőrizni azokat az utókornak” – fogalmaz Orosz Örs, a tábor főszervezője. Az értékőrző munka keretében egy kempinget is üzemeltet az egyesületük, ahol kvázi skanzen formában őriznek a felvidéki magyarsághoz köthető emlékeket. Vannak itt a 17. századból származó határkövek, vármegyehatárokat jelölő kövek, és itt látható Tompa Mihály református lelkész, költő újra megalkotott szobra is, az eredeti talapzaton. A tartót Feketehegyfürdőről mentették meg, az eredeti szobor 1918-ban eltűnt.
A táborhely mellett találhatóak egy hétszáz éves pálos monostor romjai. Ezeket a magyar kormány támogatásával meg tudták vásárolni, még idén föltárják. Az előzetes kutatások szerint a monostornak volt tornya, ezt egy fa haranglábbal kívánják pótolni. Ide kerülnek a szútori harangok is – mondja Orosz Örs. Szeretnék szakrális térként használni a helyet. „Valahányszor megszólalnak majd a harangok, a szútori közösség emlékét is őrzik.”
De az öregebb, 1857-ben öntött harang némaságában sem engedi felednünk a szútori történetet, mert a következő jövőbelátó feliratot írták rá születésekor: „Hívtalak, de nem jöttetek!”.
Hegedűs Márk
Fotók: Szarvas László / reformata.sk
Felvidéki testvéroldalunk képriportja a szútori harangok január 21-i búcsújáról