A romániai népszámlálás múlt év végén közzétett részeredményei alapján az ottani magyarok száma 225 ezer fővel egymillióra zsugorodott. Ez drámai, húszszázalékos csökkenést jelent mindössze tíz év alatt. Ugyanakkor több hiányosság is felmerült a cenzussal kapcsolatban, a korrigált adathalmaz pedig némileg kedvezőbb képet mutathat a romániai magyarok valós lélekszámáról. Kiss Dénes vallásszociológussal, falukutatóval beszélgettünk a népszámlálás eredményéről, Erdély vallási viszonyairól és a kivándorlásról.
Alsófalva
Mit kell tudnunk a népszámlálás eredményeinek hátteréről?
Kétségtelen, hogy a 2022-es romániai népszámlálás hagy némi kívánnivalót maga után. A regisztrált 19 millió főből például két és fél millió állampolgárnak nem lehet tudni a nemzetiségét. Egymillió esetében azért nem, mert ezeket az állami nyilvántartásból emelték át a végeredménybe. Ezek olyan személyek, akik hosszabb idő óta nem tartózkodnak az országban, de még nem távoztak véglegesen – nevezhetjük őket rezidens lakóknak. Emellett másfél millió embernek szintén nem ismert a nemzetiségre és a felekezeti hovatartozásra vonatkozó nyilatkozata – az eddigi információk szerint ez egy adatrögzítési hibának a következménye. Az online felületen marginális módon volt feltüntetve a nemzetiségre, anyanyelvre, vallásra irányuló kérdéssor. Ez sok embernek elkerülhette a figyelmét, a kérdőív pedig lezárható volt ezek kitöltése nélkül is. Tehát van két és fél millió fő, akiknek nem tudjuk pontosan megállapítani a nemzetiségét.
Némileg hasonló volt a helyzet tíz évvel ezelőtt is, annyi különbséggel, hogy akkor az állami nyilvántartásból származókat kellett csak utólag elhelyezni. Akkor a fennmaradó halmazban a magyarok aránya négyszázalékos volt. Ez a négy százalék jelenleg százezer embert jelentene. A derűlátóbb becslés szerint inkább hat százalékot tesznek ki a magyarok a fennmaradt halmazban. Ezek alapján egymillió-százezer, egymillió-százötvenezer lehet a reális lélekszám a Romániában élő magyarok esetében.
A reformátusok aránya is csökkent.
Romániában a 2011-es népszámláláskor a reformátusok száma hatszázezer körül volt. A mostani cenzus alapján, a pesszimista becslések szerint ez a szám ötszázezerre zsugorodott. A szociológusok szerint a református hívők fogyatkozása – akár a többi történelmi egyház esetében – az összlakosság csökkenésével magyarázható.
A kivándorlással arányos tehát a felekezeti fogyatkozás, az erdélyiek vallási kötődése továbbra is stabilnak értékelhető. A deszekularizáció, ami jellemző volt az elmúlt húsz évben, még mindig érvényes?
Nincs nyoma a változásnak. A vallási megoszlás összetétele nem változott. A görögkeleti lakosság körében van aránybeli csökkenés, ennek egyik oka a pünkösdi egyházhoz való csatlakozás, a másik az ateisták számának növekedése. De mindez nagyon kis mértékben érinti a magyar népességet.
A magyaroknál az egyháznak mint intézménynek a jelentősége nem kérdéses, azt magától értetődőnek tekintik, az egyházakhoz való formális kapcsolódást szintén. Ez kevésbé van így a vallásgyakorlás és a vallási önmeghatározás tekintetében, viszont még ilyen szempontból is különösen vallásos Erdély.
Az elvándorlás az urbanizált térségek felé, úgy tűnik, integrálódott a vallási alapú szemléletmódba. Az idősödő generáció támogatja a fiatalok elvándorlását?
Személyes tapasztalatok alapján egyértelműen igen, de már nem a városokba, hanem külföldre. Általában Magyarország az elsődleges cél, hiszen nyelvileg, kulturálisan sem okoz gondot a beilleszkedés. Akik angolul is beszélnek, már inkább számolnak a nyugati országokkal. Az utóbbi évtizedben erősödőben volt a nyugati országokba való elvándorlás, ezt a jelenséget a kettős állampolgárság is segítette.
Általános nézet, hogy a gazdaságilag elmaradott térségekre jellemzőbb a vallásosság, a városiasodás pedig elvilágiasodást hoz magával. Így van ez Erdélyben is?
A városlakókra kevésbé jellemző a vallás gyakorlása, mint a falvakban élőkre. De az urbanizáció nem olyan mértékű Erdélyben, hogy változtatna a vallási összképen. A kivándorlás miatt a városok lakossága is állandó, általában a mobilis réteg továbbmegy külföldre. Az idősebbek kevésbé idegenednek el a vallástól, a vidéken élő népesség pedig idősebb. A falvakban élők aránya ráadásul nagyobb, mint a legtöbb nyugati országban vagy akár Magyarországon. Ha Erdély egész területét nézzük, akkor valószínűleg nehezebbek is az életkörülmények. Vannak térségek, ahol viszonylag fejlett az infrastruktúra – az uniós csatlakozás óta jelentős fejlesztés zajlik ezen a téren. A munkalehetőség a falvakban azonban továbbra is csekély, ez komoly problémát jelent.
Az Erdélyi Magyar Szövetség arra figyelmeztet – kiemelve, hogy a rendszerváltás utáni első, 1992-ben tartott népszámlálás óta 620 ezer fővel csökkent a romániai magyarok száma –, hogy még ebben az évszázadban kritikus szintre fogyatkozhat a magyarok száma a régióban.
Egész Kelet-Európa kiürülőben van. A román lakosság is csökken, az adatok szerint tíz év alatt mintegy 1,1 millió fővel. Magyarország népessége is fogy, még a határon túli magyarok bevándorlása ellenére is. Nagyon nehéz az érvényes családmodelleket vagy a migrációs mintákat megváltoztatni – a politikai elit gyakorlatilag tehetetlen még az országok közötti gazdasági különbségeket illetően is, amelyek az itteni és az ottani béreket meghatározzák. Inkább az a kérdés, hogy ez a csökkenés mennyiben alakítja át a társadalom szerkezetét, milyen mértékben érinti annak rétegeit. Az is fontos lehet, hogy iskolai végzettség szerint hogyan alakul a népesség megoszlása. Amíg átlagosan 1,7 az egy termékeny korú nőre eső gyerekek száma, addig fogyunk. Ráadásul a magyarok korszerkezete Erdélyben rosszabb, mint a románoké: az idősek aránya sokkal magasabb, elsősorban a kilencvenes évek kivándorlása miatt. De óvakodnék attól, hogy a számok puszta csökkenése láttán nemzethalált vizionáljunk. Sokkal fontosabb, hogy akik itthon maradnak és itt képzelik el a jövőjüket, azok hogyan élik az életüket, milyen tendenciákat erősítenek.