Harmincegy év után nyugdíjba vonul Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója – ebből az alkalomból beszélgetett vele a Reformátusok Lapja.
„Mindig is úgy gondoltam, hogy személyiségünket alapvetően meghatározza, hová tartozunk, kik voltak az őseink, milyen kultúrában növekedtünk fel és milyen vallásúak vagyunk."
„A forradalom előtt Petrozsényban tanítottam egy zeneiskolában, de mindig is terveztem, hogy visszatérek szülőfalum, a Kolozs megyei Szentmihály vidékére. Amikor meghallottam a hírt, rögtön jelentkeztem, nagyon szerettem volna Kolozsváron tanítani, és örültem, amikor felvettek. Persze akkor még nem tudtunk a régi-új kollégiumban kezdeni: az állam ugyan megígérte, hogy visszaadja a Farkas utcai iskolaépületet, az utolsó pillanatban azonban ezt megtagadta. Megcsúszott tanévkezdéssel 1990 októberében, egy külvárosi iskolában kezdtünk el tanítani” – emlékszik vissza az interjúban.
A beszélgetésből kiderül, hogy az iskola énekkarának alapítója fiatalon lett vezető. Azt mondja, habár nem volt könnyű feladat az épp csak induló intézmény sorsát egyengetni, úgy érezte, a munkát el kell végezni. A Reformátusok Lapjának elmesélte, hogy a kollégiumnak ebben az időben semmije sem volt. Saját tankönyvvel, de még székkel és asztallal sem rendelkezett. „Először csak líceumként, azaz középiskolaként jöttünk létre, kilenc és tizenegyedik évfolyam között tanítottuk a gyerekeket. 1992-ben jóváhagyták a posztliceális asszisztensképzőt, amely érettségi utáni egészségügyi szakképzést ad a diákoknak. 1996-ban diakóniai központ épült Kolozsváron, ahol végre kényelmes, saját bentlakásos kollégiumi ellátást biztosíthattunk a diákjainknak és 2002-ben költözhettünk be az ókollégiumba.”
Székely Árpád elmondta, hogy az iskola egyre bővült az évek alatt: a humán-teológiai mellett természettudományi tagozatos osztályokat is indítottak. Később elsőtől negyedik osztályig általános iskolát, ötödiktől nyolcadikig gimnáziumot szerveztek. Néhány éve pedig a régi diakonisszák otthonában szakoktatást hoztak létre: szakácsnak, fodrásznak, víz- és gázszerelőnek, elektronikusnak, asztalosnak és villanyszerelőnek is tanulhatnak nálunk magyarul a fiatalok.
A lapnak arról is beszélt, hogy az énekkart már a kezdetekkor elkezdte megalapítani, mert úgy vélte, a zsoltárfeldolgozások, a hitvalló énekek tanulása tartást ad az egész közösségnek. Úgy gondolja, hogy a tanulmányi eredményeken túl a kórus fellépéseinek is köszönhetik, hogy jó hírnevet szerzett iskolájuk. Nem csupán a sikeres szereplés volt fontos: az út során gyűjtöttek is az intézménynek, az adományokból pedig otthon ösztöndíjakat hoztak létre.
Az igazgató hangsúlyozza: a kollégiumban folyó nevelés egyik célja, hogy megőrizzék és fejlesszék az identitástudatot. „Mindig is úgy gondoltam, hogy személyiségünket alapvetően meghatározza, hová tartozunk, kik voltak az őseink, milyen kultúrában növekedtünk fel és milyen vallásúak vagyunk. Én azt tanítom: mi magyarok és reformátusok vagyunk. A gyerekek szempontjából a legfontosabb, hogy a munkánkban következetesek, az életünkben példamutatók legyünk. A legfontosabb üzenet pedig, hogy jobbnak kell lennünk másoknál.”
Székely Árpád Isten és a közösség érdemének tartja, hogy az egykor kétszázhatvan diákkal és mindössze néhány tanárral indult iskola mára nyolcszáz tanulóval és százötven oktatóval, munkatárssal működő kollégiummá vált.
Székely Árpád az intézményért folytatott harc „hőskoráról” további részleteket árul el a Reformátusok Lapja e heti számában, melyben más érdekes és értékes tartalmakat is találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!