A magyar református egység napja

Vannak olyan szavaink, fogalmaink, amelyek eredetileg pozitív tartalommal bírtak, mára azonban sokak számára kiüresedtek, megfakultak, és bár gyakran hangoztatjuk őket, mégis erőtlenül csengenek. Ilyen fogalom az egység is. Amit ez a szó jelent, elengedhetetlenül fontos a közösség megéléséhez, ennek ellenére vannak, akik az egység hallatán hitetlenkedve legyintenek, és ezt mondják: „Ugyan már, hagyjuk...” Azon gondolkodom, mi ennek az oka. Hiszen Isten ajándékai az egységben, a közösségben bontakoznak ki igazán. Miért félnek sokan az egységtől? Miért nem kérnek belőle? Miért gondolkodnak így: „Én inkább egyedül akarom járni a magam útját!”

Ennek a gyökere (is) a bűnesetben található, amikor az ember az ördög biztatására megtörte azt a harmóniát, amely Isten és közötte volt. Ez pedig kihatott az embertársaival való kapcsolatára is.

Tudjuk és tapasztaljuk is, hogy egység vagy egységre való törekvés nélkül nem lehet teljes életet élni. A történelem számos példát szolgáltat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a különböző korok emberei újra és újra erre a következtetésre jutottak: keresni kell az egység útját. Sokan tűzték már zászlójukra ennek a jelszavát, viszont azt is látjuk a múlt eseményeit vizsgálva, hogy rengeteg emberi bűn fogant meg és vált rombolóvá, pusztítóvá a rosszul értelmezett egység következményeként. Ahol csak az emberi próbálkozás, erőlködés akarja ezt megteremteni, ott mindig lesznek áldozatok, akiknek a sebe soha nem fog begyógyulni, és ez sokakat egyáltalán nem fog érdekelni.

Ha igazi egységre vágyunk, akkor kevés a mi emberi szándékunk, próbálkozásunk. Emlékszem, fiatal lelkipásztorként egyszer szintén az egység kérdése fölött elmélkedtem, s közben fiaink (három- és nyolcévesek voltak) elkezdtek egy puzzle-t kirakni. Úgy kezdték el a játékot, hogy a dobozból minden darabot kiborítottak a szoba padlójára. Előttük volt egy nagy kupac különböző formájú, sokszínű papírdarab. Ahogy rájuk tévedt a tekintetem, nem sok esélyt adtam nekik: úgy gondoltam, meghaladja őket ez a feladat. De a kis fejek elkezdtek gondolkodni, a kis kezek elkezdték forgatni a kirakós játék darabjait, és egymáshoz illeszkedtek az addig nagy összevisszaságban heverő elemek. Lassan, de egyértelműen összeállt a kép, a káoszból rend és egység formálódott.

Egyszerre világossá vált előttem, gyermekeim játékát nézve, hogy mi, emberek magunktól nem tudunk eggyé forrni, közösséggé lenni. Segítségre szorulunk. Szükségünk van arra, hogy Isten kezébe vegye az életünket, és ő illesszen egymáshoz bennünket. A Biblia szerint az egység, a testvéri közösség titka Isten irántunk való szeretetében gyökerezik. Akik befogadják Jézus Krisztust, azokat az ő Lelke által eggyé formálja. Teljesen ki kell szolgáltatnunk neki magunkat.

Pál apostol is használja az emberi testet szemléltető példaként (1Kor 12,12–13): ott lesz igazi közösség, ahol a tagok először Krisztushoz, általa pedig egymáshoz kapcsolódnak. Ezt a kapcsolódást nem mi, hanem a Szentlélek munkálja ki. Ez nem jelenti azt, hogy ebben az egységben egy idő után mindenki egyforma lesz. Egyediségünk, egyéniségünk megmarad, de ez nem elválasztani fog másoktól, hanem gazdagítani fogja a velem közösségben élő testvéreimet. A Lélek által munkált közösségen belül is megsebezhetjük egymást, hiszen míg e földön élünk, megtért és újjászületett emberként sem leszünk tökéletesek, de Isten kegyelme által mindig meg lehet találni a megbékélés, a gyógyulás útját.

A magyar református egység napján teljen meg örömmel és hálával a szívünk, hiszen számtalan gyümölcsét élvezhetjük annak, hogy Isten református hitvallású gyermekeiként kifejezhetjük, megélhetjük a hozzá, illetve egymáshoz való tartozásunkat. Nem valaki vagy valakik ellenében lettünk és leszünk eggyé, hanem „szeretetben összeforrva”, mint „egy közös test tagjai” szeretnénk Isten dicsőségét ragyogni és hirdetni az üdvösség evangéliumát! Ennél nagyobb megtiszteltetés és ajándék nincs ezen a világon!

Krisztus a jövő, együtt követjük őt!

A szerző a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke