Egy Bárkában evezünk

„De hát ő lány!” – értetlenkedik a Jézust alakító Krisztián.

„Miért, a lányok nem lehetnek tanítványok?” – kérdez vissza rutinosan Farkas Anikó, és további gyerekeket hív a színpadra, hogy tizenketten legyenek, és kétszáz társuknak eljátszhassák az aznap reggeli bibliai történetet, a vízen járás csodáját. A balatonszárszói SDG konferencia-központban vagyunk, a református egyház első élménypedagógiai eszközökkel fejlesztő nyári táborának negyedik napjára látogattunk ki.

„Nekünk is sikerülhet vízen járni, ha nem is a Balatonon lépkedünk. De ha nem nézünk Jézusra, nem tudunk felé menni” – mondja az áhítatot tartó teológushallgató, miközben – a tanulságot szemléltetendő – bekötik a Pétert alakító kisfiú szemét.

Nem ez az egyetlen bibliai csoda, amiről a Balatonnál táborozó fiatalok hallanak a hat nap során: a reggeli és esti áhítatokon Noé és a vízözön, a cethal gyomrában megmenekülő Jónás, a vízen járó és a tengert lecsendesítő Jézus, valamint a hajótörésből is megmenekülő Pál apostol történetein keresztül ismerhetik meg az őket is gyermekeivé fogadó, velük is szövetséget kötő Istent.

„Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor dolgozta ki ezt az igei tematikát – tudjuk meg a Bárka táborok lelkiségi programjaiért felelős Farkas Anikótól. – Azt gondoljuk, hogy ezzel az örömhírrel megismerkedve mindenki gazdagabban mehet haza – akár református, akár nem keresztyén közegből érkezett.” Azt is remélik, hogy bármilyen nehézségek várják őket otthon, itt akkor is formálódik és gazdagodik az életük.

„Engem négyévesen megszólított az Isten”

Magyarországon évtizedes hagyománya van a nyári táboroztatásnak: közösséget kovácsol, élményeket nyújt, ugyanakkor jó lehetőség a gyermekek és fiatalok különböző kompetenciáinak fejlesztésére is. A Magyarországi Református Egyház – egy sikeres 800 millió forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően – 6500, zömében hátrányos helyzetű vagy speciális nevelési igényű gyermek fejlesztő nyári táboroztatását vállalta 2018 és 2021 között. Csak idén 1700, főleg református oktatási intézményekből, tanodákból, nevelőszülői hálózatból érkező gyerekkel foglalkoznak 9 turnusban.

„Legfontosabb célunk a társadalmi befogadás erősítése, a gyerekek és fiatalok társadalmi integrációjának segítése” – mondja Becze Orsolya, a Bárka táborok szakmai vezetője. A nyári táborok központi motívumát, a bárkát Gér András zsinati tanácsos a vízözön története alapján magyarázza meg bővebben: „A bárkán Noé és családja meg tudott menekülni. Ez a tábor is egy bárka, ahová Isten hívta el a gyerekeket, hogy testvérei legyenek egymásnak, szeressék egymást." Becze Orsolya és munkatársai ugyanakkor azon dolgoznak, hogy a Balaton partján eltöltött hat nap „ne csak menekülési eszköz" legyen a hétköznapok nehézségeiből, hanem „összekötő kapocs" a különböző környezetből érkező fiatalok számára.

Kicsivel odébb egy csapat tanodás fiú egymást túlharsogva meséli az élményeit.

„Azt nagyon szeretem a táborban, hogy most minden jó, a programok is” – mondja Krisztián.

Azért előfordul, hogy nem szívesen vesznek részt a délelőtti foglalkozásokon, mert van, hogy unalmas – teszi hozzá Beni.

„De máma nagyon jó volt! – vág közbe Józsi – a csatornás játék volt a kedvencem, az volt a lényege, hogy el kellett vezetni a labdát kartonpapírokon keresztül a csatorna végére.”

„Hallottad, hogy itt a Joci?” – Krisztián, Józsi és Beni most értesült arról, hogy már megérkezett az SDG-központba a várva várt fellépő, a Dal 2017 zenei vetélkedő győztese.

Pápai Joci saját bevallása szerint „hullámzó, sok esetben kilátástalan” anyagi körülmények között nőtt fel egy cigánytelepen, de már négy éves kora óta tisztában volt azzal is, mivel ajándékozta meg őt Isten – ezért vállalta, hogy a református egyház táborainak arca lesz. „Keressétek meg, titeket mivel ajándékozott meg Isten és ne adjátok fel az álmaitokat, hanem tartson meg titeket a remény a nehézségek között" – biztatja a lelkes rajongóit, azok pedig vele együtt éneklik az Eurovíziós Dalfesztiválon is előadott slágerét. Valahonnét labdák kerülnek elő, az animátorok hívására a gyerekek ellepik a színpadot, az énekes pedig az önfeledt játékban is partner.

A Bárka „legénysége”

A látszólag spontán jókedv mögött komoly szakmai munka áll, amiről Bányai Sándort, a táborok élménypedagógiai foglalkozásait kidolgozó Kalandok és Álmok Szakmai Műhely vezetőjét kérdezzük: „Gyakran csinálunk egy napos továbbképzéseket, élménypedagógiai bemutatókat – a tábor jelentette keretek között viszont sokkal komplexebb hatást tudunk gyakorolni a gyerekekre.” A kifejezetten élménypedagógiai foglalkozások mellett a szabadidős programok és a nevelői feladatok is ennek eszközei.

A táborban 1-11. osztályos gyermekek vannak jelen, akikkel korosztályok szerinti csoportokban foglalkoznak képzett önkéntesek és szakemberek. Főleg a kisebbeket szükséges még kísérni a napi rutin során: ébreszteni kell őket, oda kell figyelni, hogy rendesen felöltözzenek, egyenek, eleget igyanak, ne kapjanak napszúrást, mossanak fogat és mosakodjanak meg – ebben segítenek nekik a sárga pólós „fedélzetmesterek”. „Ez azt jelenti, hogy mi ténylegesen egy bárkában evezünk a gyerekekkel – mondja egyikük, Lajtár Kristóf. – A gyakorlatban ez abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan odafigyelünk rájuk, a legapróbb dolgokra is.” A Komáromból érkezett önkéntes egyébként a Károli Gáspár Református Egyetemen tanul, másodéves diakónushallgató Nagykőrösön. Nagyon szeretne a jövőben gyermekvédelemmel foglalkozni – neki a tábor türelmet és küldetést ad.

Az egészséges életmódra nevelés észrevétlenül átszövi a szabadidős programokat is, ezeket a világoskék pólós „kormányosok” csempészik bele a gyerekek életébe. „Ezek játékpedagógiában és rendezvényszervezésben jártas, színészi tehetséggel is megáldott emberek, akik egész nap le tudják kötni a gyerekek figyelmét” – mondja Bányai Sándor. És ez nem kis teljesítmény, hiszen a nap fél hétkor kezdődik és este tízig tart! Játékos jelenetekkel tanítják meg a tábori rendszabályokat, ők szervezik az emlékezetes esti közös programokat, és fürdőzéskor is figyelnek a táborozókra.

A balatonszárszói strandon közben már gyülekeznek a gyerekek és várják a vízimentő jóváhagyását – csak engedéllyel mehetnek be a Balatonba.

„A víz nagyon jó, sokat játszunk, sok barátom van, jó itt lenni” – mondja egy tésenfai kislány, a Gémesről érkezett barátnője pedig azt meséli, neki a délutáni strandolás a kedvenc programja.

Bianka, akinek épp most volt a szülinapja, szintén egyetért: „Lehetnénk itt többször is!”

Németh Katalin, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat balatoni kirendeltségének tagja a bárkás táborozókra felügyelő vízimentő csapatról mesél: „Zömében itteniek vagyunk, mindenki sportolói múlttal, tanári, edzői tapasztalattal rendelkezik.” Hozzáteszi, öröm kedves és melegszívű emberek között dolgozni. „Az első hét a betanulásról szól, én is végigjártam a partot, tudom, kit hova szabad engedni.” Azt mondja, a vízimentők a szervezőkkel együtt, közösen tudják megszabni azokat a határokat, amit ha át is lépnek a kis „matrózok”, még mindig nincs nagy baj.

„Nagyon jó gyerekek – folytatja –, pedig nem egyszerű környezetből jöttek, talán ezért értékelik, hogy itt lehetnek. Mi pedig igyekszünk kihozni ebből a pár napból a lehető legtöbbet.”

„Ó Kapitány, Kapitányom!”

A nyaralás, a kikapcsolódás két tanév között önmagában is nagyon fontos egy gyerek számára, ez a tábor azonban több szeretne lenni: az érzelmek felvállalására, kifejezésére és elfogadására, a különböző szociális vagy kulturális hátterű, másképp gondolkodó emberek iránti nyitottságra és együttműködésre tanít. Ebben segítenek a délelőtti élménypedagógiai foglalkozások. „Nagyon sokan rendkívül ingerszegény környezetből, halmozottan hátrányos régiókból érkeznek, ezerfelé jár a figyelmük, nagyon erősek az érzelmi reakcióik. A szeretet megnyilvánulásait erősítenünk, a negatív indulatokat pedig csitítanunk kell” – mondja Bányai Sándor.

Amikor csak lehet, integrált csoportokkal dolgoznak, hogy a fiataloknak olyanokkal is kelljen együttműködniük, akiket csak akkor ismernek meg, és akikkel elsőre nem is feltétlenül rokonszenveznek. „Ha elvégzik az iskolát és bekerülnek egy munkahelyre, ott is különböző gondolkodású és eltérő környezetből érkező emberek között kell helytállniuk, főnökeik pedig nem fogják őket túlfélteni.” Ugyanakkor ez jó lehetőség kilépni az iskolai környezetből, hisz egy új csoportban, új vezetővel mindenki tiszta lappal indulhat, megmutathatja, hogy gondolkodik, viselkedik, de azt is megláthatja, hogyan él meg sikereket és kudarcokat, függetlenül attól, hogy van elkönyvelve az iskolában. „Fontos tapasztalat, hogy van mód újrakezdeni” – mondja a szakember.

Bori a Bárka tábor egyik „kapitánya”. Ők azok, akik a délelőtti élménypedagógiai foglalkozásokat vezetik. Bányai Sándor révén ismerkedett meg ezzel a szakmával, ebben a turnusban egy 23 fős csapatot vezet. Számára, az egyházi háttér mellett, azért is értékes az itt töltött idő, mert „jó célért, jó emberekkel” dolgozhat. A három és fél órás foglalkozások vezetése koncentrált munkát igényel, délutánjaik azzal telnek, hogy ventillálnak, közösen megbeszélik a csoportokban felmerülő problémákat, konfliktusokat és azokra reagálva tervezik meg a következő napot. Az, hogy ma délelőtt mi történt, döntően befolyásolja, hogy mit fognak holnap csinálni. Ehhez komoly szakmai eszköztárból válogathatnak.

Ez egy csoda!

Az SDG-központ recepciójánál egy asztalnál néhány felnőtt kísérő állja körül Bányai Sándort, aki játékos „továbbképzést” tart nekik. Bea néni az Ormánságból érkezett, Kémesről, ahol a református gyülekezet sikeresen pályázott „Jó kis hely” – gyermekek és szülők fejlesztését segítő központ – létrehozására. A tanítónő a Munkácsy Albert Általános Iskola fiataljait kísérte el Balatonszárszóra. Azt mondja, szokatlan számára, hogy a feszes napirend ellenére alig van feladata a gyerekekkel (ebben a táborban öt „matrózra” egy segítő jut, ami nagyon jó arány). „Ezért néha kirekesztve érezzük magunkat, de persze bármi történik, ott vagyunk a gyerekeknek, este pedig örömmel mesélik nekünk aznapi élményeiket” – mondja társai nevében is.

Az élménypedagógus éppen ezért felajánlotta, hogy a kísérők számára egy külön foglalkozást szervez. „Én már nagyon régóta vagyok pedagógus, de Sándor teljesen új utat mutatott abban, hogyan fejlesszük az igazán rossz helyzetben lévő gyerekek szociális készségeit. Rengeteg olyan ötletet kaptam, ami segíteni fog az órai munkák során.” Bea néni szerint kulcskérdés, hogyan lehet nem szokványos módszerekkel kimozdítani a gyerekeket a komfortzónájukból és egy olyan kihívás elé állítani őket, amit csapatban kell megoldaniuk. A katolikus hitoktató nagyon elégedett a tábor koncepciójával és azzal, ahogyan összefogják a fiatalokat.

A „matrózok” 2 %-a fogyatékkal élő, ebben a turnusban 25 siket gyermek nyaral. „Jó látni, hogy az első napon ők még zártabb csoportot alkotnak, most pedig már barátságok szövődnek siketek és nem siketek között” – mondja Farkas Anikó. Jeltolmácsok segítségével kommunikálni is tudnak egymással, délutánonként pedig jelnyelvet oktatnak az érdeklődők számára, akik azonnal ki is próbálják a tanultakat.

„Isten országának építésére kaptam elhívást, óriási lehetőségnek tartom, hogy 6500 gyermeknek beszélhetünk arról, milyen is az az Isten, akit én megismertem” – mondja a teológushallgató, aki egyébként is szeret ezzel a korosztállyal foglalkozni. „Olyan jó nézni őket, ahogy elkezdenek kinyílni, együtt örülnek, mosolyognak, egyre kedvesebbek egymással. Sokan közülük távol vannak attól az istenkapcsolattól, amit én megélek, de mégis látom, hogy Isten dolgozik az ő életükben is. Ez egy csoda.”

Feke György, Demeter Anna, fotó: Vargosz