Emlékeztetett arra, hogy az Ab az egyházügyi törvénnyel kapcsolatos legutóbbi határozatában megállapította: az egyházi jogállásról szóló döntésnek a független bíróságtól való elvonása, és "az alapvetően politikai karakterű Országgyűléshez telepítése nem egyeztethető össze" az alaptörvényben foglalt jogorvoslathoz való joggal.
Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró egyebek mellett arról beszélt, hogy nem kell egyházi jogállás ahhoz, hogy valaki gyakorolja a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogát. Mint mondta, a "bizniszegyházak" kifejezetten abból a célból jöttek létre, hogy az állami támogatással visszaéljenek, s ezzel akart szakítani a törvényalkotás. A legfontosabb kérdésnek azt nevezte, hogy valamely felekezetről mely szerv döntse el, hogy egyesületi formában vagy elismert egyházként tevékenykedhet, illetve miért az Országgyűlés és nem például a vallásügyekért felelős közigazgatási szerv dönt erről. Előadásában nem tartotta alaptörvény-ellenesnek, hogy az Országgyűlés nem adta meg az egyházjogi státuszt egyes felekezeteknek.
Megjegyezte, az egyes közösségek egyházi jogállását is szabályozó egyházügyi törvényben határozni kell arról, hogy az esetleges negatív döntéssel szemben milyen fórumon lesz lehetőség jogorvoslatra. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának liberális felfogása nem egyszer szembemegy a nemzeti kormányok törekvéseivel.
Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Karának dékánja szerint nem lehet vita arról, hogy a közösségi vallásgyakorlás egyformán megillet mindenkit, ezért a közösségek számára elérhetővé kell tenni a vallási egyesület státuszát. Hangsúlyozta, hogy az egyházak és a vallási egyesületek közötti különbségtétel nem lehet hitelelvi alapú.
A PPKE dékánja előadásában elfogadhatónak tartotta, hogy az iskolai vallásoktatás jogával "csak bizonyos kipróbáltságú felekezetek" élhessenek. Véleménye szerint az 1990-es törvény "extrém liberális" volt, a "túlliberalizált rendszert" pedig egyre nehezebb volt kordában tartani, "kezelhetetlen mennyiségű alapítvány jött létre".
Antalóczy Péter, a KRE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja elmondta. hogy az 1990-es törvény alapján létrejött, nem valós egyházi tevékenységet végző közösségeket ügyészségi felügyelettel lehetett volna felügyelni, vizsgálni, "az ügyészségi eljárási esetektől azonban nem hemzseg a szakirodalom".
Utalt arra, hogy Franciaországban kizárólag egyesületi formában működnek egyházak, de az EU-ban tagállami hatáskör, hogy miként szabályozzák az egyházalapítást. Rámutatott, a korábbi magyarországi egyházak közül sokan vallási egyesületté lettek, "státuszvesztést szenvedtek el".
Annak a véleményének is hangot adott, hogy külön kellene választani az egyházi státusz megítélésének és a felekezetek finanszírozásának kérdését, továbbá meglátása szerint az egyházügyi törvény hibáit az alaptörvény módosítása nélkül is ki lehetett volna küszöbölni.
Köbel Szilvia, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa elmondta: a rendszerváltás előtt az Állami Egyházügyi Hivatal nyilvánította egyházzá az egyes vallási közösségeket, ezzel pedig a diktatúra politikai döntéseket hozott. Úgy ítélte meg, hogy "helyénvaló volt" az 1990-es lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényben független bírósági hatáskörbe utalni az egyházak elismerését. Mint mondta, "ennek a törvénynek is volt hibája", de a bizniszegyházak elszaporodását az egyházfinanszírozási rendszer 1997-től indult szabályozása okozta.
Kérdésként felvetette vajon jelenleg megvannak-e azok a garanciák, hogy ne politikai jellegű döntés szülessen egy-egy közösség egyházként való elismerésekor. Ugyanakkor meglátása szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi jogrendszerben szerepelnek-e olyan garanciák, amelyek segítségével nem kerülnek hátrányos helyzetbe a vallási egyesületek az egyházakhoz képest.
Forrás: MTI