„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!” Ez a szolgálatuk vezérigéje, eszerint dolgoznak, nem fegyelmeznek, arra törekszenek, hogy a diákjaikban kialakuljon az önfegyelmezés. Az elmúlt tizenkét évben nem volt olyan szituáció, amikor szigorral kellett volna eljárniuk. Beszélgetőpartnerünk, Kocsis Imre Antal igazgató úgy véli, a tanulók talán már a kapun belépve megérzik azt a szellemiséget, amellyel Bibó István az intézményt alapította. Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Sylvester János Református Gimnázium és Technikum. A jubileumot kétnapos programsorozattal tették emlékezetessé.
Az aulában üres székek sorai az ünnepi, zöld levélkoszorúval szemben, kék papírdíszek lógnak felettem a nagy térre kifeszített díszfogókon, csend. Egy kedves idegen észrevesz bennünket, felkísér a tanáriba, és megismerkedünk Viczián Zsófia hittantanárral, a kétnapos ünnepség szervezőjével. A program elején fordított napot és szülőtanácsi estet tartottak, látogatásom délelőttjén fakultatív foglalkozásokon vehettek részt a diákok, majd egykori tanárok és tanulók találkozója szerepelt a programban.
Az aulában zenét kapcsolnak, hangjára gyülekeznek a fiatalok, ki hol talál helyet magának– az iskola sajátossága, hogy mindhárom szintje egy térben helyezkedik el –, sok tanuló az emeletek korlátjaihoz dőlve követi a megnyitót. Kocsis Imre Antal igazgató ünnepi beszéd helyett Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolájából Sarastro áriájával énekelte el, milyennek látja ő a gimnáziumot. – Ízisznek, egyben a fény templomának főpapja arról énekel, hogy ha valaki jóindulattal lép be a szent csarnokba, akkor az hittel távozik onnan. Bár ez az aula nem szent, hiszem, a jóindulattal érkező hittel távozik innen. – Az operaházi hangulat talán csak az újságírókat bűvölte el, a diákokon látszott, nem első alkalommal énekel áriát a többek között énektanár igazgató.
Délelőtt korábbi sylvesteres növendékek tartanak előadást, workshopot a tanulóknak. Ennek nyitánya a biológia és földrajz szakos tanár, Róka Szabolcs Tinódi-lant díjas magyar énekmondó, népzenész és volt diákjainak kobzos előadása. Botlik Dávid biológust, a Berka együttes kobzosát és Erdei Tamás tűzoltó parancsnokot, a Zurgó együttes kobzosát a gimnáziumi évek alatt a tanár úr tanította a hangszerre.
– Kilencedikben jöttem ide, akkor indult az iskola. Mi voltunk az első érettségiző osztály. A társaimmal a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Erős, összetartó tanári kar kezébe kerültünk. Szép emlékek ezek. Kicsit hasonlóak vagyunk Róka tanár úrral, én is több mindennel foglalkozom egyszerre, ugyanúgy dolgozom a zenélés mellett, mint ő, tűzoltó vagyok, faipari vállalkozásom van, továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem szociális munka szakán tanulok – mondja el magáról Erdei Tamás. Hamar kiderül a beszélgetésből, hogy a kobzos trió nem első alkalommal játszik együtt.
– Jobb agyfélteke a zene, bal agyfélteke a tanítás – szólal meg kérdésemre Róka Szabolcsból a biológiatanár. – Természettudomány nélkül nem érezném jól magam. Szükségem volt arra a rendszerre, amelyet a természettudományok nyújtanak, a tudományos szemléletre. Szép egyensúly volt ez az életemben, jólesett a zenével átkapcsolni a jobb agyféltekémre. Délelőttönként tanítottam, éjszaka zenéltem – meséli az énekmondó, akinek személyiségéből vidámság és közvetlenség sugárzik. – Ez a béke szigete, nem hátba támadással, ordítozással, utálkozással töltjük az időnket mi, kollégák, hanem egymás támogatásával. Bibó István igazgató úr gyámsága alatt dolgozni öröm. – Huszonöt évvel ezelőtt nehéz volt a diákok érdeklődését felkelteni egy-egy tantárgy iránt, manapság nyitottabbak. Autista tanulóinkkal pedig kifejezetten izgalmas a közös munka – vallja Róka Szabolcs tanár úr. A kobzos triót lelkesedéssel fogadták és engedték el a színpadról a diákok, talán még nem örült ennyire tinédzserhad 16. századi szappankészítő dalának, mint amikor Debreczeni Szappanos János Militarisát hallgatták.
Interjú Bibó István alapító igazgatóval
Hogyan látja az elmúlt 25 évet?
Elégedett vagyok, amit az alapításkor, 1997-ben szerettünk volna elérni, azt kiküszködtük. Eredményes volt az elmúlt huszonöt év, hiszen utódom, Kocsis igazgató úr is jól tudja, mi az érték és a fantázia ebben az iskolában. Miután 2012-ben a Magyarországi Református Egyház fenntartásába kerültünk, finanszírozási, beiskolázási küzdelmeink nyugvópontra is jutottak.
Milyen céllal hozták létre az iskolát?
A hitet és az értelmet akartuk harmóniában nevelni. Ebben egyetértett a tantestület, és azok a tanárok is beilleszkedtek közénk, akik másfajta háttérből jöttek. Az önálló gondolkodást, az önálló tájékozódást a hívő embernek is tanulni és alkalmazni kell az életben, ez fontos a magánéletben éppúgy, mint a közéletben. A hit és az értelem nem kerülhet egymással ellentétbe, és nem hiányozhat egyik a másik mellől.
Sikerült ezt megvalósítani?
A tanár olyan állatfaj, amely arra van predesztinálva, hogy nagyon keveset lásson munkája eredményéből. A diák elballag, nekünk marad a remény, hogy valamit hozzáadhattunk a lelki és szellemi állóképességéhez. Néha bolondozva azt mondom, hogy nem hiába dolgoztunk, ha egy volt diákunk arról számolna be húsz év múlva, hogy nem ötször vált el, csak egyszer, nem „egy se” gyereke van, hanem egynél több, nem külföldön ragadva keresi a kenyerét, a boldogulását, hanem ami tudást, értelmet külföldön összegyűjtött, azt hazahozta. Ha találkozom is ilyen jó példákkal, nem tudom eldönteni, hogy ehhez az életúthoz mit adtak Isten kegyelméből a gének, a család, és mit az iskola. Ezt semmiféle tudományos kísérlettel nem tudjuk felmérni. Reménységünk viszont hitből fakad, nem tudományból.
Különleges kosáredzés, röplabdamérkőzések, nosztalgiaterem közül választhattak délelőtt a tanulók. Sokan döntöttek a kerti teaház mellett a napfényes, nyári melegben. Tökéletes hely, hogy belelapozzunk a huszonötödik évforduló alkalmából kiadott emlékkönyvbe szerkesztőjével, Viczián Zsófiával. – „Mindeddig megsegített minket az Úr!” – ez olvasható a könyv hátoldalán, és most már az aulánk falán is. Kezdetektől kísér bennünket az Atya, a nehéz időszakokban is ezt éljük meg. Az elmúlt huszonöt év legfontosabb mérföldköveiről olvashatnak az évkönyvben. Az évkönyvvel a gyökereinket és az értékeinket akartam felmutatni.
– Érdeklődésemre, hogy mennyire nyitottak a gyerekek Isten Igéjére, így válaszol: – A jelentkező diákok egyharmada konfirmált vagy jár gyülekezetbe. Egyharmada olyan családból jön, akik csak nagy ünnepeken mennek el templomba, a maradék nálunk találkozik először életében istentisztelettel. Nehéz feladat összehangolni így a tanítást. Elenyésző kivételtől eltekintve nyitottak a hittanórákra, hálásak értük. A közösségen, a tanári attitűdökön, a hangulaton keresztül sejtenek meg valamit Isten szeretetéből, remélem, érettségi után ezt viszik magukkal.
A lányok épp a lócán ülnek, amikor oldalamon a tanárnővel hozzájuk lépünk, a legbátrabb köztük Balog Hanna Lara, aki kilencedik osztályos, és mindenképpen egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. – Azért választottam a nyelvi osztályt, mert az előttem álló három év alatt változhat az érdeklődési köröm, nyelvre viszont minden szakmában szükségem lesz. Jelenleg belsőépítésznek, lakberendezőnek készülök.
– Hanna Lara keresztyén családból származik, elmondása szerint a legfontosabb szempontja az volt, hogy keresztyén iskolába járhasson. – Őszintén megvallva felvételinél ezt az iskolát a második helyen jelöltem be a rangsorban, de pozitívan csalódtam, egyáltalán nem zárt közösség, mint ahogyan korábban elképzeltem. Arra számítottam, hogy távolságtartók lesznek az évfolyamok, ezzel szemben befogadók, az idősebb és a fiatalabb osztályokkal is megtaláltuk a közös hangot a barátaimmal. Hétfőnként istentiszteletet tartunk, minden reggel áhítattal kezdünk. Kapunk egyházi tanítást, viszont nem erőltetik rá a diákokra a hitet, ez itt szabad, saját döntés – tudjuk meg Hanna Larától. Kedvenc tantárgya a német, de sportolni is szeret.
Ahogy azok a diákok is, akik röplabdabajnokságot játszanak, minden pálya foglalt. Még hogy a gyerekek nem szeretnek mozogni! – Huszonöt órán át sportolt szünet nélkül az iskola huszonötödik jubileumunk jegyében – meséli el büszkén Gombkötő Tamás testnevelő tanár, osztályfőnök. – Május egyik hétvégéjén péntek reggel hét órától másnap reggel nyolcig folyamatosan igyekeztünk megmozgatni a gyerkőcöket. Sokan itt aludtak, de akadt, aki abból űzött sportot azon túl, hogy röplabdázott, focizott, floorballozott, hogy 25 órán át volt ébren. Lehetett pingpongozni, zumbázni is – eleveníti fel Gombkötő Tamás, a 10/a osztályfőnöke.
Kíváncsi vagyok, hogy autista gyerekekkel hogyan zajlik egy testnevelésóra. – Elég jól funkcionáló autistákat tanítok, nincs szükség arra, hogy differenciáltan foglalkozzak velük az órákon. A lelki sajátosságaikra figyelek, az ilyen diákoknak fontosak az időbeli, térbeli keretek, a megszokott kerékvágásból nem tudnak kimozdulni, ezekre próbálok figyelemmel lenni. Az én osztályomba egy autista fiatalember jár, a tanulók szeretettel, empátiával viszonyulnak hozzá, így jól érzi magát közöttünk – dicséri meg osztályát Gombkötő Tamás, majd az emlékeiről beszélgetünk. – A legszebb élményem, mikor a születésnapomon tortával, tűzijátékkal, énekkel leptek meg diákjaim. Régóta tanítok, de erre korábban nem volt példa. Igyekszem rászolgálni arra a szeretetre, amelyet feltételezek a gesztus mögött.
– Szerettem ide járni, sokan voltunk ezzel így az osztálytársak közül – nosztalgiázik Mónus Márton fotóriporter a diákoknak tartott interaktív előadása után. – Ballagásomkor százötven fős lehetett az iskola, családias, kötetlen hangulat uralkodott. Teret engedtek a kreativitásunknak. Egy-egy projekt megvalósításánál elrugaszkodhattunk a valóságtól, a megszokott formáktól. Ennek a kreativitásnak most hasznát veszem. Olyan tanáraink voltak, akik sokszor fontosabbnak tartották az életre nevelést, mint hogy szóról szóra tudjam a tananyagot. Itt mindenki egyenlőnek érezhette magát, nagyban befolyásolta ez a későbbi kapcsolatteremtési képességemet. Fotóriporterként hasznát veszem, hogy könnyen kapcsolódom másokhoz – vonja le a következtetést a gimnázium egykori diákja.
Kenderessy Szabolcs korábbi sylvesteres tanuló a kereskedelmi média világába vezette be a diákokat. – Azokat a forgatási látogatásokat mutattam be, például az Exatlon Hungary, a Ninja Warrior Hungary, az X-Faktor produkciókét, amelyek kulisszatitkairól szakmai beszámolókat készítettem, illetve a Televíziós Újságírók Díjának ötletéről mondtam el, hogyan vált mára a legnagyobb tévés díjátadó gálává – idézi fel előadását Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője. – Különc gyermek voltam. A keresztyén neveltetés sokat jelentett, már akkor is érdekeltek az áhítatok, istentiszteletek. Fontosak voltak számomra ezek az alkalmak, ezért a gimnázium végeztével erősen éreztem hiányukat. Protestáns iskolához képest a tanárok többsége nyitott szemléletű volt. Mind Bibó, mind később Kocsis igazgató úr arra tanított minket, hogy legyünk nyitottak a világra.
Interjú Kocsis Imre Antal igazgatóval
Mennyire sikerül gyakorlati tudást adni a diákoknak?
Amikor 2010-ben elvállaltam a tisztséget, a jelentkező diákok tanulmányi átlaga 3 körül mozgott, ma a tízszeres túljelentkezés miatt 4,5 ez a szám. Iskolaátlagunk a korábbi, még alacsonyabb átlaggal bekerült osztályok miatt jelenleg 4,2. A szintemelkedés figyelemreméltó, de szégyenkezni a korábbi években sem volt okunk, az érettségizők 70-80 százaléka felsőoktatásban tanult tovább.
Miért nyitottak a szakgimnázium lehetősége felé?
A református élet szerves része a diakónia. Az iskola megalapításától kezdve fakultáció és érettségi tárgy a diakónia. Munkám megkezdésekor, 2010-ben, természetesnek láttam, hogy az anyagi stabilizálásának egyik eszköze a diakónia lesz. A diakóniai képzést 2013-ban indítottuk be, a szociális és egészségügyi ágazat mindmáig sikeres második és harmadik tartópillérei az intézménynek.
Hány diákjuk van jelenleg?
2010-ben 141-en voltunk, most 342 diák tanul nálunk. Jövőre 420 fő lesz az intézményi létszámunk, ezt a magas túljelentkezés miatt könnyen elérjük, de az épület kialakítása nem ad lehetőséget a további növekedésre. A központi aula óriási építészeti adottság a számunkra, közösségformáló, hiszen minden osztály ugyanarra a légtérre nyílik. A kis távolság miatt nincs hierarchikus viszony egy hetedikes és egy tizenkettedikes között, együtt élünk, s arra törekszünk, hogy ez a tantestület és a diákok között is így legyen.
Hányféle tagozaton tanulhatnak önöknél?
Nyelvi, emelt nyelvi óraszámú osztályunk van, hat évfolyamos gimnáziumi osztályunk és az előbb említett diakónia, amelynek van szociális és egészségügyi ága. Sokféle szakra felvételiznek tőlünk, az orvositól kezdve a jogi, a műszaki pályáig.
Milyen céljaik vannak még?
Mivel kinőttük az intézményt, kiszolgáló épületre lenne szükségünk. Ahol most beszélgetünk, valamikor főzőkonyha volt, a könyvtár, az étkező egy részét tanteremmé alakítottuk át. E terek pótlására építenénk mellékszárnyat, ahol a diakóniai szaktanterem és a minimálisra zsugorodott könyvtár kapna helyet, illetve szeretnénk méltó helyet teremteni az autista diákjainkkal zajló fejlesztő munkáknak.
Sylvester János humanista tudósról, bibliafordítóról, a magyar esszéirodalom megteremtőjéről kapta a nevét 25 évvel ezelőtt az iskola, amely 1997 őszén protestáns gimnáziumként indult, egyesületi alapítással és fenntartással. 2012-től már a református egyház által fenntartott közoktatási intézmények sorát gazdagítja.
Csendesedik az aula, délután folytatódik az ünneplés. Kifelé jövet egy gondolat azért megállít, visszanézek: „A jóindulattal érkező hittel távozik.”
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!