Szentírás, Hitvallás, Egyház - konferencia

1973-ban Európa evangélikus és református egyházai aláírták a közösen fogalmazott Leuenbergi Konkordiát, amely az evangélium, a keresztség, az úrvacsora, a krisztológia és a predestináció közös értelmezéseként született meg. Az egyezmény célja a protestáns felekezetek közötti mélyebb és tágabb egység megfogalmazása és elismerése volt. Túllépni az 1529-es marburgi örökségen, a nagy reformátorok által – a sok közös pont mellett – rögzített különbségeken. Lehetőséget teremteni a közös úrvacsorára, az egymás templomaiban, szószékein való prédikálásra.

Leuenberg öröksége

A Leuenbergi Konkordia készítői anno maguk is megjegyezték, hogy az egyezmény sok kérdést nyitva hagy, amelyek a résztvevő egyházak elméleti és gyakorlati kidolgozására várnak: a Szentírás-értelmezés mikéntje, a Biblia tekintélye és a mindennapi keresztyén életre gyakorolt hatása, a tradíció szerepe, a „tanítói hivatal” kérdése, egy újkori egységes protestáns hitvallás megfogalmazásának lehetősége és szükségessége, egy mindnyájunkat egyszerre – a katolicizmus, az ateizmus felé is – képviselő közös zsinat létrehozása, …

Majd négy évtized telt el azóta, születtek kisebb-nagyobb elméleti és gyakorlati válaszok, s nemrég ennek a folyamatnak újabb mérföldköveként született meg az Európai Protestáns Egyházak Közösségének munkájaként egy majd húsz oldalas dokumentum „Szent-írás, Hitvallás, Egyház” címmel. A szöveg beszél a Bibliáról, a hitről, az egyházról, próbál közös pontokat találni, közelebb hozni egybeolvasztás nélkül, különbségeket megfogalmazni megosztás nélkül, elég szabad teret hagyva mégis a lehető legprecízebben fogalmazni.

Nem könnyű vállalkozás ez, különösen annak a fényében, hogy 2012-ben szeretnék a dokumentumot az Európai Protestáns Egyházak Közössége elé közös elfogadásra és aláírásra előterjeszteni. A szöveg 2009-ben megszületett, de a folyamat nyitott. S nyitottak a szerzők is egyházaiknak a szövegre adott reakciójára, a felmerülő kérdésekre, észrevételekre, esetleges kétségekre, sőt ellenvetésekre is.

Három nap a protestáns egységért

Erre felkínált lehetőségként szervezte meg a francia protestáns egyházak közössége idén októberben, Strasbourgban azt a kollokviumot, melynek címét és tárgyát is maga a „Szentírás, Hitvallás, Egyház” tanulmány adta. A háromnapos együttgondolkodásra mintegy hetven résztvevő érkezett az ország szinte minden tájáról, ahol protestáns közösségek élnek. Teológusok, lelkészek és világiak, evangélikusok és reformátusok, sőt kisegyházi és katolikus érdeklődők is voltak. Személyes résztvevőként meglepő és felemelő élmény volt számomra megtapasztalni a jelenlévők lelkesedését és elkötelezettségét, s ugyanakkor a szöveggel és egyházunk jelen valóságával szembeni bátor őszinteségét.

A konferencia fő gerincét a tanulmányt elemző-vizsgáló magas színvonalú teológiai előadások adták, amelyek után mindig lehetőség nyílt hozzászólásokra, aktív eszmecserére. Elisabeth Parmentier homiletika professzor a gyakorlati teológia szemszögéből beszélt, kiemelve, hogy nem elsősorban mi prédikáljuk az Igét, hanem maga az Ige szól, prédikál, s az emberi fordításokban, magyarázatokban helyet kell adni a cselekvő és ható Isten Szavának. Elian Cuvillier exegetika professzor a kritikai írásmagyarázatról szólva rámutatott: a Bibliának nem önmagában mint puszta szövegben van a tekintélye, hanem abban, hogy bizonyságot tesz Krisztusról, Istennek az ember számára adott utolsó és tökéletes kijelentéséről. Pierre Bühler a hermeneütika szempontjából beszélt az írásmagyarázat dialektikájáról: az értelmezési és alkalmazási lehetőségek sokféleségének szabadságáról és a mellőzhetetlen, alapvető teológiai támpontok adta biztonságról.

André Birmelé professzor bevezetőjében – úgy is mint a szöveg egyik szerkesztője – szólt a dokumentum születésének előzményeiről és folyamatáról, s kiemelt néhány pontot, amelyekben könnyebb lesz majd egyetértésre jutni és néhány olyat is, amelyek összetettebb problémákat vetnek fel. Záró beszédében pedig Laurent Schlumberger egyházelnök tért vissza a szöveg gyakorlati hatására és az elfogadása által megnyíló lehetőségekre a jelenkor protestáns egyházainak életében. Hangsúlyozta, hogy az egyre inkább individualizálódó modern társadalomban különösen is fontos feladata lenne az egyháznak az egyént közösségbe segíteni. A keresztyének az együtt-növekedésre, a kegyelem közösségi megélésére vannak elhívva. S a protestáns egyházak részéről sem elég már, ha a tagadásban (miért nem vagyunk katolikusok) határozzák meg identitásukat, hanem közösen kell tudniuk hiteles és erőteljes módon bizonyságot tenni a világban: „Figyelj! Isten beszél hozzánk…”

Magyar református lelkészként rendkívüli élmény volt jelen lenni csütörtök délutántól szombat délelőttig ezen a kollokviumon, engedni, hogy a nagy magyar valóságban élő lelkész horizontja újra országhatárokon és felekezethatárokon túlra táguljon, és átélni a katolikus testvéreink számára talán sokkal inkább megszokott közösségi élményt, azt az elvi és gyakorlati valóságot, ami minket, európai protestánsokat összeköt.

Nemzetközi lelkészkonfrerencia a hitvallásról

Ezt az érzést erősítette, hogy részt vehettem a kollokviumot megelőző és követő, azt magába is foglaló mini-konferencián, amelyet a francia protestáns egyházak közösségének lelkésztovábbképző intézete szervezett franciaországi evangélikus és református lelkészek, és – mivel a tolmácsolást nem tudták biztosítani – franciául jól beszélő, az európai testvéregyházakban szolgáló lelkipásztorok számára.

A továbbképzés egészen kis csoportban zajlott: öten érkeztek a katolikus többségű Franciaországban hitük miatt kisebbségi létet megélő protestáns lelkészek közül, egy spanyol evangélikus és egy olasz valdens-református hasonló élethelyzetből, egy német lelkész a Rajnai Protestáns Egyházból, egy az Egyesült Cseh Protestánsoktól és két magyar református lelkipásztor.

A hétfőtől szombatig tartó képzés fő témája a hitvallás volt. A bibliai szövegekben és később a történelmi egyházban megfogalmazott hitvallások mind meghatározott történelmi és kulturális helyzetben születtek, konkrét kihívásokra adtak választ. Hogyan vallhatjuk meg, hogyan beszélhetünk Jézus Krisztusban való hitünkről a mai Európában, az egyházhoz közelebb, néha pedig egészen távol álló kortársaink számára anélkül, hogy megtagadnánk egyházunk örökségét?

Az első este találkozása a kollégákkal, ha nem is pünkösdi, de semmiképpen nem bábeli élmény volt. Már a bemutatkozó körben kiderült, hogy bár a különböző történelmi múlt és több száz kilométer választ el bennünket, mégis sokkal több minden köt össze: fogyatkozó gyülekezetek egy individualizálódó, közösségi tereit vesztett társadalomban, a keresztyén hagyomány érthetetlensége a modern kommunikációban, a lelkész magányossága és tehetetlensége, a hitoktatás kihívásai és gátjai, a vidéki és városi kultúra-nyelvezet eltérése, küzdelem a hiteles önazonosságért de az elfogadásért is, … Komolyan, néhány óra alatt teljesen otthon éreztem magam!

A közös munka a Szentírásban megfogalmazott hitvallások exegézisével kezdődött, majd elemeztünk néhány XX. században született hitvallást. Vizsgáltuk a történelmi kontextust, a szerzők motivációját, a megszólítottak, „címzettek” körét. Végül pedig néhány fős kiscsoportokban megpróbáltunk mi magunk is „hitvallást” írni. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egymástól függetlenül mindannyiunk fő törekvése volt úgy vallani a teremtő, megváltó és megszentelő Istenről, hogy mondanivalónk érzékeny legyen a modern világ kihívásaira és globális nyomorúságaira, hogy mondataink mentesek legyenek minden hagyományos vallásos frazeológiától.

Európai protestáns lelkészek kis csoportja próbált hitéről vallani egy olyan világban, ahol megtörténik, hogy egy kamasz őszintén teszi fel a kérdést: „Who is the guy on the plus sign?” (Ki az a fickó ott a plusz jelen?)

Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, gondolattal és lelki töltéssel gazdagodtam ez alatt a hét alatt, amiért a Franciaországi Protestáns Egyházak Luthero-Református Közösségének és a Magyarországi Református Egyház Zsinata Külügyi Osztályának is hálás vagyok!

Némethné Sz. Tóth Ildikó

A konferencia másik résztvevőjének, Várady Zsolt református lelkésznek a beszámolóját és további részleteket a radostyáni gyülekezet honlapján talál.