Ötven éve írták alá a Leuenbergi Konkordia néven ismert dokumentumot, amely a református és az evangélikus egyházak közötti együttműködés egyik alappillére. Mint egy korábbi cikkünkből már megtudhatták, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen március 9–11. között nemzetközi konferenciával emlékeztek meg az egyezmény létrejöttének ötvenedik évfordulójáról. Nemcsak helyi érdekeltségű tanácskozás volt ez, hanem a Protestáns Egyházak Európai Közössége által szervezett emlékév egyik kiemelt programja is.
A Leuenberg Konferenciaközpont a svájci Hölsteinben Bázel közelében
Az 1973. március 16-án Svájcban, a Bázel melletti Leuenberg egyházi konferencia-központban aláírt Leuenbergi Konkordia tette lehetővé az úgynevezett szószéki és úrasztali közösséget, és hozta létre a Protestáns Egyházak Európai Közösségét (GEKE). A konkordia szó jelentése egyetértés, amit az ókori Rómában Concordia istennővel személyesítettek meg (görög megfelelőjének a még ismerősebb nevű Harmoniát tartják), és egyszerre használták a kifejezést társadalmi és házastársi kapcsolatokban.
A Leuenbergi Konkordia tárgyalásakor a protestáns egyházak egyezségre jutottak abban, hogy közös az evangéliumértelmezésük, amely az ember megigazulásának felszabadító üzenetében fejezhető ki, és amelyet az igehirdetés, a keresztség és az úrvacsora segítségével adnak tovább.
Elismerték egymás lelkészeit, illetve úrvacsorai és szószéki közösséget biztosítottak egymásnak, ugyanis meggyőződésüket fejezték ki arról, hogy együtt részei Jézus Krisztus egyházának, és hogy az Úr közös szolgálatra hívja őket. A szószéki és úrasztali közösség azt jelenti, hogy például a református egyháztag úrvacsorával élhet az evangélikusoknál és fordítva, továbbá egyháztagok lehetnek a másik egyház gyülekezetében, sőt presbiteri tisztséget is vállalhatnak.
Az elfogadott szöveg négy részre osztva tárgyalja a teológiai kérdéseket (A közösség felé vezető út; Az evangélium közös értelmezése; A reformáció korának tanbeli különbözőségeit áthidaló mai egyetértés; Az egyházközösség kinyilatkoztatása és megvalósítása).
Az aláírók a négy legfontosabb kérdésben is konszenzusra jutottak: solus Christus, sola Scriptura, sola gratia és sola fides. Vagyis egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem és egyedül a hit.
Az aláírók és így a GEKE tagjai között nemcsak lutheránus és református egyházakat találunk, hanem például a valdenseket és a metodista egyházat is. A svéd és a finn lutheránus egyház sajátos teológiai és egyházjogi megfontolásból nem írta ugyan alá az egyezményt, de megfigyelő státusban részt vesz a teológiai munkacsoportokban.
Egy folyamat része
A Leuenbergi Konkordia nem előzmény nélküli. A lutheránus és református világszövetségek között a második világháború után, már 1955-től voltak kísérletek a teológiai párbeszédre. Ezeknek a diskurzusoknak a szellemében fogalmazták meg a konkordia egyik előfutárának tekinthető 1970-es német lutheránus–református közös nyilatkozatot az egyházközösségről.
De a Leunbergi Konkordiát megelőző párbeszéd gyökerei természetesen visszavezethetők egészen a reformáció koráig. Az 1529-es marburgi kollokvium például nem hozott áttörést Luther és Zwingli között az úrvacsora kérdésében, de az 1536-os Wittenbergi Konkordia is csak ideiglenesen megegyezést jelentett a reformáció református és evangélikus irányzata között, mert az ebben foglaltakat később a reformátusok elvetették.
Ugyanakkor az 1549-es zürichi egyezmény tárgyalásakor Kálvin nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot a teológiai fogalmak használata kapcsán. Ahogy az Institutióban is fogalmaz: „Mert ha azt látjuk, hogy Isten Igéjét valahol őszintén hirdetik és hallgatják, ahol a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltatják ki, ott minden kétséget kizárólag megvan Istennek valamiféle egyháza.”
Az 1973-as leuenbergi tanácskozás zárófotója, már csak a delegáltak egy részével
A mai Németország területén egyébként a XIX. században is voltak kísérletek a lutheránusok és reformátusok uniójára, de ezek általában felülről jövő, politikai indíttatású kezdeményezések voltak. Ez történt például akkor is, amikor III. Frigyes Vilmos császár „időszerűtlennek” tartotta a két felekezet különállását. Nagy lépés volt az ökumenikus közeledések sorában, amikor 1934-ben a Barmeni Teológiai Nyilatkozatban evangélikus, református és az uniált egyházhoz tartozó teológusok együtt tiltakoztak a nemzetiszocialista vezetés azon szándéka ellen, hogy saját elképzelése szerint értelmezze és használja a keresztyén tanokat.
Magyarországon is voltak előképei a Leuenbergi Konkordiának. Elég csak az 1833-as nagygerezsdi egyezményre gondolni, amely a dunántúli reformátusok és evangélikusok együttélését szabályozta, és lehetővé tette, hogy a szórványban a két felekezet lelkészei segítsék egymást a lelkigondozásban és az istentiszteletek megtartásában.
A magyarországi református és evangélikus egyházak illetékes testületei egyébként 1974-ben felhatalmazták elnökségeiket a Leuenbergi Konkordia aláírására.
Az együttműködési dokumentum eredményeként létrejött Leuenbergi Egyházközösség pedig a 2006-os budapesti nagygyűlésen vette fel hivatalosan a ma ismert Protestáns Egyházak Európai Közössége nevet.
Egység a különbözőségben
A Leuenbergi Konkordia aláírása nem egy egyszeri, folytatás nélküli esemény volt. A GEKE ma is aktívan dolgozik az együttműködés módjainak keresésén és a közös protestáns hang megtalálásán a világban, miközben segédanyagok kiadásával igyekszik támogatni a hívőket. Az egyezményt 1973 óta 107 egyház írta alá – köztük elsők között a magyar református és evangélikus egyházak –, de a különböző egyházi uniók és egyesülések következtében jelenleg 94 tagegyháza van a GEKE közösségének, amelynek jelmondata: „Egység a különbözőségben”.
Itt letölthetik a Leuenbergi Konkordia szövegét magyarul.
A cikk részben a Szemlélek Fazakas Sándor református lelkésszel, tanszékvezető egyetemi tanárral, a debreceni konferencia szervezőjével készült interjú felhasználásával íródott, melyet itt elolvashatnak.
Leuenberg öröksége: együtt megérteni Isten mai üzenetét
Fontos, hogy a Leuenbergi Konkordia szellemiségében élő közösség olyan egyházi minőség horizontján értelmezze önmagát, amely túlmutat történelmi létezésének status quóján, és perspektívát ad a további fejlődéshez – hangsúlyozta Michael Weinrich református teológus professzor az Együtt egyházzá lenni elnevezésű nemzetközi konferencia megnyitóján, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.