Azaz miként nyelte el az arab tavasz reményteli jóhírét a sötétség. Karácsony egy fiatal szír református lelkésznő szemével.
Advent van! Örömünk és lelkesedésünk határtalan. Emberek világszerte készülnek Isten egyszülött Fiának eljövetelére. A boltok roskadoznak a karácsonyi árucikkektől; mindenki lázasan vásáról, karácsonyi ajándékok után vadászik. A tévécsatornák, rádióadások és internetes oldalak tele vannak karácsonyi programokkal, képekkel, énekekkel és filmekkel, és ezekben Jézus születéstörténetének központi szerep jut. Otthonainkban a karácsonyfát kiemelt helyen állítjuk fel, hogy szem előtt legyen, a karácsonyi fények pedig ellenállhatatlan szépségükkel megragadják még a legelfoglaltabb emberek figyelmét is, sikeresen lopva drága idejükből.
Sőt, a karácsonyi dekorációk, különös színükkel, az ünnep üzenetével párosulva csodálatos módon formálják át a hideg telet és teremtenek meleg, színnel és fénnyel telt tavaszi légkört, amiben a széttöredezett emberi kapcsolatok helyreállítása valós lehetőséggé, a családtagok, barátok és rokonok egybegyűjtésének vágya pedig gondosan kivitelezett tervvé érik.
Épület karácsonyi díszben Bejrútban. Fotó: Ódor Balázs
Közeleg a karácsony! Hamarosan ismét együtt ünnepeljük és hirdetjük: „Immánuel, velünk az Isten! Immánuel, a kisded Jézus velünk van!” Milyen jelentőségteljes kijelentés ez?! A kisded Jézus velünk van! A kisded Jézus velünk … A kisded Jézus …
De mi történt? Hol vagy kisded Jézus? Hirtelen eltűnik a mosoly az arcomról. Amikor rádöbbenek, hogy mindez csak régi idők karácsonyainak emléke, keserves zokogásban török ki. Könny áztatja az arcomat. Mi történt?
Hiszen eljött a „tavasz”. Mennyire szeretném hinni, hogy az évszak, ami alig néhány hónapra karácsony után évről évre rendesen beköszönt, marad egy darabig, csodálatosan átformálja a természetet, aztán vége szakad. Eljött a „tavasz”, az elhíresült „Arab Tavasz”. Állítólag azért jött, hogy életet hozzon és megelevenítse a térségünket mindazzal, ami jó, igaz és szabad. De ehelyett, mintha hideg és ijesztő tél lenne, tönkretett és darabokra szakított országokat, köztük az én csodálatos otthonomat, Szíriát, a háború legocsmányabb formáival és feje tetejére állította saját életemet és emberek ezreinek életét.
Advent van, de… a boltok zárva vannak. A média tele van szörnyű hírekkel, robbantások, gyilkosságok, a halál és rombolás képeivel. A legtöbb házból, ha még el nem pusztult egyáltalán, hiányoznak a karácsonyfák, a fények és díszek. Az emberekből is. Találkozás és összejövetel helyett a családok, rokonok és barátok elszakadtak egymástól és szétszóródtak szerte a világban. Ahol egykor a megbékélés alkalma tárult fel, ma a harag, gyűlölet, bosszú és intolerancia uralkodik. Mégis advent van még a „tavaszban”, bár eltűntek a színek. Az egyetlen szín, ami megmaradt, a vörös. De nem a díszeken. Hanem a kiontott emberi vér végeláthatatlan árjának formájában. A sötétség erőt vett rajtunk… és az egykor olyan bizonyossággal hirdetett „Immánuel” folyamatos Istenkereséssé változott, egy hangos kiáltássá: „Hol vagy, kisded Jézus, a gonoszság közepette?”
Ennek a sötétségnek az intenzív ereje egy időre elfedte és homályba borította Jézus születéstörténetének örömteli jelenetét, ahogy azt Máté és Lukács evangéliuma elbeszéli, mígnem János evangéliumának felütése felszínre nem hozta azt mélyreható értelmezésében. Az igaz világosság, a kisded Jézus eljött ebbe a világba, egyenesen a sötétség birodalmába. Ez a világosság láttatta be velem, hogy azok a fejemben élő képek a jászolban fekvő Jézusról valójában csak felszínes és megszépített kiábrázolásai a valóságnak. A kisded Jézus egy istállóban született, olyan helyen, ami nem meghitt, tiszta és világos, hanem kellemetlen, koszos, mocskos, sötét és büdös – pont olyan, mint a világ körülöttünk manapság.
Hol vagy, kisded Jézus? Immánuel! Itt vagy velünk, a mi világunkban, a mélységes sötét ellenére; ellenére annak, hogy képtelenek vagyunk meglátni téged. Itt vagy, készen arra, hogy velünk kelj át a sötétségen, és segíts legyőznünk azt. Ez a karácsony evangéliuma „tavasz” idején. Amikor ez megvilágosodik előttem, minden értelmet felülhaladó béke költözik a szívembe, és azon kapom magam, hogy ismét mosolyra fakadok. Ez már az ötödik advent, amióta „tavasz” van, és immár örömtelten kívánok mindenkinek „boldog karácsonyt”. Igen. A karácsony boldog, mert Isten meglátogatott minket a kisded Jézusban és velünk marad örökké, bármi történjék is.
Talar Marashlian
A szerző, Talar Marashlian református teológus, Aleppóból származik, de időközben egy faluba költözött a Bekaa-völgyben, ahová családja a bombázások elől menekült. A fiatal szerző reménytelen körülmények között jegyezte le gondolatait. Röviddel az októberi lapzárta előtt küldte el írását, a következő levél kíséretében: „Képtelen voltam hamarabb küldeni a cikket. Az unokatestvérem nemrég meghalt Aleppóban. Ez az ötödik haláleset a családban.”
A cikk eredetileg a Schneller Magazine 2016/4 számában jelent meg. Az írást a szerkesztőség engedélyével közöltük. A Protestáns Egyesület a Schneller Iskolákért (EVS) a sváb tanár-misszionárius nevét viselő libanoni és jordániai Johann Ludwig Schneller iskolák fenntartását támogatja. Elsődleges feladata, hogy szegény gyermekek oktatását biztosítsa a térségben és hiteles tájékoztatást nyújtson a közel-keleti keresztyének, elsősorban protestáns közösségek életéről és mindennapjairól. Az EVS aktív résztvevője a Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közössége (FMEEC) által szervezett nemzetközi konferenciasorozatnak a közel-keleti keresztyének jövőjéről. A FMEEC tagjai között nagy számban találhatók református egyházak, amelyek a térség valamennyi országában jelen vannak, Libanontól, az Öböl-országokon és Szírián át Irakig és Iránig. Az európai és amerikai református egyházak, köztük a Magyarországi Református Egyház, kiemelt figyelemmel követik a közel-keleti reformátusok üldöztetését és támogatják társadalmi szolgálatukat.
Külügyi Iroda
Forrás: www.ems-online.org