Az elrejtett templomok és letagadott élőhalottak földje – Keresztyének Katarban

Tiltják, hogy nyíltan hirdessük az evangéliumot, de senki nem akadályozhatja meg, hogy beszélgessünk a munkásokkal – nyilatkozta „Sámuel tiszteletes” az Open Doors keresztyén szervezetnek. A katari helyzetről készült jelentésében az üldözött keresztyénekért kiálló misszió nem merte felfedni a férfi valódi kilétét, ezért választották neki a „Sámuel tiszteletes” álnevet. A közel-keleti országban tilos a keresztyén hit terjesztése, Katar jelenleg a 18. helyet foglalja el az Open Doors által közzétett, a keresztyének elnyomásában „jeleskedő” országok rangsorában.

Sámuel tiszteletes rengeteg korlátozással ugyan, de gyakorolhatja keresztyén vallását, de csakis azért, mert nem született katari, hanem vendégmunkás az országban. Hitét azonban még a többi külföldi munkás körében sem terjeszthetné, azzal pedig egyenesen az életét, de minimum a kitoloncolást kockáztatja, ha a született katariaknak is beszél Jézusról. A tiszteletes ennek ellenére arra bátorítja a keresztyén vendégmunkásokat, hogy hirdessék az evangéliumot, de sokan – érthető okokból – félnek ezt megtenni, amire az ő válasza az, hogy a félelem mindig emlékezteti arra, milyen erő rejlik Isten szavában, és az igazi bátorság szerinte az, ha teljesen rábízzuk magunkat az élő Istenre. Katarban a lelkészek legtöbbször nem a nagy nyilvánosság előtt hirdetik az Igét, hanem emberekkel beszélgetve, és megragadva a mindennapi apró lehetőségeket, amikor megmutathatják az Úr szeretetét másoknak.

Nem könnyű a feladatuk. A 2,8 millió lakosú Katarban 372 ezer keresztyén él, nagy részük vendégmunkás vagy bevándorló. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ország lakosságának mintegy nyolcvan százaléka külföldi, a keresztyének nagy része például a Fülöp-szigetekről és Indiából érkezett a jobb élet reményében, általában ideiglenes munkavállalási engedéllyel.

Katar nemrég még „csak” a 29. helyet foglalta el az Open Doors ominózus listáján, a markáns visszaesésnek többek között az az oka, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva zárva tartják a templomokat, és nagyban korlátozzák a keresztyén szertartások megtartását.

Meglepő lehet, hogy egyáltalán vannak keresztyén templomok egy olyan muszlim országban, mint Katar, de ne legyenek illúzióink: ezek egyetlen „központban” találhatók, közvetlenül a vendégmunkások lakta kerület mellett. A sivatagban épült negyedben nincs tömegközlekedés, kivéve a munkásokat reggel munkába vivő, este pedig hazahozó buszjáratok. Korábban lehetett magánházakban istentiszteletet tartani, de a járvány idején a hatóságok ezt is megtiltották, azóta az ilyen gyülekezeti helyek alig több mint harmada kapta meg újra az engedélyt.

A Mesaimeer Vallási Komplexumban hat nagy templom található: egy római katolikus, egy görögkeleti, egy szír ortodox, egy anglikán, egy kopt és egy indiai keresztyén. Ez soknak tűnhet, de lényegében az ország összes keresztyénét ezek szolgálják ki. A római katolikus templomban vasárnaponként 33 misét tartanak, az anglikán templom pedig heti százötven protestáns istentiszteletetnek ad otthont. Az egész komplexum területén az épületek külsején tilos a keresztek és egyéb keresztyén szimbólumok kihelyezése. A bejáratnál pedig fegyveres őrök kérnek személyazonosító iratokat, hogy a született katariakat visszafordítsák és csak a vendégmunkások mehessenek be.

Persze nemcsak a hatóságok részéről érik inzultusok a keresztyéneket, hanem a muszlim lakosság felől is, az üldöztetés jelentős része azonban állami eredetű: diszkrimináció, az áttérés tiltása, a templomok állandó megfigyelése.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet az őshonos katari keresztyénekkel. Nos, ők hivatalosan nem is léteznek. Mármint nyilván vannak Katarban olyan keresztyének is, akik megtértek, de hivatalosan csak külföldiek lehetnek Krisztus követői, mert a muszlim hit elhagyásáért halálbüntetés jár a vahabita irányzatot követő szunnita államban. Épp ezért, akik mégis áttérnek, igyekeznek ezt nem nagydobra verni, illetve az állam is úgy tesz, mintha nem lennének áttérő katariak. Letagadott „élőhalottak” ők: halálra kellene őket ítélni, ezért a kormány inkább, nem vesz róluk tudomást. Ha valakiről mégis megtudják, hogy elkövette ezt a „bűnt”, annak onnantól fogva komoly nehézségei támadhatnak. Látszólag ok nélkül veszítheti el vagyonát vagy a gyermekei feletti felügyeleti jogot, és az állam szinte biztosan nem fogja engedélyezni a házasságát külföldi keresztyénnel. A keresztyén hitre tért katariak családja és közvetlen környezete általában hatalmas nyomást gyakorol a muszlim hitre való visszatérés érdekében a megkeresztelkedett rokonra. A nők különösen nehéz helyzetben vannak, mert a család őket lényegében házi őrizetre kényszerítheti. És ez megint egy „érdekes” kérdés. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) egyáltalán nem, másokat is csak ideig-óráig zavarta a nők helyzete Katarban. Bár a szabályok nem olyan szigorúak, mint a szomszédos Szaúd-Arábiában, de a nők így is csak férjük vagy apjuk engedélyével hozhatnak meg komoly döntéseket. Ilyen például az egyetemre való beiratkozás, a külföldre utazás vagy a házasságkötés.

Az pedig a kettős mérce legjobb példája, hogy a FIFA most nemhogy nem támogatja Katarban az LMBTQ-személyek melletti kiállást, de egyenesen tiltja azt. Egy olyan országban, ahol bűncselekménynek számít, ha valaki nem heteroszexuális. Elég csak azokat a „bátor” csapatokat említeni, amelyek Európában ragaszkodnak a szivárványos karszalaghoz, de Katarban még egy sárga lapot sem vállaltak mindezért. Nehéz ezek után komolyan venni őket bármilyen ügy képviseletében. Miközben az iráni futballisták leckét adtak az európaiaknak abból, milyen a valóban bátor kiállás, ha az ember tényleg hisz valamiben: a nők kivégzése és bántalmazása miatt kirobbant iráni tüntetésekre erőszakkal válaszoló teheráni rezsim elleni tiltakozásként nem énekelték az ország himnuszát az első meccsükön. Pedig ők nem egy sárga lapot kockáztattak, hanem majd hazatérve az életüket.

Katarban is vannak, akik a kitiltást és a meghurcoltatást, sőt az életüket kockáztatják azért, hogy hirdethessék az evangéliumot. Érdemes nekünk is elgondolkodnunk az ő áldozatkészségükön, mert alig-alig látni bojkottra való felszólítást, pedig Katar ezt a világbajnokságot azért vette meg magának, hogy javítson a megítélésén és megmutassa a jó oldalát, elrejtve a rosszat: hogy doboló, nevető, szórakozó katariakat – főleg férfiakat – lássunk a tévében, és ne azt hallgassuk, hogyan nyomják el a keresztyéneket vagy zsákmányolják ki a munkásokat.

A világbajnokságra készülve fokozott tempót diktáltak az építkezéseken, és az addig is végletekig kihasznált nepáli, bangladesi és indiai munkásokat – akiket adósságcsapdába csalnak már a munkaszerződés aláírásakor, és gettókba zárják őket Doha körül – olyannyira túlhajtották, hogy több ezren haltak meg az embertelen munkakörülmények miatt. Vízellátás alig, minimális pihenő, szinte semmi árnyék. A világbajnokságot is azért rendezik most, télen, mert nyáron az iszonyú hőséget sem a futballisták, sem a szurkolók nem tudták volna elviselni. A stadionok építésén dolgozó munkásoknak azonban nem volt választásuk, bírniuk kellett a gyilkos tempót.

Mondhatnánk, hogy a futball legyen politikamentes, és ne most vegyük elő ezeket a kérdéseket – de a labdarúgás sosem volt, és sosem lesz teljesen független a politikától. Sőt, most van itt az ideje beszélni a katari keresztyének ügyéről, amikor az egész világ figyelme rászegeződik erre a kicsi, de dúsgazdag országra a Perzsa-öbölben. Sok keresztyén lehetőségként tekint erre a világbajnokságra. Minden nagy világeseményen jelen vannak olyan szervezetek, csoportok, amelyek az utcán próbálják hirdetni az evangéliumot, habár Katarban talán érthető módon a helyi egyházak nem siettek csatlakozni ezekhez a kezdeményezésekhez. Egy helyi protestáns vezető az Open Doorsnak név nélkül így nyilatkozott: „Nagyon imádkozunk azért, hogy Isten érintse meg a katariakat is, és már látjuk a Szentlélek munkálkodásának jeleit. Isten embereket látogat meg álmukban, csodákat tesz, és meggyógyított sokakat a katariak közül.” A vezető azt kérte a világ keresztyéneitől, hogy imádkozzanak azokért, akik megosztják hitüket másokkal.

Katarba soha nem látott mennyiségű Biblia és keresztyén térítő érkezik a világbajnokság idején, a hatóságok pedig kénytelenek bizonyos fokú türelmet tanúsítani, mert a világ szeme a bajnokság miatt rájuk szegeződik. Most kell tehát ezekről a kérdésekről beszélni és megtenni, amit lehet, mert jó alkalom ez a katari keresztyének sorsának jobbra fordítására, ügyük segítésére!