A múlt árnyai és és az Életem legszebb napja című sikerfilmek rendezője szerint a gazdasági válság hatására az emberek lassan visszatérnek ahhoz a látásmódhoz, ahogyan a régi időkben gondolkodtak a nőkről. Comencini erős kritikával illette az olasz társadalmi gondolkodásra ma jellemző, „a nőket derogáló képi ábrázolásmódot". Az ismert rendező és forgatókönyvíró megemlítette azokat a tavalyi tüntetéseket, amelyek részben az ő biztatására szerveződtek egész Olaszországban, és mintegy másfél millió nő és férfi együtt követelte a nők tiszteletének visszaállítását. „Mikor, ha nem most?" és „Olaszország nem kupleráj" feliratú transzparenseikkel tiltakoztak Berlusconi felháborító viselkedése ellen, amelynek igen jelentős szerepe van a nő és férfi archaikus kliséinek feltámasztásában.
Habár jelentős haladás történt az egyenlőség felé vezető úton, a hatalom még mindig „azoknak az öreg férfiaknak a kezében van, akik mindig is uralkodtak a társadalom felett". A nők még mindig elnyomva érzik magukat, és a velük szembeni erőszak mértéke felháborító. A meggyilkolt nők 90%-a Olaszországban saját férjük keze által hal meg úgy, hogy többségük „ki akar lépni a kapcsolatból, de képtelen rá." Comencini reméli, hogy a hagyományos látásmódon, a közhelyeken felül lehet kerekedni. Meg kell élni azt, hogy a nők megérdemelt egyenlősége, a feléjük való újfajta odafordulás gazdagítani fogja a társadalmat.
Comencini szerint a protestáns egyházak különösképpen sokat tehetnek a nők „kiszabadításáért" ezekből az ősi bilincsekből. Habár anyja után római katolikusnak keresztelték, Comencini 30 éves korában áttért a protestáns hitre. Úgy gondolja, hogy a protestantizmus nemcsak a nőknek, hanem a társadalomnak is szabadulást hozott. Merész kijelentéssel bírálta az elmaradott egyházi gondolkodást: „Az olyan egyháznak, amelyik a teremtésnek csak az egyik felét tartja tiszteletben, nincs jövője." Ezután Comencini azt javasolta, hogy a protestáns egyházak nyissák ki kapuikat mindazok felé, akik otthont keresnek. Az egyházaknak nyitottabbaknak kellene lenniük afelé a sokoldalúság felé, amit a nők hoznak a közösségekbe, hiszen „a feltámadott Krisztus is nőknek jelent meg először." Ennek összefüggésében a művész elmarasztalta azt a tényt, hogy a keresztyénség „csendben elutasítja" a krisztusi történetben szereplő női tanítványokat, ezzel is azon igyekezve, hogy a nőket jelentéktelenebbnek láttassa.
Fordította: Burns Katalin
A szöveg és kép forrása: Leuenberg.eu