A megsemmisülés határán – 2. rész

Kik a koptok? Egyiptom őshonos keresztyén etnikai-vallási közösségének tagjai. A kopt szó a görög aigüptiosz szóból származik, arab közvetítéssel került Európába, jelentése: egyiptomi. Az első keresztyén közösséget Márk evangélista alapította Alexandriában, nem sokkal Krisztus mennybemenetele után. A harmadik század elejére már annyira megerősödtek, hogy misszionáriusokat küldhettek ki Etiópiába, Jeruzsálembe és Ciprusra. 451-ben elszakadtak a római egyháztól, mivel nem tudták összeegyeztetni Jézus természetéről vallott nézeteiket.

A 7. századi arab megszállás még ennél is jelentősebb változást hozott, a 10. század végére a lakosság nagy része felvette az iszlám vallást. A hatalmas országon belül, azóta is meghatározó törésvonal a koptok és a muszlimok viszonya. A kapcsolatuk soha nem volt súrlódás mentes, bár váltakoztak az erőszakos térítés és a szabad vallásgyakorlás időszakai. Előfordult, hogy az arab uralom ellenére a keresztyének kulcsfontosságú közigazgatási és kereskedelmi pozíciókat töltöttek be, a felemelkedésért cserébe azonban átvették az arab nyelvet és a kultúrát.

Milyen a koptok sorsa ma? Abdel-Fattáh esz-Szíszi 2014-ben, egy évvel azután foglalta ez elnöki széket, hogy a hadsereg vezetésével megbuktatta Mohammed Murszi iszlamista elnököt, aki ellen tömeges tüntetések zajlottak. Támogatói kiemelik helyreállította a stabilitást, kritikusai szerint mindezt súlyos emberi jogi áldozatok árán érte el. Azzal az ígérettel került hatalomra, hogy megvédi a közösségeket, és regionális bástyaként szolgál a terror ellen. Katonasága azonban nehezen tudta megfékezni az Iszlám Államot, amely egyre több támadást indított a koptok ellen, többek között 2017-ben két templomuknál hajtott végre terrortámadást virágvasárnap, 2018 novemberében iszlamista fegyveresek tüzet nyitottak két buszra, amelyek kopt keresztyéneket szállítottak.

Az ilyen nagyszabású, halálos áldozatokat követelő terrorcselekmények széles körű médiafigyelmet kapnak, szemben a társadalmi és intézményi szintű megkülönböztetésekkel, amelyekkel a koptok naponta találkoznak. Jelenlétüket például a fegyveres testületeken belül 1 százalékra korlátozták, hasonló az arány a külügyi szolgálatban, az igazságszolgáltatásban, az oktatásban és a közigazgatásban. Egy 2016-ban meghozott az egyházépítési és felújítási törvény enyhülés helyett erőszakot szült. A kormány a benyújtott 3730 keresztyén templomépítési, illetve felújítási kérelemnek kevesebb mint 17 százalékát hagyta jóvá. Az engedélyek kiadása miatt lázadások és tiltakozások törtek ki, megtámadták a keresztyéneket, kifosztották és felgyújtották ingatlanjaikat, és bántalmazták őket.

A kopt nők szinte naponta szembesülnek nyilvános zaklatással. Egy helyi asszony így beszél erről: – Kisebbrendűnek tekintenek bennünket és ezt nagyon nehéz elviselni. Előfordult, hogy muszlim férfiak a hajamnál fogva megragadtak, és megpróbáltak elrángatni, mert nem viseltem fejkendőt. Nem kell az Iszlám Állam a gyilkoláshoz, elég ehhez a szomszédod is, ha megtudja, keresztyén vagy.

Hogyan válaszolnak a koptok az erőszakra? A virágvasárnap lezajlott robbantás után interjút készítettek azzal az özveggyel, akinek férje a Szent Márk-székesegyházat őrző egyik rendőr volt és feltartóztatta a merénylőt. A detonáció az ő életét követelte először, de megmentette a bent imádkozókat. – Nem haragszom arra, aki ezt tette – nyilatkozta gyermekeivel körülvéve. – Azt mondom a merénylőnek: Isten bocsásson meg neked, és mi is megbocsátunk. Olyan helyre juttattad a férjemet, amiről mi is álmodunk.

Milliók követték lélegzet-visszafojtva a műsort, közöttük sok kopt, akik akkoriban fedezték fel újra ősi örökségüket. Történelmükben, kultúrájukban sokat találkoznak a mártíromság eszméjével, ám az Iszlám Állam 2015-ben közzétett videója, amelyen huszonegy, Líbiában dolgozó kopt lefejezése látható, alapjaiban változtatta meg a gondolkodásukat.

– Eddig mindez csak elmélet volt. Noha őseink hittek az áldozatvállalásban, mi magunk nem tapasztaltuk meg, ilyen véresen – fogalmazott egy lelki vezető.

Kairó Kleopátra negyedében a gyülekezet elöljárója arról beszélt a robbantások után, hogy szereti azokat, akik üldözik őket. Híveihez intézett szavait az egyik népszerű kopt televíziós csatorna is közvetítette. – Vágyom arra, hogy beszéljek nektek a mi Krisztusunkról, és elmondjam, milyen csodálatos – szólította meg a terroristákat, majd a gyülekezet felé fordult: – Mi lenne, ha ma elköteleznénk magunkat, hogy imádkozunk értük? Ha felismernék, hogy Isten szeretet, és megtapasztalnák, akkor nem tudnának ilyen szörnyűségeket tenni – soha, soha, soha, soha!

A hívek közül főként a jogfosztottság miatt magukat elnyomottnak érző fiatalok kételkednek, hogy vajon eljön-e valaha az a „soha”? Kárba vész-e a megbocsátás „botránya“?

A trauma és az azt követő megbocsátás legyőzte a letargiát és újjáélesztette az egyházat. – A líbiai mártírok fordulópontot jelentettek – erősítette meg egy hívő –, mivel a koptok látták, ahogy az áldozatok haláluk pillanatában Jézushoz kiáltanak. Azóta sokan megbánták bűneiket, megváltoztatták életük irányát, és a hitet tették elsődlegessé. Az önfeláldozás a krisztusi élethez kapcsolódik. Vinni a keresztedet és követni őt. Mivel Krisztussal egyesültünk, ebben az életben az ő képmása vagyunk, ahogyan ő megbocsátott, nekünk is meg kell. A vértanúk példát mutattak, de nagy felelősséget is hagytak az egyházra. A keresztyéneknek meg kell küzdeniük a félelemmel, meg kell őrizniük örömüket, és az igazságosságra kell törekedniük. Bár a harc nem hús és vér ellen folyik, a megbocsátás nem jelenti a jogok feladását. Jó hallani a nemzeti egységről és arról, hogy mindannyian egy család tagjai vagyunk, de ennek az egyenlőségen és az állampolgárságon kell alapulnia. A mártírok családjai olyan világnézetet hirdetnek, amely 180 fokkal ellentétes a terroristákéval. Az egyiptomiak többsége ma mély tiszteletet érez a koptok iránt, akiket hazafias hitű embereknek tartanak.

A gyertyák lágyan megvilágítják a díszes faliszőnyegeket, miközben több száz éneklő tisztán csengő hangja tölti be a zsúfolásig megtelt templomot. Noha ennek a gázai templomnak a padjai, alig néhány héttel karácsony előtt benépesedtek, a világnak ezen a pontján nem sok esély maradt a túlélésre. Az 1600 éves helyen imádkozók inkább úgy vélik, ők az utolsók ott, ahol Jézus születése óta imádkoznak. – Ahhoz, hogy minden változatlan maradjon, mindennek meg kell változnia. Nem akarunk elmenni, de az itteni gazdasági és politikai helyzet miatt nem tehetünk mást – mondja a templom udvarán egy hívő.

A Gázai övezet folyamatos izraeli blokádja és a világ legmagasabb munkanélküliségi rátája miatt, a keresztyének tömegesen vándorolnak el. Itt mindenki elzártan él a világ többi részétől, beleértve a ciszjordániai szent helyeket is. A gázai keresztyéneknek minden évben engedélyt kell kérniük az izraeli hatóságoktól, hogy részt vehessenek a jeruzsálemi és a betlehemi ünnepi istentiszteleteken. A fiatalok közül néhányan soha többé nem térnek haza, máshol kezdenek új életet.

Hét viszonylag csendes év után, 2021. május 10-én újra fellángolt az izraeli–palesztin konfliktus, és a koronavírus-járvány csak súlyosbított a helyzeten.

A Közel-Kelet történelme bizonyítja, hogy az erősebb vallási identitással rendelkezők küldetéstudatot éreznek: hajlandóak megfizetni a maradás árát. Ezt igazolja a keresztyénség több százéves eseménydús története is a térségben.

Gázát először az 1Móz 10,19-ben említi a Biblia. Később itt telepedtek le a filiszteusok, akik névadói lettek Palesztinának. Bálványuknak, Dágonnak, pogány templomot emeltek, amit Sámson döntött romba. A terület azonban csak rövid békés időszakokat élvezhetett, egymás után került Dávid király, majd az asszírok, egyiptomiak, babilóniaiak és perzsák kezére. Nagy Sándor komoly ellenállással találta szembe magát és miután meghódította a várost, lakosait rabszolgává tette. Gázában prédikált Fülöp evangélista az első században, nyomában pedig egyre többen fogadták el az új tanítást. A Római Birodalom felosztását követően a 3. században Gáza a Keletrómai Birodalom ellenőrzése alatt maradt. A keresztyénségre való áttérés 396 és 420 között gyorsult fel, amelynek köszönhetően a hatodik századra a gázaiak többsége keresztyén lett. 635-ben az arabok elfoglalták, és muszlim várossá tették. A település a keresztes háborúk idején lehanyatlott, és soha nem nyerte vissza korábbi jelentőségét. A keresztesek felett 1187-ben Szaladin szultán aratott győzelmet és ismét muszlim ellenőrzés következett. A templomok egy részét mecsetté alakították, az arab lett a hivatalos nyelv.

A keresztyénség nem halt ki, de egy jelentős része gyorsan áttért az iszlámra. 1526-ban a rendkívül jól szervezett közigazgatási rendszerrel, fejlett katonai erővel rendelkező Oszmán Birodalom uralma alá került egészen a 20. század elejéig. Az első világháborúban a törökök makacsul védték, és a brit csapatok csak 1917 novemberében tudták elfoglalni. A világháború utáni évtizedekben egyre erősödött a zsidók Palesztinába vándorlása, új városokat és falvakat alapítottak.

A zsidó bevándorlás következtében felerősödött a két nép közötti ellentét, így együttélésük egyre több feszültséggel járt. 1947-ben az ENSZ Közgyűlésének határozata szerint Palesztinát egy zsidó és egy arab államra osztották, Jeruzsálemet és környékét pedig nemzetközi övezetnek nyilvánították, amely felett az ENSZ gyakorolt ellenőrzést. 1948-ban kikiáltották Izrael Államot, amit a szomszédos arab országok nem ismertek el. Háború indult a felek között, amelynek során a menekülő arabok egy része az Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben talált menedéket. Sorozatos fegyveres konfliktusok és diplomáciai bravúrok sem oldották meg a szembenállást. A Muszlim Testvériségből 1987-ben alakult Hamász, amely a történelmi Palesztinában független iszlám állam megteremtését tűzte ki célul, 2006-ban megnyerte a parlamenti választásokat.

Izrael továbbra is blokád alatt tartja a Gázai övezetet Ciszjordániával együtt, folyamatosak az összetűzések, a zsidó–palesztin konfliktusnak messze nincs vége.

Az 1960-as évek végén körülbelül 6000 keresztyén élt Gázában. Ma ők a Közel-Kelet legveszélyeztetettebb közössége. Számuk az ostromlott Gázai övezetben 1100 fő alá zsugorodott. A maroknyi csoport közel 2 millió muszlim között tengeti napjait. 2007-ben az utolsó keresztyén könyvesboltot is felgyújtották Gáza központjában, amely egyfajta menedékhely volt, internet-kávézóval és oktatási szolgáltatásokkal. A tulajdonost, Rami Ayyadot, a gázai Bibliatársulat vezetőjét szélsőségesek elrabolták, megkínozták és meggyilkolták. Évekig kapott halálos fenyegetéseket a dzsihadistáktól, de nem volt hajlandó bezárni üzletét. A támadókat soha nem találták meg.

Gázában sokszor nincs áram és hiányoznak az egészségügyi szolgáltatások, állandó az újabb bombázásoktól való félelem. A hit valahogy mégis túlél mindent. – Néha elgondolkodik az ember, vajon meddig lesz itt még közösség? De Isten nem csak a mennyben van, hanem közöttünk is. Hitünk olyasmit teremt, ami túlmutat az emberi lehetőségeken – vallják a helybeli keresztyének.