A Közel-Kelet keresztyén közösségei segítségért kiáltanak

Az utóbbi években a hírek leginkább a koronavírus-járványról, a betegségben elhunytakról, a vírus elleni védekezésről, valamint a gazdasági válságról szóltak. Aztán 2022. február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, annak minden politikai, gazdasági és humanitárius következményével a mai napig lekötve a nyugati világ figyelmét.

Mindeközben a Közel-Keleten továbbra sem szűntek meg azok a feszültségek, amelyeket az arab tavasz, illetve az Iszlám Állam születése és bukása hozott a felszínre. Az ott élő keresztyéneknek a helyzete egyre rosszabb, rengetegen hagyják el szülőföldjüket, ősi kultúrák tűnnek el.

A Közel-Kelet viszonylagos stabilitásának megszűnése után migrációs hullám indult meg Európába, amely komoly kihívás elé állította a kontinens országait. Magyarország azt a stratégiát választotta, hogy helyben segít a rászorulóknak, hogy ne kelljen elhagyniuk az otthonukat. Az üldözött keresztyének megsegítésére létrehoztak egy államtitkárságot, illetve útjára indították a Hungary Helps programot, amely világszerte nyújt segítséget a szükséget szenvedőknek. Az államtitkárság és a program számos projektjéről olvashatunk a hírekben, de nem válik valósággá az olvasó számára, hogy kiknek segítenek, hiszen a Közel-Kelet kapcsán nem a keresztyénség az első, ami eszébe jut az embereknek. Pedig a Biblia földjéről beszélünk, mégsem ismerjük a térségben élő keresztyén felekezetek életét, nehézségeit, örömeit. Ebben próbál segíteni az Arcok és történetek – Magyar segítség a kereszténység bölcsőjében című kötet.

Az Irakkal foglalkozó fejezetből érdemes kiemelni a Moszul szír ortodox érsekéről készült anyagot, amelyből kiderül, hogy, „ahol összeomlik az állam, ott csak az egyház segíthet”. Az érsek, Nicodemus Daoud Matti Saraf különleges jelenség, világos bőrével, vörös hajával és szakállával kitűnik a helyiek közül. Moszul ostroma idején utolsó egyházi vezetőként hagyta el a várost, a terroristák pár száz méterre jártak már a templomától, amikor elmenekült. Az iszlamisták valósággal vadásztak a keresztyénekre, az érsek több ismerősét és családtagját is megölték. Azóta a világot járja, hogy a közösségének gyűjtsön, így talált rá a Hungary Helps programra is, aminek a segítségével templomot és iskolát építettek. A továbbiakban megismerhetjük, milyen az élet Alkosban, egy keresztyén többségű településen, amelynek határában hitvallásként egy hatalmas kereszt magasodik. A fejezet végén Erbíl káld katolikus érsekének gondolatai mutatnak határozott irányt: „A térségnek jövője is kell, hogy legyen, nem csak múltja. Nem szeretem az áldozati szerepet. Igen, emlékeznünk kell rá, hogy mi történt, de ez nem lehet a történet vége!” – fogalmaz az egyházi vezető.

A következő fejezetben Szíriába kalauzolnak bennünket a szerzők, ahol a „Szíria Sztálingrádjaként” számontartott aleppói csata romjai még mindig őrzik az öldöklés nyomait. A város egykor százhatvanezer fős keresztyén közösségéből alig kilencezren maradtak. „Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a honfitársaim közül ötmillió ember elhagyta Szíriát, hétmillió pedig hontalan a saját hazájában” – mondta keserűen Harútun Szelimian, a szíriai örmény protestáns közösség szervezetének elnöke. A lelkész megemlékezett a pusztító háború negyedmillió áldozatáról is. A szír ortodox pátriárka, II. Efrém Ignác pedig egy interjúban vázolta fel a szíriai keresztyének háború előtti helyzetét és a jelen kilátásait. Hangsúlyozta, hogy „keresztény egyházként mindenkin segítünk, ami láthatóvá tett bennünket, és tiszteletet követelt nekünk még a muszlimok körében is”.

Továbblapozva Libanon helyzetét ismerheti meg az olvasó a kötetből. Az ország a polgárháború szélén áll, felborult a korábbi időket jellemző egyensúly, amikor a közös múlt, az arab nyelv és kultúra sikeresen egyben tartotta a társadalmat a törzsi és vallási különbségek ellenére. Legutóbb a 2020-as, a főváros, Bejrút kikötőjében történt hatalmas erejű robbanás irányította a figyelmet Libanonra, de a megrázó képsorok hatása pár hét alatt elmúlt. Azóta az infláció elszabadult, a gazdaság romokban hever. A Hungary Helps ebben a nehéz időszakban nyújtott segítséget gyorssegély formájában több mint hatszáz személynek, hogy a robbanás által letarolt otthonukat, üzleteiket újjáépíthessék. A Bejrút környéki iskolák az oktatás újraindításához kaptak magyar segélyt.

A könyv utolsó állomása Jordánia, a menedékkérők mentsvára, ami példa lehet a különböző vallások békés együttélésére. A szíriai és iraki állapotok, valamint Libanon vészjósló helyzete után örömteli látni, hogy nem mindenütt pusztított a szélsőséges iszlám és az erőszak a Közel-Keleten. Bebizonyosodott, hogy igenis képesek muszlimok és keresztyének békésen együtt élni. Egymásnak válaszol a müezzin és a harangszó a fővárosban, bár a kopt templomok sokkal kevesebb hívőt vonzanak, mint a mecsetek. Az országban a főleg Irakból érkező keresztyén menekültek biztonságban érzik magukat, de a szegénység miatt szinte mindenki az elvándorláson gondolkodik. Legfeljebb a gazdag keresztyének engedhetik meg maguknak, hogy Jordániában maradjanak – szűrhetjük le a tanulságot. A fővárostól, Ammántól nagyjából hetven kilométerre található kisvárosban, Al-Huszunban működik egy görög katolikus fenntartású iskola, ahová egyébként muszlimok is járnak szép számmal. Az intézménybe érkezve a szerzőt egyszerre fogadta az „asz-szalamu alajkum” és a „helló” köszönés – számolt be. Ez a kettősség külsőleg is jellemzi a diákokat: míg a keresztyén lányok együtt sportolnak, játszanak a fiúkkal, addig muszlim társaik tisztes távolságot tartanak a másik nemtől annak ellenére, hogy az intézmény koedukált.

A könyv címe beszédes: Arcok és történetek. Utóbbiból adtunk ízelítőt, de igazán széppé és élővé a fotók teszik ezt a kötetet. A képek döntő többségét Csudai Sándor és Kurucz Árpád készítette, akik minden elismerést megérdemelnek. A könyv arcokat társít az üldözött keresztyénekhez, elevenné teszi fájdalmukat és szenvedéseiket. Fontos látni azonban, hogy minden nyomorúság ellenére öröm és remény sugárzik az arcukról. Történeteik nem szomorúságra és gyászra kell, hogy indítsanak bennünket, hanem erőt és elszántságot kell merítenünk belőlük, hogy hozzájuk hasonló bátorsággal éljük meg hitünket.