Konformista és nonkonformista istenkép az Abigélben

Mielőtt az irodalmi podcast tanulságaira térnénk, felidézzük röviden a református hátterű írónő művét. A cselekmény helyszíne egy kitalált református leánynevelő intézet, amely feltűnően hasonlít arra a bentlakásos egyházi intézményre, amelyben Szabó Magda 1935-ben érettségizett: a korabeli Debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézetre. Zártság, szigorú rend is jellemezte, ennek írói részletezése miatt a Kádár-rendszer szerette volna úgy beállítani, mintha a református gyökerű írónő egyik fő mondanivalója a vallásosság léleknyomorító vonásának leleplezése volna.

Gina édesapja magas rangú katonatiszt, aki – mivel a háborús magyar részvétellel, illetve a nácizmussal szembeni ellenállás titkos szereplője – jobbnak látja kislányát egy vidéki egyházi leánynevelő intézetben elhelyezni. Az addig nagypolgári miliőben élő Ginának nyomasztó a légkör és a szabályrendszer, a korabeli kálvinista oktatás-nevelés ridegsége. Konfliktusba kerül a tanárokkal, illetve a lánytársakkal. Később fokról fokra megérti, hogy a „Matula” valójában a védelem, sőt az embermentés – gondoljunk a zsidó vészkorszakra – hősi helyszíne is, ahol a jézusi szeretet is meghatározóan jelen van.

Balog Zoltán a XX. Század Intézetben készült hangfelvételen előrebocsátotta: az általa most újraolvasott mű egyik kedvenc ifjúsági regénye volt, ráadásul maga is diákoskodott hasonló intézményben, a Debreceni Református Kollégiumban.

Az adásban részletek hangzottak el a műből, elsőként a „Matula” folyosófalainak leírása, kitérve egy címerfeliratra, amely latinul idézte Pál apostolt: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)

Balog Zoltán szerint itt arról van szó, hogy a keresztyén ember külső rendnek veti alá magát, de ez egyúttal szabadság is, hiszen a könyörülő Istentől származik, és akár feleselhet az Isten nevében más emberek által ránk kényszerített, szeretetet nélkülöző renddel. A rend – a püspök szavával – korfüggő is. A Szabó Magda által lefestett intézményben hogyan is jelentkezett ez? – A Matulában az emberi rendnek való alávetés szándéka dominált – fogalmazott Balog Zoltán –, még ha az Istennek való engedelmességből vezették is le, tehát a könyörülő szó, amely a szeretetből eredeztethető, nem mindig érvényesült.

Baczoni Dorottya az engedelmesség etikai kérdését feszegette azzal a fölvetésével, hogy ha a regényben az elöljárók mondanak valamit, azt teljesíteni kell a más szemlélethez szokott Ginának is, megkérdőjelezés nélkül. – Az a jó, amikor a szeretetteljes Isten akaratából vezethetjük le a rendet. Ez esetben nem öncélú, önkényes rendről van szó, hanem olyanról, amely korlátoz ugyan, de a védelmünk érdekében – válaszolt a püspök.

A regényben előforduló intézeti büntetések kapcsán kiderült a podcast vendégének reagálásából: a keresztyén felfogásban, nevelésben a büntetés értelme a gyógyítás, illetve az a törekvés, hogy visszavezesse az embert a helyes útra, kihozza a bűnből, aki abban van. Balog Zoltán megjegyezte, debreceni kollégistaként ő is átélt ilyeneket, kimenőmegvonások formájában. – Ezeket méltán éreztem túl szigorúnak, de az is igaz, hogy aki egyszer letöltötte a jogos büntetését, átélhette, hogy a bűn többet nem terheli… – emlékezett vissza kollégista éveire a püspök. A szeretetből jövő büntetés létjogosultságának érzékeltetésére idézte kedvenc régi protestáns énekét: „Azt bünteti, kit szeret, / másként nem is tehet, / Sion, ezt hát jól gondold meg, / szabj határt bús gyötrelmednek.”

A méltányos, mértékletes büntetés szerinte tehát olyan nevelőeszköz, amely beválik, és semmi köze a megtorláshoz. – Persze, hogy miért mi jár, az sajnos elvéthető a gyakorlatban, de azt gondolom, a nevelő célzatú büntetés keresztyén szellemi, erkölcsi üzenetét Szabó Magda is respektálja – mondta Balog Zoltán, aki ezzel is mintha pontosította volna a képet a műbeli megközelítések árnyaltságáról és a hangsúlyok hollétéről, egyáltalán, az Abigél című könyv mélységes keresztyén szemléletéről. Mi tesszük hozzá: a püspök vélekedését igazolja Szabó Magda több, rendszerváltozás kori nyilatkozata, amelyben háláját fejezte ki azért, hogy református leánykollégiumban nevelkedhetett.

A regénybeli intézmény kivette részét az embermentésből is. Baczoni Dorottya megkérdezte, a valóságban a református egyház be tudta-e tölteni a védelmi funkciót, az embermentő missziót annyira, ahogy a regényben látjuk.

– Részlegesen – hangzott a felelet. – Voltak az egyháznak olyan részei, képviselői, akik együtt futottak ezzel a második világháborús őrülettel, ami mögött ott volt a remény, hogy helyreállhat a történelmi Magyarország, voltak sokan, akik együtt futottak, majd kijózanodtak, voltak, akik ellenálltak, nem is kevesen – vallotta meg a püspök. Itt Bereczky Albert későbbi püspököt említette névleg. Ravasz Lászlóról pedig így szólt: – Őt könnyű kategorikusan leantiszemitázni a zsidótörvények megszavazása miatt, ám éppen az ő tudtával és háttértámogatásával jött létre a Jó Pásztor Misszió, amelyben menleveleket, hamis keresztleveleket állítottak ki, hogy elkerülhessék az érintettek a náci deportálást.

Megemlítette Balog Zoltán, hogy az ő (szintén lelkész) édesapja fiatalon részt vett Éliás József mellett a Jó Pásztor Misszió zsidómentésében, zsidók megkeresztelésében. – Ez utóbbi mozgalom akkor illegális volt, a kommunista diktatúrában meg nyomban betiltották – idézte fel.

Szabó Magdát is érintő személyes vonatkozásként mesélt Balog Zoltán arról, fiatal lelkipásztorként mennyire fel volt háborodva amiatt, hogy az írónő 1985-ben tiszántúli főgondnoki tisztséget vállalt Bartha Tibor püspök mellett, aki mint mondta, szomorú időszakát képviseli a magyar református egyháztörténetnek. A püspök hozzátette: – Bár nagy rajongója vagyok Szabó Magdának, egy kínálkozó öt percben ifjúi hévvel számonkértem rajta, miért legitimálja ezzel a kommunistákkal barátkozó egyházvezetést. Szabó Magda úgy válaszolt: „Nem legitimálom, gyógyítom!”, majd hátat fordított nekem… Később azonban, más funkcióban, csodálatos beszélgetésem volt vele – emlékezett vissza Balog Zoltán.

Az utolsó műsorvezetői fölvetés az volt: hogy lehet, hogy egy református leánynevelő intézet lakói egy (Abigél nevű) szoborhoz fohászkodnak, vele próbálnak levelezni? – Nem lehet, hogy az a kerti szobor Isten másik arcának a kivetítése a regényben? – kérdezett vissza Balog. – Az egyik arc a szigorú, rendet szabó, büntető, a másik a szeretetteljes, a segítő, a végső mentsvár… Írástudók, farizeusok az isteni rend nevében tiltakoznak Jézus szombatnapi gyógyítása ellen vagy amiatt, hogy szóba áll a bűnösökkel, vámszedőkkel, utcanőkkel. Szabó Magda megláthatta: egyszerre létezik a rend, amely engem tart, szorít és szabályoz, de van az a nonkonform Isten is, aki még a szabott renddel szemben is kész segíteni, ha az ember elementáris szükséghelyzete felülírja azt… Úgy látom, Szabó Magda istenképében az Abigél a szigorú kálvinista istenkép kritikája. Másik oldalról viszont az a vágya, hogy az a titokzatos segítség is benne lehessen a bibliai keresztyén hitben, amellyel nemegyszer találkozunk az életben – fejtette ki gondolatait Balog Zoltán a művel kapcsolatban.

Arról a mozzanatról pedig, hogy kiderül, valójában az ellenállásban részt vevő Kőnig tanár úr levelezik a gyerekekkel a szobor képében, Balog Zoltán püspöknek az volt a meglátása: a legtöbbször embereken keresztül tud segíteni Isten, tehát a menekítésben, szabadulásban segítő tanár a védelmező isteni gondviselés eszköze volt.