Istentiszteleti rendek

Az egyház életének központi, ünnepi eseménye az istentisztelet. Isten dicsőítésével, tiszteletével válaszolunk arra, hogy Ő az igehirdetésben, a keresztségben és az úrvacsorában közli jelenlétét, megszólítja gyülekezetét. Egyházi életünk összes megnyilvánulása az istentisztelet köré szerveződik, ahogy életünk jelentős eseményei is, hisz egész életünk hálaadás.

A Magyarországi Református Egyházban jelenleg hivatalosan az alábbi istentiszteleti rendek vannak használatban:

A vasárnapi (úrnapi) istentisztelet öröm és hálaadás Jézus Krisztus feltámadása miatt. Az ünnep nem csupán emlékezés a megtörtént eseményre, Isten iránti tiszteletünk nyilvános kifejezése, hanem lehetőség a találkozásra a feltámadott Úrral. A mindennapok szétszórtságából összehív minket, hogy aztán küldetésünkben megerősítve ismét kiküldjön az élet különböző tereire.

Jézus Krisztus igéje és a sákramentumok (a keresztség és az úrvacsora) által jelen van az istentiszteleten, és Lelke erejével közli a halál felett aratott győzelem örömhírét, a bűnbocsánat evangéliumát. Az istentiszteleti igehirdetés (prédikáció) Isten beszéde, melyben népét kegyelmesen és igazságosan megszólítja, atyai szeretettel cselekvő jelenlétéről biztosítja. A Szentírás magyarázata a Szentlélek által válik Isten élő szavává. A sákramentumok pedig a prédikáció által felgerjesztett hitet erősítik és pecsételik meg.

Az úrvacsora sákramentuma elsősorban Jézus Krisztus áldozatának tényét jelzi, a tények nyelvén mondja el az evangéliumot. „Az Ő teste a keresztfán énérettem olyan bizonyosan megáldozatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amilyen biztosan szememmel látom, hogy az Úrnak szolgája a kenyeret számomra megtöri és a poharat nékem nyújtja" (Heidelbergi Káté 75. kérdés-felelet). Ugyanakkor az úrvacsora a reménység sákramentuma, mert nemcsak emlékeztet az Úr halálára, hanem a jövendő ígéretét is adja, a Bárány menyegzőjének előképeként (Jel 19,7).

Az egyház története során nagy viták voltak arról, hogy miként lehet értelmezni Jézus jelenlétét az úrvacsora jegyeiben. Magyar református meggyőződésünk szerint az úrvacsora jegyei nem változnak át Jézus testévé és vérévé. Ugyanakkor valljuk, hogy az élő, megdicsőült Krisztus az úrvacsorában valóságosan jelen van, és velünk teljes valójával közösségre lép. Ez a valóságos jelenlét azonban – ahogyan az igehirdetésben is – a Szentlélek által történik. „Mi a Szentlélek munkája által olyan bizonyosan részeseivé válunk az Ő valóságos testének és vérének, amilyen bizonyos az, hogy a szent jegyeket az Ő emlékezetére testi szánkba vesszük" (Heidelbergi Káté 79. kérdés-felelet).

A keresztség gyermekké fogadásunk örökre szóló pecsétje. Ezt a sákramentumot is Jézus Krisztus szerezte mondván:

Egyházunkban a gyermekeket is megkereszteljük, annak jeleként, hogy ők is beletartoznak a Szentháromság Isten emberrel kötött szövetségébe. A szülők arra tesznek fogadalmat a keresztelőn, hogy úgy nevelik a gyermekeket, hogy azok felnőve önként hozhassanak döntést Isten mellett.

A hitoktatás és a konfirmációi előkészítő alkalmak célja, hogy segítsék a gyermekek személyes döntését Krisztus és az Ő egyháza mellett. Ez a döntés magába foglalja a Szentlélek által munkált bűnbánatot, megtérést és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. Akár fiatal, akár felnőtt korban tesz valaki bizonyságot erről a gyülekezet előtt, e döntés kifejezésével, azaz a konfirmációval betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe.

A házasságkötés a polgári hatóság előtt történik. Az „egyházi esküvő” a házasságkötés megáldását jelenti – lehetőleg a gyülekezet jelenlétében. Ezt megelőzően a jegyeseket fel kell készíteni az ünnepi alkalomra és az azt követő közös életre. A jegyesoktatás alapja és vezérfonala az eskü szövege, amelyet Isten és a gyülekezet színe előtt majd elmondanak.

Egyedüli vigasztalásunk a halál óráján is az Úr nevében van, aki örökkévaló közösségbe hív magával. Ezért hirdetjük a református temetési szertartáson is a feltámadás evangéliumát.