Trianon után az Istenhez fordulás segített

Egy olyan jövőközpontú korszakban, mint amiben most vagyunk, miért van szükség visszafele tekintésre? Miért kell egy szabadegyetemen Trianonról beszélnünk?
Bármilyen fejlődéshez két dolog elengedhetetlen: az egyik a tudás. Ezt viszonylag bejáratott módon lehet fejleszteni, és nekem az a véleményem, hogy a tudás határtalan, tehát amennyiben nem gátolják, akkor állandóan feszegeti is a határokat. A másik viszont a dolgok morális tartalma, és azok az események, amelyek a múltban lejátszódtak, így például a trianoni döntés is, abban segítenek, hogy a tudás mellé odategyük a morális szempontot is, és így lehetőleg ne kövessünk el, és érjük el azt, hogy más se kövessen el olyan hibákat, mint amilyeneket 1920-ban elkövettek Európában.

Van tehát olyan tanulsága Trianonnak, amiből tanulhatunk, amit ma a javunkra fordíthatunk?
A trianoni döntés fölhozta azt a nagyon régi magyar félelmet, hogy megmaradhatunk-e magyar nemzeti mivoltunkban Európában olyan hatalmas etnikai tengerek közepette, mint a germán vagy a szláv. Trianonnál elég határozottan fölmerült, hogy az ország léte is kérdéses, és ha az ország léte kérdéses, akkor a nemzeté is, mert a kettő összefügg. És a válasz az, hogy képes volt a magyarság a legnehezebb szituációban megtalálni azokat az utakat, amelyek nemcsak a puszta létéhez, hanem a fejlődéséhez is vezettek. Tehát nemcsak fennmaradni volt képes – és nem is használom azt a szót, amit sokan, hogy túlélni –, hanem az adott keretek között fejlődni is tudott, vonzó alternatívát nyújtani Közép-Európában. A tanulság az, hogy nehéz körülmények közepette sem szabad feladni, hanem olyanokra kell bízni a vezetést, akiknek az ambíciója és a képessége szinkronban van, és ezt át tudják vinni a társadalomra, az államra, és meg tudják szervezni az államot. Trianon tágabb értelemben vett legfontosabb tanulsága, hogy a magyarság képes erre. Bennem egy csöpp kétely nem volt soha, de ugye csak menjünk vissza Zrínyiig, aki azt mondta, hogy egyik nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak. De folytatódik a gondolatmenet, mert miért merült volna fel olyasmi, hogy mi alábbvalóak vagyunk? Nem vagyunk alábbvalók a tanulékonyságban. Az van ebben benne, hogy képesek vagyunk elsajátítani azt a szükséges tudást, amelyet ha megfelelően használunk, akkor van perspektívánk, van jövőnk trianoni keretek között is. Nem akarom eltitkolni, hogy Trianon egy rettenetes légszomjat okozott, egy perspektíva-beszűkülést. Amikor mindig látod a túlsó partot, soha nem tudsz belenézni a végtelenbe. Fizikailag is beszűkült a perspektíva, nem volt többé tengerünk, nem maradt olyan hegyünk, amire felmászva csakis hegyeket láttunk mindenfelé. De Trianon után is bebizonyította a magyarság, hogy megvan benne az újrakezdés képessége egy nehéz helyzetben. És nehéz helyzet aztán még alakult bőven 45 után, 56 után, és most sem vagyunk ennek híján. Trianon azt is üzeni, hogy, emberek, ébredjetek fel, rendben van, hogy nehéz helyzet van, de gondoljátok meg, hogy milyen helyzetben voltak az őseink! 1918–1920 között milyen helyzetbe kerültek Erdélyben, Felvidéken, és még mindig megvannak, és nem akármilyen kultúrát képviselnek. És mi is megvagyunk, holott ez is egy elképesztő állapot volt. Tehát semmiképpen sem a siránkozás vagy a gyász kellene, hogy domináljon, hanem inkább az, hogy van remény, hogy Magyarországnak és a magyarságnak van jövője. A trianoni nemzedék, amely Trianon után újrakezdte, abban is hitt, hogy fizikailag is egyesíthető a magyar nemzet. Ma a határok kérdése nincs napirenden, de a magyar nemzet egysége, egyesítése mégis lehetséges kultúrával, állandó kapcsolatokkal és politikai eszközökkel is. Utalok itt például a határon túli magyarok választójogára, tehát jogára ahhoz, hogy ha csak kis mértékben is, de befolyásolják a nemzet egészének a sorsát. És ez abból a gondolatból fakad, hogy nem adjuk föl a magyarság egységét.

Egyéni szempontból a ma emberének, főleg egy mai fiatalnak mit jelenthet Trianon? Miért érdemes minél többet tudni róla?
Azt tudom erre mondani, hogy a nemzet egyénekből áll. Tehát ha a fiatal nem ismeri meg a nemzet történelmét, és sajnos már azt is föl kell vetnem, hogy nem ismeri meg a nemzet kultúráját, hanem csak valamilyen nemzetközösségben vagy nemzetköziségben él, akkor maga a nemzet léte is kétségessé válik. Márpedig úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy befolyásolni tudja a sorsát, ahhoz nem elég az, hogy nagyszerűen tanuljon, jó szakmája legyen, nyelveket beszéljen, egyébként egészséges legyen és erkölcsileg is legyen egy víziója. Mindez kell, de nem elég. Hogy befolyásolni tudja a vele történéseket, ahhoz egy közösség is kell. És ez a közösség, amely még átlátható, de ezt a befolyást biztosítja, a nemzet. És ahhoz, hogy ezt a nemzeti tudatot magában kifejlessze, ismernie kell, mi történt a nemzetünkkel a vándorlások óta egészen tegnapig. Ha ezt ismeri, akkor kialakul benne egy viszony ehhez a közösséghez. Reményeim szerint egy pozitív viszony, akár még büszkeség is, egy jó érzés, hogy jó ehhez a nemzethez tartozni, jó ehhez a kultúrához tartozni. Nem azért, mert ez a nemzet különb lenne az összes többinél, hanem azért, mert egyedülálló, unikum, nincs hozzá és a kultúrájához hasonló. Hogyha nem lenne, valamilyen sors folytán lesüllyedne az Atlantiszba, akkor sokkal szegényebb lenne az emberiség. Az egyén nyilván az emberiség része is, de ahhoz, hogy hasznos, a helyét megtaláló személyiség legyen, ahhoz kell ez a közvetítő elem, a nemzet. Nem szabad átugrani a nemzetet, mert különben egy masszába kerülünk, ahol elveszítjük a sorsunk befolyásolására való képességünket. Egy húszéves portugál srác meg egy magyar srác a nemzete határáig átlátja a dolgokat, ha olvas, intelligens. De egy portugál sráctól elvárni, hogy tudja, mi van Makón, de akár Budapesten, vagy egy makói sráctól, hogy mi van Lisszabonban, az túl nagy feladat. Általánosságban átláthatjuk, hogy szeressük egymást, de hogy miképpen irányítsuk az életünket, ahhoz még a nemzet szerintem a jó keret. Akik a nemzetet támadják, azok a kultúrát is támadják, és akik a kultúrát támadják, azok a szabadságot támadják. Tehát szerintem nagyon meggondolatlan dolog a nemzettel szemben föllépni.

Az előadása Trianon hatásairól fog szólni. Milyen hatással volt a békediktátum a reformátusokra és a többi vallási felekezetre?
Óriási hatással volt. A nemzet szétszaggattatott, és az egyházak is megsínylették ezt. Külön furcsa volt, hogy bizonyos területeken az új impériumok vallási tekintetben is gyökeresen eltértek a hagyományos, bevett magyar egyházaktól, itt mindenekelőtt Romániára és Szerbiára gondolok. Az egyházak szerepéhez a nemzet megmaradásában semmi sem mérhető. Merthogy az iskolák nagy része is az egyházhoz kötődött, és most is már ahhoz kötődik újra. Ez a két pillér, a vallás és az iskola, ami megtartja a nemzetet. De nemcsak az elcsatolt területeken volt nagy szerepe az egyházaknak, hanem a trianoni Magyarországon is, hogy egy szellemi megújulás jöjjön létre. Ahhoz a teljesítményhez, amiről beszéltem, hogy megszervezni és fejlődőképes pályára állítani a nemzetet egy katasztrófa után, ahhoz erőteljes hit is szükségeltetik. A keresztény hit a XIX. század végén és XX. század elején nagy kihívásoknak volt kitéve, tehát meg kellett újulnia a kereszténységnek is. Ezt a megújulást az egyház szociális irányba fordulása is jelzi. A vallás ekkor a reneszánszát élte Magyarországon. Minden nehéz pillanatban megfigyelhető egyébként ez egy nemzet életében. 1918–20 után is felülkerekedett a hit a hitetlenségen, csak így lehetett elviselni azokat az elképesztő nehézségeket: éhínség, vagonlakások, sorolhatnánk. Ugyanez figyelhető meg 1945 után is, nem véletlen, hogy brutálisan léptek föl a kommunisták az egyházakkal szemben. És érdekes módon nehezebben megfoghatóan, de 1956 után is megfigyelhető a hit erősödése. Ha megnézzük például a hittanra beíratottak számát, akkor azt látjuk, hogy 1957-ben ugrásszerűen megnőtt ez a szám, majd ismét elkezdett csökkenni. Ilyen értelemben mondom azt, hogy a Trianon utáni politikusok teljesítményében is biztos ott volt az, hogy ott volt mögöttük a hit, ami sok lemondást és szenvedést is elfogadhatóvá tett, és értelmet adott a küzdelemnek. Aki abban hisz, hogy az élet nem ér véget a fizikai valóban, hanem folytatódik, az olyan teljesítményekre képes, hogy el tudja hagyni az önzést vagy a kishitűséget, amik megbéklyózzák az embert. Képesek vagyunk távlatokban gondolkodni, gyermeket világra hozni és nevelni, hiszen az csak a jövőnek szól. Ezzel nem azt mondom, hogy materialista nem vállalhat gyermeket, mert sokféle hit van, de Trianon után és más nehéz helyzetekben az Istenhez fordulás óriási energiákat tudott és tud felszabadítani.