Talán hárman lájkolnák

Azt mondta az előadásában, hogy kétféle öröm létezik, az élet apró örömei és a létöröm, amely az Istenben való öröm.
Mi, keresztyének az Istenben való örömről beszélünk. A Biblia szerinti öröm más, mint az egyéb örömtapasztalatok. Az Istenben való létörömöt állandóság jellemzi, nem függ az éppen aktuális történésektől, és túlmutat a földi életen.

Hogyan kapcsolódik össze az öröm és az identitás?
A 21. századi Európa alapvető kérdése az identitás, az emberek többsége keresi az azonosulási pontokat. Az identitásválság mögött örömhajsza folyik, azt keressük, hogy miben lehetünk igazán önmagunk. Amikor magyarnak vallom magamat, azonosulok azzal, amit számomra a magyarság jelent. A probléma ott kezdődött, hogy megroggyantak vagy eltűntek a viszonyítási pontok, ezzel párhuzamosan pedig megjelent a független egyén ideája is. De hogy létezhetne ilyen? Az ember a meghatározottságaiban él, hiszen nem választhatja meg, milyen feltételek közé születik. Minden embert kontextusban kell látni, ezért nem hiszek abban, hogy valaki mindentől függetlenül tudna létezni, ez a felfogás zsákutca.

Miért tartja károsnak, hogy egyes gondolkodási áramlatok szerint semmi nem kell ahhoz, hogy meghatározzuk magunkat?
Mára elveszítették bizonyosságukat a korábban magától értetődőnek hitt örök igazságok. Olyan szellemi mozgalmak jelentek meg, amelyek próbálnak új eszmei alapot teremteni, de nem látom, hogy ebből hosszú távon bármilyen érték kibontakozhatna. Vannak, akik úgy tartják, hogy a külső viszonyítási pontok, mint például a vallás, a nemzet, a haza, a család elnyomó rendszerek, amelyek nem hagyják az egyént kibontakozni, ezért ezekből ki kell lépni, és akkor megtalálhatják önmagukat. Megjelent az eltörléskultúra, amelynek a lényege az, hogy a régi identitáspontok – például az, hogy keresztyén vagyok, férfi vagyok, magyar vagyok – már nem érvényesek többé, ezért keresni kell valami újat, ami alapján az ember meghatározhatja magát.

Megrendültek az alapok?
Ahogy mondja, mert ha nincsenek maguktól értetődő igazságok, akkor bármi megtörténhet. Felvetődhet az a kérdés, hogy a házasság miért csak két ember kapcsolatát jelenti. Miért ne élhetne együtt több ember? Vagy miért ne házasodhatna valaki össze egy állattal, ha éppen abba szerelmes?

Ez ön szerint komolyan fölvetődhet?
Minden fölvetődhet, ha nincs abszolút pont. Nézze meg, hogy milyen régen küzdünk a pedofília ellen, miközben már ismerjük azokat a nézeteket, amelyek a pedofília legalizálásáért harcolnak: „Milyen szép fejlett az a tizenkét éves lány, miért ne lehetne vele szexelni?” Ezek az erők a monogámiáról is azt tartják, hogy az csak átmeneti történelmi konstrukció. Ezzel a torz gondolkodásmóddal a nyugati kultúra kivégzi saját magát. Sokan nem gondolják végig ezeket a folyamatokat, csak mennek a divat után, de senkinek ne legyen kétsége, hogy az elbizonytalanodás után jönnek majd az erősebb identitások, mint például az iszlám, ahol nincs teketória, mert ők pontosan tudják, miben hisznek, és nem kérdőjelezik meg önmagukat.

Számomra meghökkentő gondolat a hit „versenyeztetése”, hogy a keresztyénség vagy az iszlám lehet-e az erősebb. A Pew Research, egy meghatározó amerikai közvéleménykutató adatai szerint 2,2 milliárd keresztyén él a földön, ami a világ népességének 32 százaléka.
Igaza van abban, hogy világszinten másképpen fest a keresztyénség, mint európai kontextusban, és tartalmilag valóban nem lehet versenyeztetni a különböző hitrendszereket. Nincs ember, aki mindenki számára bizonyíthatná a végső igazságot, de ettől még a saját hitünk igazságába vetett bizodalmunk nem rendülhet meg. Ez a hit borult meg Európában. A nyugati társadalom ennek következtében elgyengül, elveszti öntudatát, hiszen már a legalapvetőbb dologban sem biztos, például abban, hogy végtére is a férfi férfi vagy a nő nő akar-e lenni. A bizonytalanság korában pedig az történik, hogy a történelem irányítását átveszi az erősebb kultúra, amelynek tagjai önazonosak.

Hogyan jelenik meg az identitásban az azonosulás mozzanata?
Az identitás mindig azonosulás valamivel. Amikor azt mondom, hogy férfi vagyok, nem pusztán biológiai tételről beszélek, hanem azonosulok azzal a gondolattal és tartalommal, amit férfiségnek neveznek.

Ki nevezte ezt el férfiségnek?
A mi kultúrkörünkben ma már eredendően a Biblián, a zsidó–keresztyén hagyományon alapszik az, hogy a férfi férfi, a nő nő, és ezt elfogadta mindenki. Abban a tudatban élünk, hogy ténylegesen férfivá vagy nővé teremtett minket Isten, és adott nekünk megkülönböztethető fizikai jellemzőket is. Amikor valaki nem tudja ezt elfogadni, akkor vetődnek fel az identitáskérdések.

Ön többször is figyelmeztetett arra, hogy a társadalom nem biztosítja eléggé a láthatóság jogát a keresztyénségnek, vagyis más tanítások mintha tágabb teret, több lehetőséget kapnának.
A kommunikációt, a médiát uraló eszmerendszer mindent elkövet, hogy a keresztyénséget kiszorítsa a magánszférába, mindeközben a liberális tartalmak uralják a nyilvánosságot. Magyarországon is népszerű az az amerikai online médiaszolgáltató, amely merőben új technikákkal vonult be az emberek agyába, a hálószobákba, és rettenetesen torz irányba befolyásolja nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is. Márpedig az kardinális kérdés, hogy ki éri el leginkább a gyerekeket. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy nem a család, nem az iskola és nem az egyház: hanem az előbb említett, sorozatokat ömlesztő szolgáltató.

A keresztyénség identitásának végső alapja Jézus Krisztus feltámadásában van, azonban ezt nehéz megérteni, így nem meglepő, hogy sokaknak egyszerűbb a limonádé tévéműsorokkal azonosulni.
Az ember a végső identitását a Jézus Krisztus feltámadásában kínált üdvösségben találja meg. Az emberi lét végső kicsúcsosodása az üdvösség. Ez azt jelenti, hogy visszatalálok az eredeti – a bűneset előtti – közösségemhez Istennel. Valóban nem könnyű megérteni, hogy az ember azért nem tud azonosulni Istennel és ezért önmagával sem, mert az édenkertben a bűneset következtében „meghasadt”, kívülre került önmagán: meglátta, hogy meztelen. A nagy kérdések rendkívül bonyolultak, ezért fontos leegyszerűsítve is közvetíteni a keresztyén tartalmainkat. A Biblia sem szórakoztató olvasmány, de szent könyv. Képzeljük csak el, mi lenne, ha a Biblia tartalmát kirakták volna kétezer évvel ezelőtt a Facebookra.

Milyen tetszésindexe lenne?
Talán három ember lájkolná, mert annyira nehéz, amiről a Szentírás beszél. Még jó, hogy az igazságról nem a lájkok száma dönt.

Nem festett túl pozitív képet, mi lehet a reményünk?
A nyugati létforma, vagyis a fogyasztói társadalomnak nevezett kapitalizmus bukásra van ítélve. A világ egyik fele viszonylagos jólétben él, és az a gondja, milyen szépészeti beavatkozásokkal operáltassa szét a testét, az emberiség másik fele pedig sínylődik, nem jut egészséges élelemhez, vízhez, munkához. A valódi globalizmus az lenne, ha felemelnénk Afrikát és Dél-Amerikát. Ez viszont még mindig kevés, hiszen a földgolyó nyersanyagkészlete kimerül majd, és ahogy a bolygónk egyszer létrejött, meg is szűnik. Mindannyian együtt utazunk a Titanicon, szórakozunk, táncolunk, eszünk, iszunk, örülünk, pedig bármikor elsüllyedhet a hajónk, és el is fog, efelől nincs kétségem.

És akkor jöhet a „szokásos” kérdés, hogy hol van Isten?
Az egész földi létünk átmenetiség, elegendő, ha feltekintünk a csillagos égre, hogy megsejtsünk valamit ebből a titokból. Az örökkévalóság felől nézve földi létünket előbukhatnak belőlünk a valódi kérdések: ki az ember, miért van értelem, szellem és lélek? A gondolkodó ember abban reménykedik, hogy egyszer majd minden világossá válik, mert most „tükör által homályosan látunk”, a végső pillanatban pedig majd mindent „színről színre”. Ez a keresztyén létöröm forrása. Az utolsó pillanatban láthatjuk meg mindennek az értelmét az Úr Jézussal való végső és teljes közösségben.