Szilánkok Soos Géza életéből

A Kőbányai Hét 1930. július 12-i száma szerint a Szent László Gimnáziumban frissen érettségizett Soos Géza beszédében úgy fogalmazott: „...a közép- és alsóbb osztályok eladósodása, a népnyomor, a tuberkulózis terjedése oly hangos lavinazúgással sodorja mind mélyebbre a magyar életet, hogy mi, tapasztalatlan kis középiskolások is sokszor rémülten várjuk a holnapot”. Majd így folytatta: „Világos, hogy a helyes út csak a segítés útja lehet. Erre az útra pedig az áldozat, az önfeláldozás vezethet el, s a rajta való megmaradáshoz csak az adhat erőt, aki maga is a legszentebb áldozatot hozza értünk: a mi Mennyei Atyánk. Mert mi az áldozat? Az áldozat a gyarló ember legfenségesebb tevékenysége.” Végül feltette a szónoki kérdést: „Miért ne válasszuk a küzdelmes, rövid, de boldogítóan áldozatos életet, mikor hitünk szerint ez a lehetőség a nagyhangú, tespedő, romlásnak indult magyar élet gyökeres megváltoztatására, új erővel való feltöltésére.” Ebben az iskolai búcsúbeszédben benne van Soos Géza egész élete: hit, hitvallás, munka, áldozatvállalás, a társadalom és a haza szolgálata – írta Török Bálint 2003-as tanulmányában.

Fiatal korától részt vett ifjúsági szervezetek munkájában, a Soli Deo Gloria mozgalommal tizennégy évesen találkozott, és szinte rögtön elindult annak „ranglétráján”: tizennyolc évesen már üdülőtitkár, huszonkét évesen főtitkár, huszonnégy évesen pedig már elnökké választották. Így vall az ifjúsági táborról, amelyben tizennégy évesen részt vett: „Kértem az Urat, hogy fogadjon föl szolgájának. Ettől az időtől kezdve rendszeresen részt vettem a református ifjúsági munkában.” Kőbányán már gimnazistaként helyi diákcsoportot szervezett, társaival kijártak a Pest környéki Auguszta és Mária Valéria nyomortelepekre, ahol családokat gondoztak, fiatalokkal foglalkoztak. Számos külföldi országban nemzetközi konferenciákon képviselte a magyarországi református ifjúságot. Sosem volt ugyanakkor elégedett magával, az 1933/34-es kollégiumi munkáról szóló beszámolójában ezt írta: „én voltam az SDG leghitványabb munkása, mivel két kollégium vezetésén és egy-egy vasárnapi segítésen kívül – szigorlataim miatt – semmit sem szolgálhattam. Főként rossz példát adtam. Az Úr kegyelme azonban nagyobb a mi gyarlóságainknál. Ő szüntelenül munkálkodik. Az Ő ereje erőtlenség által végeztetik el. Kérjük, kérem, az Ő segítségét.”

Bár vágyott a teológiára is, végül apját követve a jogra iratkozott be, és a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán végzett 1935-ben. Ravasz László püspök és mások az egyetemes papság elvére utalva megnyugtatták, hogy jogászként is szolgálhatja Istent.

Az egyetem után amennyire munkája engedte, járta az országot, főleg diákok előtt vallást tett hitéről, és beszélt a magyar társadalom szociális helyzetéről, a magyarságra leselkedő náci veszedelemről.

Soos Géza magánemberként, de valójában a külügyminisztérium és a református egyház megfigyelőjeként részt vett az eviani konferencián. Az amerikai elnök Evianba 1938. július 5-ére menekültügyi tanácskozást hívott össze, amelynek a zsidóellenesség elleni fellépés volt a témája.

1939. február 16-án Teleki Pál lett az ország miniszterelnöke, ami sokak számára nyilvánvalóvá tette, hogy megerősödtek a nemzeti szocializmust ellenző erők. Soos Géza Teleki lojális munkatársai közé tartozott. A miniszterelnök által felállított Tájékoztató osztályra került, amely a németellenes tevékenységek központja volt.

Ugyanakkor más területeken is részt vett a náci Németország számára ellenszenves tevékenységekben: a fővárosi SDG-diákszálló adott menedéket tizenkét holland katonatisztnek, akik német fogolytáborokból szöktek meg, és a Soli Deo Gloria Kálvin téri központja időnként lengyel szótól volt hangos a befogadott menekültek miatt. Teleki halála után Soos Géza a külügyminisztériumba került. A tájékoztató osztály megszüntetését követően dolgozóinak egy része folytatta tevékenységét, és megalakították a Magyar Függetlenségi Mozgalom nevű szervezetet.

A német megszállás után a mozgalom legsürgetőbb feladatának az üldözött zsidók mentését tekintette. A Soos Géza által szerzett diplomáciai jelzésű autóban menekítették az embereket az SDG táboraiba, ahol annyi üldözöttet rejtettek el, amennyit csak a hely engedett. Magánszemélyek, lelkipásztorok, állami alkalmazottak, titkos nyomdák ezerszámra gyártották a hamis keresztleveleket a zsidóknak. Közben megalakult a Magyarországi Református Egyházban a Jó Pásztor Bizottság is, amelynek feladata szintén az embermentés volt.

Ember Mária írja Wallenberg Budapesten című könyvében: „Raoul Wallenberg mindjárt a második napon keresni kezdte az érintkezést dr. Soos Gézával – zsebnaptárába csupa nagybetűvel van beírva: SOOS.”

Nagyon fontos szerepe volt Soosnak abban is, hogy az Auschwitzi jegyzőkönyv címen ismert beszámoló magyarra és angolra lefordítva illetékes magyar személyek kezébe került, és Horthy István özvegyén keresztül eljutott a kormányzóhoz is, aki leállította a zsidók deportálását.

Konkrét esetekről érthető okokból keveset tudunk, de Koncz Lajos írta le a Beszélő című folyóiratba írt cikkében az alábbi esetet (a Diplomata fedőnév szinte biztosan Soos Gézát takarja): 1944 novemberének végén az ellenállók egy csoportja Szalai Pál budapesti rendőrparancsnok és egy Diplomata fedőnevű tagjuk révén információt kapott, hogy hadifogoly repülősöket és elfogott lengyel zsidókat szállítanak el a németek. Útvonal az újpesti rakpart. A kitűzött napon, azon a részen, ahol a támfalba épített raktárak voltak, várakozott nyolc ember, közöttük egy fiatal magyar asszony. Jelen volt Wallenberg, a sofőrje Vili, Szalai Pál, a Diplomata, a fiatal nő és férje és két katonatiszt újfajta „kézi gépfegyveresen”. Az úton jelző emberek voltak, akik tudatták velük az autó érkezését. A fiatal nő fejére Wallenberg ribizlilekvárt kent, hogy az arcon lefolyó vérnek látszódjon. Keresztbe feküdt az út kijelölt helyén, és segítségkérőn integetett. Az autó megállt. A sofőr és fegyveres kísérője kiszállt. Abban a pillanatban a hat ember ártalmatlanná tette őket és a foglyokat őrző két fegyverest. A 14 foglyot ruhával, ballonkabáttal látták el, meg egy kis boritallal. A négy német katonára is civil ruhát adtak. Őket a „Diplomata” helyezte biztonságba. Decemberben Wallenberg „közvetve” cserélte ki őket negyven kivégzésre szánt zsidó ember szabadon bocsátásáért.

Természetesen Soos Géza és társai tevékenységét a németek sem tolerálták sokáig. Tudva, hogy hamarosan elfoghatják őket, kétségbeesett, akciófilmbe illő lépésre szánták el magukat. Soos Géza elköszönt feleségétől, Tüdős Ilonától, aki ekkor áldott állapotban volt, és annyit mondott, hogy pár napig távol lesz.

Koncz Lajos így mesélte el az ezután történteket: 1944. december 5-én a pápai katonai repülőtér közelében hét személy szállt ki egy gépkocsiból, és tűnt el sietve az egyik ház kapujában: egy magas rangú repülőtiszt, egy főhadnagy és egy őrmester, két civil férfi, valamint egy fiatal nő egy nagy hátizsákkal. Néhány nap múlva, december 8-ról 9-re virradó éjjel a kis csoport belopódzott a repülőtérre, fölkapaszkodott egy ott várakozó német felségjellel ellátott Heinkel He-111-es bombázó repülőre, és amint virradni kezdett, fölszálltak, délnyugatnak véve útjukat. Nem repültek magasan, hogy minél gyorsabban messzire kerüljenek az őket esetleg üldözőbe vevő német vadászrepülők elől. Az Adriai-tenger fölött ellenkező irányba repülő bombázók kötelékei húztak el fölöttük. Olaszország partjainál amerikai vadászrepülők jelentek meg a magányos bombázó körül, és egy amerikai repülőtéren leszállásra kényszerítették. A repülőből érdekes társaság szállt ki: Hadnagy Domokos repülő őrnagy, felesége és másfél éves gyermekük, Toperczer Árpád főhadnagy, Rakovich Sándor őrmester, motorszerelő, Soos Géza fiatal jogász, tisztviselő és J. A. Bentinck, német hadifogságból szökött holland hadnagy.

Az Auschwitzi jegyzőkönyv és más bizonyítékok mellett a társaság vitt a szovjet hadvezetés számára egy megbeszélt jelet, aminek elhangzására budapesti ellenállók a szovjet támadással egy időben fegyveres akcióba kezdtek volna a város mielőbbi felszabadításának érdekében.

Soos Gézát és társait gyanúval övezték az angol és amerikai tisztek, és hadifogolyként hosszan kérdezgették őket. Végül a sok hibát, hamisítást és tévedést tartalmazó jelentést Soos Gézáék tiltakozása ellenére az amerikaiak javítás nélkül elküldték a szovjeteknek is. Eközben Soos Géza családja Budapesten élte át a harcokat, megszületett a lánya, de Soos édesanyja, és Ildi nevű idősebb lánya nem élték túl a világháborút. Amikor bevitték a „hadifoglyokat" Rómába, Soos Géza első dolga volt, hogy felkeresse a szovjet és a csehszlovák követséget, és a hazatérés lehetőségét keresse.

Az olasz fővárosból írta feleségének július 29-én: „Február óta útrakészen várok. De nem lehet. Pedig mindenféle változatot megpróbáltam. Ha Isten nem adott volna hitet, nem tudom, hol lennék. Így is kimondhatatlanul keserves tehetetlenül élni, elszakítva mindazoktól, akiket szerettem és szeretek. Május 27. óta javult valamit a helyzet, mert azóta a magyar menekülteknek vasárnaponként istentiszteletet tartok, s némi lelki munkára is van alkalmam. Szörnyű, hogy a magyarság milyen bűnökben fetreng. Szörnyű, hogy micsoda rongydarabok kerülnek ide „magyarként”! De azért mindenütt akad egy-két gyöngyszem, s azóta van valami kis szeretet-féle is körülöttem. Egészségileg jól vagyok. Szerényen, de mindenem megvan. Bárcsak tudnám ezt rólatok! Itt minden kapható. Dühöng a béke... Hiába, két éve kiléptek a háborúból. […] Ha akkor, vagy csak október 15-én rám is hallgattak volna a »nagyok«! De ennek a sok rothadtságnak el kellett pusztulnia, s talán megengedi még Isten, hogy szörnyű veszteségek után egy »szent mag« újból kezdhesse szegény, drága Magyarország felépítését. [...] Ehhez mindenekelőtt Isten országát és az Ő igazságát kell hirdetni. Ez talán egyedül érdemes és értelmes dolog ma.”

1945 őszén Genfbe telepedett át; itt találkozott végül családjával, és itt végezte el – egy rövid és ugyancsak veszélyes hazalátogatás után – a teológiát. Hazatérési kísérletéről Soos Géza Hitvallásom című írásában így beszélt: „1946-ban Budapesten a kommunisták újra megkísérelték, hogy eltegyenek láb alól, mivel visszautasítottam, hogy belépjek a kommunista pártba, vagy aláírjam legalább az engedelmességi nyilatkozatot. Újra Svájcba kellett menekülnöm, ahol akkor családom is tartózkodott. Hamarosan beláttam, hogy minden út járhatatlan: becsületes ember nem tud együttműködni a kommunistákkal.”

Megbízást kapott a Németországban rekedt mintegy 14 ezer magyar, továbbá cseh, ukrán, lengyel és lett protestáns lelkigondozására. Ennek terhét érzékeltesse 1948. novemberi jelentése, amely szerint autón 3380 km-t, vonaton 1750 km-t tett meg; egyeseket olyan nyomorban talált, hogy a gyors segély csomagokon kívül utolsó fillérjeit, néha még váltó ruháját is odaadta.

Engedve az amerikai meghívásnak Soos Géza feleségével, Tüdős Ilonkával és öt gyermekükkel 1951 novemberében az Egyesült Államokba, Montreatba települt át. A szórványgondozást most sokkalta nagyobb területen folytatta, miközben egyetemen is oktatott és egyházi és civil közösségekben rendre tartotta előadásait. Az Új Magyar Út folyóirat egyik szerkesztője, cikkírója lett. Az egész magyar emigráns közösség számára ismert és követendő emberré vált. 1953-ban így írt: „Bízva Isten kegyelmében és magyarságunk nagy részének jóérzésében, meghirdetjük 1953-ra a magyar megbékélés és erkölcsi megújulás évét! […] A jószándékú magyarok aztán – egymás ellentétes véleményét is tiszteletben tartva – kéz a kézben igyekezzenek az új magyar élet körvonalait felvázolni és a világ megbecsüléséért – idővel, munkával, anyagiakkal – megfelelő áldozatos feladatot vállalni. Hiszünk abban, hogy szavunk nem süket fülekre talál és így – minden betegtünet ellenére – bízunk a magyarság jövőjében.”

1953. szeptember 5-én Soos Gézát, aki Bakó Eleméréknél házi áhítatot tartott, arra kérték a házigazdák, hogy a készülő vihar láttán halassza el utazását. Ő azonban arra hivatkozva, hogy másnap, vasárnap délelőtt Harangi László pittsburghi református lelkész meghívására az ottani Első Magyar Református Egyház templomában kell prédikálnia, Koszorús Ferencet felvéve az egyre erősödő viharban elindult.

A rossz látásviszonyok közepette egy kanyar után hirtelen felbukkanó hídnál Soos autója megcsúszott, és jobb eleje nekivágódott a hídfőnek. Koszorús Ferenc bal térde összezúzódott, több bordája eltört, a feje megsérült. Soos látva eszméletlen, sérült utasát, egy közeli farmercsalád házában kért segítséget, és telefonált a mentőkért. Wass Albert leírása szerint Soos segített beemelni a mentőbe Koszorús Ferencet, majd beült a vezető mellé. Útközben rosszullétről panaszkodott, majd lefordult az ülésről. A legközelebbi település, McConnellsburg kórházában már csak halálát tudták megállapítani. Koszorús Ferenc egyébként felgyógyult sérüléseiből.

Wass Albert így búcsúzott Soos Gézától az Új Magyar Út szeptemberi számában: „Óriás fa dőlt ki, magyarok! Roppant hegy omlott: sziklaszirt. Magyarok szerte a világban: ha csak egy morzsányit is meg akartok hálálni abból, amit értetek tett, kövessétek az utat, amit megjelölt. Minden magyarnak tudni kellene – ezek Soos Géza szavai –, hogy csak egyetlen út vezet haza. A krisztusi szeretet és alázat útja.”

Szerdán délután a temetési istentiszteleten az elhunyt barátja, Harsányi András lelkész hirdette az igét a Soos Géza életének jeligéjéül szolgált s neki mindig legkedvesebb bibliai versek alapján: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy, hogy már tökéletes volnék, hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Fil 3,12-14) Soos Gézát Ligonierben helyezték örök nyugalomra.

Galambos Gedeon lelkész egy hónappal később így emlékezett rá az Amerikai Reformátusok Lapjában: „Mielőtt élete deléhez érhetett volna, az Úr magához szólította a huszadik század magyar református ifjúságának legnagyobb apostolát. [...] Mint egy üstökös tűnt fel a magyar evangéliumi élet ragyogó égboltozatán s mint a győzelem Urának fáradtságot nem ismerő harcosa a krisztusi ideálokért folytatott küzdelemben korán átvette az Úr kezéből nekiszánt koronát. [...] Mint Töltéssy Zoltán utóda a Soli Deo Gloria magyar református diákszövetség országos elnökségében, aranybetűkkel írta be nevét az eszményi Magyarország lelki építőinek névsorába. […] Mindéhez hozzájárultak azok a csillogó szemei, mindig mosolygó arca, bátor és határozott fellépése, udvarias és előzékeny magatartása, – de a legfontosabb volt tiszta és mély hite. […] Tűz lángolt benne, amellyel Pozsonytól Háromszékig és Vereckétől Titelig toborozta a szebb, a krisztusibb magyar jövő hordozóit, ifjakat és leányokat a Krisztus zászlaja alá”.