Szárszóról csak pontosan

Örömteli, amikor a sajtóban bárhol az 1943-as szárszói konferenciáról olvashat az ember, hiszen fontos fejezete, érdekes pontja volt ez a 20. század történetének. De a Pesti Srácok cikkére Horváth Erzsébet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárának igazgatója azért hívta fel a figyelmünket, mert az írásból erősen úgy tűnhet, hogy az 1942-es és 1943-as szárszói találkozók előzmény nélküliek, és csakis Püski Sándor szervezésének köszönhetően jöhettek létre. Azt olvashatjuk az említett cikkben, hogy „ki kell emelni Püski Sándort, akinek szervező munkája hozta tető alá mindkét itteni konferenciát”, valamint, hogy „a református egyház csak háttértámogatást biztosított a táborhoz, annak megszervezése és tető alá hozása a gyakorlatban teljes egészében Püski Sándor munkáját dicsérte.”

De mi is ezzel a probléma? A kérdésre Horváth Erzsébet korábbi tanulmánya, valamint egyéb megjelent művek alapján igyekszünk válaszolni.

Bár Püski Sándor érdemei elvitathatatlanok az 1942-es és 1943-as táborok szervezésében, hangsúlyozni kell, hogy ezeket nem egyedül hozta tető alá, még csak nem is kizárólagos főszervezőként, hanem többek között a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (SDG) és a Kabay Márton Kör szervezőtársaként. A korábbi táborok elindításában azonban a főszerep végképp nem az övé, ő később csatlakozott a szervezőkhöz, és akkor is elsősorban azért felelt, hogy az előadásokat neves írók tartsák meg.

Az első táborokat az SDG két évtizeddel korábban, az 1920-as években tartotta, és 1928-ban vásároltak telket Balatonszárszón, ahol megrendezték az első diákkonferenciákat. Ezek a táborok ekkor több korosztályos turnusban indultak, külön lányoknak, külön fiúknak, de már ekkor tartottak külön bibliaismereti és más konferenciákat is. 1929-től pedig társadalmi, gazdasági és szociális problémákkal is foglalkoztak, és az 1934-ben Fóton tartott Magyar Testvériség Konferencia későbbi állandó helyszíne is Szárszó lett.

1934-ben a szárszói főiskolás konferencia résztvevői memorandumban fordultak a Konventhez Cselekedjen az egyház! címmel, melyben felszólítottak a fogyatkozó falvak betelepítésére, radikális földreformra, új örökösödési törvényre az egykézés miatt, a mezőgazdaságban a gyümölcstermesztés és az állattenyésztés preferálására, a közoktatás átszervezésére és a hungarológia középpontba állítására.

1940-ben a SDG-n belül megalakult a végzett diákokból a Kabay Márton Kör, amely 1941-től részt vett a Püski Sándor által kiadott könyvek terjesztésében. Ez a Kabay Márton Kör vállalta az 1942. február 15–22-ig Budapesten, a SDG Kálvin téri központjában tartott munkás-paraszt-diákifjúság konferencia megrendezését. Soos Géza SDG-elnök itt hívta meg a résztvevőket Szárszóra, a június 29. és július 5. közötti Magyar Testvériség Konferenciára, amelynek címe Ifjúság az új magyar szellemért volt. A Kabay Márton Kör, a Magyar Élet Kiadó és az SDG között szorosabbra fonódtak a kapcsolatok, és bár a nyári szárszói tábor meghívóján még az SDG szerepelt rendezőként, de az előadók meghívása ekkor lett Püski Sándor feladata. „A szövetség most érte el nagykorúságát. A magyar szellemi élet vezető férfiai, akiknek még nem volt alkalmuk evangéliumi körökkel kapcsolatot szerezni, ebben a légkörben lehettek egy hétig” – értékelte Soos Géza az 1942-es tábort.

Az 1943-as konferencia meghívójában aztán már azt olvashatjuk, hogy „a Magyar Élet Könyvbarátai a Soli Deo Gloria Szövetséggel együtt ebben az évben is megrendezi találkozóját Balatonszárszón”, ami jelzi, hogy Püski Sándor és kiadója egyértelműen társszervezővé vált a táborok szervezésében, és ha máshogy alakul a történelem, talán hosszú és gyümölcsöző programsorozat születhetett volna ebből az együttműködésből. Az SDG, ennek Kabay Márton Köre és Püski Sándor Magyar Élet Könyvbarátainak Társasága megosztotta a feladatokat.

A Pesti Srácok szerzője, Kovács Attila több helyen idézi Püski Sándor szavait a Szárszó ’93 című kötetben írt visszaemlékezéséből, majd ezekből láthatóan tévesen azt a következtetést vonja le, hogy Püski volt az egyedüli szervező. Idézi például, hogy 1942-ben kereste meg az SDG Püskit, hogy segítsen nekik írókat megnyerni egy tavaszi programhoz, és „ennek befejezésekor egyeztünk meg abban, hogy folytatjuk nyáron, az SDG szárszói telepén, közös rendezésben. Így került sor 1942 július elején az úgynevezett első szárszói táborra.” Azaz Püski is a közös rendezést hangsúlyozta az 1942-es táborral kapcsolatban.

Majd szintén Püskit idézi: „Az 1943 augusztus végére tervezett következő irodalmi tábor ügyében a szervezés megindulásakor az egyházi főhatóság a háború közeledése és a politikailag éleződő helyzet miatt már aggodalmaskodott, s végül is azt ajánlották: adják egy hétre a telepet, képviseltetik is magukat a lebonyolításban, biblia-órákat tartanak, de legyen ez kifejezetten »Magyar Élet Tábor«, a kiadóm és a könyvbarátaink táborozása. Az SDG tagjai akkor már jórészben a könyvbarátaink is voltak, az aktívabbak szervezőink is, lelkész és pedagógus vezetői tevékenyen részt vettek a levezetésben. A méltányosan megállapított szállás- és ellátási költségeket kb. felerészben a résztvevők, felerészben – elsősorban az írók és a könyvbarát-szervezőink költségét – a kiadóm viselte.”

Ebből sem vonható le az a – cikkünk elején említett – következtetés, amelyet a cikkíró az idézet előtt írt: „Fontos kiemelni, hogy a háborús helyzet magyarországi begyűrűzése okán a református egyház csak háttértámogatást biztosított a táborhoz, annak megszervezése és tető alá hozása a gyakorlatban teljes egészében Püski Sándor munkáját dicsérte.”

A cikk mintha elfelejtené az SDG és a református egyház szerepvállalását, és említést sem tesz a hozzájuk köthető szereplőkről, hanem úgy tesz, mintha csakis Püski Sándor egyéni zsenialitásán és szervezőkészségén múlt volna a táborok létrejötte. Az 1943-as tábor nem egy ember munkája volt, hanem sokak összedolgozása. A tábor eleve nem jöhetett volna létre, ha Soos Géza SDG-elnök, a külügyminisztérium tisztviselője nem vállal felelősséget a rendezvényért. Dobi István emlékirataiban azt írta, hogy tudomása szerint volt olyan pillanat, amikor Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter úgy gondolta, hogy „kommunista összejövetel folyik Szárszón és hamarosan szétüttet a gyülekezet között”. Az egyház felé pedig Fónyad Dezső és Pap Béla református lelkipásztorok prezentálták a konferencia tervét, és járták ki Ravasz László püspöknél az engedélyt.

Már csak azért is szükség volt az egyházi szervezőkre, helyszínre és keretekre, mert egy 1941-es belügyminisztériumi rendelet tiltotta az ilyen jellegű összejöveteleket, amelyek „zavarhatják az ipari és mezőgazdasági munkát”, de ez nem vonatkozott a „vallásfelekezetek testületi szerveinek gyűléseire”. Ugyanakkor az egyház nem is kívánta teljesen a nevére venni a rendezvényt ilyen háborús helyzetben és a kormány gyanakvó tekintetétől figyelve, ezért – ahogy Soos Géza egy 1944. februári levelében írta – „… nem akartunk mi rendezők lenni, hanem mint vendéglátók bocsátottuk balatonszárszói telepünket a Magyar Élet Könyvkiadó rendelkezésére, kikötve azonban, hogy a lelki keret és a konferencia formai vezetése a mi kezünkben marad”. Azaz a szervezést névleg átengedték Püski Sándor kiadójának, és ő felelt az írók előadásaiért, de minden más az SDG kezelésében maradt.

Összefoglalásként tehát azt mondhatjuk, hogy Püski Sándornak fontos szerepe volt az 1942-es és 1943-as szárszói konferenciák megszervezésében, de egyértelműen nem csak az ő érdeme ez a két esemény, főleg, hogy ezek egyenes folytatásai voltak a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség korábbi táborainak és rendezvényeinek. A szárszói konferenciák a kor számos fontos szereplőjének összefogásával jöttek létre, így nem lehet a megszervezésüket egyetlen ember érdemeként feltüntetni.