A Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége (SDG) 1928-as elvi programjában megfogalmazta: „küzd azért, hogy Isten szuverenitása jusson diadalra minden magyar diák életében”, és ehhez igyekezett a fiataloknak lelki és szellemi hátteret biztosítani, tudatosítva bennük azt, hogy felelősségük van a társadalmi és a gazdasági élet terén is. A diákszervezet szárszói üdülőtelepén nyaranta fiú- és lánykonferenciákat, vezetőképzőket szerveztek. A fogalommá lett 1943-as konferencia előzményeihez hozzátartoznak mindazok a találkozók, konferenciák, amelyek a diák és nem diák ifjúságot is elérték. Ilyen volt a népi írók Ifjúság az új magyar szellemért címmel rendezett tábora, amelyen háromszáz fő vett részt 1942-ben.
A bátrak találkozója
Az 1943-as Magyar Élet Tábor az SDG és a Magyar Élet Könyvkiadó közös szervezésében jött létre – Soos Géza, az SDG elnöke sokat tett a hatszáz fős konferencia megszervezéséért.
Havas Gábor közgazdász 1993-ban a Szárszó forrásvidéke című előadásában úgy fogalmazott, hogy az 1942-es és 1943-as találkozókon egyedülálló módon kezdett párbeszédet a meglehetősen elszigetelt társadalmi rétegek válogatott, közéleti töltésű fiatalsága: „A konferenciákat a testvéri közeledés, a rendcsinálás és a szolgálat vágya jellemezte.” Tőkéczki László történész egy korábbi előadásában kiemelte: nem lehet véletlen, hogy református közegben jöhetett létre az 1943-as Magyar Élet Tábor, az a találkozó, ahol egyaránt jelen volt értelmiségi, munkás és paraszt. „Nemzetegyesítési kísérlet volt ez akkor, egy nagy katasztrófával fenyegető időszakban. Ekkor tudott létrejönni egy, a magyarság jövőjéről szóló párbeszéd, Püski Sándorékkal együtt, valamint Ravasz László garanciavállalásával. Az foglalkoztatta a konferencia résztvevőit, mi lesz a magyarság sorsa, és lehet-e függetlenül élni.” A történész szerint a Magyar Élet Tábor egyik fontos tanulsága, hogy az akkori ellenfelek anélkül tudtak beszélni, hogy megbélyegezték volna egymást. A másik nagy örökségnek azt tartja, hogy a résztvevők értékelvűen nyilatkoztak, és hittek abban, hogy lehet valamit csinálni: „Az Ige mellől indultak el, hogy a politikában megfogalmazzanak egy olyan független magyarságvíziót, ami akkor tulajdonképpen lehetetlen volt.”
Mohácsy László nyugalmazott alkotmányjogász visszaemlékezésében így összegezte élményeit: „Szárszó öntudatot táplált belénk valódi nemzeti érdekeink védelmére, optimizmust keltett bennünk népünk felemelkedésének lehetőségére, mozgósított a háború után várható (akkor még többnyire tartósnak remélt) demokratikus kibontakozás segítésére.” Felemelő volt hallaniuk az előadásokban „a szigorú valóságfeltárást, a kendőzetlen igazságkeresést, a nézetek szenvedélyes képviseletét, az őszinte, bátor és félreérthetetlen véleménynyilvánítást, a hittel szilárdított elszántságot nemzetünk gyarmati függőségi sorból és széles néprétegek szociálisan igazságtalan állapotából való felemelkedésére.”
Történelmi jelentőségű konferencia
A résztvevők között voltak értelmiségiek, paraszti származásúak, ipari munkások, pedagógusok és különböző felekezetek papjai is. A problémák, amelyeket megvitattak, a magyar föld, a gazdasági élet, a társadalmi és állami fejlődés, művelődés és politika megoldásra váró kérdései. Az előadásokat és hozzászólásokat összefűző vezérfonal az összefogás nagy kérdése volt.
Horváth Erzsébet, a Zsinati Levéltár igazgatója a konferencia hetvenedik évfordulója kapcsán így írt erről: „Az 1943-as, augusztus 23–29-ig tartott konferencia programját meghatározta a politikai helyzet, a kiútkeresés, különböző politikai nézetek ütköztetése, amely mögött ott volt az SDG addigi munkája, szemlélete, a Püski Sándor által meghívott előadók és az SDG-tábor mint helyszín.” Többen tartottak előadást a szárszói konferenciákon 1943 előtt és más SDG-s rendezvényeken is, például Kodolányi János vagy Erdei Ferenc, aki a magyar földről, társadalomról szólt. Utána Németh László híres előadása következett, amelyben magyarázatát adta annak, mit ért ő azon, hogy a magyarság kisebbségként él hazájában. Az előadók között volt még László Gyula, Muharay Elemér, Balla Péter, Karácsony Sándor is.
„Történelmi tény, hogy a nem református és a nem keresztyén előadók és résztvevők is ott ültek a konferencia során megtartott bibliakörökben. Ezen a konferencián sem lehetett elhagyni az áhítatokat, a bibliaköröket, az esti tábortüzeket, amelyeken még nem publikált írások is elhangzottak az írók tolmácsolásában... A konferencia történelmi jelentőségűvé lett, és valós képet adott, ki miként képzeli el hazája jövőjét” – fogalmazott cikkében Horváth Erzsébet, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője.
A szellemi örökséget követve
A nyolcvanas évek végén újra a Magyarországi Református Egyház tulajdona lett a szárszói konferenciatelep, megkezdődtek a helyreállítási munkák. Először elkészült a három lakóépület, majd az ötszáz fős amfiteátrum a vászontetővel, amelyet Merétey Sándor egykori zsinati tanácsos sokszor egyszerűen csak tyúkanyónak nevezett, utalva a Lk 13,34-re: „...hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá…” Később pedig létrejöhetett a telep fejlesztése összkomfortos szállásépülettel és többszintes konferenciaépülettel. A missziói lelkületű Merétey Sándor zsinati tanácsosról utódja, Tarr Zoltán így beszélt temetésén: „Az ő munkájának és kitartásának köszönhetően több egyházi, közegyházi ingatlan visszaszerzését sikerült az egyháznak elérnie. Ezek közül számára talán a legkedvesebb a Soli Deo Gloria Konferenciatelep volt, amelyet küldetéses lendülettel gondozott, ápolt és fejlesztett. Tette ezt elsősorban azért, mert tudta, hogy kell egy hely a találkozásokra, az egyházat, közösséget építő konferenciákra. Maga szervezte, később összefogta a legtöbb konferencia szervezését. Tiszta szívvel, hittel érezte, hogy az egyháznak mozdulnia, változnia, ébrednie kell, és ehhez eszköz lehet az, ha az emberek együtt imádkoznak, tanácskoznak.”
Keskeny út
A telep újjáépítésének önzetlen vezetője Szárszót a református értelmiség, illetve értelmiségképzés élő műhelyének mondta. Hiszen itt tartották többek között a református középiskolások „Tálentum” táborát és a református egyetemista és főiskolás tábort is, és itt léphetett az Értelmiségi Konferencia is a nyilvánosság elé 1992-ben. Merétey Sándornak az értelmiségi konferencia szellemi előkészítésében, megvalósításában Albert Gábor, Tőkéczki László és Tenke Sándor voltak a segítői.
Albert Gábor író az 1993-as értelmiségi konferencián elmondott A politikai keskeny út című előadásában így szólt a résztvevőkhöz: „Az 1943-as szárszói konferencia annak idején a negyven év túléléséhez adott muníciót.” Reményét fejezte ki, hogy „megértettük Szárszó valódi üzenetét: nemcsak tisztelegtünk a nagy elődök emléke előtt, hanem a lelkiismeret parancsának engedve mi is megpróbáltunk szembenézni önmagunkkal, és annak a kornak a fenyegetettségével, amelyben élnünk rendeltetett”.
Czine Mihály író Szárszó és a református hagyomány című előadásában így fogalmazott: „Mint minden, a protestáns, a református értelmiség számos vonása is módosulhat, színeződhet az idők során. A leginkább meghatározó ismérvek azonban századokon keresztül megmaradtak. Hitem szerint megmaradnak a jövőben is.” Kiemelte, hogy a szárszói találkozók résztvevői református szempontból, az egykori konferenciákhoz visszakapcsolódva közelíthetik meg a magyar értelmiség gondjait, felmerülő kérdéseit, abban a meggyőződésben, hogy a hit és a tudomány nem zárja ki egymást, valamint abban a bizonyosságban, hogy az evangélium helyes felismeréshez vezethet.
Élő hagyomány
A református értelmiség ennek a hagyománynak a nyomán évről évre a hit és felelősség kérdésével, a család, egyház, társadalom elválaszthatatlan hálóival foglalkozott az augusztus végi napokon. Téma volt társadalmunk elemzése és a kommunikáció viszonyai, majd a történelem, benne a magyarság, a kálvinizmus és az egyetemesség. A résztvevők a hagyomány, a korszerűség és a jövő sokszor konfliktusos viszonyát is megvizsgálták, és a Földünket, ebben a hazánkat, egyházunkat érintő kérdéseket is elemezték. Az előadók minden évben a közélet jeles képviselői, a tudomány és művészet kiemelkedő tudósai és alkotói voltak. A résztvevők olyanok véleményét, életlátását ismerhették meg, akiket – mint a hallgatóságot is – közéleti és társadalmi sorskérdéseink foglalkoztatták. Többszempontú megközelítéseik közvetítésével időszerű kérdéseink megoldásait együtt, közösen kereshették a hit, a haza és az egyház vonatkozásában.
Abban is hagyományőrzők voltak a szervezők, hogy minden előadás, korreferátum után lehetőséget biztosítottak a hozzászólásokra, ezzel teremtve meg a párbeszédet. A lelki alkalmakon a magyar református egyház méltán híres lelkipásztorai szolgáltak igeszolgálattal, bibliai útmutatással. Esténként kulturális program is színesítette a konferencia eseményeit. A konferenciázók lelki, szellemi erőt kaptak e napokon – és reménység szerint kapnak az idei konferencián is. Denke Gergely lelkipásztor így beszélt erről a reménységről 1993-ban: „Miután a méltó emlékezés ünnepi indulatával a történelem Urának keze nyomát keresve visszatekintettünk a múltba, máris jelenünk és jövőnk felé fordulunk, a hálaadás után hitbeli reménységgel.”
Összeállította: Telepóczki Márta
Fotó: RKK facebook
2017. augusztus 24-től 27-ig ismét a balatonszárszói SDG Konferenciaközpont ad otthont a Szárszói Reformátusok Konferenciájának, melynek témája ezúttal a reformáció. Részletek: szarszo.reformatus.hu
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. augusztus 13-i számában.
