Korunk szabadságeszménye a felmerülő jogi akadályok, az identitást meghatározó intézmények, a környezettől való függés felszámolásáról szól. A szabadság belső értelméről azonban alig esik szó. A szabadságnak a politikai, szociológiai értelmezésén kívül van ugyanis metafizikai értelme is.
A világ legmagasabb csúcsait meghódító magashegyi mászók szoktak beszámolni arról a különleges élményről, amikor csúcstámadáskor erőltetett menetben (nyolcezer méter fölött ez három lépést jelent percenként, pihenés nélkül) a hegygerinc egyetlen járható ösvényén kapaszkodnak a céljuk felé. Egy rossz lépés, egy apró figyelmetlenség, és életükkel fizetnek érte. Mégis ezeket a pillanatokat élik meg katartikusan szabadnak, ezért a szabadságélményért másznak fel újra és újra a „világ fölé”.
Az emberek számára minden korban cél volt a szabadság elérése, így van ez napjainkban is. A modern társadalom technológiai fejlettsége és liberális demokráciája lehetővé teszi azt a függetlenséget, ami régen csupán vágyálom volt. Sőt, a piaci világ folyamatos fejlődése olyan lehetőségeket biztosít számunkra, amelyekre korábban nem is gondolhattunk. Új igényeket teremt, majd ki is elégíti azokat. Ha ez még nem lenne elég a szabadság megéléséhez, az eredendő viszonyainkat is könnyedén lecserélhetjük, átalakíthatjuk: az identitásunkat, az öröklött hagyományainkat, kapcsolatainkat, sőt akár a biológiai nemünket is.
Korunk szabadságeszménye már a felmerülő jogi akadályok, az identitást meghatározó intézmények, a környezettől való függés felszámolásáról szól. A szabadság belső értelméről azonban alig esik szó. A szabadságnak a politikai, szociológiai értelmezésén kívül van ugyanis metafizikai értelme is.
Az állam sikerének, stabilitásának kulcsát már az ókori görögök is a polgárok erényességében, morális tartásában látták. A politikai, a külső szabadságot biztosító tisztségviselők belső, egyéni autonómiája az elsődleges. A belső autonómiát pedig az erények gyakorlásával lehet megvalósítani. Úgy gondolták, ha az ember jogilag szabadnak is születik, belső szabadsága ettől még nem magától értetődő. Az egy hosszú gyakorlás eredménye, amelynek végén az ember megszabadul alantas vágyainak rabságától, az ész és a lélek magasabb rendű képességeivel eléri jobb természetét.
A Szentírás és a keresztyénség a szabadságot a bűntől való megszabadulásban látja. Az édenkertből való kiűzetés története is arra hívja fel a figyelmet: hajlamosak vagyunk a szabadság helytelen használatára. Hogy ne éljünk vissza lehetőségeinkkel, folyamatos tanulásra és bölcsességre van szükségünk. A szabadság tehát nem egyenlő a külső kötöttségek hiányával, sokkal inkább a korlátozó tényezők, az isteni rendben elfoglalt helyünk felismeréséről szól.
Platón, Cicero, Aquinói Tamás vagy Augustinus után az eszmetörténeti fordulatot Machievelli hozta el. A fejedelem című műve (1532) szerint az erényre való neveléssel még nem állhatunk ellen a zsarnokság csábításnak. Az önkontroll egyéni szintjét megbízhatatlannak tartotta, államelméleti művében olyan viselkedésmintákat vett alapul, mint az önzés, a kapzsiság, a dicsőséghajhászás. Innentől kezdve a szabadság elérése az egyre jelentősebb urbanizációval a központi államhatalom szabályzataival szembeni minél nagyobb egyéni mozgástér kiharcolását jelentette. Hamarosan a szabadság megélésének módját teljes egészében ezen külső korlátok legyőzése jelentette. Manapság a fejlett bürokrácia, a kamerarendszerek, a jogi szankciók, a korlátozások között kevésbé merül fel az önmérséklet lehetősége, természetesnek tekintjük, hogy a lehető legmesszebb megyünk el a megszabott határokon belül.
Egyre több cikk foglalkozik a pénzköltés és az elmagányosodás kapcsolatával. A nyugati társadalmakban egyre fontosabb, hogy az emberek életkörülményeikkel demonstrálják mindentől és mindenkitől független, elkülönült személyiségüket. Úgyis mondhatnánk: rengeteg pénzt költenek arra, hogy egyedül lehessenek. A fogyasztói társadalom szabadságról alkotott definíciója valami hasonló: egyéni kívánságaidnak eleget téve élj kompromisszummentes életet, minden mástól elkülönülve. Az áldozatvállalás, a másokért vállalt teher ellentétes az önmegvalósítással.
Jézus Krisztust látszólag megfosztották szabadságától, a római jog szerint kínhalálra ítélték. Evilági szabadságvesztésébe beletörődött, Isten nevében, jelenlétében és igazságában feláldozta magát. Feltámadásával új kaput nyitott: az örök üdvösség kapuját. A Biblia egyik legfontosabb fogalma az üdvösség. Jelentése: felszabadulás valami alól. Sokan a Messiás személyében egy világi felszabadítót vártak, olyat, aki megszabadítja Izráel népét az elnyomástól. Az igazi szabadság azonban egészen más: a kereszthalál és a lelki üdvösség titokzatos kapcsolata.