A Heidelbergi Káté Zsinat elé kerülésének apropójából az alábbiakban nagy vonalakban áttekintjük, hogy mi történt eddig a hitvallás körüli diskurzusban.
Mintegy negyven percet töltöttek el a zsinati tagok május 24-én a Heidelbergi Káté új fordításának megvitatásával. Ennek a témának izgalmas része volt a nyolcvanadik kérdés szövege. A javaslat szerint a katolikus misét bálványimádásnak minősítő mondat csak zárójelben kerülne be a szövegbe, csillagozva meg is magyaráznák, hogy ma már ez a bántó kifejezés nem használatos.
A 80. kérdés és válasz így hangzik:
„80. Mi a különbség az úrvacsora és a pápista mise között?
Az úrvacsora azt tanúsítja egyrészt, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozatáért teljes bűnbocsánatot nyertünk, másrészt, hogy a Szentlélek minket a Krisztusba olt, aki most valóságos teste szerint a mennyben, az Atya jobbján van, és azt akarja, hogy őt ott imádjuk.
Ezzel szemben a mise tagadja, hogy élő és holt elnyerhetné Krisztus szenvedéséért a bűnbocsánatot, hacsak a misemondó papok nem mutatják be naponta értük a Krisztus áldozatát. Továbbá azt tanítja, hogy Krisztus testileg van jelen a kenyér és a bor színe alatt, és ezért ezekben kell őt imádni. A mise így alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését és ezért kárhozatos bálványimádás".
E szövegrésszel kapcsolatban így hangzott a határozati javaslat: A Zsinat elfogadja, hogy a Heidelbergi Káté 80. kérdésére adott válaszban „és ezért kárhozatos bálványimádás" kitétel zárójelben, valamint a lábjegyzetben így jelenjen meg: „A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk."
A parázs vita után a Zsinat név szerinti szavazáson (17 igennel és 57 nemmel) nem fogadta el a határozati javaslatot.
Az első reakciók
Már az első beszámolók után megérkeztek a kommentek a reformatus.hu-n illetve az MRE Facebook oldalán. A megszólalók többsége csalódottságának adott hangot. „E döntés tekintetében napnál világosabb, hogy zsinatunk nem e világban él – sajnos azonban nem bibliai értelemben. Úgy tűnik, elakadt 450 évvel ezelőtt, és nem halad. Baj van, ha egyházunk vezető testülete úgy gondolja, hogy nekünk még mindig a 'katólikusok' ellen kell protestálnunk. Baj van, ha attól érezzük magunkat reformátusnak csupán, hogy nem vagyunk katolikusok" – így az egyik hozzászóló.
„Itt nem gesztusok megtételéről van szó, hanem arról, hogy (főleg a jelenkori) római katolikus misetan nem azonos azzal, amelyet a Káté a XVI. században 'kárhozatos bálványimádásnak' nevezett. A hitvallás recitálása rendjén mi nem egy ötszáz esztendővel ezelőtti 'ellenféllel' vitatkozunk, hanem mai hittestvéreinkkel kellene párbeszédet folytatnunk." – vélte egy másik kommentelő. Volt olyan is, aki így védte meg a Zsinat döntését: „Ha szereted a katolikusokat, el kell mondani nekik, hogy az áldozatot egyszer s mindenkorra Jézus Krisztus tökéletesen bemutatta. Ez nem katolikus-ellenes határozat, hanem a Biblia igazsága, és ez fontos".
Röviddel a Zsinat döntését követően tollforgató hittestvéreink is jelentkeztek hosszabb eszmefuttatásokkal. Azért, mert ezen a ponton nem egyezik a hitünk, van-e jogunk azt mondani, hogy a mise bálványimádás? – teszi fel a kérdést Feke György Isten jár misére? című, a reformatus.hu-n megjelent írásában. „Nem tudom, hogy mit fog nekik (és nekünk) mondani Krisztus, ha majd visszatér az övéiért, de ha a mise tényleg bálványimádás, akkor be kell látnunk, hogy Isten türelmes a katolikusokkal. Mert szereti őket – pont úgy, mint minket. Mondom, szerintem Isten el szokott menni misére, de ugyanúgy eljár a mi zsinati üléseinkre is. És ezért nem értem, miért nem merült fel csütörtökön az a kérdés: Van-e nekünk jogunk ítélkezni mások fölött? Hát ezért vagyok mégis szomorú" – írja.
„Tényleg bántó. Arról nem is beszélve, hogy egy átlag mai olvasó számára talán érthetetlen is. Nem csak nem tudja, mit kezdjen a 'bálványimádás' fogalmával, hanem annak jelzője is több mint problematikus. De mindezeken túl, talán nem is érti, hogy miért kell problémát csinálni egy ilyen régi szöveg egy kifejezéséből, hiszen egy könnyed mozdulattal túl kellene lépni az efféle hagyományos beidegződöttségeken, s inkább arra kellene figyelni, hogy a Káté az ilyen kifejezésekkel ne idegenítse el magától a mai embert, ne húzzon fel újra válaszfalakat, ne legyen kirekesztő, korlátolt, bigott és maradi." – érti meg a felháborodást Köntös László, a vitán részt nem vevő zsinati tag. A Reposzt blogon megjelent írásában önkritikusan teszi hozzá, hogy „ha már a bálványimádásnál tartunk, lehetne éppen mit sepergetni saját portánk előtt is, hogy ne mondjam éppen a magyar református úrvacsorai gyakorlat kapcsán is. Mondható akár az is, hogy a szöveg hagyásával a reformátusok nem csak intoleráns magatartást tanúsítottak, hanem a katolikus 'bálványimádást' újólag elítélve saját hagyományaikat tették meg bálvánnyá." A Dunántúli Egyházkerület főjegyzője számára a zsinati döntés azt üzeni, hogy „a toleranciaigény nem valósulhat meg az igazság-és identitásigény feladása árán. Ezzel az elvi háttérrel egyet is lehet érteni. Ugyanakkor maga a vita, mint jelenség azt jelzi, hogy a felismert igazságon alapuló identitáshagyomány – és igény mai megfogalmazása újragondolásra szorul".
A tolerancia, a hitvallás, a Zsinat munkarendjének felvetései mellett az Egy lelkész című blog szerzője, Szikszai Szabolcs pécsi egyetemi lelkész Kálvin Jánost idézi meg, aki óvva int attól, hogy feszegetni kezdjük, ki üdvözül és ki nem, mert Isten döntései titkosak, ez egy misztérium az ember számára. „Amikor én azt mondom, hogy a római katolikusok bálványimádók, abból az következik, hogy mi kerek-perec azt állítjuk, hogy római katolikus keresztények milliói kárhoznak el, mert heti rendszerességgel az egy igaz Isten helyett valami mást imádnak. Lehet csűrni-csavarni, de ebben a megfogalmazásban ez a következtetés benne van" – világít rá az ítélkezés súlyosságára a szerző, aki a továbbiakban a bálványimádás témáját járja körül.
Kenyértörés?
Az új fordítás nem csak a Magyarországi Református Egyházon belül indított el élénk eszmecserét. Az Evangélikus Élet című hetilap több mint egy oldalt szánt a témára augusztus 19-i lapszámában. Hasábjain egy katolikus és egy evangélikus álláspontot ütköztettek a kérdésről. A katolikus írás címe egyértelműen közli a véleményt: Nem kárhozatos bálványimádás! Kellermayer Miklós egyetemi tanár olvasói levele hosszan sorolja a katolikus teológia indokait az átváltoztatás, az eucharisztia mellett. Mivel Krisztus maga parancsolta meg követőinek egyedüli éltetetőként az ő testét és vérét, így a kutató megítélése szerint a zsinati tagok saját nyájukhoz tartozók ellen is szavaztak. Mint mondja, a reformátusok a Heidelbergi káté 80. paragrafusa alapján „a katolikusok miséjét, az átváltoztatást, az Eucharisztia tiszteletét és vételét tartják kárhozatos bálványimádásnak, és ezt a viszonyulást írják elő a hozzájuk tartozóknak." Kellermayer szerint az elhibázott zsinati állásfoglalás helyett az igazi ökumenét, az egységet kellett volna keresni.
A májusi döntés megosztott asztalközösséget eredményezett, található Hafenscher Károly evangélikus lelkész, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatójának cikkében, amiben az ökumené legnagyobb deficitjének nevezi az Úr asztala körüli közösség hiányát. Hafenscher szerint a református egyház nyitottságra való törekvését húzta át az a konzervatív felfogás és vonal, amely inkább ragaszkodott a tradícióhoz, mintsem próbálta volna a Heidelbergi káté szavainak friss fordítását olyan szellemi-lelki folyatatást jelentő lábjegyzettel értelmezni, amely a megbékélés irányába hat. A lelkész felhívja arra is a figyelmet, hogy jó lenne mindig úgy fogalmaznunk, ami nem bántja a másikat, nem lehetetleníti el a közös út keresését. A cikk zárógondolatában arra tér ki, hogy az egyház jövője annak függvénye, vajon tudunk-e hálatelt szívvel együtt táplálkozni az élet kenyeréből. Minden zsinati tárgyalásnak, közösségi életmegnyilvánulásnak erről kellene szólnia az egyházban: Együtt közelebb Krisztushoz.
„A Katolikus és Ortodox Egyházban az a tény, hogy Jézus valóságosan jelen van-e a Szentségben vagy nincs, soha nem volt, ma sem az, és soha nem lehet megszavazás tárgya. Minden erőmmel és testvéri szeretettel próbálom megérteni katolikus hitem világosságában a Heidelbergi Káté ezen kitételét és az 57 mai szavazó testvérem állásfoglalását!" – olvasható Barsi Balázs ferences szerzetes a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia weboldalán található írásában, ahol így folytatja: „Kálvin és követői akkor gondolkodnának katolikus- és ortodoxellenesen, ha saját Úrvacsorájukra vonatkozóan vallanák az átlényegülést, és imádással borulnának le a kenyér és bor előtt. Azt azonban újra át kell gondolniuk, hogy joguk van-e a katolikus és ortodox misét „kárhozatos bálványimádás"-nak nevezni, hiszen a katolikus és ortodox hívő úgy tudja, hogy a feltámadt Krisztus valóságosan jelen van a konszekráció után a kenyérben és borban, úgy, ahogy zárt ajtók mellett jelen volt a tanítványoknak éppen az Utolsó Vacsora termében. Tehát a feltámadott testnek nem akadály a zárt ajtó, sem a kenyér és a bor állaga."
Jövőbeli remények
A téma iránti érdeklődés ősszel sem lankadt, Szabó István püspök a nyolcvanadik kérdés kapcsán interjút adott a Heti Válasznak. Ebben reményét fejezte ki, hogy a különböző egyházak fölülemelkedhetnek a XVI. századnak ezen az ítélkező jellegzetességén. Hozzátette, hogy a Heidelbergi Káté esetében „az volt a kérdés, hogy eltöröljük-e vagy meghaladjuk-e a múltat". Véleménye szerint utóbbira lenne szükség, s ezért a kényes mondat letagadása nem megoldás. Másrészt felvetette annak lehetőségét, hogy a szöveg megváltoztatása megoszthatta volna a református egyházat. Így szerinte „most a 'nem' volt a kompromisszum".
A Káté-vita még nem zárult le. Ha minden részegyház jóváhagyja, akkor 2013-ban, a Heidelbergi Káté létrejöttének 450. évfordulóján, közös Zsinaton fogadhatja el a Magyar Református Egyház hitvallási irata egységes használatú szövegének az új fordítást.
reformatus.hu