Reflektorfény a főszereplőre

Tűz, lángnyelv, víz, élő víz, szél, olaj, galamb és a többi. Miért van annyi jelképe a Bibliában a Szentléleknek?

Hittanórákon érdekes tapasztalat, hogy sok gyereknek évről évre mintha teljesen kitörlődne a pünkösdi történet az emlékezetéből, még ha óvodáskora óta jár is hittanra… Minden pünkösdkor elölről kell kezdenünk, minek az ünnepe a pünkösd, ki a Szentlélek, mi a munkája. Azért lehet ez így, mert a Szentháromság harmadik személye, az ő dolgai annyira távol állnak a mi földhözragadt gondolkodásunktól. A bibliai példák, képek azonban arra szolgálnak, hogy valami számunkra nehezen érthető, megfogható dolgot Isten országával, személyével kapcsolatban közelebb hozzanak, körvonalazzanak. Érdekes különben, hogy miközben olyan elvontnak tűnik a Szentlélek, mindaz, amit hívő emberként Istenből megtapasztalunk, tulajdonképpen a Szentlélek munkája. Az Atya a mennyben van, Jézus a jobbjára ült, testileg tehát már nincs itt, a Lelke által van velünk, így van a legközelebb hozzánk.

Amikor tehát Jézus azt nyilatkoztatja ki, hogy „az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”, akkor azt ma nem kis részt Szentlelke által teszi?

Úgy van. Nem véletlen, hogy mindannak, ami a Szentlélek munkája, még a szimbólumainál is nagyobb a bibliai tárháza. Például újjászül, erősít, bátorít, vezet, vigasztal, bűnlátásra és bűnbánatra indít, lelki ajándékokat ad, megszentel, és még lehetne folytatni a sort.

Egyetlen szimbólumot kiemelve itt: a tűz mint jelkép a Szentlélek mely vonását vagy munkamódszerét hozhatja közelebb nekünk?

A Lélek például langyosság helyett tüzességet ad, bátorít. De éppúgy üzenete a tűznek a világosság. Okkal használjuk a megvilágosító Szentlélek kifejezést. „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben…” A Szentléleknek az a munkája is említhető itt, amikor reflektorként megvilágítja a főszereplőt, Jézus Krisztust, az ő megváltásművét, értünk hozott áldozatát, feltámadását. Pünkösdkor a tűzhöz hasonló lángnyelvek a tanítványok feje körül mintegy megragyogtatták ezeknek az újjászületett embereknek a lelki állapotát.

Péter pünkösdi beszédében idézi az ószövetségi Jóél prófétát, aki Isten kijelentését tolmácsolja: „kitöltök Lelkemből minden halandóra”. És a folytatásban látjuk, hogy a háromezres jeruzsálemi hallgatóság Péter felhívásával egyezően megtér, és kapja a Szentlélek ajándékát. Ön szerint mi volt ennek a jelentősége?

Hadd bocsássam előre, a „minden halandóra”, „minden emberre” úgy értendő: minden hívő emberre töltetett ki a Szentlélek. A kérdésre válaszolva az, hogy ez az esemény az összes hívő embert érintette, hatalmas újdonság. A Szentlélek pünkösd előtt is itt volt a földön, munkálkodott emberek életében nagyon különleges módokon, de nem minden hívő ember életében. Bizonyos kiválasztott személyek bizonyos feladatokhoz bizonyos mértékig kapták a Szentlélek jelenlétének ajándékát. Erre számtalan példát látunk az Ószövetségben. Pünkösd csodája viszont az, hogy mindenki megkapta a Szentlélek ajándékát, akit „szíven talált az Ige”. Márpedig az első gyülekezetet alkotó összes hívő ember ott volt, és mindükre kitöltetett Isten Lelke. Pünkösd óta így van: aki hitre jut, megkapja a Szentlélek ajándékát. Ez nagyon erős választóvonal…

Úgy érti, az ószövetségi és az újszövetségi idők között?

Vallásosak és hívők szempontjából értem a választóvonalat, ami természetesen elmozdulhat az egyes ember földi élete végéig. A lényeg: nem a templomba járás a döntő a keresztyén élet és az üdvösség szempontjából, nem is az akár a „sablonba” pontosan beleillő úgynevezett megtérésélmény, hanem maga az az újjászületés, megtérés, amely által feltétlenül ott van az illető életében az elpecsételő Szentlélek, akinek a gyümölcsei is fokról fokra, de láthatóvá válnak.

Gondolom, ezzel nem ítélgetésre szólít fel…

Semmi esetre sem. Ám pünkösd ünneplésének fényében – amikor a látható és a láthatatlan egyház egybeesett, hiszen Igétől szíven talált hitre jutottak alkották az ősegyházat – fontos tudatosulnia valaminek az emberben. Nem maradhatok le a saját pünkösdömről, amelynek során élő hitre ébredek, és az Isten végre behatolhat a gondolkodásomba.

Mit tartsunk a szentlélekkeresztségről? Van? Nincs?

Megtérés utáni új fokozatként, amelyet zsaroló módon kérnének számon a megtérteken némelyek, nincs. A pünkösdi történetben is azt látjuk, hogy – ismétlem – megtértek, és megkapták a Szentlélek ajándékát. Ilyen értelemben akár használhatjuk, illetve magunkénak vallhatjuk a szentlélekkeresztség kifejezést. Abba az utcába – vitába – nem mennék bele itt, hogy bizonyos kegyelmi ajándékok megszűntek-e vagy nem. Mindenesetre döntőnek a Lélek gyümölcsét tartom, és ez Pál apostolnak a galatákhoz írt levelében található összefoglalásában a „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”. De hadd tegyem nyomban hozzá: semmilyen értelemben nem szabnék határt Isten Lelke munkájának. Ráadásul nyilvánvaló, hogy az értelem–érzelem kettősségéből tevődik össze az Istennel való kapcsolatunk. A jelentkező érzelmi megnyilvánulások tehát nem irtandók ki. A mesterséges gerjesztésük és elvárássá tételük, előírásuk az, ami nemkívánatos.

Lezárult a pünkösd vagy nem?

Szerintem ez a kérdés olykor zabhegyezéssé fokozódik. Javasolom ezt úgy feloldani, hogy az egyes ember megtérése mindig személyes pünkösd, hiszen megkapja a Szentlélek ajándékát, ahogy már, háza népével, az angyal által meglátogatott Kornéliusz is, miután – hívásának engedve – Péter elmegy hozzá, és prédikál az evangéliumról. Amikor ez, Isten szuverén döntéséből fakadóan, nem egy ember életében történik meg, hanem egy időben egy nagyobb csoport életében – ám akkor is egyen-egyenként, mert a közösségnek nincsen szíve, csak az egyénnek –, szóval amikor ébredés van, ott beszélhetünk, metaforikusan, egy adott csoport pünkösdjéről. Az egyház születése persze egyszeri esemény volt, de az elhívásnak nemzedékről nemzedékre folytatódnia kell.

Mit jelent, hogy az isteni három személy – Atya, Fiú, Szentlélek – között rangsor, alá-fölérendeltség nincs, de sorrendiség van?

Egyetértek ezzel, de boncolgatását meghagynám a teológusoknak. Csak egy végtelenül egyszerű Füle Lajos-vers első sora motoszkál bennem: „A Szentlélek által Jézus van velem...” Arról tesz hitet a költő, hogy a Szentlélek Jézust hozza el közénk. Így lesz igaz a jézusi ígéret – „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” –, miközben Isten Fia a mennyben van. A tanítványok, miután három évig sülve-főve Jézussal voltak, megtapasztalták nagypéntektől húsvétig, amikor a sírban volt, hogy milyen nélküle. Aztán a feltámadásától számított negyven napig megint megtapasztalhattak valamit abból, hogy Jézus velük van. Majd volt tíznapnyi megint nehéz időszak: Jézus a mennybe ment, de a Szentlélek még nem jött el. Így a tanítványok pünkösdélményébe az is beletartozott, hogy a Szentlélek csodája által Jézus újra velük volt, és immár velük is maradt.

Ha őszinték vagyunk, meg kell vallanunk, hogy nem mindig hathatós bennünk, hívőkben a Szentlélek…

Valóban nem biztos, hogy mindig ugyanolyan fokú a töltöttség, s hogy minden Ige folyamatosan szíven talál, illetve mozgósít. Van ingadozás, aminek az egyik lehetséges oka az én gyarlóságommal, végességemmel összefüggő lelkiállapotom vagy bűnöm – amiben saját felelősségem is van. De legalább annyira oka lehet a Szentlélek szuverenitása, titokzatossága. Nem tudunk belőle, illetve Isten idevágó jó tervéből mindent felfogni. „A Lélek ott fú, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jött és hová megy.” (Jn 3,8) Ahogyan nem lehet kirendelni, megrendelni, odarendelni, úgy nem lehet utasítgatni sem, hogy azonos intenzitással működjön bennünk. Hívni viszont lehet, sőt kell is, ahogy a bűnvallásra is mindig szükség van.

Mondana példát az intenzitás említett váltakozására?

Kézenfekvő Az apostolok cselekedetei negyedik fejezetét említeni: Jánost és Pétert pünkösd után börtönbe vetik. Miután másnap kiengedik őket, visszamennek a gyülekezetbe. A forró imaközösség során ez történt a Szentírás szerint: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel…” Holott olvastuk, pünkösdkor már kitöltetett. Ám jött a krízishelyzet, a bebörtönzéssel és fenyegetéssel, miszerint ne merjék hirdetni az Igét. Az egyház jövőjét kockáztatta volna, ha hagyják magukat megfélemlíteni. Fontos volt, hogy az apostolok vigyék tovább az evangéliumot, álljanak be a missziói munkába. Isten pluszlökést adott ehhez, ami átlendítette őket a nehézségeken.

Hogyan viszonyul egymáshoz az „Ige teremtő ereje” és Isten Lelke?

Láttuk már a Szentírás elején, hogy Isten szavának teremtő ereje van. Ha azt mondta, legyen világosság, lett. Ha Isten az ember életébe beleszól, akkor változás történik. Valamilyen módon szembesülünk Isten Igéjével, igeolvasás, igehirdetés hallása által, vagy akár egy gyerekkorban hallott Ige révén, amelyet a Szentlélek egy adott pillanatban eszünkbe juttat. S aztán az Isten Szentlelke elkezdi bennünk az Igét hathatóssá tenni. Amikor ez valakinek az életében először történik meg, az valószínűleg az újjászületését is jelentheti.

„Profitálhatunk” abból, ha tudunk a Szentháromságról?

Annak, hogy a Bibliából kivehetők a Szentháromság körvonalai, nem az a célja, hogy megkönnyítse Isten megismerését. Majd a mennyországban jobban értjük; addig is tartsuk ajándéknak, hogy többet mondott el Isten magáról, mint amit az ember földi ésszel föl tud fogni.

Mi a pünkösd óta minden hívőben ott élő Szentlélek munkálkodásának a gyakorlati értéke?

Létfontosságú például a Szentléleknek az a fajta „kettős figyelmeztető rendszere”, amellyel a keresztyének életében jelentkező bűnre reagál. Az egyik a megelőzést segíteni kívánó munkája. Amikor kísértésközelben vagyok, de a bűnt még nem tettem meg, nem tértem le Krisztus útjáról, akkor amolyan jelzőcsengőként figyelmeztet: állj meg! Gyakorlati szempontból nagy kegyelem ez: Isten sosem hagy úgy belemenni a bűnbe, hogy én arról mit se tudtam… Ha hívő ember vagyok, mindig van előzetes figyelmeztetés. A másik: amikor bűnt követtem el, de nem engedi, hogy a végtelenségig menjek a bűn útján. Ilyenkor egy ponton megállít, hogy eddig és ne tovább. A belső megállítás a Szentléleknek köszönhetően többnyire így történik: annyira elkezd fájni a bűn, akkora békétlenség lesz miatta a lelkemben, akkora fölriadás, eszmélkedés jelentkezik, hogy a bűn útján való továbbhaladás már elviselhetetlen volna. Ezzel visszakényszerít a kereszthez, az Úr Jézushoz.

A lelkipásztori munkájában hogyan tapasztalja meg a Lélek vezetését?

Talán mellbevágó közlés: lelkészként értettem meg valaha, hogy a megtérésem még hátravan. Keresztyén hívő családban nőttem fel, gyerekkorom óta teljes bizonyosságom volt afelől, hogy lelkész leszek, pedig nem volt ilyen személy a családban… Egyházi iskolába jártam, egyből a teológiára kerültem, el is végeztem, Végh Tamás mellett voltam egy évet a fasori gyülekezetben, Budahegyvidéken ugyanennyi időt töltöttem Bogárdi Szabó István keze alatt. A szolgálataimat állítólag mindenütt egész jól végeztem. Még csak pár hónapja neveztek ki a hévízgyörki gyülekezet élére, amikor a Szentlélek megértette velem, hogy valami – éppen a lényeg – hiányzik. Volt egy este, amikor rám szakadtak a bűneim, és ott álltam Isten előtt azzal, hogy én így, ebben az állapotban, a lelkészi diplomámmal meg a szolgálatommal, mindennel együtt el fogok kárhozni.

Biztosan nem egy régebbi megtérés megerősítésére volt szükség?

Biztosan. Annak a felismerése kellett, hogy én úgy, akkor az elveszettség állapotában vagyok… És akkor, életemben először az, amit addig is ezerszer elmondtam, hirdettem, valósággá vált. Megláttam, hogy azt a sitthalmot, bűnhegyet, amely akkor rám omlott, Jézus egészében mind magára vállalta a kereszten. Ez hozott valódi megújulást a személyes életembe, a szolgálatomba, ezt tudom úgy nevezni, mint az én megtérésemet, amely a Szentlélek munkája, még ha talán nem volt is szokványos. Mert addig is volt munkája a Léleknek velem, de kívülről. Előbb állított irányba, és később lett valósággá lelkészi hivatásom alapja, az élő hit.

Észrevette a gyülekezet a változást?

Nem tudom, mennyi esélyük volt rá, mert mint mondtam, nem sokkal korábban érkeztem Hévízgyörkre. Mindenesetre nem tudok arról, hogy korábbi szolgálatom nyomán bárki is hitre jutott volna, de az újjászületésem bekövetkezte után elkezdtek emberek megtérni…

Mi a helyzet a napi szintű megtapasztalásokkal?

Előfordul például, hogy valaki leül velem itt, a lelkészi irodában beszélgetni, és elmondja élete összekuszáltságát. Emberileg azt gondolnám, nincs mit mondani. Esetleg életemben nem voltam még olyan helyzetben, és még párhuzamot sem tudok találni hozzá. De elmondom magamban az Úrnak, hogy itt vagyok, ebben a szituációban, el sem tudom képzelni, hogyan adjak tanácsot. És miközben ezt elismerem Istennek, miközben az a másik esetleg zokog velem szemben, egyszer csak elkezdek beszélni, bármiféle transzba esés állapota nélkül, mert „bevilágított egy lámpa”. Átélem, hogy Isten egy ilyen nyomorultat fölhasznál, mint én, hogy egy másik nyomorultnak segítsen. Mert olykor sikerül pont azt átadni, amit Isten abban a helyzetben vigasztalásként, útmutatásként, erősítésként mondani akar. Az illető életére a Bibliát alkalmazom, de hogy éppen milyen módon, milyen összefüggésben, az a Szentlélek munkája, vezetése.

Az egyház születésnapja kapcsán mit mondana el a gyülekezeteinkben oly gyakori viszályokról, pártoskodásokról?

Bizonyos, hogy a Szentlelket is megszomorítja, ha beleragadnak ebbe egyháztagok. Olyan emberek, akik megértették, átélték azt a kegyelmet, hogy Krisztus meghalt értük a kereszten, fordulnak bármilyen okból – legyen az sértettség, ambíció, az egyház rendjének nem tekintése – egymás ellen, lesznek kimondatlanul is egymás ellenségeivé? És ezt az állapotot megtűrik magukban? Ez a Szentlélek munkájának a visszahárítása, ellentéte volna. A Szentlélek munkája ugyanis éppen az, hogy összehozza a hívőket, a különbözőségeikkel együtt, egy Atya gyermekeiként, egy Megváltó megváltottjaiként, lelki testvérekként.