Presbiteri tisztújítás, gyülekezeti megújulás

Elsőként Szabó Károlyt kérdeztem, aki a Szolnoki Református Egyházközség gondnoki tisztsége mellett ebben a különösen kiemelt időszakban, a presbiterválasztás évében vállalta a presbiteri szövetség képzési bizottságának irányítását. Honnan és hogyan vezetett idáig az út?

A hétköznapokban fül-orr-gégészként, gyermekgyógyászként dolgozom, de a hivatásom és a családom mellett az életemet a református egyházhoz való kötődés határozza meg. Persze nem volt ez mindig így, hiszen a mély elköteleződéshez mélyreható változáson kellett keresztülmennem. Sokan imádkoztak értem, többek között nagyanyám és keresztapám, Tislér Géza bácsi, volt csopaki lelkész. Angol nyelvből különórára jártam, és hívő tanárnőm egyszer csak elém tette a korinthusiakhoz írt első levél tizenharmadik fejezetét. Tizennyolc éves voltam, a szavak idegenül hatottak, mégis elgondolkoztattak. Hosszú sétákat tettünk a városban, miközben a hit és az élet nagy kérdéseiről beszélgettünk. Ahogy telt az idő, egyre világosabbá vált számomra, kicsoda Jézus Krisztus, és erősödött bennem a vágy, hogy a tanítványa lehessek.

A megtérés magában foglalja az irányváltást, amely radikálisan megváltoztatja az ember életútját. Milyen célokat tűzött ki maga elé?

Minden cselekedetemmel Istent akartam dicsőíteni és neki szolgálni. Érdekes azonban, hogy soha nem kerestem a feladatokat, a szolgálatok találtak rám, méghozzá új ismeretségeken keresztül. A Gedeon Társasághoz is hívtak, 1991-ben lettem tag. Hihetetlenül fegyelmezettek, megtanítottak tömör, a hétköznapi ember számára is érthető bizonyságtételek megfogalmazására. A keresztyének közötti egység fontosságának felfedezését is nekik köszönhetem. 1988-ban, miután megnősültem, szülővárosomból, Debrecenből Szolnokra költöztem. Az akkori lelkipásztor, Hamar István segített beilleszkedni a közösségbe, az ő támogatásával kezdődtek az első szolgálataim. 1995-ben presbiterré választottak. 2014-ben lettem a presbiteri szövetség tagja. Barátaim, Judák Endre, a gödöllői egyetem docense, és Tóth János orvos, akik évtizedeken keresztül dolgoztak az egyesület vezetőiként, azt a feladatot bízták rám, hogy keressek olyan elkötelezett munkatársakat, akik a presbiterek felkészítését szívügyüknek tekintik. Találtam ilyeneket, így három hónappal később meg tudtuk tartani az első hétrészes sorozatot a református életgyakorlat gondolatkörében. A téma iránti érdeklődésre tekintettel segédanyagot írtam, amellyel nyolc gyülekezetet látogattam meg a Délpesti Református Egyházmegyében. Judák Endre nevéhez fűződik a presbiterkepzes.hu internetes oldal elindulása is. A honlap nemcsak a témakör hihetetlen kincsesbányája, de kiterjed az összes egyházmegyénkre, sőt a határokon túlra is. Amikor Tomka Jánossal megismerkedtem, azt is megértettem, hogy a továbbiakban semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül a vezetői ismereteket.

Közel tízéves gyakorlattal rendelkezik a területen. Hol tartanak ma?

A presbiteri szövetség története 1926-ig nyúlik vissza. Ekkor alakult meg Debrecenben az Országos Református Presbiteri Szövetség (ORPSZ) azzal a céllal, hogy megerősítsék a gyülekezeteket és biztosítsák a vezető-utánpótlást. A második világháborúig az európai kultúra támogatta a keresztyén értékrendet és gondolkodást. 1938-ban még kedvezően fogadták a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének arra vonatkozó felhívását, hogy az egyházközségek presbitériumai egységesen lépjenek be az ORPSZ-be. 1950-ben a szervezet kimondta saját feloszlását, és csak 1993-ban alakult újra. Az ötvenes években radikálisan megváltozott a világ. A tudományos-materialista világképben semmi természetfelettinek nem volt helye. A posztmodern már azzal érvelt, hogy Isten egyszerűen kulturális konstrukció. Az egyre terjedő ateizmus képviselői pedig erkölcsi kritikát fogalmaztak meg Istennel szemben, és a keresztyén vallást tették felelőssé a világ problémáiért. Ennek kibontakozását látjuk magunk körül. Magyarországon leginkább a közömbösség jellemző, de Európában már tetten érhető a keresztyénellenesség. Ezért lényeges, hogy a közegyház meghatározza az identitását, és segítse vezetőit, gyülekezeti tagjait releváns válaszok megfogalmazásában.

Ez azonban ma már cseppet sem könnyű.

Az elmúlt harminc évben elsősorban a gyülekezeti életre való felkészítésre koncentráltunk. Nem foglalkoztunk a presbiterek családi életével, a munkahelyi lét égető kérdéseivel, a körülöttünk kibontakozó értékválsággal. Mivel a világ szüntelenül változik, a vezetőknek szakadatlanul tanulniuk kell arról, amiben élünk. Hiszek abban, hogy a presbiteri szövetség által készített munkaanyagok, a meglévő és az új presbitergenerációkat megszólító gyülekezeti tanítások, amelyek a bennünket körülvevő kultúrát keresztyén szemszögből értelmezik, felpezsdülést hozhatnak.

Mivel járulhat hozzá a vezetéstudomány a presbiterek hétköznapjaihoz?

A mi esetünkben vezetésről keresztyén kontextusban beszélünk, vagyis olyan személyek alkalmassá tételéről, akik Krisztust Megváltójuknak és Uruknak tekintik. Ezért azzal kell kezdenünk, hogy megértjük, mi is a keresztyén vezetés. A vezető olyan személy, akit Isten hívott el, és felelősséget adott neki arra, hogy a hívők közösségét a Teremtő céljainak beteljesülése felé terelje. A vezetésfejlesztés tehát nem légüres térben történik, hanem olyan folyamatra épül, amelyet maga Isten kezdett el. A program kevésbé szól a konkrét taktikai készségek elsajátításáról, mint inkább képességek – például az önismeret vagy a rugalmasság – gyakorlásáról, amelyek a dinamikus, változó kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz nélkülözhetetlenek. Tehát olyan felkészítés szükséges, amely nemcsak azt változtatja meg, ahogyan a presbiter vezet, hanem azt is, ahogyan él. Lehetőséget szeretnék nyújtani az önreflexióra. Presbiterségem alatt Isten többször kiléptetett a komfortzónámból, és megértette velem, hogy az igazi és egyben egészséges bölcsesség két részből tevődik össze: Isten, és nyomában az önmagunk megismeréséből. Ha nem tudom, kicsoda Jézus Krisztus és ki vagyok én, akkor mások elismeréséért élek. Az identitásom rossz alapokon nyugszik.

Isten terve, hogy megismerjük önmagunkat. A vele való kapcsolatban válik különösen világossá, kik voltunk nélküle és mivé válhatunk általa. Ennek megtapasztalása közvetlenül kihat a mások iránti gondoskodásunk és szeretetünk képességére. Szembenézni önmagunkkal és ezt életgyakorlatként fenntartani ezért embert próbáló feladat.

Néha magam is úgy éreztem, az önismeret ijesztő, de a Biblia segítségével megértettem, hogy a javunkra szolgál. Ezek után tudtam szoros és biztos kapcsolatot kiépíteni Istennel és a körülöttem lévő emberekkel. Egyre tudatosabban fordulok Isten felé, és szeretném átadni a tapasztalataimat a presbitereknek egy önismereti kurzus elindításával. Szükséges továbbá, hogy a vezető része legyen olyan gyülekezeti imakörnek, csoportnak, ahol következmények nélkül lehet őszinte, és a visszajelzés is színleléstől mentes. Mindeközben a presbiter maga is érett tanítvánnyá válhat, ami a szolgálat előfeltétele. Ha ez nem történik meg, akkor a gyülekezeti munka csupán formális kötelességteljesítés, annak minden káros következményével, a kiégéssel és meghasonlással együtt. A megelőzésről jó lenne őszintén, szeretettel beszélgetnünk.

Mit emelne ki a presbitérium működése szempontjából legmeghatározóbb elemként?

Egyértelműen a kapcsolati minőséget. Azonban nem a lelkész, még csak nem is a presbitérium, hanem a gyülekezet teljes közössége mutatja meg Isten jelenlétét a világban. Nem attól leszünk felkészültek a XXI. század kihívásaira, hogy a fejünk tele van elméleti tudással, hanem attól a radikális szeretetkapcsolattól, amelyet Jézus Krisztus parancsol a tanítványainak. Michael W. Goheen Light to the Nations (Világosság a nemzeteknek) című könyvében az egyház nyilvános jellegéről érdekes kérdéseket vet fel. A modern nyugati kultúrában némely keresztyének az egyházat magánjellegű vallási közösségnek tekintik, amelyet csak a túlvilági üdvösség érdekel. Goheen viszont rámutat, hogy az ősegyház kifejezetten elutasította ezt a felfogást, hiszen görögül ekklésziának (eredeti jelentése szerint népgyűlésnek) nevezte magát, vagyis a korai egyház „a társadalom nyilvános intézményeként jelent meg, amely Isten társadalmi rendjét testesítette meg minden nemzet számára”. A kanadai szerző az egyháznak ezt a modellező feladatát tartja elsődlegesnek, azáltal, hogy az istentisztelettel, az igehirdetéssel, az imádsággal és mindenekelőtt az egymás, illetve a felebarát iránti önfeláldozó, krisztusi szeretettel kontrasztközösségként él a világban.

Néhány hét múlva kezdődik a presbiterválasztás, nem kis téttel, hiszen gyülekezeteink életét a következő hat évre a megszavazott testületek határozzák majd meg. Szabó Károly javaslatai alapján Szalai Zsolt, a Szentendrei Református Egyházközség főgondnoka rövid, a gyakorlatban jól használható segédanyagot készített. Tomka János vezetéstudományi szakemberként ezt mind a jelenlegi presbitériumok, mind a választási bizottságok előkészítő munkájához ajánlja. Mit tartalmaz a segédanyag?

Összefoglalja azokat az igei alapokat, amelyekre támaszkodva biblikus képet kaphatunk a keresztyén vezetőkről, jelen esetben elsősorban a presbiterekről mint őrállókról. A második része a presbiteri profil, amely tartalmazza azokat az egyedi és közösségi jellemzőket, amelyek segítenek a Biblia alapján kiválasztani a gyülekezet tagjai közül a vezetésre leginkább alkalmas, odaszánt életű személyeket. Az Újszövetség több része is foglalkozik a presbiteri tisztséggel és a presbitérium szerepével. Ezek közül két igeszakaszt emeltek ki, a Tituszhoz írt levél első részét, valamint Péter első levelének ötödik fejezetét. Javasoljuk, hogy ezeket a verseket a választási bizottságok, a presbitériumok közösen dolgozzák fel az összeállított kérdések felhasználásával.

A Szentírás sok hasznos tanítást és vezetői példát állít elénk, amelyek iránymutatást adnak arra, mit jelent keresztyén vezetőnek, elöljárónak lenni. A segédanyag célja, hogy nyílt beszélgetések alakuljanak ki. Új megközelítés ez, amely felhívja a figyelmet arra, hogy a gyülekezetekben a választás felelősségteljes folyamat, amelynek alapja az őszinteség. Szomorú tapasztalatom, hogy a gyülekezetek nem ismerik, mit mond a Biblia és a református egyház egyébként rendkívül biblikus alkotmánytörvénye a presbiterek vezetői felelősségéről. Az első, amit megállapít, hogy a presbitérium a gyülekezet anyagi és lelki javainak a sáfára, vagyis a közösség vezetőtestülete, amelynek tagjai megválasztásuk után teljes és valóságos felelősséget hordoznak.

A presbiteri profil tükör, de egyben elvárások összessége is.

Egyedi és közösségi jellemzőket gyűjt össze a Biblia alapján, amelyekkel a jelölteknek rendelkezniük kellene, illetve fejlődniük ebbe az irányba. Ha végignézzük a felsorolást, észrevehetjük, hogy milyen meglepően egyszerűek, valójában elvárhatóak minden kipróbált keresztyéntől. A presbiter életét az érettségnek kell jellemeznie, amely nem egyenlő a tökéletességgel, inkább az istenfélelemben való szüntelen előrehaladással, amely mentes a felismert, de meg nem vallott és meg nem bánt bűnöktől, hiszen ezek aláásnák a szolgálatát. Kiemelten fontos a taníthatóság, az alázat, továbbá hogy újjászületett, de nem frissen megtért ember legyen. Nyilván nem tud az összes gyülekezetben megvalósulni a profil valamennyi tétele, de fontos, hogy ezekre törekedjünk. Egy egészséges gyülekezetben a presbiterek és a gyülekezeti tagok közötti kapcsolatot a bizalom jellemzi. Így fordulnak egymás felé, jól tudva, hogy bukott bűnösök, akiknek kegyelemre van szükségük. A presbitérium közösen hordozza a terheket, tagjai nem egymás ellen dolgoznak, nem versengenek, hogy ki a jobb, ki a nagyobb, hanem imádkozó vezetőkként, segítő szándékkal a közösség előtt képviselik az igazságot. A profil javaslatokat tesz arra is, hogy miről beszélgessünk a jelöltekkel.

A presbiteri tiszt Isten különös ajándéka, nem magától értetődő, ha valaki presbiteri szolgálatra nyert elhívást, és ezt hittel vállalja. Isten kegyelmének és szeretetének jele ez a megbízatás. Nem is lehet másként jól betölteni, csak buzgó imádsággal, a terhek kitartó hordozásával és a kudarcok tapasztalatainak bölcs felhasználásával.