Pillanatkép a magyar társadalomról

A népszámlálások adatai szerint a nagy történelmi felekezetek létszáma csökken. A reformátusoknál ez azt jelenti, hogy 2001-ben több mint 1 millió 600 ezer reformátust számláltak meg a 2011-es népszámláláson, pedig 1 millió 150 ezret. Mi az oka ennek a csökkenésnek?

Két oka lehet, hogy a számok csökkenő tendenciát mutatnak: az egyik a népességfogyással, illetve a hívek számával együtt járó valós csökkenés. A szekularizáció folyamatában azt látjuk, hogy egyre inkább csak azok maradnak meg egy-egy történelmi felekezet berkein belül, akik ténylegesen gyakorolják az adott felekezet szokásait, tartják a hagyományait, olvassák a Bibliát, imádkoznak és templomba járnak. Vannak például, akiket ugyan megkereszteltek gyerekkorukban, de vagy soha nem kapcsolódtak gyülekezethez, vagy eltávolodtak tőle, ezért egy idő után már azt sem tartják igazán számon, hogy hová tartoznak. A népességfogyás hatása is jelentős. Az időskorukban elhalálozó honfitársainkra inkább jellemző, hogy számontartották felekezeti kötődésüket, mint a helyükre lépő fiatalokra.

A csökkenő számok másik oka módszertani kérdésekben fedezhető fel. A 2001-es népszámláláskor annyi szerepelt a kérdőíven, hogy „Vallása, felekezete:”, és a kettőspont után be lehetett írni a választ. Tíz évvel később már azt kérdezte a statisztikai hivatal, hogy „Melyik vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát” valaki. Ez utóbbi megfogalmazás szorosabb kötődést feltételez, ezért valószínűsíthető, hogy erre a kérdésfeltevésre kevesebben jelölték meg egyházi, felekezeti kapcsolódásukat.

Ezek szerint bárki érezheti magát bármilyen felekezethez tartozónak, attól függetlenül, hogy például hol keresztelték, vagy konfirmált-e?

Ahhoz, hogy a népszámláláskor valamilyen felekezethez tartozónak valljuk magunkat, semmilyen kötelezettségnek vagy feltételnek nem kell eleget tenni. Hagyományosan azt látjuk, hogy akiknek aktív kapcsolódásuk van a vallási közösségekhez, általában nyilatkoznak erről. Ugyanakkor előfordul, hogy valaki családi hagyományokra gondolva jelöli meg a felekezethez tartozását, például azzal az indokkal, hogy a szülei, nagyszülei is reformátusok voltak. Az is lehet, hogy valaki az adója egy százalékával támogatja valamelyik felekezetet, és ehhez az elköteleződéséhez kapcsolódva vallja magát a népszámláláson is az adott közösséghez tartozónak.

Hogyan zajlik a kérdések megfogalmazásának a folyamata?

Több összetevője van: figyelembe veszik az előző népszámlálások kérdőíveinek kérdezési gyakorlatát, de a társadalom által használt nyelvezetet is, hogy a legpontosabban rá tudjanak kérdezni a fontos dolgokra. Emlékeim szerint a 2011-es népszámláláskor az egyházak véleményét is kikérték arról, hogyan tegyék fel a felekezetre vonatkozó kérdést. Azért nagyon fontos, hogy a kérdések ugyanazok legyenek, mert a népszámlálás legfőbb ismérve, hogy a tíz év alatt lezajlott társadalmi változásokat képes megjeleníteni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha alkalomról alkalomra összehasonlíthatók maradnak a kérdések, és így a válaszok is.

Ha önön múlna, hogyan tenné fel a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdést?

Szakmai szempontból az összehasonlíthatóságot tartom a legfontosabbnak, a 2011-ben feltett kérdést tartanám meg. Az egyházaknak is fontos, hogy megismerhessék, hányan tartoznak hozzájuk, hiszen jó tudni, hogy mekkora és milyen mintázatokra épül az egyház társadalmi bázisa. A kérdésváltoztatások minden esetben akadályozzák a tízévenként létrehozott pillanatkép közötti eltérések megértését.

A nagyapámnak még be volt írva a születési anyakönyvi kivonatába, hogy felekezete: református. Miért került ki az anyakönyvi kivonatokból a felekezet?

A 2. világháborúban sokan az életükkel fizettek azért, mert olyan felekezethez tartoztak, amelyet abban az időben üldöztek. Jó megoldásnak tűnt, hogy ne tartsák nyilván a vallási hovatartozást, származást vagy éppen az anyanyelvet. De talán nem is kell visszamenni a világháborúig, hiszen ismerünk a mai napig is olyan történeteket, ahol egy közösség nem meri használni vagy nem is használhatja az anyanyelvét. Éppen ezért tapasztalhatunk óvatosságot abban, ahogy felteszik ezeket a szenzitív kérdéseket a népszámláláskor. Ha az emberek félnek egy adott kérdésre válaszolni, akkor a kapott adatok nem fogják tükrözni a valóságot.

Sokan teherként élik meg a népszámlálást. Miért fontos, hogy megszámláljanak minket és különböző kérdéseket tegyenek fel az életünkre vonatkozóan?

Amellett, hogy rendkívül fontos dolognak tartom a népszámlálást, engem személy szerint lenyűgöz egy ekkora adatgyűjtés megvalósítása. Ez az egyetlen olyan pillanatkép a magyar társadalomról, amikor tényleg mindenkiről megtudjuk az alapadatait, életkörülményeit. Két kérdőívtípust kell kitöltenünk: a lakásra, illetve a személyes életünkre vonatkozóan. A kérdőívek alapján kinyert információk rengeteg szempontból hasznosak. Tudományos szempontból is értékesek, de a mindenkori kormányzat is felhasználja a fejlesztéspolitikai döntések megalapozásához, vagy éppen európai uniós és egyéb nemzetközi pályázatok alkalmával is szükséges egy-egy térség népmozgalmi adatainak bemutatása, amelyeket ebből az adatgyűjtésből ismerhetünk meg. Ezekből látható, hogy a népszámlálás tényleg közös ügyünk.

A felekezetünket nem kötelező megválaszolni, de miért tartja fontosnak, hogy ezt mégis megtegyük?

A népszámlálást nem szükségszerű bürokratikus szemszögből megközelíteni. Ha magunk felől közelítjük meg, jó lehetőséget kapunk arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk, milyen közösséghez tartozunk. Ugyan a felekezetre, a nemzetiségre és még néhány témára vonatkozóan nem kötelező nyilatkoznunk, de pont ezek azok a meghatározó kérdések, amelyekkel ténylegesen el tudjuk mondani, hogyan áll össze a magyar társadalom, milyen hagyományokkal rendelkezik, mi az, amit fontosnak tartunk, milyen értékeket szeretnénk követni. Ebből a szempontból kiemelt fontosságúnak tartom, hogy tegyünk bizonyságot az adott kérdésnél, és jelöljük be, hogy reformátusok vagyunk.

Miért pont a meghatározó kérdéseket – nemzet, felekezet – nem kötelező megválaszolni?

Sokan attól tartanak, hogy valamilyen hátrány érheti őket a nyilatkozatuk miatt. Ettől senkinek nem kell tartania, hiszen az adatgyűjtést egy álnevesítési eljárással úgy oldják meg, hogy a válaszadó személye és a válaszok teljesen elkülönítettek, azokat nem lehet összeegyeztetni, de ilyen szándéka nincs is senkinek. Tőlünk nyugatabbra, például Ausztriában, Szlovéniában ezeknek a szenzitív kérdéseknek egy részét általában már fel sem teszik, mert túl nagy a nyomás a döntéshozókon, hogy az állam ne tekintsen be olyan adatokba – például hogy milyen nyelven beszélünk otthon, milyen a vallásunk –, amelyekhez nem fűződik indokolható oka. A 2010 előtti kormányzati álláspont egyébként Magyarországon is az volt, hogy vallásfelekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdés ne szerepeljen a kérdőíven. Érdekesség, hogy ennek megváltoztatására a 2010-es kormányváltás előtt Balog Zoltán országgyűlési képviselőként nyújtott be módosító javaslatot, amelyet az akkori országgyűlés leszavazott ugyan, de a kormányváltást követően visszakerült a kérdés a kérdőívre.

Tíz évvel ezelőtt ön kérdezőbiztosként dolgozott. Milyen tapasztalatokat szerzett a népszámláláson?

Még egyetemistaként voltam a lakókörzetem kérdezőbiztosa. Hatalmas élmény volt a környezetemben élő embereket valamivel jobban megismerni. Már akkor is volt lehetőség online válaszolni, de önállóan vagy kérdezőbiztos segítségével is ki lehetett tölteni a kérdőívet. Az a meglátásom, hogy idén sokkal többen választják majd az online megoldást, mint egy évtizede. A legtöbben egyébként szívesen fogadtak, néhány olyan esetre emlékszem, amikor albérlők számára nem volt egyértelmű, hogy ha nincs állandó vagy ideiglenes lakhelyként megadva a felkeresés alapjául szolgáló cím, akkor is szükséges választ adniuk. 2011-ben az volt a szabály, hogy mindenkinek ott kell kitöltenie, ahol ténylegesen, életvitelszerűen lakik, függetlenül attól, hogy milyen okból, milyen jogcímen él ott. Előbb-utóbb persze minden körzetembe tartozó kitöltötte. A népszámlálás kötelező adatszolgáltatás, érdemes túllépni a húzódozáson.

Hogyan emlékszik vissza: milyen arányban válaszoltak az emberek a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre? Mi volt a saját tapasztalata?

Nem tudok százalékot mondani, de úgy emlékszem, hogy az idősebbek sokkal szívesebben válaszoltak a nem kötelező kérdésekre. Az aktív éveiket élő, elfoglaltabb emberekre jellemzőbb volt, hogy csak arra akartak válaszolni, ami kötelező. Az adatokból azonban tudjuk, hogy az emberek több mint hetven százaléka válaszolt a vallásfelekezeti hovatartozást vizsgáló kérdésre is.

A kérdezőbiztosnak hogyan kell eljárnia? Biztathat a nem kötelező kérdések megválaszolására?

Akkor azt az utasítást kaptam, hogy ez a rész nagyon fontos, ennek megfelelően fel kellett hívnunk az emberek figyelmét, hogy van lehetőség ezekre a kérdésekre válaszolni, és arra is, hogy mindez teljesen anonim.

Mit kezdhetnek az egyházak a megkapott adatokkal?

A népszámlálás nagyon jó területi felbontással bír, tehát településszinten hozzáférhetővé válik az az adat, hogy milyen felekezeti megoszlás jellemzi az adott közösséget. A számok megmutatják a belső migráció hatásait is. Amit a hétköznapok során tapasztalunk, azt a népszámlálás alapján is látjuk: sok település elnéptelenedik, ott ezzel párhuzamosan a felekezethez tartozók száma is csökken, viszont az agglomerációba nagyon sokan költöznek, és így például Budapest környékén robbanásszerűen növekednek a református gyülekezetek. Ezeket a folyamatokat nemcsak az egyházi statisztika támasztja alá, hanem a népszámlálási adatok is. A társadalomnak ezek a mozgásai lassúnak tűnhetnek, de 10 év már elég idő ahhoz, hogy tendenciák rajzolódjanak ki, így ezeknek az adatoknak az elemzésével alaposan fel lehet készülni arra, hol várható egy adott felekezethez tartozó közösség növekedése, és láthatjuk azt is, hol van remény teljesen új gyülekezetek indítására.

Mit lehet még kiolvasni az adatokból?

Tíz évvel ezelőtt sok elemzést készítettünk, a többi közt azt is vizsgáltuk, hogy egy-egy településen hogyan változott a reformátusok száma. Szépen kirajzolódott, hogy egy-egy térség reformátussága stabilabb, ezen belül is érdekes volt, hogy Budapesten a Budán élők felekezeti hovatartozása kevésbé változott 10 év alatt, míg a pesti oldalon élőké jóval változékonyabbnak bizonyult. Itt alapvetően nem arról van szó, hogy az egyes emberek felekezeti hovatartozása változott volna jelentősen, hanem a népességmozgás folytán változik a közösség összetétele és így változnak a felekezeti arányok is. Ezekre a trendekre érdemes figyelnie és reagálnia az egyházaknak. Emellett az egyházban is gyűjtünk adatokat, statisztikákat, így érdemes összevetni a saját számainkat a népszámlálási adatokkal, hogy jobban értsük egyházunk tagságának változásait.