Pénz, politika, szexualitás – Tabutémák a szószéken

Pénz, politika, szex, rock and roll. Ezek olyan témák, amelyekről egy lelkészt nem gyakran hallunk beszélni, pedig az utolsót kivéve mindről esik szó a Bibliában is. Miért tabutémák ezek?
A tabu kulturális adottság. A többség által elfogadott tény, hogy ezekről nem illik beszélni. Például: „pénzről nem beszélünk”, főleg más pénzéről. A szexualitás önmagában is egy prűd téma. Szerintem társadalomtól függetlenül is az. Egyszerűen mi emberek magunkban hordozzuk ennek az okait. Tudniillik azt, hogy nem vagyunk eléggé szabadok rá.

Akkor ezek nem a szószéken válnak tabutémává?
Alapvetően nem. Ezek társadalmi jelenségek. De az igaz, hogy a szószéken még magasabb a léc, amit át kell ugrania egy igehirdetőnek. A pénzről beszélni azért is nehéz, mert változó, hogy egy-egy gyülekezet lelki szabadsága és érettsége mennyire adott, amikor Isten Igéje a pénzről beszél. Nyilván lesznek, akik egy ilyen igehirdetést szorongva vagy felháborodottan hallgatnak. Ez is hozzátartozik az életszerűséghez. A szexualitás pedig generációs kérdés is, mondjuk egy idősödő gyülekezetben nem biztos, hogy ez a legfontosabb téma. Egy szó, mint száz, sok összetevő alkotja, hogy melyik gyülekezetben lehet mindezekről építően – értsd: nem moralizálóan – beszélni.

A politika egy lelkész számára nagyon érzékeny terep. Hogyan kell ezt a témát megfogni, hol vannak a határai?
A Biblia rendkívül életszerű könyv, az élet rengeteg aspektusával foglalkozik, így nem csak a pénzzel vagy a szexualitással, hanem a hatalommal is. És ezekre komoly tanításai vannak, de fontos, hogy ezek teológiai tanítások, nem politikaiak. A teológiai tanítás alapvetően abban segít eligazodni, hogy az Ige alapján hogyan értékeljünk bizonyos politikai jelenségeket. Én azt értem életszerűség alatt, hogy a Biblia nem tőlünk távoli dolgok vonatkozásaiban értelmezhető, hanem az élet kuszaságában és sűrűjében ad útmutatást, ami a politikára ugyanúgy igaz. Az persze egy másik kérdés, hogy egy gyülekezet egységét, épségét hogyan lehet úgy építeni, hogy nem elkerülünk témákat, hanem elővesszük őket, és végül egységesebben jövünk ki belőle. Ez nyilván kommunikáció kérdése is. De ugyanúgy fontos az Igének az építő ereje, mert a saját véleményemmel, ízlésemmel valószínűleg nem fogom tudni ezt az építést megoldani. Ahogy Pál mondja: nem önmagunkat prédikáljuk, hanem még akkor is Krisztust, amikor a téma éppen a politika. És ez építeni fog.

Meddig mehet be a lelkész mások „hálószobájába”? Mi az, amiről kell beszélnie egy lelkésznek a szex és az intimitás kérdésében, és mi az, amiről nem szabad?
Két oldalról kell ezt a témát megközelíteni. Először is a szexualitás mint metafora van jelen a Bibliában, ami az Isten és az ember kapcsolatát is kifejezni hivatott. A másik pedig nyilván a tisztaságról való tanítás. Pál apostolnak a legtöbb írásában előjön a szexuális tisztaságra való útmutatás. Amik ott néven vannak nevezve, azok nem véletlenül kerültek oda. Megtörtént esetekre ad útmutatást az apostol, például hogy valaki az apja feleségével ne éljen. Arra szólítja fel a híveket, hogy intimitásukban tiszta életet éljenek, elhívásukhoz méltóan. És ami nagyon fontos, hogy ez mind az egyéni üdvösségükre nézve, mind pedig a misszió szempontjából elengedhetetlen. Mindenki felelős a saját maga üdvösségéért, meg más üdvösségért is. Nemcsak Pál idejében, de ma is elengedhetetlen, hogy hiteles életet élő keresztyének éljék meg tiszta családi életüket a társadalom közegében. Bizonyított tény, hogy az ősegyház missziója nagyon erősen ráépült az első keresztyének tiszta életére, és ebben a szexualitás tisztasága ugyanúgy benne volt. Tudjuk, hogy vonzó és szerethető közösség voltak, akiknek nemcsak az elméleti tanításaik, hanem a gyakorlatban megélt tisztaságuk is nyitott, hívogató ajtó volt mindenkinek.

A mai világ realitásai közt hogy kellene ebben navigálni?
Vonzó életmódot hiteles emberek tudnak felmutatni, és azt gondolom, hogy leginkább azok fognak ezekre megmozdulni, akiket Isten már eljuttat abba a fázisba, hogy keresik azt, „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű…”, ahogy a Filippi levélben olvassuk. Egyszerűen meg kell élni. Nyilván tanítani is kell. A következő generációnak a felnevelésében mindenképpen fontos, hogy hallják az Ige tanítását. A teológián két egymást követő évben is vállaltam huszonéves fiatalok előtt, hogy az úgynevezett exhortációk a szexualitásról szóltak az éppen aktuális napi Igék alapján. Nem kell leírni, hogy mivé keresztelték át az exhortációt… Ugyanakkor ezeket a témákat is helyükön kell kezelni. Nem gondolom azt, hogy a szexualitáshoz másképp kellene fordulni, mint az élet más meghatározó dolgaihoz. Megéljük úgy, ahogyan azt Isten megteremtette, elrendelte, és akkor onnantól kezdve az önmagáért fog beszélni. Ezek után jöhetnek a szavaink.

Egy humorista viccelt egyszer azzal, hogy bár Isten mindenható, valahogy mindig pénzre van szüksége. Hogyan lehet jól beszélni az adakozásról?
Szívesen elhívnám ezt a humoristát Érdligetre. Amikor nálunk, az istentiszteleten a pénz a téma, akkor nem a pénzről beszélünk, hanem a szívről. A Biblia pénzhez kapcsolódó tanításai a hálaadásról, elégedettségről, áldozathozatalról szólnak, ezek pedig a szív és nem a pénztárca dolgai. Tudjuk jól, hogy az özvegyasszony két fillérje milyen értéket képviselt, pedig egyébként nominálisan szinte semmit. A pénz tulajdonképpen lakmuszpapírként szolgál, ami megmutatja, hogy mi van az ember szívében. Amikor pénzről van szó, akkor az emberről van szó. Igen, gyülekezeti tagok meg tudnak ijedni, amikor a pénzről szól a prédikáció. De tapasztaltam fordított reakciót is. Érdekes történet volt, amikor a Duna televízió Érdligetről közvetítette az igehirdetést 2021 januárjában. „Pénzről” volt szó, majd a végén a hirdetésekben felhívás hangzott el, hogy érdi rászoruló családoknak gyűjtünk a téli vasárnapokon 350 adag kiosztott meleg ebédre. Ekkor egy Budapesten élő vállalkozó ismeretlenül megkeresett, és felajánlotta, hogy kifizeti az egészet. Ugyanígy tett később egy debreceni professzor is. És nem csak ők jelentkeztek, hogy szívesen segítenének. Szóval nemcsak olyan szívű emberek hallgatják a prédikációkat, akik mindig arra gondolnak, hogy „már megint kérnek”, hanem olyanok is, akik várják, hogy tanítást, útmutatást kapjanak arra, hogy lehet jól élni a pénzünkkel.

Egy másik téma, amivel foglalkozni fognak a hétvégi képzésen, a tragédia. Amikor valakit tragédia ér, hogy kell őt megszólítani? Nem biztos, hogy az a legjobb, ha ilyenkor Isten kiszámíthatatlan akaratára hivatkozik valaki.
Mivel prédikációról van szó, ez nyilván egy közösségi műfaj, tehát nem a négyszemközti lelkigondozás helyszíne. Azt szeretnénk a képzésen átbeszélni, hogy mit mondjunk akkor, amikor mondjuk természeti vagy egyéb katasztrófa ér bennünket. Ilyenkor mondani kell valamit, ám a tragédiákra nem tudunk magyarázatot adni, akármennyire is várja ezt az „értelmező” ember. Amit adni tudunk, az az, hogy Isten közel van minden egyes pillanatban, minden egyes élethelyzetben, váratlan tragédiák után is. Ő az egyetlen, aki biztos, hogy ott lesz, és hozzá lehet fordulni. Ilyen esetben tehát nem a logikának, hanem a lelki módon való odafordulásnak van inkább helye. Nyilván Isten az, aki gyógyít, tehát nem a prédikátor okossága vagy felkészültsége fogja megoldani ezeket a nehéz időszakokat. A gyógyuláshoz idő kell. Maga az istentisztelet is egy gyógyító folyamat, ahogyan éneklünk, imádkozunk, együtt vagyunk, és ahogyan megszólít bennünket Isten Igéje ezekben a tragédiákban. Ezek mind megadják a lehetőséget arra, hogy ne úgy menjen ki valaki a templomból, mint ahogy bement oda.

Ha egy lelkész jelentkezik erre a képzésre, nagyjából mire számítson, mit kaphat itt meg, amit egyedül talán nem tudna elsajátítani?
Azt, hogy a tabutémákról közösen tudunk beszélgetni, azt egyedül biztosan nem tudja megtenni. Lesz ismeretanyag-átadás, lesz kiscsoportos munka, és lesz nagycsoport is. Fontosak az átélt élmények, amit megoszthatunk egymással. Kaphatunk egy megerősítést, hogy nem vagyok egyedül, megbeszélhetem valakivel, hogy miért így éltem meg valamit, meghallgathatom, hogy más milyen utat választott hasonló helyzetben. Én ebben kívánok munkatársként mellettük lenni, azaz nemcsak a szentírás-magyarázat vagy a nagy teológiai és társadalmi összefüggések feltárása lényeges, hanem az is, hogy együtt csináljuk végig. Ezáltal ez egy közös tudás lesz és nem csak egy előadótól érkező oktatás. Én magam is tanulni fogok közöttük. Azt tapasztalom, hogy a lelkészekben nagy igény van arra, hogy megosszák a dolgaikat. Azaz ezen a homiletikai továbbképzésen lehet közös nevezőt keresni, egymást erősíteni, akár szelepként használva az alkalmat, kiengedni a bennünk feszülő gőzből és persze lehet vitázni is. Célunk, hogy mindannyian épüljünk, bátorodjunk és szabadon prédikáljunk, akár tabutémákról is.